12. rész

A hétvége gyorsan eltelt. Szombaton elmentünk anyáékkal ruhát nézni a bálra. Rengeted csodaszép, fehér ruhát próbáltam fel. A végére nem tudtam választani, ezért anya azt mondta, szétnézünk még más szalonokba is. A ruhapróbák után a cipő következett.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezte anya egy krémszínű cipőre mutatva.
- Nem tetszik. – mondtam
- És ez? – mutatott apa egy rózsaszín, virágokkal díszített balerinacipőt.
- Apa. Rózsaszínt? Ráadásul virágosat? A fehér ruhához. Különben is utálom a rózsaszínt. – mondtam nevetve.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezte anya, miközben egy gyönyörű szép, magas sarkú, fehér szandált mutatott.

- Hűha! Ez csodaszép. – ámultam. – Csak kár, hogy nem tudok tovább benne lenni 10 percnél. Amúgy.. nem lehetne rajtam tornacipő? – kérdeztem. – Kényelmes is, és Josh-tól sem leszek magasabb benne. – magyaráztam.
- Stacy. Ki ne találd már. Tornacipő fehér ruhával? – ámult anya.
- Már nem fogom, ugyanis már kitaláltam. – mosolyogtam. – És a tánc után úgyis másik cipőt vennék föl az estélyihez. Ruha alatt pedig senki sem látja.
- A sírba viszel egyszer a kívánságaiddal. – mondta anya – Nem bánom. Legyen a tornacipő. – sóhajtott.
- Köszönöm! Szeretlek anya! – mosolyogtam. – A bulira pedig ezt szeretném. – mutattam rá egy fekete balerinacipőre.
Mi után végeztünk a boltban, hazamentünk, megebédeltünk, elraktam az újonnan vásárolt cipőmet, majd egész délután apával voltam. Elmentünk a közeli parkba sétálni, vagyis inkább ő sétált, én pedig görkoriztam, majd elmentünk fagyizni is. Mikor hazaértünk Josh már nálunk volt. Megbeszéltük, hogy nálunk vacsorázik, és utána itt alszik. Másnap reggel korán keltünk, mert Josh-ék a húsvétot az apukájuknál töltik, és korán indultak, én pedig bementem anyáékkal a gyárba szétnézni. Utoljára kb 5-6 éve járhattam ott. Mikor beléptem a gyárba rögtön egy ismerős arcot pillantottam meg. Adrian volt az.
- Láttam az ablakból, hogy jöttök. Chris, téged már várnak a technikai részlegen, Mary, téged pedig az asszisztensed keresett az előbb minden hol. – mondta.
- Rendben. Megyünk. – mondta apa. – Stacy kérlek, találd fel magad, de ne vessz el a gyárban. Tudom, hogy te képes vagy rá. – mosolygott. – A pultnál ott a recepciós, kérlek, kérd el tőle a látogatói kártyád. – mondta, megpuszilt, majd eltűntek.
- Nagyszerű! – mondtam unottan.
- Ha szeretnéd, körbevezetlek. Most úgy sincs semmi dolgom. Utána pedig beülhetsz az irodámba és nézheted, ahogy dolgozom. – mondta Adrian.
- Rendben. – válaszoltam. Miután fölvettem a kártyám körbejártuk a gyárat. Úton visszafelé, Adrian irodájába Heikkivel találkoztunk.
- Nahát Stacy! Örülök, hogy újra találkozunk. – mondta. – Hát te?
- Szia! – mosolyogtam. – Bejöttem anyáékkal szétnézni. Most jártuk körbe Adriannel a gyárat, most pedig készülök halálra unni magam az irodájában azt nézve, ahogy ő dolgozik. – mondtam.
- Nagyszerű programnak hangzik. – mondta. – De ha szeretnél, velem tarthatsz. Épp a büfébe indultam.
- Gyerünk. – mondtam, miután Adrian rábólintott. – Itt van büfé? – kérdeztem.
