~ MÁSODIK ÉVAD 32. rész

Sziasztok! Tudom, hogy elég sok idő telt el az utolsó rész óta, de most végre sikerült meghoznom a folytatást! Ígérem, igyekszem a következő részt is minél hamarabb megmutatni.

Ui.: Szeretném megköszönni, hogy a két rész között eltelt idő alatt sem hanyagoltátok a blogot. ♥

Jó olvasást!

Majd gyors csók után visszamentünk az esküvő helyszínére. A vendégek jól mulattak, s hamarosan megérkezett a vacsora is. Az ételek elfogyasztása után pedig jöhetett a torta.

Teljesen elkészülve mi is csak akkor láttuk, amikor a pincérek betolták. Kívánni sem tudtunk volna szebbet. A fényképek elkészítése után pedig végre felvághattuk. Szerencsére amilyen szép, olyan finom is volt. A torta elfogyasztása után folytatódott az ünneplés kifulladásig. Voltak olyanok, akik már 11 óra előtt visszavonultak, a legutolsó vendégek viszont jóval éjfél után döntöttek a pihenés mellett. Mire mi is el tudtunk indulni szobánk felé, már jóval elmúlt hajnali 3 is. Ruhám levételével, valamint hajam szétbontásával Caroline segített, majd beálltam a zuhany alá. Mikor végeztem belebújtam Heikki egyik pólójába, majd befeküdtem mellé. Először aludtunk el házaspárként. Az ébredés ideje korán eljött. Bár szerettünk volna még lustálkodni egy ideig, a vendégeket nem hagyhattuk magukra. Miután elkészültünk csatlakoztunk a többiekhez. A vendégek egy része még ebéd előtt elbúcsúzott és hazafelé indult, a többieket délután vitték ki a repülőtérre. Kora estére már csak Heikki szülei, Josh, Bonnie, Caroline és Mikkoék maradtak. Mikor mindent elrendeztünk, végre indulhattunk mi is a repülőtérre, ahol elváltak útjaink. Heikki szülei és Mikkoék Finnországba, a Connel ikrek pedig Anglia felé vették az irányt. Mi hosszú idő után végre hazatértünk Svájcba. A repülőn eltöltött pár óra pihenés jelenleg megváltó volt. Landolás után Heli várt minket és vitt haza. Annyira fáradtak voltunk, hogy gyors zuhanyzás után bedőltünk az ágyba és már aludtunk is. Reggel a házat betöltő finom illatokra ébredtem. Heikki már nem feküdt mellettem, így lementem a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntem Helinek.
- Jó reggelt!
- Heikki?
- A dolgozóba. Azt hiszem, a szüleivel beszél. De ülj le. Mindjárt megterítek. Rég voltatok már itthon. Gondoltam készítek valami különlegeset reggelire.
- Az illata alapján csak finom lehet.
- Jó reggelt! – ölelt át Heikki hátulról, majd kaptam egy puszit is.
- Jó étvágyat! – tette le elénk Heli a lazacos croissant-t rántottával.

- Köszönjük! – mondtam, majd nekiláttunk a reggeli elfogyasztásának.
- Mikor mentek Mexikóba?
- Holnap kora délután. – mondta Heikki.
- Én csak csütörtök reggel.
- Hogyhogy? – kérdezte Heli.
- Holnap és szerdán is jön egy-egy lány, akik szeretnének nálunk dolgozni. Velük lesz egy kis beszélgetésem majd. Addig Dave intézi a többit Mexikóban.
Reggeli után beszéltem anyáékkal, majd leültünk Heikkivel, hogy kiválasszuk a tökéletes helyszínt nászutunkra. Mivel mindkettőnknek más volt a maga elképzelése, nehezebb volt döntenünk, mint gondoltuk. Végül sikerült kiválasztanunk egy a Seychelles-szigeteken lévő hotelt. Mire végeztünk kész lett az ebéd is. Heli most sem hazudtolta meg magát. Tökéletes ételt varázsolt az asztalra. Heikkivel úgy döntöttünk, a délutánt pihenéssel töltjük, kikapcsolódunk egy kicsit. Mivel szép idő volt, arra jutottunk, elmegyünk egy kicsit a közeli hegyekbe. A rövidre tervezett sétából egész délutánunkba kerülő program lett, amit egyáltalán nem bántunk. Mire visszatértünk lakásunkhoz, már besötétedett. Vacsora után megnéztünk pár nászajándékot, majd aludni térünk. Másnap délelőtt, amíg én a mexikói előkészületeken dolgoztam Heikki összepakolt, ebéd után pedig kivittem a reptérre. Miután hazaértem konferencia videohívást indítottam Dave-vel és néhány munkatárssal, majd Helivel úgy döntöttünk, szétnézünk a város boltjaiban, vacsorára pedig betértünk a környék egyik legjobb éttermébe. Bár még 24 órája sem volt, hogy Heikki elment, mégis éreztem hiányát. Megmondani sem tudom, mikor feküdtem le nélküle. A következő két nap lassan, sőt, még annál is lassabban telt. Bár Dave-vel folyamatosan kapcsolatban álltunk, mégsem éreztem úgy, hogy teljes mértékben kiveszem a részem a munkából. A két lánnyal készült interjú sem sikerült a legjobban. Viszont végre eljött az utazás napja. A repülőút alatt meglepő társaságom akadt. A mellettem lévő széken ugyanis Josh foglalt helyet. 

