~ MÁSODIK ÉVAD 27. rész

A vasárnap reggelem pedig nem is indulhatott volna szebben. Mikor kinyitottam szemem Caroline és Sarah ült az ágyam szélén.
- Hát ti? Mit kerestek itt? – ásítottam.
- Készülj! – mondta Car.
- Hova?
- Elmegyünk pár helyre. Vásárolni, szépülni.. – mondta Sarah. – Ez a nap csakis rólad fog szólni.
- Tényleg? Jó nekem.
- Este pedig megtartjuk a leánybúcsúdat. – fejezte be Car.
- Ez komoly? – néztem felváltva a két lányra.
- Öltözz. Lent várunk. – zárták le a beszélgetést és otthagytak.
Kimásztam az ágyból, majd lezuhanyoztam, felöltöztem és lementem a többiekhez.
- Kész vagy? – pattant fel Car.
- Ha nem bánjátok, még előtte megreggeliznék. – indultam az étkezőbe.
- Stacy! Lehetne gyorsabban?
- Nem. – vágtam rá és leültem reggelizni.
Hogy tűrőképességük határát elérjem, lassan fogyasztottam el az ételt. Mikor felálltam az asztaltól Caroline nagyot sóhajtott.
- Még nem. – nézett rá Sarah. – Most jön a kávé.
- Stacy Horner. – húzta föl szemöldökét Caroline.
- Megyek már. – nevettem, majd gyorsan megittam kávém, összeszedtem cuccaimat és elindultunk.
Utunk először egy közeli szépségszalonba vezetett, ahol többek között kaptunk masszást és arcpakolást is. Ez után ebédelni indultunk, majd következett a vásárlás. Egy tucat boltot jártunk be, mire mindenkinek sikerült estére megfelelő ruhát találnia. A csajok hatására én egy vörös, nyakpántos, mélyen dekoltált rövid ruhát találtam. 

A boltokat megjárva már csak a buli volt terítéken, így haza indultunk.

- Minek kell ennyire kiöltözni? – kérdeztem.
- Mert dögösnek kell lenned a leánybúcsúdon. – mondta Car. – Egyezzünk meg abban, hogy mindenkit kiteszek otthon, majd 1 óra múlva értetek megyek.
- Miért? Hol lesz?
- Az egyelőre titok. – mondta miközben megérkeztünk házunkhoz. – Akkor majd jövünk érted. Szia Stacy! – zárta le beszélgetésünket.
A lakásba érve egyenesen szobámba mentem, ahol lefeküdtem az ágyra, majd egy darabig azon gondolkodtam, hogy mit tervelhettek ki a bulimra. Ezzel viszont úgy elszaladt az idő, hogy mire észbe kaptam már csak fél órám volt volt. Azt hiszem, rekordot döntöttem, ugyanis ennyi idő alatt ettem, lezuhanyoztam, átöltöztem, megcsináltam hajam és még a sminkre is volt időm. Mire barátnőmék megérkeztek már mindennel kész voltam.
- Hűha! – mondták egyszerre a lányok.
- Csini vagy. – jegyezte meg Sarah.
- Azt a.. – kezdett bele Mike mondatába mikor meglátott, de nem tudta befejezni. – Lemaradtam valamiről?
- Leánybúcsúja lesz. – mondta Sarah.
- Azt hittem már, hogy pasizni mész. Heikki tud róla, hogy te így nézel ma ki?
- Nem.
- Akkor küldj neki róla egy képet. Ilyen látványtól fosztanád meg jövendő férjed?
- Majd csinálunk róla képet a buliban. Most viszont indulnunk kell. – nézett ránk Car.
- Majd egyszer, valamikor jövök. – mondtam a konyhából érkező Natashának és Mike-nak.
- Rendben. Jó szórakozást! – köszöntek el, majd elindultunk a leánybúcsúmba.