- Mi annak hívjuk, igazából csak egy kis étkező szerűség, ahol ihatsz egy kávét. – mondta. – Meghívlak egyre. – mosolygott.
- És? Hogy vagy? – kérdezte.
- Egyre jobban. – mondtam boldogan.
- Örülök neki. – mosolygott.
- Képzeld.. – kezdtem, és elmeséltem neki mindent. A sulis bált és Josh-t is.
- Nahát! Ez nagyszerű! Biztos gyönyörű leszel a bálon! – mosolygott. – Ez a Josh pedig egy nagyon szerencsés srác. Remélem, nagyon sokáig boldogok lesztek együtt. – mondta, és mosolya már kevésbé volt őszinte.
- Köszönöm. – mosolyogtam. – Amúgy te is eljöhetsz a bálra megnézni a táncunkat. Négy hét múlva, pénteken este lesz. – mondtam, miközben visszafelé mentünk.
- Ha már így meghívsz, akkor ki nem hagynám. – mosolygott, majd megérkeztünk a gyár bejáratához, ahol anyáék vártak ránk.
Mi után elbúcsúztunk haza indultunk. Otthon megebédeltünk, majd elkezdtünk készülni a holnapi ebédre, mert húsvét alkalmából családi ebédet rendezünk. Este hulla fáradtan beestem az ágyba majd elaludtam.

11. rész

Anyáék már az étkezőben ültek és vacsoráztak.
- Azt hittük, már haza sem jössz. – mondta anya hidegen.
- Csak moziban voltunk Josh-sal. – válaszoltam. – Itthon vagyok, nem?
- Nem gondolod, hogy kevesebbet kéne vele lenned? Tegnap épphogy hazaértél vacsorára. Most vacsora végére értél haza. Stacy. Tudod, hogy szeretünk, és örülünk, hogy újra Josh-sal vagy. De megígérted, hogy figyelni fogsz a tanulásra is. Hogy fogsz így leérettségizni év végén? – kérdezte anya.
- Megígértem, hogy tanulok, mint eddig. Csak 6 hétig nem volt itthon Josh. Szeretnék vele is lenni sulin kívül. – mondtam.
- Megértjük kicsim. De a suli is legalább annyira fontos, mint Josh. – mondta apa.
- Tudom apa. És tanulok is. – mondtam. – Fönt leszek a szobámban. Nem kérek vacsorát, mozi után ettünk Josh-sal. Nem hiszem, hogy lejövök még ma. Szeretlek anya! Szeretlek apa! Jó éjt! – mondtam, majd adtam nekik egy-egy puszit és fölmentem a szobámba. Mi után megtanultam, elaludtam. Másnap osztályfőnökünk meglepő bejelentést tett.
- Gyerekek. Az iskola vezetősége úgy döntött, hogy jótékonysági bált rendez, amin a végzős évfolyamnak kell táncolnia. – mondta.
- De jó! Mikor lesz? – kérdezték páran.
- A bál 4 hét múlva lesz az iskola aulájában. Ezért miután visszatértek a szünetről minden hétfőn, szerdán és pénteken tanítás után táncpróbák lesznek. A bál menete a következő. Két csoportba lesztek fölosztva. Mind két csoport angolkeringőt fog táncolni. Ez után lesz egy műsor, amit az alattatok lévő évfolyam fog előadni, majd következik a záró tánc. Itt is szintén két csoportra lesztek bontva, és egy-egy történetet kell eltáncolnotok. A történetet ti választjátok ki. Ez után pedig szabadon bulizhattok. Az iskola tanulói is felléphetnek majd a bulin. Valakinek kérdés? – mondta.
- Tanárnő. Lehet a két táncot két különböző személlyel táncolni? – kérdezte Bonnie.
- Természetesen lehet. – mondta osztályfőnök.
- Josh! Hallottad. Egyiken velem táncolsz ha Stacy nem bánja. – mondta.
