~ MÁSODIK ÉVAD 18. rész

Így ketten maradtunk a konyhában Mamóval, Heikkiék édesanyjával.
- Boldog vagyok, hogy a fiam egy ilyen lányt talált magának, mint te. – mosolyodott el mamó. – Mikor Heikki elmesélte, hogy megkérte a kezed és te igent mondtál, elmondani nem lehet mennyire örültem.
- Elmondta az eljegyzést? – kérdeztem döbbenten. Heikki családja ugyanis még nem tudott róla. Nem tudtak elutazni Olaszországba, és úgy döntöttünk, személyesen mondjuk el nekik, ha meglátogatjuk őket.
- Igen. De ne haragudj rá. Én húztam ki belőle. Láttam rajta, hogy valamiért különösen boldog. Viszont megígértette velem, hogy senkinek ne mondjam el, így én vagyok az egyetlen, aki tudja. Örülök, hogy ilyen menyem lesz. – ölelt meg, majd a többiek megérkeztek az étkezőbe és ezt elég nagy hanggal adták tudtunkra.
Az ebéd elfogyasztása után segítettünk elpakolni mamónak, majd a nappaliba vonultunk. Mikor Heikki meglátott, felállt és félre hívott kicsit. Szeretett volna pár dolgot tisztázni a nagy bejelentésünkkel kapcsolatban. Mikor úgy döntöttünk, mindent megbeszéltünk, visszamentünk a többiekhez és helyet foglaltunk a kanapén.
- Szeretnénk Stacyvel bejelenteni pár dolgot! – mondta Heikki, mire mindenki felénk fordult, anyukája pedig izgatottan nézett ránk. – Olyat is, amiről még te sem tudsz, anya. – fordult felé, mire elkomolyodott. – Szóval, vasárnap megkértem Stacy kezét. – kezdte. – És ő igent mondott! – húzott magához.
- Gratulálunk! – hallatszott mindenkitől, miközben Jaakko Mamó utasítására egy üveg előhűtött pezsgőt hozott és öntött mindenkinek.
- Sss! – csitított le minket mamó. – Erről tudtam. Mi a többi? – kérdezte türelmetlenül.
- Nos, úgy döntöttünk, az esküvőt e hónap 29.-ére tűzzük ki. – folytatta Heikki.
- Hova ez a nagy sietség, fiam? – kérdezte apukája. – Lesz időtök rendesen megszervezni?
- Muszáj lesz! – nézett rám Heikki. – Stacy ugyanis nem szeretne télen hozzám jönni. A jövő nyár pedig sokára lesz még.
- És meg tudjátok szervezni ennyi idő alatt? – kérdezte Ruut.
- Egy profi van a segítségünkre, szóval nagyon reméljük. – válaszoltam.
Nemsokára a nappaliban összegyűlt társaság feloszlott, és mindenki visszavonult saját szobájába pihenni. Mi is így tettünk Heikkivel. Leültem az ágyra, bekapcsoltam laptopom, majd fölmentem netre. E-mail fiókomba belépve egy üzenetet láttam Car-től. Küldött néhány lehetséges helyszínt, és azt üzente, minél hamarabb válaszoljunk, hogy ha szeretnénk, akkor még időben le tudja foglalni. Átnéztük az átküldött anyagot, de egyiket sem találtuk megfelelőnek. Az e-mail megírása után úgy döntöttük, belekezdünk egy filmbe. Épp vége lett mikor kopogtak. Eeva szólt, hogy elkészült a vacsora, így lementünk az étkezőbe. Miután ettünk szerettem volna segíteni a konyhában elpakolni, de mamó nem engedte, méghozzá azért, mert nekem most magammal és az esküvővel kell foglalkoznom. Mivel nem tehettem mást, fölmentem a szobába. Amíg Heikki a fürdőben volt, én megírtam az újabb levelet Caroline-nak a meghívóról és a színekről, majd én vonultam be a fürdőbe.
