67. rész

Másnap reggel korábban keltem, mint amire számítottam. Már 9 óra előtt föl voltam. Álmosan mentem le az étkezőbe.
- Jó reggelt! – köszöntem Natashának.
- Jó reggelt! – mondta. – Hogy hogy ilyen korán?
- Kidobott az ágy. – mondtam. – Apa?
- Bement édesanyádékhoz. – tette le elém a reggelim.
Miután ettem felöltöztem, 

 majd átmentem Caroline-ékhoz. Mikor megérkeztem, Alex még aludt.
- Akkor gondolom kint sem sikerült tisztáznod magadban a dolgokat. – mondta Car.
- Hát nem. – sóhajtottam.
- Így akkor mi lesz?
- Fogalmam sincs. Majd alakul valahogy,
Nemsokára Alex jött le álmosan az emeletről.
- Szia, Stacy! – köszönt álmosan.
- Szia, Alex! – köszöntem.
- Hát te? Hogyhogy itthon?
- Rájöttem, hogy az élet kint sem könnyebb.
- Mikor jöttél?
- Tegnap reggel. – mondtam. – De lassan megyek. Még veszek pár dolgot a babaszobába, ebéd után pedig beugrom anyáékhoz.
- Hány óra körül mész? – kérdezte Car. – Arra gondoltunk Alexszel, hogy majd mi is benézünk délután. – mondta Car unokatestvérére nézve.
- Még nem tudom pontosan. Ha gondolod, beugrok értetek. – ajánlottam föl.
- Rendben! Köszönjük!
- Akkor majd találkozunk!
Miután hazaértem, elmentünk Natashával pár fiús dolgot venni a babaszobába. Kék függönyt, kék ágyneműhuzatokat, kék szivacsot a pelenkázóra és még sok kék cuccot. Sokkal több kék cuccot vettünk, mint rózsaszínünk volt. Miközben vásároltunk szóba került Mike.
- Még mindig nem értem, minek kellett fölvenni. – mondtam. – Mi is el tudjuk végezni azokat a dolgokat. – mondtam.
- Édesapád szerintem azért is vette föl, hogy vigyázzon rátok valaki, amíg ő dolgozik. Egy férfi, és, hogy valamennyire pótolja őt. – válaszolta Tasha.
- Apát? Pótolni?
- Fél, hogy nem tud megfelelni. Minél jobban közeledett Aaron születése, annál jobban parázott. Látnod kellett volna, mikor édesanyád bejelentette, hogy elfolyt a magzatvíz.
- Megértem, hogy meg van ijedve, hogy már nem csak 1 nagy lánya van, de nála jobb apát el sem tudnék képzelni.
- Én ezt pontosan tudom.
- És nekem amúgy mi a véleményed Mike-ról?
- Nem tudom. Rendesnek tűnik.
- Nem tudod, Taina miért viselkedik úgy vele?
- Talán nem szereti, hogy új ember jött a házhoz.
- Lehet. – sóhajtottam.
Vásárlás után hazamentünk, megebédeltünk, majd bementünk anyáékhoz. Út közben fölvettük Caroline-ékat is. Mikor beértünk a szobába mindenki aludt. Anya az ágyon, apa pedig a kanapén, karján Aaronnal. Kisöcsém viszont felébredt, sírásával pedig anyáékat is fölkeltette.
- Sziasztok! – mosolygott anya, mikor meglátott minket.
- Sziasztok! – köszönt apa is miközben Aaront átadta anyának.
- De aranyos! – mosolygott Caroline, mikor meglátta öcsémet.
- Hisz az én tesóm! – mondtam büszkén.
- Van egy jó hírem! – mondta anya.
- Mi az? – kérdeztem.
- Holnap reggel hazaengednek minket! Szóval élvezzétek ki utolsó nyugodt éjszakátokat!
- Hogyhogy? – kérdeztem döbbenten. – Hisz korábban született, mint kellett volna.
- De az orvos azt mondta, hogy szépen fejlődik, és ahhoz képest, hogy egy héttel hamarabb jött, minden rendben van nála!
- Örülök neki! – mosolyogtam. Remélem éjszaka nyugodt lesz. – néztem Aaronra.
- Ne reménykedj! – mosolygott anya.
Miután Caroline-ék megcsodálták kisöcsémet, haza indultak. Mi még maradtunk egy darabig, de vacsorára már otthon voltunk. Mivel anyáék másnap délelőtt jönnek haza, gyorsan megcsináltuk a babaszobát. 

