26. rész

- Stacy Horner! Lennél hajlandó bővebb mondatokban beszélni? – kérdezte, mire sóhajtottam, és a diavetítővel kivetítettem a képeket, amik a mai nap készültek. – Tök jó képe kellet! Mi a bajod?
- Az, hogy nincs 24 órája, hogy itt hagyott a pasim, én pedig máris egy másik sráccal töltöm a napot, ahelyett, hogy itthon sírnék.
- De hisz ebbe nincs semmi rossz. Csak szerette volna elkerülni, hogy otthon sírj. Ezért elvitt téged szórakozni, hogy jól érezd magad.
- Persze. Ezzel nincs is semmi baj, csak miután hazajöttem olyan voltam, mint egy szerelmes kamasz. Állandóan fülig ért a szám, és folyton csak Heikkire tudtam gondolni. – dőltem hátra az ágyon.
- Félsz, hogy idő előtt belezúgsz mi?
- Nem. Félek, hogy belezúgok! Különben is, Josh még csak tegnap este ment el. Ha itthon maradt volna, még mindig együtt lennénk!
- Stacy! Nyugi! Ne görcsölj rá! Szépen lassan túl leszel majd Josh-on!
- De én nem akarok túl lenni rajta!
- Ne ragaszkodj ennyire a megszokotthoz, Stacy! Aminek meg kell történnie, úgyis megfog! És ha harcolsz ellene, neked lesz rossz! De most mennem kell. Majd holnap átjövök! Nyugodj meg! Szia!
- Megpróbálok! Köszönök mindent! – mosolyogtam. – Szia! – öleltem meg, majd elment.
Miután elment a plafont bámulva feküdtem az ágyamon. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Josh volt az. Mivel senkivel nem volt kedvem beszélni, főleg vele, hagytam, hogy végig csörögjön, majd elmentem zuhanyozni. Kb fél órát álltam a forró víz alatt. Mikor visszamentem a szobámba 3 nem fogadott hívás és 4 SMS várt. A hívások, mint az SMS-ek nagy része Bonni-tól jöttek. Egy SMS jött csak Josh-tól, amiben azt írta, hívjam vissza. Nem nagyon foglalkoztam vele. Mivel az utóbbi napokban nem sokat aludtam, korán lefeküdtem. Másnap hajnalban arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Mosolyra húzódott a szám, mikor megláttam álmos szemmel Heikki nevét a kijelzőn.
- Normális vagy? – szóltam bele köszönés nélkül. – Attól, mert te korán kelsz, én hagy aludjak már, légyszi!
- Neked is jó reggelt! – hallottam, ahogy nevet.
- Csak a hülyék kelnek hajnali fél 7kor vasárnap.
- Jaj, tényleg. Az időeltolódás. – nevetett. – Megfeledkeztem róla.
- Minden bizonnyal, te olyan feledékeny vagy.
- Aludj tovább nyugodtan. Nem is zavarlak!
- Most már mond, mit akarsz! Úgysem tudok visszaaludni már.
- Csak szeretem volna megkérdezni, hogy hogy vagy.
- Heikki. Mégis hogy lehet az ember, amikor vasárnap hajnalok hajnalán felkölti egy őrült?
- Szóval őrült vagyok? Köszönöm szépen!
- Hagyj a hülyeségeiddel jó? – nevettem.
- Szóval most már hülye vagyok! Ezt megjegyeztem! – mondta, mire én újra elnevettem magam.
- Heikki, légy szíves! Inkább kérj bocsánatot, hogy felköltöttél álmomból!
- Már dirigálsz is? – nevetett. – Mit álmodtál? – kérdezte hirtelen, mire eszembe jutott az álmom. Fejemet fogva nevettem. – Hahó! Itt vagy?
- Igen, itt vagyok, csak eljutott a tudatomig az álmom. – nevettem.
- Mi volt az?
- Nem számít! Hülyeség!
- Szóval?
- Nem!
- Akkor, szia! – mondta.
- Szia! – nevettem.
- Tudom, mért nem akarod el mondani.
- Na, mért?
- Mert velem álmodtál.
- Ne légy egoista!
- Másképp elmondanád!