- Figyelj, kicsim. – szólt Heikki, mikor kiléptem a fürdőből. – Holnap után Milton Keynesbe kell mennem, Sebhez. – mondta.
- Rendben! Legalább be tudok nézni néhány esküvői ruha szalonba. – ültem le mellé.
- Épp ez az, hogy szeretném, ha te nem jönnél. Ne értsd félre, nem azért mondom, csak úgyis annyi dolgod van, és anya is örülne, ha el tudnátok tölteni egy napot kettesben. – simította meg arcom. – Különben sem leszek sokáig. Reggel megyek, este pedig már jövök is vissza.
- Muszáj elutaznod? – bújtam hozzá. – Nem lehetne neten elintézni?
- Sajnos nem. – nyomott puszit homlokomra, majd lehunytam a szemem, s pár pillanat múlva már aludtam is.
Heikki testvérei másnap indultak haza. Eeváék még reggel elmentek, ugyanis nekik dolgozniuk kellett, Essiék nem sokkal utánuk indultak, Ruut és Martin ebéd után lépett le, Jaakko-ék pedig késő délutánig maradtak. Miután Eveliinaék is hazamentek, kiültünk egy kicsit a kertbe, majd Heikkivel és szüleivel közösen megcsináltuk a vacsorát. Annak elfogyasztása után felvonultunk a szobába, majd amíg Heikki összeszedte cuccait másnapra, én fölmentem netre. Amint bejelentkeztem Skype-ra, Car azonnal hívást is indított felém.
- Képzeljétek! Van egy jó hírem! – kezdett bele azonnal. – Az esküvői tortás csapat, akikről meséltem, európai körúton van, és nemrég tudtam meg, hogy holnap lesz az utolsó állomásuk, méghozzá Finnországban. Már kértem is nektek időpontot. Délután 2kor találkozunk Helsinkiben.
- Az baj, ha én nem tudok ott lenni? – kérdezte Heikki.
- Nem Heikki, nem baj, ha a férj nem tud elmenni az esküvői torta kiválasztására. – sóhajtott Car.
- Muszáj most kiválasztani?
- Nem. Ráérünk 28-án is. – válaszoltam rá rögtön.
- Nekem holnap Sebhez kell mennem.
- Akkor egyedül megyek. – sóhajtottam.
- Rendben. Végül is elég csak időpontot egyeztetni egy komolyabb megbeszéléshez. – mondta Car.
Mivel barátnőmnek még dolga volt, ezért nemsokára bontottuk a vonalat. Annyit kért még, hogy a meghívókat holnapra válasszuk ki és jó lenne a színekről is döntenünk. Amíg én beszéltem anyáékkal, Heikki elment fürdeni, majd mikor visszaért elővettem a Cartől kapott mintameghívókat és a katalógust.
- Szerinted melyik legyen? – terítettem ki az ágyra mindent.
- Az. – mutatott az egyikre fel sem nézve laptopjából. Nem tudom mi lehetett jelenleg fontosabb.
- Ez? – emeltem fel egy másikat.
- Igen. – bólintott.
- Jó. Akkor ez lesz. – fogtam meg egy harmadikat.
- Oké.
- Heikki te nem is figyelsz rám.
- De figyelek! – nézett rám.
- Nem! Ha figyeltél volna, észrevetted volna, hogy 3 teljesen más meghívót mutattam.
- Jó. Figyelek! – csukta le a laptopot és jött közelebb.
Végül sikerült kiválasztani a meghívót,

 de a katalógust nézegetve szintén másfele jártak gondolatai.
- Heikki! Hahó!
- Tessék!
- Már megint nem figyelsz rám! Komolyan mondom, kezdem úgy érezni, hogy csak számomra fontos az esküvő!
- Sajnálom, kicsim, csak elgondolkoztam.
- Azt látom. És szabad tudnom, hogy merre?
- A holnapi megbeszélésen jár a fejem. – sóhajtott.