~ MÁSODIK ÉVAD 26. rész

- Van egy ötletem. – mosolyodott el Car.
- Mi? –néztem föl rá.
- Én vagyok ugye az esküvő és minden vele járó dolog szervezője. Vagyis a leány-, és legénybúcsúkról is tudnom kell. Az időpontot, a helyszínt, esetleg ha nem a baráti kör állja, akkor a költségeket stb.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Engem nem ismer Mikko. Így ha felhívom, nem fogja azt hinni, hogy miattad kérdezem.
- Szerinted elmondja mi lesz? – nézett kérdőn Sarah.
- Egy próbát megér. – rántotta meg vállát Car, majd elkérte a telefonszámot és tárcsázott.
Sokadik csöngés után végre felvette.
- Jó napot kívánok! Caroline Patrick vagyok. Mikko Pesolat keresem. – kezdte Car. – Értem.. Rendben.. Köszönöm, viszont hallásra! – zárta le a beszélgetést. – A húga vette fel. Azt mondta, hívjam vissza később.
- Akkor mind egy. Nem muszáj. – sóhajtottam. – Megpróbálok bízni benne, hogy nem készül semmilyen hülyeséggel.
- Még később megpróbálom. Amúgy is bele tartozik a munkámba. – mosolyodott el Car. – De nekem most mennem kell. Még meg kell szerveznem egy lánykérést. Majd hívlak. Sziasztok!
Ketten maradtunk Sarah-val. Hamarosan viszont neki is mennie kellett. Elbúcsúztunk, majd fölmentem szobámba s írtam Heikkinek egy SMS-t, hogy ha tudunk beszélni, hívjon. Másodpercek múlva meg is kaptam a válasz SMS-t, miszerint Skype-on vár. Pillanatok alatt bekapcsoltam laptopom, és rövid időn belül már meg is láttam jövendőbelimet a kis ablakon.
- Hiányzol. – volt az első mondata, amivel keserű mosolyt csalt arcomra.
Rettenetesen hiányzik már most is, és elképzelni sem tudom, hogy mi lesz velem keddig. Várhatóan csak akkor látom újra.
- Te is nekem. – válaszoltam. – Fogalmam sincs, hogy bírom ki jövő hétig. Lehet, vasárnapra átugrom. – nevettem fel.
- Jó lenne, ha itt lennél. – sóhajtott. - De intézd az esküvőt. Tényleg, hogy álltok?
- Délelőtt volt a szabó és szerencsére meg tudja csinálni a ruhákat keddre.
- Az jó! Akkor mindenkinek lesz ruhája. – nevetett. – És a leánybúcsúd?
- Gondolom lesz.
- Gondolod?
- Sarah szervez valamit elvileg. Mi a helyzet a te legénybúcsúddal?
- Stu szervezi Sebbel.
- Kik? – kerekedtek ki szemeim.
- Jól hallottad.
- Nagyszerű. – szaladt ki a számon.
- Mi a baj?
- Ja, semmi. Milyen az élet Szingapúrban? – váltottam gyorsan témát
- Nélküled rossz. Amúgy most is nagyon meleg van, mint minden évben. A szálloda jó, a rajongók már most özönlenek. – nevetett. – De mennem kell. Majd hívlak. Szeretlek.
A kép eltűnt és a zöld jelzés is megszűnt Heikki neve mellől. Elővettem telefonom, majd írtam egy SMS-t Car-nek, hogy fölösleges Mikkot zaklatnia, Stu és Seb szervezi a bulit, ők pedig nem árulnak el semmit. Már épp ki akartam lépni Skype-ból, mikor hívást kaptam. Dave volt az. Ez nem csak azért jött jól számomra, mert beleláttam a kint történtekbe, hanem a gondolataimat is lefoglalta. Sem az esküvő nem aggasztott, sem Heikki nem járt a fejemben jelenleg. Attól, mert nem vagyok kint, szerettem volna dolgozni, így arra jutottunk, hogy ő átküldi az anyagokat, én pedig otthonról szerkesztem az online hírportálunkat. A beszélgetésünk végeztével kikapcsoltam laptopom, majd lementem. Natasháék épp akkor indultak vásárolni, így velük tartottam. Már késő délután volt, mire hazaértünk. Amíg Mike a ház körül tett-vett, addig segítettem Tashának elkészíteni a vacsorát. Mikor kész lett ettünk, majd szobámba mentem és felhívtam Caroline-t. Sokadjára is átbeszéltünk minden az esküvővel kapcsolatban. Mikor valamennyire sikerült barátnőmnek egy időre megnyugtatnia, hogy minden rendben lesz, befejeztük a beszélgetést majd úgy gondoltam, dolgozom még egy kicsit a weboldalon. Az idő viszont annyira elszaladt, hogy már késő este volt, mikor észhez kaptam. Gyorsan kikapcsoltam laptopom, elmentem zuhanyozni, majd aludni tértem. A következő napok nagyon lassan teltek. Egyre jobban izgultam az esküvő és a ruhák miatt és Heikki hiánya is borzasztó volt. Még a munka se nagyon tudta elterelni figyelmemet. A vasárnap reggelem pedig nem is indulhatott volna szebben. 