- Jó. Azt álmodtam, hogy bunge jumpingolni voltam. Azt hiszem az ejtőernyőzés nagy hatással volt rám. – nevettem.
- Akkor megvan a következő programunk!
- Az ki van zárva!
- Majd meglátjuk! De mennem kell, Seb már vár. További szép napot! És ne felejtsd a futást! Szia!
- Meglesz! Szia! – mosolyogtam és bontottam a vonalat.
Miután leraktam, kb 20 percig fülig érő szájjal feküdtem az ágyban, majd előkaptam a laptopom és megnéztem a képeket, amik tegnap készültek. 8 körül felkeltem, felöltöztem, majd mivel Heikki felköltött elmentem futni arra, amerre tegnap voltunk. Mikor hazaértem lezuhanyoztam, megreggeliztem, majd délig tanultam. Ebéd után átmentem Bonnie-ékhoz, ahonnan megkaptam, hogy mért nem hívtam vissza, de szerencsére sikerült magam kimagyarázni. Mikor szóba kerültek volna a tegnapi nap történései szerencsére pont megcsörrent a telefonom. Apa volt az, hogy Sarah és Caroline bejelentkeztek 10 percen belülre, szóval menjek haza. Gyorsan hazamentem, majd vendégeimmel fölmentünk a szobámba.
- Milyen volt a tegnapi napod? – kérdezte Caroline.
- Hát.. emlékezeted. – válaszoltam.
- Mert? Mesélj!
- Heikki nem hagyott egyedül éjszakára. Reggel mikor fölkeltem a kertben játszott Tainaval. Aztán rákényszerített, hogy menjek el futni, és ő is elkísért. Mikor visszaértünk megreggeliztem, majd elkészültem, és indultunk tovább Londonba. Ott hajókáztunk, sétáltunk és fölültünk a London Eye-ra. Majd elmentünk ejtőernyőzni, a város szélére. – meséltem, miközben a képeket mutattam.
Egyszer csak megállt a vetítő. Egy olyan képnél, amin Heikki volt magába. Titokban fényképeztem le még a hajón. Visszaemlékezésemnek kopogás vetett véget. Gyorsan továbbléptettem a képet és beengedtem Bonnie-t.
- Sziasztok! Csak beugrottam. Ezt nálunk hagytad. Gondoltam elhozom, ne idegeskedj miatta! – nyújtotta felém fülesem. – De megyek is. Jók legyetek! Sziasztok!
- Szia! – köszöntünk egyszerre. – És köszönöm! – szóltam utána.
Megkönnyebbülten dőltem hátra ágyamon, mikor kiment. Nem akartam magyarázkodni neki a tegnap miatt.
- Mond csak Stacy, történt más is tegnap? – kérdezte Caroline.
- Mire gondolsz?
- Eléggé csillogott a szemed, miközben meséltél. – mondta, mire összeráncoltam szemöldököm.
- Ne kombinálj, jó? És te se! – néztem Sarah-ra, aki magában kuncogott.
- Nem szóltam! – mondta Caroline feltartott kézzel.
- Rendben! – biggyesztette le száját Sarah.
- Így is maradjon! – sóhajtottam.
- Amúgy azóta beszéltetek? – kérdezte Sarah.
- Igen. Reggel ő költött.
- És? – nézett kíváncsian.
- Nincs és!
- Úú.. nekem mennem kell. – nézett Caroline az órájára. – Holnap találkozunk! Sziasztok! – viharzott ki, mire kérdően néztem Sarah-ra.
- Találkozik Cole-lal. – mosolygott,
- Áh. Értem. Dúl a szerelem. – mosolyogtam.
- De lassan nekem is mennem kell. Holnap írok franciából.
- Rendben! Én is átnézem még a németet.
- Akkor hagylak. Holnap találkozunk! Szia! Jó legyél!
- Rendben! Te is! Szia!
Mikor elment hozzákezdtem a német tanulásához, de mivel kifogott rajtam, feladtam. Vacsora után játszottam még Tainaval, majd egy kicsit beszélgettünk apáékkal és elmentem aludni.