- Értem. Szóval neked fontosabb a munkád, minthogy 5 percre rám figyelj, és kiválasszuk milyen lesz az esküvőnk. Tudod mit? Akkor majd én eldöntöm. Holnap megbeszélem Caroline-nal a helyszínt, a színeket, lerendezem a tortát, a díszítést, a vacsorát, az italokat, az étkészletet, mindent. – mondtam. - Te menj csak holnap Angliába, Hétfőn pedig találkozunk Svájcba! – tőlem zengett a ház. Nemsokára otthagytam a szobába, bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót.

~ MÁSODIK ÉVAD 17. rész

Amint Natasha ajtót nyitott, tátva maradt a szám. Oké, hogy elég régen találkoztam már Caroline-nal, és, hogy a Skype nem mindig azt mutatja, ahogy az ember valójában kinéz, de ez a változás eléggé megdöbbentett. A régen hatalmas parti arc Caroline-ból egy komoly, elegáns nő lett. Rövid, gyönyörű, barack színű ruhát viselt, piros magas sarkúval, kezében kis táskáját és egy mappát fogott, szőke haja pedig úgy omlott vállára, mintha valami hajápoló reklámból lépett volna ki. 

A lakásba belépve feltolta fejére napszemüvegét, majd mikor meglátott minket, mosolyogva köszönt.
- Szia! – mentem oda hozzá és öleltem át. – Hova lett a régi Car?
- Amerika megváltoztat. – mosolygott. – Az üzlet pedig komolyabbá tesz. Mondjuk nem mindenkit. Alex semmit nem változott. – sóhajtott. – De meséljetek, mi van veletek! Nem is szóltatok az eljegyzésről! Ugye tudod, hogy ezért haragszok?
- Az eljegyzés vasárnap történt, szóval sokról nem maradtál le. – nyugtattam meg.
- És hova ez a sietség az esküvővel? Csak nem jön a baba?
- Nem. Csak nem szeretnénk sem télen tartani, sem jövő nyárig elhúzni.
–  Áh, értem! Na! Akkor kezdjük el szervezni! Hol lesz megtartva?
- Nem tudjuk. – néztünk össze Heikkivel. – Még nem találtunk helyszínt.
- Rendben. Nem baj. Itt lesz, Finnországban, vagy Svájcban?
- Egyik helyen sem. – válaszolta Heikki.
- Akkor? – kérdezte félve Car. – Ne mondjátok, hogy nem tudjátok még azt sem, hogy melyik országban lesz!
- Hát.. néztük Vegast. – nevettem.
- Azt hiszem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. – sóhajtott. – De szerveztem már esküvőt egy hét alatt is, szóval megoldjuk! Nos, a helyszín. Azt tanácsolom, hogy legyen olyan, amiről mindkettőtöknek a másikótok jut eszébe. Egy közös emlék alapján, vagy, csak mert mindketten szeretitek, szeretnétek egyszer eljutni oda. Ami valami miatt összeköt benneteket.
Heikkivel összenéztük, majd egyszerre vágtuk rá a választ.
- Olaszország.
- Nagyszerű! Azon belül?
- Nem tudjuk. A lényeg, hogy szép legyen és nagy. Lehet egy kastély, vagy egy nagy étterem is.
- Értem, akkor majd utánanézek. Következő. A meghívók. Hoztam pár darabot, nézegessétek, de ha egyedid szeretnétek, szóljatok és beszélek a grafikussal. – tett le elénk legalább egy tucatnyi különböző mintameghívót. – Milyen ruhád lesz? – nézett rám.
- Fogalmam sincs. Arra gondoltam, hogy mivel holnap utazunk Heikki szüleihez, szétnéznék a környéken, valamint Londonban is van egy jó menyasszonyi ruha bolt.
- Rendben, de ha szeretnéd, tudok segíteni. New Yorkban van egy híres üzlet, az egyik barátom ott dolgozik. Gyönyörű ruháik vannak, és ha valami ott nincs meg, akkor sehol nem találod.
- New Yorkban? De hisz az Amerika másik részén van.
