12. rész

A hétvége gyorsan eltelt. Szombaton elmentünk anyáékkal ruhát nézni a bálra. Rengeted csodaszép, fehér ruhát próbáltam fel. A végére nem tudtam választani, ezért anya azt mondta, szétnézünk még más szalonokba is. A ruhapróbák után a cipő következett.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezte anya egy krémszínű cipőre mutatva.
- Nem tetszik. – mondtam
- És ez? – mutatott apa egy rózsaszín, virágokkal díszített balerinacipőt.
- Apa. Rózsaszínt? Ráadásul virágosat? A fehér ruhához. Különben is utálom a rózsaszínt. – mondtam nevetve.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezte anya, miközben egy gyönyörű szép, magas sarkú, fehér szandált mutatott.

- Hűha! Ez csodaszép. – ámultam. – Csak kár, hogy nem tudok tovább benne lenni 10 percnél. Amúgy.. nem lehetne rajtam tornacipő? – kérdeztem. – Kényelmes is, és Josh-tól sem leszek magasabb benne. – magyaráztam.
- Stacy. Ki ne találd már. Tornacipő fehér ruhával? – ámult anya.
- Már nem fogom, ugyanis már kitaláltam. – mosolyogtam. – És a tánc után úgyis másik cipőt vennék föl az estélyihez. Ruha alatt pedig senki sem látja.
- A sírba viszel egyszer a kívánságaiddal. – mondta anya – Nem bánom. Legyen a tornacipő. – sóhajtott.
- Köszönöm! Szeretlek anya! – mosolyogtam. – A bulira pedig ezt szeretném. – mutattam rá egy fekete balerinacipőre.
Mi után végeztünk a boltban, hazamentünk, megebédeltünk, elraktam az újonnan vásárolt cipőmet, majd egész délután apával voltam. Elmentünk a közeli parkba sétálni, vagyis inkább ő sétált, én pedig görkoriztam, majd elmentünk fagyizni is. Mikor hazaértünk Josh már nálunk volt. Megbeszéltük, hogy nálunk vacsorázik, és utána itt alszik. Másnap reggel korán keltünk, mert Josh-ék a húsvétot az apukájuknál töltik, és korán indultak, én pedig bementem anyáékkal a gyárba szétnézni. Utoljára kb 5-6 éve járhattam ott. Mikor beléptem a gyárba rögtön egy ismerős arcot pillantottam meg. Adrian volt az.
- Láttam az ablakból, hogy jöttök. Chris, téged már várnak a technikai részlegen, Mary, téged pedig az asszisztensed keresett az előbb minden hol. – mondta.
- Rendben. Megyünk. – mondta apa. – Stacy kérlek, találd fel magad, de ne vessz el a gyárban. Tudom, hogy te képes vagy rá. – mosolygott. – A pultnál ott a recepciós, kérlek, kérd el tőle a látogatói kártyád. – mondta, megpuszilt, majd eltűntek.
- Nagyszerű! – mondtam unottan.
- Ha szeretnéd, körbevezetlek. Most úgy sincs semmi dolgom. Utána pedig beülhetsz az irodámba és nézheted, ahogy dolgozom. – mondta Adrian.
- Rendben. – válaszoltam. Miután fölvettem a kártyám körbejártuk a gyárat. Úton visszafelé, Adrian irodájába Heikkivel találkoztunk.
- Nahát Stacy! Örülök, hogy újra találkozunk. – mondta. – Hát te?
- Szia! – mosolyogtam. – Bejöttem anyáékkal szétnézni. Most jártuk körbe Adriannel a gyárat, most pedig készülök halálra unni magam az irodájában azt nézve, ahogy ő dolgozik. – mondtam.
- Nagyszerű programnak hangzik. – mondta. – De ha szeretnél, velem tarthatsz. Épp a büfébe indultam.
- Gyerünk. – mondtam, miután Adrian rábólintott. – Itt van büfé? – kérdeztem.
- Mi annak hívjuk, igazából csak egy kis étkező szerűség, ahol ihatsz egy kávét. – mondta. – Meghívlak egyre. – mosolygott.
- És? Hogy vagy? – kérdezte.
- Egyre jobban. – mondtam boldogan.
- Örülök neki. – mosolygott.
- Képzeld.. – kezdtem, és elmeséltem neki mindent. A sulis bált és Josh-t is.
- Nahát! Ez nagyszerű! Biztos gyönyörű leszel a bálon! – mosolygott. – Ez a Josh pedig egy nagyon szerencsés srác. Remélem, nagyon sokáig boldogok lesztek együtt. – mondta, és mosolya már kevésbé volt őszinte.
- Köszönöm. – mosolyogtam. – Amúgy te is eljöhetsz a bálra megnézni a táncunkat. Négy hét múlva, pénteken este lesz. – mondtam, miközben visszafelé mentünk.
- Ha már így meghívsz, akkor ki nem hagynám. – mosolygott, majd megérkeztünk a gyár bejáratához, ahol anyáék vártak ránk.
Mi után elbúcsúztunk haza indultunk. Otthon megebédeltünk, majd elkezdtünk készülni a holnapi ebédre, mert húsvét alkalmából családi ebédet rendezünk. Este hulla fáradtan beestem az ágyba majd elaludtam.