 Mikor végeztünk elvittem Tainat sétálni, 

 majd fölmentem netre, végül fürdés után aludtam.

66. rész

- Stacy! Ébresztő! – mondta apa.
- Mi az? – kérdeztem álmosan.
- Megszületett! – mosolygott és az ágy felé bökött.
Anya mellett, a kiságyban, ott feküdt a család legújabb tagja. Fölkeltem, majd odamentem hozzájuk. Annyira aranyosan aludt, és olyan pici volt. 

- Miért kék a takaró alatta? – kérdeztem.
- Mert kisfiú. – mosolygott apa.
- Mi lesz a neve? – kérdezte anya.
- Legyen Martin. – mondtam megsimogatva kis arcát.
- Vagy Aaron. – mondta apa.
Anya a legifjabb Hornerre nézett, elmosolyodott, majd megszólalt.
- Akkor Aaron – nézett apára – Martin – nézett rám – Christian Horner lesz. – mondta mosolyogva kisöcsémre nézve, majd apának könnyes lett a szeme. Megkapta az ő nevét is!
Nemsokára fölébredt és sírni kezdett.
- Vedd föl nyugodtan. – mosolygott anya.
A karomban tartani csodálatosabb érzés volt, mint gondoltam. Nemsokára átadtam apának és én apró kezét simogattam. Mikor megfogta ujjam mérhetetlen boldogság töltött el. Azt hiszem, akkor tudatosult bennem, hogy az én öcsém.
- Lemegyek a büfébe, hozzak nektek valamit? – kérdeztem pár perc gyönyörködés után.
- Köszönöm, nem! – mondta anya.
- Nekem sem kell semmi. – mondta apa.
Lementem a büfébe, majd mivel éhes voltam, vettem 2 szendvicset és egy üdítőt, 

 majd visszatértem anyáékhoz. Leültem, majd miközben ettem anyáékat néztem, ahogy nem tudnak betelni a kis Aaronnal.
- Szívem, menjetek haza nyugodtan, otthon egyél valami normálisat és feküdj le aludni! Látom rajtad, hogy fáradt vagy! – nézett rám anya. – Úgyis pihennem kell nekem is!
- Este visszajövök! – mondta apa.
- Nem kell! – mondta anya. – Megleszünk itt!
- Rendben! Akkor majd holnap jövünk!
Búcsúzkodás után haza indultunk apával.
- Ne lepődj meg, ha Tainat a szobádban találod. – mondta út közben.
- Mit keres ott? – kérdeztem döbbenten.
- Amióta elmentél, nem volt olyan nap, hogy kint aludt volna. Mindig megtalálta a rést, ahol be tudott jönni a házba és nem lehetett kivinni. Éjszakánként az ágyadban aludt, nappal pedig végig édesanyád mellett volt. – mondta, majd megérkeztünk.
Mikor beléptem a lakásba Natasha rohant ki a konyhából. Mikor meggyőződött, hogy éppen és egészségesen hazaértem, kérdően nézett felváltva apára és rám.
- Na? – kérdezte.
- Fiam lett! – mondta apa boldogan.
- Hogy hívják?
- Aaron Martin Christian Horner. – mondta.
- Holnap akkor majd bemegyek hozzájuk. De éhesek vagytok?
- Igen! – mondtam.
- Öltözz át, addig megterítek! – mondta, majd felfelé indultam.
A szobámba belépve Taina ugrott le ágyamról és rohant oda hozzám boldogan. Mindketten nagyon örültünk, hogy végre újra láthatjuk egymást. Miközben kipakoltam bőröndömből Taina az ágyamon feküdve hallgatta végig mondandómat a kiruccanásomról, 