- Nee! Csak azt ne! Stac, ne engedd! Kérlek! – könyörgött Josh.
- Bonnie, Josh nyugodtan táncoljon veled. – nevettem.
- Stac, mondtam már, hogy szeretlek? – kérdezte Josh.
- Őő.. azt hiszem, ma még nem. – mosolyogtam.
- Mert nem is. – duzzogott Josh.
- Mondtam már, hogy aranyos vagy mikor duzzogsz? – cukkoltam.
- Vicces vagy. – mondta majd magához húzott és megölelt. – Semmi kedvem Bonnie-val táncolni. Csak kritizálni tud. – mondta mérgesen.
- Hallom ám! – mondta Bonnie, majd kifelé indultunk suliból.
Suli után rögtön haza mentem, megtanultam, majd mire végeztem átjött Josh és nálunk vacsorázott. Miután elment, elmondtam anyáéknak a bált.
- Ez nagyszerű! – mondta anya. – De biztos jó ötlet érettségi előttre tenni? – kérdezte.
- Érettségi bálhoz egy hónapra lesz. – mondtam.
- Pont jó az időpont. Nem lesz verseny azon a hétvégén. Legalább láthatom a lányomat hercegnőként felöltözve. – mosolygott apa.
Mi után megbeszéltük a bált, fölmentem a szobámba, megnéztem egy filmet, majd aludtam.

10. rész

Mikor hazaértem anyáék számonkérően néztek rám.
- Merre jártál? És a mobiltelefon minek van? – kérdezte mérgesen anya.
- Bonnie-éknál voltam. a telefonom pedig lemerült. – mondtam.
- Legalább tőlük telefonálhattál volna, vagy egy SMS-t írhattál volna, hogy ne aggódjunk. De menjünk enni, mert elhűlik. – mondta apa.
Vacsora alatt feltűnően jó kedvem volt, ami anyáéknak is feltűnt.
- Mi az kicsim? Mi történt? Amióta itthon vagy, állandóan mosolyogsz. – mondta apa.
- Haza jött Josh. És kibékültünk. – mondtam boldogan.
- Ez nagyszerű kislányom. De remélem, ugyan annyi időt fordítasz a tanulásra, mint eddig. Év gégén érettségi. – mondta anya.
- Ez azt jelenti, hogy az én hercegnőmnek nem én vagyok az egyetlen férfi az életében? – kérdezte apa.
- Nyugi anya. Ugyan annyit fogok tanulni, mint eddig. És apa. Mindig is te leszel az első számú pasi az életemben. – mosolyogtam. – De fönt leszek a szobámban. Köszönöm a vacsorát! – mondtam, majd fölmentem. Kb 2 óra hosszán keresztül beszéltem Josh-sal Skypon, majd aludtam. Reggel, mikor kiléptem az ajtón, Josh-t, Sarah-t és Bonnie-t pillantottam meg.
- Hát ti? – kérdeztem tőlük meglepetten.
- Mi az? Nem jöhetek a barátnőm elé? – kérdezte Josh, majd átölelt.
- Gondoltuk meglepünk. – mondta Bonnie.
- Hát jó! – mosolyogtam, majd elindultunk a buszhoz. Mikor kiértünk Caroline-t pillantottuk meg egy ismeretlen fiúval.
- Sziasztok! – köszöntünk nekik egyszerre.
- Sziasztok! – köszöntek. – Engedjétek meg, hogy bemutassam Cole Coopert-t. Ő a barátom. – mondta Caroline. – Cole, ő itt Sarah Deline. Ők Bonnie és Josh Connel, ő pedig Stacy Horner.
- Örülök, hogy megismerhettelek titeket. – mondta Cole.
- Mi is örülünk. – vágtuk rá egyszerre Sarah-val, majd megérkezett a busz. Mitch örömmel fogadott minden új dolgot. Josh-t, a kapcsolatunkat, és még Cole-t is befogadtuk magunkhoz, úgyhogy őt is bemutattuk neki.