- Nem említettem, hogy terjeszkedni kezdtünk?
- De igen, de azt nem, hogy ennyire.
- Hát.. igen. És én átköltöztem New Yorkba. De vissza a ruhához. Mit szólsz?
- Majd meggondolom!
- Szólj, és kérek időpontot. – mosolygott. – Heikki neked milyen öltönyöd lesz?
- Amelyiket kiveszem a szekrényből. – rántotta meg a vállát.
- Hőőőő! – förmedtünk rá egyszerre Carrel. – Külön lesz öltönyöd az esküvőre. Föl kell hívni a szabót. – mondtam.
- Értettem! – sóhajtott. Mivel ketten voltunk ellene, tudta, hogy semmi esélye a tiltakozásra, így egyből megadta magát.
- Milyen stílusú esküvőt szeretnétek? – jegyzetelt tovább Caroline.
- Szeretnénk, ha elegáns, de modern lenne, és érezhető lenne benne a hagyomány is. – mondtam félve, remélve, hogy Car megérti, mire gondolok.
- Értem. – nézett föl a mappájából. – Milyen színek domináljanak?
- Mindenféleképen a fehér, mellé pedig szeretnénk valami élénkebb színt. Mint például a kék, a narancssárga, az arany, a bordó, vagy esetleg a zöld.
- Értem. Akkor az ezüst és a halvány színek kizárva.
- Igen. – válaszoltuk egyszerre Heikkivel.
Körülbelül 2 óra alatt sikerült átbeszélnünk mindent. Kaptunk egy albumot, amiben különböző stílusú esküvőkről voltak képek, valamint nálunk hagyott több féle meghívót is, hogy válasszunk. Miután elment, megvacsoráztunk, majd bepakoltuk cuccainkat. A repülőnk ugyanis másnap reggel indult Finnországba. Heikki családjával elég jó kapcsolatot ápolok, most valamiért mégis izgultam a találkozás miatt. A gépünk délelőtt 11 óra után landolt a ranuai repülőtéren, és nagyjából 10 perc autóút után meg is érkeztünk Heikki szüleinek házához.
- Valami baj van? – kérdezte Heikki, mikor egy pillanatra megtorpantam a kapu előtt.
- Nem, nincs semmi! – erőltettem mosolyt. – Félek, hogy mit fog szólni a családod. – mondtam ki végül, mikor Heikki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nyugi! Örülni fognak! – mosolygott, majd kaptam egy gyors nyugtató csókot.
Azt ajtón ő lépett be először, s meglepetésünkre Essiék kisfia, Elia rögtön a nyakába is ugrott. Nem számítottunk nagy felhajtásra érkezésünk napján. Úgy tudtuk, hogy majd csak másnap jönnek el Heikki testvérei.
- Legalább levegőhöz jutni hagyd Heikkit. – szólt Eliára apja, Jouko. – Amúgy, sziasztok! Üdv itthon! – köszöntött minket. – Gyertek bentebb, a többiek már várnak!
Mielőtt üdvözöltük volna a többieket, hogy csomagjaink ne legyen útban, lepakoltuk őket a szobába, majd csatlakoztunk hozzájuk. Miután mindenkit üdvözöltünk Heikki már el is tűnt a gyerekekkel, a fiúk félrevonultak, mi lányok pedig segítettünk anyukájuknak az ebéd elkészítésében.
- Miért kellett ekkora felhajtást csinálni? – kérdezte Ruut édesanyjától, a rengeteg ételt nézve.
- Olyan ritkán gyűlik össze így a család mostanában. – válaszolta.
Az ebéd már majdnem elkészült, így Eeva és Eveliina, Jaakko felesége elmentek megteríteni, Essi és Ruut pedig szólt a többieknek. Így ketten maradtunk a konyhában mamóval, Heikkiék édesanyjával.

~ MÁSODIK ÉVAD 16. rész

Reggel arra ébredtem, hogy Heikki birizgálja a hajam.
- Jó reggelt! – mosolygott, mikor kinyitottam szemem.
