8. rész

Amint beléptünk a terembe nagy meglepetés ért. Bonnie-t láttuk meg.
- Bonniee! – visítottuk egyszerre Sarah-val. – Te mikor jöttél? Erick nem is mondta, hogy hazajössz. Mért nem szóltál? – folytattam. – És milyen volt apuddal? – kérdeztem.
- Nyugi lányok. Mindent elmesélek. Erick sem tudja, hogy hazajövünk. – mondta. – De bemutatnátok az új barátnőtöknek? – kérdezte miközben Caroline-ra nézett.
- Ja, persze. – mondta Sarah. – Bonnie, ő itt Caroline. Hétfőn jött új osztálytársunk. Caroline, ő itt Bonnie. Osztálytárs és gyerekkori barátnő. – mosolygott. – Kb 1,5 hónapja mentek el bizonytalan időre az apukájukhoz, Birminghambe. – mondta.
- Hazajöttetek? – kérdeztem feleszmélve.
- Igen. Josh is. – mosolygott bátorítóan Bonnie.
- És.. ő.. most.. hol van? – kérdeztem
- Még nem jött ma suliba, van egy kis elintézni valója. Ha minden jól megy, akkor holnap már jön. – mondta.
- Értem. – mondtam, majd leültem a helyemre.
- Ki az a Josh? – hallottam, ahogy Caroline kérdezi.
- Bonnie ikertesója. Stacy volt barátja. Akkor szakítottak miután Josh elment Bonnie-val az apukájukhoz. Nem bírták a távkapcsolatot. – mesélte Sarah.
Utolsó órán nem bírtam tovább és elaludtam. A kicsöngetésre ébredtem föl. Óra után a tanár félrehívott, a többiek pedig kint vártak rám.
- Mi volt ez Stacy? – kérdezte. – Az óráimon mindig te szoktál a legjobban figyelni. Most pedig elalszol? Mi történt?
- Elnézést tanárnő. Sajnálom. Az éjszaka nem sokat aludtam. De ígérem, nem fog többet előfordulni. – mondtam bánva, amit tettem.
- Rendben. Elnézem neked, mert te vagy a legjobb ebből a tantárgyból és mindig figyelsz az óráimon. De többet ne forduljon elő! – mondta. – Most pedig menj. A többiek már várnak. – mosolygott.
Mikor kiértem a suliból Sarah-ékonkívül más is várt rám. Anya ált a suli előtt.
- Szia anya! Hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Szia kicsim! Ultrahangra kell mennem. Gondoltam megkérdezem elkísérsz-e minket. – mondta. – Édesapád is itt van. – folytatta halkabban.
- Persze, hogy megyek. – ujjongtam. – De szólok előtte Bonnie-éknak, hogy később megyek át hozzájuk. – mondtam. – Bonnie. Van egy kis családi elintéznivalóm. Csak utána tudok átmenni hozzátok. Kb 1-2 órát kések. – mondtam.
- Menj csak nyugodtan. Megvárunk. – mondta mosolyogva.
- Oké. Sietek. Sziasztok! – köszöntem el tőlük. Beültem a kocsiba majd elindultunk. Az ultrahangról sok minden nem derült ki, csak, hogy anya a 4. hónapban van, és külön kérésükre, az orvosok a 8. hónapig nem árulják el a nemét. Hurrá! Addig én sem tudhatok. Hazafelé menet anyáék kitettek Bonnie-éknál. Mi után becsöngettem az anyukája nyitott ajtót.
- Csókolom! – köszöntem mosolyogva.
- Szia Stacy! A lányok már várnak. Gyere be. – mondta mosolyogva.
Mikor fölmentem Bonnie szobájába rögtön üdvözöltek, majd folytattuk az elkezdett beszélgetésüket. Egyszer csak Bonnie felém fordult.
- Stacy. Mi volt ez suliban? Sosem szoktál még csak fáradt sem lenni, most meg elalszol? Ráadásul pont azon az órán, amit a legjobban szeretsz? Valami baj van? – kérdezte.
- Csak fáradt vagyok. Nincs semmi baj. – mondtam.
- Hosszú volt az éjszakája. – mondta Sarah huncutul.
- Sarah! – szóltam rá. – Ne pletykálj, jó?
- Mi történt? Mikről maradtam le? – kérdezte izgatottan Bonnie.
- Semmi különös. – mondtam mosolyogva.
- Semmi különös? – ámult Sarah. – A kisbaba? És Heikki? Ők semmi különösek?
- Sarah! – szólt rá Caroline, majd mögénk, az ajtó felé nézett. Josh állt az ajtóban, aki a hallottak után megfordult és kiment.
- Kösz! – mondtam szemrehányóan Sarah-nak, majd fölálltam és Josh után mentem. – Josh várj! – szóltam utána mire megállt.
- Mi az? – kérdezte.
- Nem is üdvözölsz? Annyit sem érdemlek, hogy köszönj? – kérdeztem.
- Szia Stacy! – köszönt, majd bement a szobájába.
*Nagyszerű.* - gondoltam magamban, majd bekopogtam. – Bejöhetek? – kérdeztem.
- Ha azt mondom, hogy nem, akkor is bejössz, nem? – kérdezte szemrehányóan.
Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet, majd bementem.