A napunk tökéletesen telt, főleg a suli utáni rész. Kifelé menet suliból, mi, csajok kicsit lemaradtunk, Josh pedig a többi fiúval előttünk ment ki. Egyszer csak valaki letámadta Josh-t. Christina volt az, aki amióta a suliban van meg akarja szerezni Josh-t, és persze nem tetszett neki, hogy velem volt. Viszont a tegnap történtekről még nem tudott.
- Josh! Drágám! Hát visszajöttél? – kérdezte. – Hallottam, hogy szakítottál Stacy-vel. Jól tetted drágám. Te sokkal jobbat érdemelsz. Ha szeretnél, átjöhetsz hozzám beszélgetni ma délután. – mondta, miközben a karját simogatta. Nem sok tartotta, hogy odamenjek hozzájuk, de végül Bonnie megakadályozott.
- Hagyd! Majd Josh elintézi. Bízz benne! – mondta, miközben bátorítóan mosolygott.
- Hát jó. – mondtam.
- Christina, köszönöm szépen, hogy így aggódsz értem, de jól vagyok. – mosolygott Josh.
- Ó, drágám. Semmiség. Az a cafka nem érdemelt meg téged. – mondta miközben rám nézett.
- Stacy-nek hívják. – mondta Josh.
- Tökmindegy. – mondta Christina félvállról.
- És délután nem tudok átmenni hozzátok, ugyanis moziba megyek. A barátnőmmel. – mondta Josh, majd rám mosolygott.
- Hogy kivel? – Kelt ki magából Christina.
- Igen. Jól hallottad. A barátnőmmel. – mondta Josh.
- Áh, és ki az? – kérdezte Christina kíváncsian.
- Ő az. – bökött felém Josh, majd odajött hozzám, átölelt, megfogta a kezem, a szemembe nézett majd megcsókolt. – Indulhatunk? – kérdezte boldogan.
- Persze! – válaszoltam majd ki csattanva a boldogságtól. Christina ámulva nézett minket, amíg látótávolságon kívül nem kerültünk. Mozi után Josh hazakísért, elbúcsúztunk, majd beléptem a házba. Mi után bementem, nem várt dolog következett be..

9. rész

Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet, majd bementem.
- Most meg mi bajod van? – kérdeztem értetlenül. – Nem értelek.
- Ó! Tényleg! Én sem értem mi bajom van. – mondta. – Végül is nem várhatom el 4 héttel a szakításunk után, hogy a szemembe mond, hogy új pasid van már.
- Mi van? Milyen új pasim van? – kérdeztem döbbenten.
- Úgy látszik fölösleges volt hazajönnöm. – mondta. – Hát az a Heikki vagy kicsoda. Jól el lehettek, ha annyit sem érdemlek, hogy írj egy SMS-t vagy felhívj, hogy mi van felem. Szakításunk óta még csak nem is kerestél. – vágta a fejemhez. – Megbeszéltük, hogy megpróbálunk barátok maradni. De úgy látszik, téged már nem érdekel, hogy mi van velem. Ki tudja, azzal a sráccal is mióta vagy együtt.
- Tudod.. amióta elmentél folyton arra vártam, hogy haza gyere. Azért nem írtam, mert félte, hogy mit szólsz, hogy valami olyasmit fogsz mondani, ami nekem fáj, hogy bejelented, újra van valakid, – mondtam sírva. – aki nem én vagyok.
- Ehhez képest te pasiztál be. Nem sokáig bánkódtál. Jobb lett volna, ha haza sem jövök. De nem baj. Legalább már nyugodt szívvel tudok visszamenni, mert tudom, te már nem érzel semmit. – mondta, és az ő szeme is könnyes lett.
- Hogy mi? Visszamész? – kérdeztem újra sírva. – És hiába hiszed azt, hogy együtt vagyok valakivel, ez nem így van. Mert még mindig téged szeretlek.