 Natasha pedig hozott föl normális ételt. Miután beszámoltam neki mindenről lefeküdtem kicsit pihenni. A kis pihenésemből majdnem 4 óra alvás lett, igaz, így is fáradtan mentem le. Úgy gondoltam, mivel szép idő van, kimegyek Tainaval játszani.
- Figyelj Tainara légy szíves! – mondta Natasha.
- Rendben, de miért? – kérdeztem. Tudtommal semmi baja nem eshet a kertünkben kutyusomnak.
- Nincs kibékülve Mike-kal.
- Kivel? – kérdeztem vissza döbbenten.
- Mike-kal. Hétfő óta itt dolgozik.
- Őő.. jó tudni. – csodálkoztam. – Figyelek Tainara. – néztem Tashára majd kimentünk.
Mikor kimentünk a kertbe Mike épp az autómat mosta le.
- Maradj itt! – mondtam Tainanak, majd odamentem az ismeretlen férfihez.
- Szia! Gondolom te vagy Stacy! – mondta.
- Jó napot kívánok! – köszöntem. – Igen! Ön pedig ha jól tudom, Mike.
- Igen, és ha kérhetem, tegeződjünk! – mosolygott. – Christian nem hazudott, mikor a szépségedről beszélt.
- Köszönöm! – mosolyodtam el. Valamiért viszont mégsem volt szimpatikus a férfi.
- Ha bármiben segíthetek, szóljon nyugodtan!
- Rendben! – mondtam, majd visszamentem Tainahoz, aki ugyan ott várt, ahol hagytam.
Kicsit játszottunk a kertben, majd kifeküdtem napozni.
- Kész a vacsora! – szólt ki Natasha nemsokára.
Bementünk a házba, majd megvacsoráztunk. Tervem az volt, hogy étkezés után átmegyek Caroline-ékhoz, de fáradt voltam, így csak Skype-on beszéltünk, ahogy Sarah-ékkal is.   

Elmeséltem nekik kisöcsémről mindent, valamint az új munkaerőnkről is beszéltünk, végül megígértem Car-nek, hogy holnap átugrom. Mikor kibeszélgettük magunkat megfürödtem, beszélgettünk még kicsit apával, végül elmentem aludni. Elég furán telt az éjszaka, hisz Taina ott aludt a szobámban. Igaza volt apának. Jobban érezte magát a szobámban, mint kint.

65. rész

- Mi? Miért? – nézett döbbenten.
- Ezért! – mutattam az újságot.
- Ez hazugság! Megmagyarázom! A kép egy film kedvéért készült!
- Nem kell a hazugságot. Ahogy a dalszöveg sem már. – nyomtam kezébe a papírt és mentem ki a nappaliba könnyeimet visszatartva.
- Nem hazudok!
- És én még itt akartam maradni veled. – fogtam fejem.
- Hogy mi?
- Igen, jól hallod! Csak azóta rájöttem, hogy megváltoztál. Már nem az a Josh vagy, akit eddig ismertem. Úgy látszik, megártott a hírnév. Most pedig jobb lesz, ha elmész! – nyitottam ki az ajtót.
- Stacy várj! – mondta, mikor kituszkoltam és rácsuktam az ajtót.
Mikor visszamentem foltyatni a pakolást kibuggyant néhány könnycsepp. Lassan Sarah-ék is megérkeztek.
- Mi a baj? – kérdezte, mikor meglátott.
- Itt volt Josh.
- Elmondtad neki, igaz?
- Igen. – sóhajtottam.
- És mit mondott?
- Hogy hazugság és a kép csak egy film kedvéért készült stb. Csak én tegnap találtam pár képet róluk, amit nem lehet félreérteni.
- Gyere ide! – ölelt meg Sarah. – Segítesz elkészíteni az ebédet?
- Persze! - töröltem le könnyeim. - Mi lesz?
- Fokhagymás-zabpelyhes csirke krumplipürével, desszertnek pedig brownie, Adam kérésére. – mondta, majd kimentünk a konyhába és hozzákezdtünk.
Amíg én a csirkemelleket paníroztam, a többiek a pürével foglalkoztak. Lassan minden elkészült, 