- Mennyi az idő? – kérdeztem álmosan. Már felöltözve feküdt mellettem.
- 9 múlt. – válaszolta magához húzva. – Figyelj csak, Stacy. Futás közben gondolkodtam egy kicsit.
- Igen? És min?
- Hogy kitűzhetnénk az esküvő időpontját.
- Ez nem is rossz ötlet. És mikorra? – ültem föl.
- Mondjuk 29.-ére.
- Hogy mi? E hónap 29.-ére? – néztem pislogás nélkül.
- Igen. Mivel nem szeretnéd télen tartani az esküvőt, a jövő nyár pedig olyan messze van.
- Ez igaz, de hogyan készüljek föl alig 3 hét alatt?
- Van rá több mint kettő hetünk, valamint neked egy barátnőd, aki rendezvényszervezéssel foglalkozik. Simán megoldjuk.
- Ha te mondod.
- Mi az? Már nem akarsz hozzám jönni?
- Dehogynem! Szóval nem érünk rá! – bújtam ki öleléséből és nyúltam telefonomért.
- Mit csinálsz?
- Fölhívom Caroline-t.
- De hisz Amerikába most éjjel fél 1 van.
- Csakhogy nem Amerikába vannak. Egyik rokonuknak lesz valami rendezvényük Warringtonban. – mondtam, s hívást indítottam.
Pár csörgés után Caroline fel is vette a telefont és boldogan köszöntött. A barátnőmmel való beszélgetéssel 1 óra múlva végeztem. Nagy vonalakban elmeséltem neki mindent, idő hiányában pedig délutánra meg is beszéltünk egy találkozót. Így, mindenbe belegondolva, azt hiszem, nem gondoltam komolyan, ezt a 2,5 hét múlva tartandó esküvőt. Holnap utazunk Finnországba, a hét további részét pedig ott töltjük, így személyesen majd csak akkor tudunk Car-ékkel beszélni, ha hazautaztunk Svájcba. Miután mindent megbeszéltünk, lementem megkeresni Heikkit, hogy elmondjam neki a fejleményeket, s mindenkinek bejelentsük a menyegző időpontját. Ebéd után nekikezdtünk Heikkivel a helyszín kiválasztásához.
- Legyen Angliában az esküvő. – mondta Heikki.
- Legyen Finnországban az esküvő. – mondtam vele egy időbe.
- Miért? – kérdeztük szinte egyszerre egymástól, majd elnevettük magunkat.
- Mit szólsz Vegashoz? – nézett rám Heiki.
- Ja, és adjon össze minket Elvis, nem? – vontam föl szemöldököm.
- Miami? – nézte tovább.
- Vagy Fidzsi? – néztünk össze. - Egyik sem – vágtuk rá egyszerre.
- Miért nem Svájcban tartjátok? – kérdezte apa. – Hisz ott laktok.
- Egyszerűen, csak mert nem szeretnénk ott. Nem tudjuk miért. – válaszoltam.
- Jó. Azt hiszem, ez így nem fog menni. – sóhajtott Heikki. – Térjünk át valami másra.
- Mondjuk, kezdjük el összeírni a vendégsereget.
- Rendben! Hány főt akarsz?
- Nem tudom. Úgy.. mindenkit, aki fontos, és aki kevésbé az.
- Akkor család, barátok és pár ismerős. – mondta, majd fogtam noteszem és írni kezdtem.
Már fél órája írtuk a listát, mikor végre kész lett. Reméljük senkit nem hagytunk ki. Mire mindenkit összegyűjtöttünk, több mint 130 név lett a papíron. Én álmodtam nagy esküvőről. Ez után kiültünk kicsit pihenni a kertbe, majd újult erővel tértünk vissza a nappaliba, hogy folytassuk a szervezést anyáék segítségével. Épp azon gondolkodtunk, hogy milyen borok és pezsgő legyen fölszolgálva, mikor csöngettek. Amint Natasha ajtót nyitott, tátva maradt a szám.