- Ha szeretsz, mért voltál vele? – kérdezte.
- Nem voltam vele. Tegnap este ismertem meg. Apa munkatársa. Nálunk vacsoráztak, összevesztem vele, majd bocsánatot kértem tőle és késő estig beszélgettünk. Így nálunk aludt. – mondtam. – Én TÉGED szeretlek. – mondtam, s megöleltem. – De mi az, hogy visszamész? Mikor? Meddig maradsz? És meddig leszel ott?
- Stac.. engem nem csak áthelyeztek egy időre, mint Bonnie-t. Engem át is írattak. – mondta. – Csak azért jöttem haza, hogy lássam, mi van veled.
- Mikor mész? – kérdeztem könnyes szemmel.
- Egy hétig leszek itthon. De.. – mondta, majd félbe hagyta mondatát.
- De mi? – kérdeztem.
- De ha szeretsz, és tudjuk folytatni a kapcsolatunkat, ott, ahol abbahagytuk mielőtt elmentem, maradhatok. – mondta, és egy mosolyt véltem felfedezni szemében.
- Nem szólhatok bele a döntésedbe. – mondtam. – De igaz, hogy még mindig szeretlek, és bármit megadnék, hogy újra veled legyek. – mondtam, s újra egy könnycsepp gördült le arcomon. Josh letörölte a könnyemet, majd megcsókolt.
- Akkor nem kérdés, hogy maradok-e. – mondta. – Fontosabb vagy mindennél. – folytatta, majd az ágyára feküdtünk. Órákig csak feküdtünk egymást ölelve, mikor kopogtak. Josh anyukája volt az.
- Gyerekek, kész a vacsora. – mondta. – Stacy itt maradsz velünk? – kérdezte.
- Nagyon szívesen maradnék, de a szüleim már nem tudják elképzelni merre lehetek. – mondtam. – Holnap találkozunk. – mosolyogtam Josh-ra, majd adtam neki egy puszit és lementem. Az előtérben Bonnie-val találkoztam. – Sajnálom, hogy nem tudtam veletek lenni, de újra összejöttünk tesóddal. – mondtam mosolyogva.
- Semmi baj! – mondta. – Ez nagyszerű! Gratulálok! – mondta, majd megölelt.
- De megyek is. Suliban találkozunk. Szia! Csókolom! – köszöntem.
- Stac. – szólt utánam Josh. – Szeretlek. – mosolygott.
- Én is. – mondtam, majd haza indultam.

8. rész

Amint beléptünk a terembe nagy meglepetés ért. Bonnie-t láttuk meg.
- Bonniee! – visítottuk egyszerre Sarah-val. – Te mikor jöttél? Erick nem is mondta, hogy hazajössz. Mért nem szóltál? – folytattam. – És milyen volt apuddal? – kérdeztem.
- Nyugi lányok. Mindent elmesélek. Erick sem tudja, hogy hazajövünk. – mondta. – De bemutatnátok az új barátnőtöknek? – kérdezte miközben Caroline-ra nézett.
- Ja, persze. – mondta Sarah. – Bonnie, ő itt Caroline. Hétfőn jött új osztálytársunk. Caroline, ő itt Bonnie. Osztálytárs és gyerekkori barátnő. – mosolygott. – Kb 1,5 hónapja mentek el bizonytalan időre az apukájukhoz, Birminghambe. – mondta.
- Hazajöttetek? – kérdeztem feleszmélve.
- Igen. Josh is. – mosolygott bátorítóan Bonnie.
- És.. ő.. most.. hol van? – kérdeztem
- Még nem jött ma suliba, van egy kis elintézni valója. Ha minden jól megy, akkor holnap már jön. – mondta.
- Értem. – mondtam, majd leültem a helyemre.
- Ki az a Josh? – hallottam, ahogy Caroline kérdezi.