 majd megterítettünk és asztalhoz ültünk.
- Mi az? Nem ízlik? – kérdezte Sarah, mikor szinte hozzá sem nyúltam az ételhez.
- Nem vagyok éhes. – sóhajtottam.
- Enned kell! Hosszú lesz az út hazáig.
- Tudom. Majd eszek a repülőn. Inkább most megyek, van még pár dolog, amit be kell pakolnom. – sóhajtottam.
Bementem szobámba, majd minden cuccomat elraktam bőröndömbe. Mikor végeztem, cuccaimmal együtt kimentem a nappaliba.
- Kivisztek a reptérre? – kérdeztem.
- Persze! – mondta Adam.
- Ezt is tedd el. – adott Sarah a kezembe egy kisebb táskát. – Csak pár péksütemény van benne az útra.
- Köszönöm! – öleltem meg.
Beraktuk cuccaimat az autóba, majd elindultunk. Negyed 2 után nem sokkal meg is érkeztünk a repülőtérre. 

- Vigyázzatok magatokra! - öleltem meg Sara-t és Adamet.
- Te is! – mondta Sarah. – Amint hazaértél, hívj!
- De akkor itt éjfél lesz.
- Nem baj!
Nemsokára megszólalt a hang, hogy kezdjük meg a beszállást. Gyors búcsúzkodás után Sarah és Adam visszaindultak a szállásra én pedig a géphez mentem. 

 Nemsokára már úton is voltam London felé. Nehéz repülőút volt. 10 óra unalom. Valamennyit próbáltam aludni, de nem nagyon tudtam. Végre megérkeztünk és leszállt a gép. Mikor megtaláltam cuccaimat felhívtam apát.
- Szia, apa, merre vagy? – kérdeztem, mikor felvette.
- Szia, kicsim! Sajnos nem tudok elmenni érted, ugyanis édesanyádnál beindult a szülés és épp úton vagyunk a kórházba. – mondta.
- Hogy mi? De hisz még lenne több mint 1 hete.
- Lehet, de ő nem így gondolja. – mondta anya.
- Mond neki, hogy ne nagyon siessen, megyek én is a kórházba, ott találkozunk! – mondtam.
- Rendben! – mondta anya.
Miután bontottuk a vonalat fogtam egy taxit és elindultunk a kórházba. Út közben fölhívtam Sarah-ékat, és adtam nekik egy kis helyzetjelentést. 1,5 óra múlva értünk oda. Fogtam bőröndömet, kifizettem a taxist, majd fölrohantam a szülészeti osztályra. A nővérpult felé mentem, mikor valaki hátulról szólt.
- Stacy! – hallottam apa hangját.
- Apa! – rohantam oda hozzá és öleltem meg. – Anya?
- Egyelőre kapott egy szobát, de nemsokára beviszik a szülőszobára. Gyere! – mondta, majd bementünk anyához.
- Stacy! – szólt boldogan anya, mikor beléptem.
Odamentem hozzá, majd megöleltem.
- Mikor visznek be? – kérdeztem.
- Az orvos számításai szerint kb 2 óra múlva. – mondta anya.
- És hogy fogják hívni? – kérdezte a nővér, aki anya állapotát figyelte.
- Pontosan még nem tudjuk. – mondta anya. – Három név között vívódunk. Sophie, Ashley vagy Bridget.
- Miért nem kapja meg mindhármat? Nekem sem csak 1 nevem van. – mondtam.
- Felőlem! - mondta anya apára nézve.
- Akkor megkapja mindhármat! - mondta apa.
Amíg az orvosra vártunk, leültem a kanapéra, majd egyszer csak eldőltem. Következő emlékem, hogy apa ébreszt.