25. rész

Az éjszaka nem sokat aludtam. Reggel korán keltem. Heikki nem volt mellettem. Olyan voltam, mint akit fejbe vertek. Lementem az étkezőbe, ahol anyáékat találtam.
- Jó reggelt! Hogy vagy? Hogy aludtál?– kérdezte apa.
- Jó reggelt! Megvagyok. Nem sokat aludtam az éjjel. – mondtam. – Heikki?
- Kint van a kertben Tainaval. – mondta anya. – De gyere, egyél valamit.
- Nem vagyok éhes. – mondtam, majd kimentem a kertbe. Heikki épp Tainaval játszott.
- Jó reggelt! – köszönt mikor meglátott. – Hogy vagy?
- Jó reggelt! – mondtam, majd leguggoltam Tainahoz, aki a lábamra ugrált. – Megvagyok. Régóta föl vagy már?
- Eléggé. Nem nagyon tudtam aludni, inkább elmentem futni. Mikor visszaértem akkor kelt föl Natasha.
- Mennyit aludtál? 3 órát?
- Szerintem annyit sem. De te sem sokat aludhattál. Csak forgolódtál egész éjszaka.
- Akkor aludtam el, mielőtt elmentél.
- Van valami terved mára?
- Tudtommal nincs.
- Akkor nyomás átöltözni. Megyünk futni.
- Mi? Minek? Nemrég jöttél vissza.
- De elmegyek veled is.
- Velem aztán nem.
- 10 perced van, hogy átöltözz. És én a helyedben nem mondanék semmit, hanem már indulnék, mert már csak 9 perced maradt.
Gyorsan fölmentem átöltözni, majd Heikkivel az udvaron találkoztam. A közeli parkba mentünk. Jól esett a futás, kiszellőztettem a fejem.
- Kapsz fél órát, hogy lezuhanyozz, egyél és átöltözz. – mondta Heikki mikor visszaértünk.
- Én nem megyek veled már sehova. – válaszoltam kifulladva.
- 29 perc. – mosolygott. És hozd a fényképezőgéped is.
A fél órából 40 perc lett. Lezuhanyoztam, reggeliztem és fölvettem egy farmert és egy fehér pólót. Mikor lementem Heikki már az autónak dőlve várt.
- Azt hittem, már sosem leszel kész. – nevetett.
- Hova megyünk? – kérdeztem, mikor beültem az autóba.
- Meglepetés.
Az utunk Londonba vezetett. Hajókáztunk a Temzén, ebédeltünk, fölszálltunk London Eye-ra, majd sétáltunk a városban. Kora délután indultunk vissza, de nem haza mentünk, hanem a gyár melletti üres területre, ahol egy repülőgép várt minket.
- Tudomásomra jutott, hogy régóta szeretnéd kipróbálni. – mosolygott Heikki amikor a gépből kiszállt egy srác, akinél 2 bukósisak, 2 overál és 2 ejtőernyő volt.
- Úr Isten! – néztem Heikkire. – Mikor szervezted ezt meg?
- Apukádnak köszönd, ő szervezte. Csak megkért, hogy én ugorjak veled.
- Ez nem igaz! – mosolyogtam, majd odaért hozzánk a srác és ideadta a cuccokat.
Miután bementünk a gyárba átöltözni elmagyarázta nekünk a pasi, hogy mit, mikor, hogyan kell, majd beszálltunk a gépbe és elkezdtünk emelkedni.
- Ki kezdi? – kérdezte a srác. – Nemsokára elérjük a magasságot.
- Egyszerre ugrunk. – néztem Heikkire. – Még a végén itt marad. – mosolyogtam.
- Vagy félsz. – nevette el magát Heikki.
- Én nem, de te szerintem igen.
- Valld be, hogy nem mersz egyedül ugrani!
- Lent találkozunk! Aztán nem itt maradni! – nevettem, majd kiugrottam. Rögtön utánam Heikki is ugrott. Csodálatos érzés volt zuhanni a semmibe. Mivel Heikki picit később nyitotta ki ernyőjét egyszerre értünk földet.
- Ez baromi jó volt! – ért fülig a szám.
- Örülök, hogy élvezted. De valld be, hogy féltél!