- Szia Stacy! – köszönt mikor leült mellém.
- Szia Josh! – üdvözöltem meglepetten. – Hát te? Hogy kerülsz ide?
- Itt volt koncertünk pár napja és úgy döntöttem, hogy utána Mexikóban pihenem ki magam.
Az előzőleg eltervezett repülőgépen való dolgozásból és pihenésből Mexikóig tartó beszélgetés majd pihenés lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után még mindig órákig tudok beszélgetni Josh-sal. Utunk a landolás után is folytatódott, ugyanis mint kiderült, nem csak ugyan abban a hotelban, de még egy emeleten is található szobánk. Kipakolás után rögtön a pályára indultam. Bár már este volt, tudtam, hogy Heikki és apa még biztos ott van. Épp akkor lett vége a csapatmegbeszélésnek, mikor megérkeztem.
- Szia! – öleltem át apát.
- Szia kicsim!
- Heikki?
- Na, szép! Férjhez mentél és már nem is érdekel az apád?
- De igen, érdekel, és örülnék, ha mesélne arról, hogy hogy van, miközben megkeressük drága férjemet.
- Nem kell keresni, ott jön. – nézett hátam mögé. – Mesélni pedig majd máskor fogok, ugyanis most rohannom kell. Majd találkozunk! Jó légy! Szia!
- Szia! – fordultam utána.
- Azt hittem, már sosem érsz ide. – ölelt át Heikki. – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy még mindig döbbent arccal bámulok apa után.
- Láttad ezt? Egyszerűen lerázott.
- Biztos dolga van.
- Igen. Szerintem is. Biztos még rengeteg interjút kell adnia. – mondtam cinikusan. – Heikki. Csütörtök este van. Ilyenkor semmi dolga nincs még.
- Ettél már? – terelte a szót Heikki.
- Valamikor a repülőn még.
- Akkor most elmegyünk vacsorázni, Christiant pedig békén hagyod mára. Megegyeztünk?
- Rendben!
Visszamentünk a szállodába, majd hozattunk magunknak vacsorát. Így legalább nyugodta beszélhettünk át mindent. Másnap végre beindult a pörgés. Szabadedzések, interjúk, gyengélkedő csapatok és nagy bejelentés is színesítette a napot. Épp befejeztük a reggelit, mikor Jenson sétált felénk.
- Sziasztok! Stacy, lenne rám egy perced?
- Persze! Mond, miről van szó?
- Nem lehetne..
- De igen. – bólintottam. – Gyerünk a sajtószobánkba.
- Menj előre, mindjárt megyek én is.
- Rendben!
Ezzel Jenson eltűnt, én pedig miután elbúcsúztam Heikkitől, a sajtószoba felé indultam. Nem sokkal megérkezésem után kopogtak, majd Jens lépett be.
- Szia! – köszöntem meglepetten. A versenyzők, ha egy újságíróval tartanak megbeszélést, a sajtósuk mindig velük tart. Jens pedig egyedül volt. – Megkínálhatlak valamivel?
- Nem, köszönöm! Elnézést, hogy ide rángattalak, de nem szerettem volna, ha mások is tudnak róla, szóval szeretném kérni a teljes titoktartásodat.
- Rendben, de miről van szó?
- Szeretnék bejelenteni valamit és titeket tartalak a legalkalmasabbnak, hogy közöljem a világgal döntésemet.
- És megosztod velem, vagy barchbázzunk?
- Persze. – nevetett, majd halkan közölte velem először az egyik hírt, amire őszintén szólva már számítottam, majd a másikat is, ami hatalmas meglepetés volt. – Ha neked megfelelne, ebédelhetnénk együtt és közben elmesélnék mindent, amit le is írhatsz.
- Hűha! Ezek aztán a hírek! Akkor találkozunk a paddock clubban.
- Rendben! Köszönöm!
Jenson elment, hogy szerepeljen az első edzésen, én pedig apához indultam, hogy meginterjúvoljam.
- Végül az utolsó kérdésem az lenne, hogy mit keres itt Geri.
- Stacy!
- Apa.
- Az interjút befejeztük, most dolgom van.
- Ne rázz le, amikor róla van szó, rendben?
