~ MÁSODIK ÉVAD 16. rész

Reggel arra ébredtem, hogy Heikki birizgálja a hajam.
- Jó reggelt! – mosolygott, mikor kinyitottam szemem.
- Mennyi az idő? – kérdeztem álmosan. Már felöltözve feküdt mellettem.
- 9 múlt. – válaszolta magához húzva. – Figyelj csak, Stacy. Futás közben gondolkodtam egy kicsit.
- Igen? És min?
- Hogy kitűzhetnénk az esküvő időpontját.
- Ez nem is rossz ötlet. És mikorra? – ültem föl.
- Mondjuk 29.-ére.
- Hogy mi? E hónap 29.-ére? – néztem pislogás nélkül.
- Igen. Mivel nem szeretnéd télen tartani az esküvőt, a jövő nyár pedig olyan messze van.
- Ez igaz, de hogyan készüljek föl alig 3 hét alatt?
- Van rá több mint kettő hetünk, valamint neked egy barátnőd, aki rendezvényszervezéssel foglalkozik. Simán megoldjuk.
- Ha te mondod.
- Mi az? Már nem akarsz hozzám jönni?
- Dehogynem! Szóval nem érünk rá! – bújtam ki öleléséből és nyúltam telefonomért.
- Mit csinálsz?
- Fölhívom Caroline-t.
- De hisz Amerikába most éjjel fél 1 van.
- Csakhogy nem Amerikába vannak. Egyik rokonuknak lesz valami rendezvényük Warringtonban. – mondtam, s hívást indítottam.
Pár csörgés után Caroline fel is vette a telefont és boldogan köszöntött. A barátnőmmel való beszélgetéssel 1 óra múlva végeztem. Nagy vonalakban elmeséltem neki mindent, idő hiányában pedig délutánra meg is beszéltünk egy találkozót. Így, mindenbe belegondolva, azt hiszem, nem gondoltam komolyan, ezt a 2,5 hét múlva tartandó esküvőt. Holnap utazunk Finnországba, a hét további részét pedig ott töltjük, így személyesen majd csak akkor tudunk Car-ékkel beszélni, ha hazautaztunk Svájcba. Miután mindent megbeszéltünk, lementem megkeresni Heikkit, hogy elmondjam neki a fejleményeket, s mindenkinek bejelentsük a menyegző időpontját. Ebéd után nekikezdtünk Heikkivel a helyszín kiválasztásához.
- Legyen Angliában az esküvő. – mondta Heikki.
- Legyen Finnországban az esküvő. – mondtam vele egy időbe.
- Miért? – kérdeztük szinte egyszerre egymástól, majd elnevettük magunkat.
- Mit szólsz Vegashoz? – nézett rám Heiki.
- Ja, és adjon össze minket Elvis, nem? – vontam föl szemöldököm.
- Miami? – nézte tovább.
- Vagy Fidzsi? – néztünk össze. - Egyik sem – vágtuk rá egyszerre.
- Miért nem Svájcban tartjátok? – kérdezte apa. – Hisz ott laktok.
- Egyszerűen, csak mert nem szeretnénk ott. Nem tudjuk miért. – válaszoltam.
- Jó. Azt hiszem, ez így nem fog menni. – sóhajtott Heikki. – Térjünk át valami másra.
- Mondjuk, kezdjük el összeírni a vendégsereget.
- Rendben! Hány főt akarsz?
- Nem tudom. Úgy.. mindenkit, aki fontos, és aki kevésbé az.
- Akkor család, barátok és pár ismerős. – mondta, majd fogtam noteszem és írni kezdtem.
Már fél órája írtuk a listát, mikor végre kész lett. Reméljük senkit nem hagytunk ki. Mire mindenkit összegyűjtöttünk, több mint 130 név lett a papíron. Én álmodtam nagy esküvőről. Ez után kiültünk kicsit pihenni a kertbe, majd újult erővel tértünk vissza a nappaliba, hogy folytassuk a szervezést anyáék segítségével. Épp azon gondolkodtunk, hogy milyen borok és pezsgő legyen fölszolgálva, mikor csöngettek. Amint Natasha ajtót nyitott, tátva maradt a szám.