- Inkább te valld be, hogy csak azért ugrottál ki, mert nem akartad, hogy egy lány bátrabb legyen nálad!
- Viccesnek tetszik lenni Ms Horner! – nevetett Heikki majd megölelt.
Összeszedtük az ernyőket, majd miután visszaadtuk, megkaptuk a fényképező gépet az egyik Red Bull-os csapattagtól, aki fényképezett minket ugrás közben. A haza vezető úton a képeket néztem. Nagyon jók lettek.
- Mivel sietnem kell a repülőtérre, mert utazom Sebastianékhoz, ezért csak kiteszlek a házatoknál és megyek tovább.
- Rendben! – válaszoltam. – Nemsokára megérkeztünk a házunkhoz. – Köszönöm szépen a mai napot! – mosolyogtam. – És úgy mindent.
- Nincs mit! Ha bármi van, szólj nyugodtan! – mosolygott. – Üdvözlöm a szüleidet! – mondta, megölelt, megpuszilt, majd kiszálltam az autóból. Megvártam, míg elmegy, majd bementem.
- Megjöttem! – kiabáltam anyáéknak, majd fülig érő szájjal mentem föl a szobámba. Elővettem a telefonom, majd írtam egy SMS-t Heikkinek. *Még egyszer köszönöm a mai napot! Vigyázz magadra! Jó utat! Stacy.* Pár perc múlva érkezett is a válasz. *Még egyszer nincs mit! Te is! Meglesz! H.* Mivel Bonnie hívott gyorsan fölmentem Skype-ra. Türelmetlenül ült a gép előtt.
- Na, végre! Merre jártál? Már vagy 100x hívtalak!
- Bocs! Le voltam némítva! Nem akartam, hogy zavarjanak! – válaszoltam.
- Mért? Merre jártál?
- Csak Heikki elvitt Londonba sétálni. – meséltem, mintha jelentéktelen lenne.
- Értem. – mondta Bonnie. – Josh hívott mikor leszálltak tegnap. Kérdezte mi van veled, és mondta, hogy majd fölhív.
- Hogy van? Minden rendben van vele? Mikor hív? – kérdeztem, majd Natasha jött be a szobámba, hogy kész a vacsi és Sarah is átjött.
- Igen. Rendben megérkeztek. Igaz, apa rájött, hogy nem bírja a repülést. – nevetett. – Nem tudom mikor hív, lehet még ma.
- Rendben. De most mennem kell. Majd beszélünk. Lehet, holnap átnézek. Szia!
- Oké! Szia!
- Lementem az étkezőbe, ahol már mindenki az asztalnál ült.
- Nagyiéknak nagyon tetszett a táncotok, és nem értik, mért titkoltuk eddig, hogy énekelsz. Hiába mondtuk nekik, hogy nem tudtok mi sem. – mondta apa.
- Örülök neki! Amúgy nem énekelek, Csak beugrottam Bonnie helyett, mert torokgyulladása van.
- De ügyes voltál! – mosolygott anya. – De még nem is meséltél a mai napról.
- Nem volt nagy cucc. Elmentünk Londonba, sétáltunk, hajókáztunk és felültünk a London Eye-ra, majd elmentünk ejtőernyőzni. Tényleg, köszi apa! – mosolyogtam. – És Heikki üdvözöl titeket. – mondtam, majd felálltam az asztaltól. – Köszönöm a vacsorát! Mi befejeztük Sarah-val. A szobámban leszünk! – mondtam, és felráncigáltam Sarah-t magammal.
- Hé! Én még ettem volna! – mondta.
- Én pedig megőrülök! – járkáltam fel-alá a szobámban.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Heikki. – válaszoltam, mire kérdően nézett rám.

24. rész

Reggel jóval korábban fölkeltem, mint szoktam. Nem nagyon tudtam aludni az izgalomtól és a félelemtől, hogy ma látom utoljára Josh-t. Megreggeliztem, majd lassan elkészültem. Egy koptatott-szakított farmert és egy szürke kapucnis pulcsit vettem föl. Hűvös volt még a reggel. Nemsokára megérkezett Josh is és utoljára, együtt indultunk suliba. A buszmegállóba vezető út fájdalmasan, szó nélkül telt. Mikor fölszálltunk, leültünk és átöleltük egymást. A fél órás út félelmetesen gyorsan telt el. Suliba érve mindenkin az izgatottság jeleit láttuk.