- Bonnie ikertesója. Stacy volt barátja. Akkor szakítottak miután Josh elment Bonnie-val az apukájukhoz. Nem bírták a távkapcsolatot. – mesélte Sarah.
Utolsó órán nem bírtam tovább és elaludtam. A kicsöngetésre ébredtem föl. Óra után a tanár félrehívott, a többiek pedig kint vártak rám.
- Mi volt ez Stacy? – kérdezte. – Az óráimon mindig te szoktál a legjobban figyelni. Most pedig elalszol? Mi történt?
- Elnézést tanárnő. Sajnálom. Az éjszaka nem sokat aludtam. De ígérem, nem fog többet előfordulni. – mondtam bánva, amit tettem.
- Rendben. Elnézem neked, mert te vagy a legjobb ebből a tantárgyból és mindig figyelsz az óráimon. De többet ne forduljon elő! – mondta. – Most pedig menj. A többiek már várnak. – mosolygott.
Mikor kiértem a suliból Sarah-ékonkívül más is várt rám. Anya ált a suli előtt.
- Szia anya! Hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Szia kicsim! Ultrahangra kell mennem. Gondoltam megkérdezem elkísérsz-e minket. – mondta. – Édesapád is itt van. – folytatta halkabban.
- Persze, hogy megyek. – ujjongtam. – De szólok előtte Bonnie-éknak, hogy később megyek át hozzájuk. – mondtam. – Bonnie. Van egy kis családi elintéznivalóm. Csak utána tudok átmenni hozzátok. Kb 1-2 órát kések. – mondtam.
- Menj csak nyugodtan. Megvárunk. – mondta mosolyogva.
- Oké. Sietek. Sziasztok! – köszöntem el tőlük. Beültem a kocsiba majd elindultunk. Az ultrahangról sok minden nem derült ki, csak, hogy anya a 4. hónapban van, és külön kérésükre, az orvosok a 8. hónapig nem árulják el a nemét. Hurrá! Addig én sem tudhatok. Hazafelé menet anyáék kitettek Bonnie-éknál. Mi után becsöngettem az anyukája nyitott ajtót.
- Csókolom! – köszöntem mosolyogva.
- Szia Stacy! A lányok már várnak. Gyere be. – mondta mosolyogva.
Mikor fölmentem Bonnie szobájába rögtön üdvözöltek, majd folytattuk az elkezdett beszélgetésüket. Egyszer csak Bonnie felém fordult.
- Stacy. Mi volt ez suliban? Sosem szoktál még csak fáradt sem lenni, most meg elalszol? Ráadásul pont azon az órán, amit a legjobban szeretsz? Valami baj van? – kérdezte.
- Csak fáradt vagyok. Nincs semmi baj. – mondtam.
- Hosszú volt az éjszakája. – mondta Sarah huncutul.
- Sarah! – szóltam rá. – Ne pletykálj, jó?
- Mi történt? Mikről maradtam le? – kérdezte izgatottan Bonnie.
- Semmi különös. – mondtam mosolyogva.
- Semmi különös? – ámult Sarah. – A kisbaba? És Heikki? Ők semmi különösek?
- Sarah! – szólt rá Caroline, majd mögénk, az ajtó felé nézett. Josh állt az ajtóban, aki a hallottak után megfordult és kiment.
- Kösz! – mondtam szemrehányóan Sarah-nak, majd fölálltam és Josh után mentem. – Josh várj! – szóltam utána mire megállt.
- Mi az? – kérdezte.
- Nem is üdvözölsz? Annyit sem érdemlek, hogy köszönj? – kérdeztem.
- Szia Stacy! – köszönt, majd bement a szobájába.
*Nagyszerű.* - gondoltam magamban, majd bekopogtam. – Bejöhetek? – kérdeztem.
- Ha azt mondom, hogy nem, akkor is bejössz, nem? – kérdezte szemrehányóan.
Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet, majd bementem.