- Nem rázlak le, csak dolgom van.
- Jó! Akkor menj a dolgodra. A nap végi összegzést majd Sandra készíti a csapatoddal. – mondtam, majd kiviharoztam.
- Stacy..! – szólt utánam, de én nem fordultam vissza. Egyedül akartam lenni. Az első hely, amit a legalkalmasabbnak találtam egy kis magányra, az Heikki szobája volt. Írtam egy SMS-t Dave-nek a változásokról, és, hogy délelőtt már ne nagyon számítson rám, majd elkezdtem összeírni a kérdéseimet Jens számára. Bár gondolataim inkább másfelé jártak, körülbelül negyed óra alatt sikerült összeállítanom mindent, s gondolataimat már csak apáékra irányítottam. Hamarosan Heikki nyitott be a szobába.
- Szia! Hát te? – kérdezte meglepődve.
- Ezt én is kérdezhetném. – mondtam, miután csókot váltottunk.
- Vége az edzésnek. Beugrottam néhány dologért.
- Mi? Már vége az edzésnek?
- Igen, miért? Mióta ülsz itt?
- Az edzés előtt jöttem még ide. Most viszont rohannom kell, megbeszélésem lesz! Szeretlek!
- Én is!
- Heikki.. – fordultam vissza. – Beszélhetnénk majd?
- Igen. Ebéd után följövünk ide, de utána a garázsban leszek. Ott megtalálsz.
- Köszönöm! – öleltem meg, majd elrohantam. – Bocs a késésért, csak teljesen belemerültem valamibe. – mentegetőztem Jensonnek mikor megérkeztem. – Régóta vársz?
- Semmi baj, mi is nemrég érkeztünk meg,
- Akkor kezdhetjük? – kérdeztem, miután rendeltünk.
- Igen. – bólintott, majd föltettem első kérdésem.
Az interjút hamar befejeztük, viszont, mint magánember és barát, még tovább beszélgettünk.
- Nekünk most mennünk kell. – állt fel Jens.
- Én is megyek. Megírom, szabadedzés után majd átküldöm és felteszem.
- Rendben!
- Köszönöm, hogy mi lehettünk azok, akiknél először bejelented.
- Mert te vagy az egyetlen, akiben bízom.
- Kedves vagy! Sok sikert a délután folyamán!
A sajtószoba felé indultam, hogy megírjam a cikket, mikor apa állított meg a paddockban.
- Stacy, beszélhetnénk?
- Ha Geriről van szó, nem érdekel. Minden mással kapcsolatban keresd Dave-t vagy Sandrat.
- De Stacy..
- Dolgoznom kell. Bocs. – hagytam ott, majd tovább indultam.
- Hová ez a nagy sietség? – kapta el karom Heikki. – Már észre sem veszel?
- Sajnálom, csak..
- Chris a baj.
- Beszéltél vele?
- Igen. Mondta, hogy nem akarsz szóba állni vele.
- És megkért, hogy téríts észhez? – kérdeztem, mire Heikki nem válaszolt. – Nagyszerű! Az apám a saját férjemet küldi rám.
- Adnod kéne neki egy esélyt.
- Kinek? Gerinek?
- Igen. Miért kell egyből a legrosszabbat feltételezned róla?
- Egyszer, körülbelül 10 évvel ezelőtt rajongtam érte. Csodáltam őt a karrierje és a szépsége miatt. Mindaddig, amíg meg nem láttam, amint apával enyeleg. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen.
- Ne idegeskedj ezen. Minden rendben lesz!
- Rendben! Most viszont mennem kell dolgozni.
Mire elkészítettem a cikket a délutáni szabadedzés is a végét járta. Mivel még nem szóltam a többieknek a változásról, így gyorsan megkerestem illetékeseket.
- Sandra, kérlek, siess a munkáddal. Ezen a hétvégén ugyanis kapsz még egy csapatot.
- Melyiket?
- A Red Bullt.
- Hogyhogy?
- Úgy gondolom, hogy lég régóta dolgozol már nálunk és sikerült felnőnöd a feladathoz.
- Köszönöm! Akkor megyek is, hogy mindent el tudjak intézni.
Mikor már lecsendesedett a paddock a szabadedzés után, megrezzent a telefonom. „Engedélyezem ;)” jött az üzenet Jensontól. Pár másodperc múlva már fent is volt a nagy bejelentés.