- Neked kell énekelned! – suttogta Bonnie.
- Hogy mi? – néztem rá döbbenten.
- Nincs hangom.
- De nem tudok énekelni!
- Dehogynem! – mondta Josh.
- És a szöveget is tudod. – mondta Bonnie.
- Jó. Rendben. – sóhajtottam.
Az órák után próbáltunk Josh-sal és az utolsó próba is megvolt. Mikor vége lett mindenki hazament készülődni. Mikor megérkeztem az otthonunkba lezuhanyoztam, majd megérkezett a fodrász és a sminkes. Kb fél 6 utánra végeztünk is mindennel. Gyorsan belebújtam a Brittától kapott ruhába és fölvettem a cipőt is. Összekészítettem mindent, amire szükségem lesz az este folyamán, majd leültem a nappaliba. Pár perc múlva csöngettek. Natasha ajtót nyitott, majd Heikki lépett be.
- Hű! – mondta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Elképesztően gyönyörű vagy. – forgatott körbe.
- Te is jól nézel ki. – dicsértem meg öltönyét.
- Olyan vagyok, mint egy bazári majom. – mondta, mire elnevettem magam.
- Szerintem meg nem.
- De igen!
- Indulhatunk? – szólt közbe Natasha megszakítva veszekedésünket
- Igen. – válaszoltuk szinte egyszerre Heikkvel.
Mikor az autóhoz értünk Heikki kinyitotta nekünk az ajtót. Kb 15 perc alatt meg is érkeztünk a sulihoz. Beraktuk az öltözőbe a ruhákat, majd szétnéztünk suliban. Gyönyörűen fel volt díszítve. Pár perc múlva megérkeztek Josh-ék, majd anyáék is megérkeztek a nagyiékkal. 7 óra körül megkezdődött a bál. Az igazgató köszöntője után a vacsora következett. Mikor vége lett mi elmentünk átöltözni, a vendégeket pedig az idén a suliba kerülő diákok szórakoztatták produkciójukkal. Miután átöltöztünk rövid időn belül megkezdődött az angolkeringőnk a 1D – Moments című számára.

 Amikor vége lett volt egy kis szünet, amikor tudtunk fényképezkedni a fehér ruhában, valamint át tudtam öltözni az énekléshez. Gyorsan belebújtam a rózsaszín ruhámba, majd kimentem a színpadra Josh-sal. Az előadáson 6 számot énekeltünk, amire a többiek táncoltak. Adele Skyfall c. számával kezdődött, amit én,  majd Conor Maynard Animal-ja következett, amit Josh adott elő. Ez után egy duettet énekeltünk. Eric Saade és Tone Imagine című számát. Egy kisebb színjáték után, pedig folytatódott a táncuk. Én Zendaya Something to dance floor-ját, Josh Olly Murs Toublemaker-jét énekelte, az újabb duettünk pedig Enrique Iglesias és Dev közös száma, a Naked volt.

 A produkció után elmentem átöltözni, miközben a vendéget az igazgató tájékoztatta az est további programjáról. Öltözés közben döbbentem rá, hogy ezek az utolsó együtt töltött perceim Josh-sal. Mikor kiléptem az öltözőből ő állt az ajtóban.
- Ez a tiéd. Később már nem lesz alkalmam odaadni. – nyújtotta felém azt a bőr karkötőt, amit mindig figyeltem a polcán. Sosem hordta. – A nagymamámtól kaptam. Azt mondta, annak a lánynak adjam, akit sohasem fogok elfelejteni.
- Szeretlek! – öleltem át. Nem tudtam mást mondani. Nem akartam sírni, 1-2 könnycsepp mégis legördült arcomon.
A következő pillanatban a tánctanár lépett be az öltöző előtti folyosóra, ahol álltunk.
- Gyerünk! – mondta.
Fölálltunk a színpadra, majd megszólalt a Goldhand Stay című száma. 