~ MÁSODIK ÉVAD 25. rész

Az utcára kilépve alapos meglepetés ért. A bejárat előtt az egyik parkoló autónak dőlve Heikki várt.
- Kiköltekezted magad? – nézett rám száját félmosolyra-, szemöldökét felhúzva.
- Én egy fontot nem költöttem. Apáék állják a ruhámat,
- Nem úgy volt, hogy nem engeded?
- Csak volt. – mondta apa. – Ha nem veszem meg neki, akkor otthagyja és fehér pólóba és farmerbe megy hozzád.
- Azért nem! – mondtam. – Választottam volna egy olcsóbb ruhát.
- Ami nem tetszett volna. – mondta Heikki.
- Majd megszerettem volna. De te mit keresel itt?
- A többiek kidőltek. Az ikrek elég fárasztóak. – nézett Sarah-ra. – Mikor felhívtál akkor döntöttem úgy, hogy eljövök eléd. – ölelt át.
Nemsokára visszaértünk a szállodába, majd vacsora után hozzákezdtünk a pakoláshoz. Viszont amíg szüleim és jövendő férjem Szingapúrba készült, Sarah, Caroline, Tasha és én Angliába vettük az irányt. Az út és az időeltolódás miatt elég fáradtak voltunk a csajokkal, így nem is volt csoda, hogy a szerdára virradó éjszaka alatt több mint 16 órát aludtunk. A szerdai nap korán indult. Reggeli után lassan befutott az összes koszorúslányom, majd a szabó is hamarosan megérkezett. Hozott pár képet, amin különféle stílusú ruhák voltak, valamint színskálát és anyagot is kaptunk mintának. Mivel az ikreken kívül 8 koszorúslányom van és nem egyforma az ízlésük, ezért nehezebb volt a választás, mint gondoltam. Nagy nehezen csak sikerült egyességre jutniuk. A lányok egy pink színű, chiffon anyagú, rövid ruha mellett tették le voksukat. 

Mikor a szabó levette mindenkiről a méreteket, a tanú következett.

- Az én ruhám már megvan. – mondta Sarah mire eléggé ledöbbentem.
- Mi? – néztem kikerekedett szemekkel.
- Adammel vettük Amerikában. Megláttam a bolt kirakatában és azonnal beleszerettem. Mivel volt rám való méret, ezért megvettük.
- Csak azért nem haragszom rád, mert tudom, hogy szép lesz. A lányoknak milyen ruhát szeretnél?
- Már az övék is megvan. Anyósoméktól kaptak egy gyönyörű szép ruhát. Az lesz rajtuk.
- Hát jó. – sóhajtottam. – Akkor nem lesz más. – fordultam a szabó felé. – Mikorra lesznek kész?
- Jövő hét csütörtök. – mondta.
- Jövő héten csütörtökön mi már Olaszországban leszünk. Nem lehetne hamarabb?
- Mennyivel hamarabb?
- Mondjuk legkésőbb keddig.
- Megoldjuk. – bólintott.
- Nagyon köszönöm!
- Majd jelentkezem!
Miután a szabó elment azt sem tudtam, mihez fogjak. A meghívók nagy része a múlthét végén és e hét elején szét lettek osztva. A maradékot Heikki Szingapúrban kézbesítette a többieknek. Így is egyszerre kellett volna több helyen is lennem. Szerencsére, amíg én értekeztem párommal és Dave-vel a kinti eseményekről, az oldal és az újság rendben létéről és úgy mindenről, addig Caroline beszélt a szakácsokkal az ételekről, véglegesítette a hely díszítésével kapcsolatos dolgokat és elintézte, hogy a pap ne csak angolul, de finnül is tudjon. Az esküvő ugyanis két nyelven fog zajlani. Sarah ez idő alatt pedig megszervezte a lánybúcsúmat. Állítása szerint nem lesz semmi különleges, csak egy házibuli szerűség, ahol leszünk körülbelül 15-en, de nem hiszek neki. Biztos vagyok benne, hogy készül valami turpisággal is. Viszont nem csak nekem lesz búcsúztatóm. Mivel szerettem volna rendet tenni a fiúk elképzelésében, hogy milyen egy megfelelő legénybúcsú, ezért arra jutottam, hogy felhívom Heikki legjobb barátját, Mikkot. Rögtön megkerestem telefonomban, majd tárcsáztam. Viszont a sokadik csörgés után sem vette fel. Úgy döntöttem, majd megpróbálom később, s lementem a többiekhez a kertbe.
- Min töröd a fejed? – kérdezte Car.
- Azon, hogy milyen legénybúcsút szerveznek Heikkinek.
- Nyugi, nem lesz semmi rossz. Buliznak egy kicsit, leisszák magukat.
- Meg lesz egy tucat nő. Ruha nélkül. És ez még csak a kezdet szerintem.
- Ne parázz, bízz Heikkiben. – mondta Sarah.
- Nem Heikkiben nem bízok. Mikko az, akiből bármit kinézek. Beszélni is akartam vele, hogy mit és hol terveznek, de nem vette fel.
- Szerinted neked elárulná, hogy mire készülnek? – kérdezte Car.
- Gondolom.
- Biztos vagyok benne, hogy nem. Simán letagadna mindent. „Csak egy kis buli lesz az egyik bárban.” – rajzolt ujjaival macskakörmöket Car. – Hagyd. Nem lesz semmi rossz dolog.
- Én azért félek ettől a legénybúcsútól. – sóhajtottam. – Valahogy ki kellene deríteni, hogy mennyire számítsak durvára.
- De neked úgyse árulna el semmit. – mondta Sarah
- Van egy ötletem. – mosolyodott el Car.