Folyamatosan a könnyeimet nyeltem tánc közben. Legszívesebben sírtam volna, de megfogadtam, erős leszek, és nem nehezítem meg Josh helyzetét. Mikor vége lett meghajoltunk, majd lementünk a színpadról.
- Ügyesek voltatok! – mosolygott anya.
- Köszönjük! – mondtam, majd Josh-sal kimentünk az iskola elé.
- Mennem kell. – suttogta.
- Tudom. – mondtam szorosan ölelve.
Búcsúzásunk közben kihallatszódott Taylor Swift Last kiss című száma, amire a bent lévők táncoltak, és ez még jobban megnehezítette a pillanatot.

- Szeretlek Stac! – csókolt meg.
- Khm! Nem szeretnék zavarni. De Josh, indulnunk kell! – szólalt meg egy hang.
- Megyek! – válaszolta Josh édesapjának, majd odamentünk az autóhoz.
- Vigyázz magadra! Sok sikert! – ölelte meg Bonnie ikertestvérét. – És apa, vigyázz rá!
- Vigyázni fogok! Megígérem! – válaszolta. Utoljára megcsókolt, majd beültek az autóba. Bonnieval együtt néztem végig, ahogy elmennek, majd ő bement, én pedig egyedül maradtam kint. A suli lépcsőjére ültem le. Könnyes szemmel bámultam a karkötőt. Egyszer csak egy kéz jelent meg vállamon.
- Még megfázol! – mondta Heikki, majd vállamra terítette zakóját.
- Elment. – bámultam magam elé. Nem voltam képes mást kimondani.
- Tudom. Minden rendben lesz! – ült le mellém. Kb 10 percet ültünk egymás mellett szótlanul. – Gyerünk be. Hűvös van kint. Meg fogunk fázni! - mondta. Mikor bementünk újra fölvettem a rózsaszín ruhámat és megkerestem Bonnie-t.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Igen. Megpróbálom a jó oldalát nézni a dolognak. Josh valóra válthatja álmát, és én büszke vagyok rá! Nem fogok sírni! – erőltettem mosolyt. Bonnie válaszul megölelt.
- Úgy látom Josh-nak megjött az esze. Csak kár, hogy ehhez arra az ürügyre volt szüksége, hogy turnéra megy. Bonnie, szép alakítás, mondhatom. Hazudni a legjobb barátnődnek, milyen dolog ez már? – mosolygott Christina.
- Azonnal fejezd be! – szólt rá Bonnie.
- Jaj, hogy ez titok volt? – tette kezét a szája elé Tina
- Most azonnal húzz el innen! – mondta Bonnie.
- Hagyd! Hagy éljen a saját kis álomvilágában! – mondtam mosolyogva. – Én megkeresem Heikkit és azthiszem hazamegyünk. – néztem Bonnie-ra.
- Máris lecserélted Josh-t? Gyors voltál. – szólt Christina, miközben Heikki lépett oda hozzám.
- Épp hozzád indultam. – mondtam Heikkinek, ügyet sem vetve Christinára.
- Nem értelek. Hogy tudsz egy ilyen lánnyal szóba állni, mint ez? – kérdezte Heikkit miközben rám nézett. - Gyere, inkább táncoljunk.
- Épp itt az ideje, hogy tartalékra tedd magad! – szólt Bonnie Christinának. – Menjetek nyugodtan. Josh azt mondta, ha leszáll a gépük, felhív. Majd szólok. – mosolygott majd megölelt és haza indultunk. Még az úton írtam egy SMS-t anyáéknak, hogy haza jöttem. Kb 20 perc múlva már a szobámban voltam. Gyorsan elmentem lezuhanyozni. Mikor kijöttem a fürdőből Heikkit ült az ágyamon.
- Nem szeretnélek egyedül hagyni ma éjszakára. – mondta.
- Megleszek! – válaszoltam.
- Biztos?
- Igen. Menj nyugodtan. – mosolyogtam.
Heikki megfordult és tett egy lépést, amikor leültem az ágyamra és nem tudtam visszatartani könnyeimet. Heikki visszafordult, odajött hozzám, letérdelt elém és megölelt.
- Itt maradok veled éjszaka! – mondta, mire bólintottam.
Lefeküdtünk az ágyra, majd magához húzott és átölelt. A mellkasán feküdve sírtam magam álomba, miközben ő a hátamat simogatta.

23. rész

A közösségi oldalra fellépve meglepő dolgot láttam. Twitteren hirtelen duplájára nőtt követőim száma, valamint Facebook-on is 10perc alatt 280an jelöltek be. Különösebben nem foglalkoztam vele. Elkészültem, majd elindultam suliba. Josh-sal a buszon találkoztam, Mitch-csel beszélgetett. Iskolába beérve Bonnie egy újságot nyomott a kezembe. Az egyik tinimagazin ma megjelent számában egy két oldalas cikk volt a Connel-banről. Az első oldal alján egy közös képünket láttam meg. „A gitáros szíve már foglalt, jó ideje egy párt alkot Christian Horner lányával, Stacyvel.” Állt a felirat. Ekkor értettem meg a reggeli dolgokat.
- Kaphatok egy autogramot? – jött oda Christina idiótán vihogva.
- Persze. – mosolygott Josh, majd aláírta egyik füzete lapját.
- És egy képet is csinálhatok veled?
- Mért is ne. – sóhajtott Josh.
A kép kedvéért Josh próbált mosolyt erőltetni, de borzalmasan tud színlelni. Nem Christina volt az egyetlen, aki Josh közelébe akart kerülni a mai nap. Rengetegen kértek tőle aláírást, nem csak suliban, még az utcán is. Az órák után megvolt a táncpróba, és hazafele indultunk. Buszon Josh az újságot lapozgatta.
- Annyira fáj, hogy ez a cikk, már nem lesz igaz 3 nap múlva. – bámulta az újságot, mire én odabújtam hozzá.
- Szeretlek! – mondtam.
- Én is kicsim! – válaszolt magához szorítva.
- Ne itt érzelgősködjetek! Nem merek már belenézni a tükörbe. – szólt Erick.
- Te csak maradj csöndben! – szólt neki oda Josh, majd megérkeztünk a megállóba, ahol le kellett volna szállnunk.
- Maradjatok! Ki teszlek titeket a kereszteződésnél! – mosolygott Erick
- Köszönjük! – válaszoltuk egyszerre, majd pár 100 méter után letett minket.
- Sajnálom, de ma már nem tudunk találkozni. Össze kell pakolnom a cuccaimat. Holnap suli után végig próba lesz, pénteken pedig már nem szeretnék kapkodni.
- Megértem! Menj nyugodtan! – mosolyogtam, adott egy puszit, majd elváltak útjaink. Mikor haza értem csodálatos hír fogadott.
- Meghozta a szabó a ruhádat! – mondta anya.
- Nagyszerű! – mondtam, majd azonnal elmentem, hogy fölpróbáljam. Mikor megláttam elállt a lélegzetem. Csodaszép ruha volt.

 Gyorsan fölvettem, majd lementem anyáékhoz.
- Csodálatosan nézel ki! – csillogott apa szeme.
- Köszönöm! – mosolyogtam.
- Mikor végzel pénteken suliban? – kérdezte anya.
- Főpróbával együtt 3kor.
- Nagyszerű! 4re jön a fodrász és a sminkes. Mi már nem leszünk addigra itthon. Elmegyünk a nagyiékért. Megkértük Heikkit, hogy vigyen el titeket majd a bálba Natashával. Ugye nem baj?
- Nem. Dehogy is. Úgy is régen láttam már. – mosolyogtam, majd fölmentem tanulni. Mikor végeztem lementem vacsorázni. Utána beszélgettünk egy kicsit anyáékkal, majd aludtam. A csütörtöki nap elég gyorsan eltelt. Délelőtt suli, délután főpróbák. Suli után hazamentem, tanultam, majd segítettem Natashának a lazac elkészítésében. Vacsora után apáékkal közösen néztünk meg egy filmet, Szerencsére nem volt hosszú a film. Anyán meglátni, hogy terhes. A film alatt mindent összeevett. Mikor vége lett a filmnek, a holnap miatt izgalommal a gyomromban feküdtem le.