64. rész

- Ezt nézd! – mutattam Sarah-nak.
Az újság címlapján Josh volt, amint egy ismerős arcú lányt ölel. Alatta nagy betűkkel: „Sosem voltam még ilyen boldog, mint most Tinával”
- Ez Christina. – ámult Sarah, majd belelapozott az újságba.
- Előbb tessék megvenni! – mondta az árus.
- Tessék! – adta oda neki Sarah az árát, majd leültünk, és elolvastuk a benne lévő cikket.
Egy újságíró kérdezgette őket a kapcsolatukról, és kivétel nélkül mindre csöpögős válasz érkezett. Az egyik kérdésen viszont megakadt a szemem.
„Úgy tudjuk, lesz egy közös számotok a volt barátnőddel, Stacyvel. Mikorra várható?”
„Ez nem igaz, ezek csak pletykák. Stacyvel annak idején minden kapcsolatot megszakítottam.” – volt rá a válasz.
- Nem lesz közös számotok? – kérdezte Sarah.
- Nem. – vágtam rá.
- Ezt nekem mikor akartad elmondani?
- Te vagy az első, aki tudja.
- És mióta tudod?
- 1 perce.
A cikk elolvasása után visszaindultunk a srácokhoz.
- Várj! – szóltam Sarah után. – Nem akarom, hogy Josh meglássa az újságot.
Sarah megfogott egy női magazint, kifizette, majd visszamentünk a fiúkhoz, miközben egymásba csúsztatta a két lapot.
- Mi tartott idáig? – kérdezte Adam, mikor visszaértünk.
- Újságot vettünk. – mondta Sarah.
- Mi a tervetek a továbbiakban? – kérdezte Josh.
- Lemehetnénk a partra! – javasoltam.
- Benne vagyok! – válaszolta Sarah. – Fiúk?
- Mi is! – mondta Josh Adamre nézve.
Visszamentünk a házba, ruháinkat átvettük fürdőruhára, majd lementünk a partra. Eleinte Sarah-val csak napoztunk, aztán mi is belementünk a vízbe. Este fáradtan tértünk vissza szállásunkra. Mivel nem volt semmi ehető és kedvünk sem volt vacsorát készíteni, úgy döntöttünk, pizzát rendelünk, majd betelepedtünk a Tv elé.
- Nem jössz le velem a partra sétálni? – nézett rám Josh vacsora után.
- De, csak előtte segítek Sarah-nak elpakolni! – válaszoltam.
- Menj nyugodtan! – mondta Sarah. – Majd Adammel elpakolunk.
- Nem! Segítek! – mondtam, és ebből már Sarah sejtette, hogy beszélni szeretnék vele.
Fogtuk az elmosnivalókat és kivittük a konyhába.
- Mi az? – kérdezte Sarah.
- Holnap megyek haza. – mondtam.
- Hogy mi?
- Ss! A problémák elől menekülni jöttem ide, de itt csak még több lett belőlük. Úgy látszik, otthon mégis jobb.
- Mikor mész?
- Délután 2kor indul a gépem. Már foglaltam jegyet.
- Josh-sal mikor beszélsz?
- Majd most szeretnék. Megtennéd, hogy majd leviszed Adamet a partra?
- Persze!
A pakolás végeztével bementem a szobámba összeszedni gondolataimat. Kb 10 perc után kimentem a nappaliba. Josh épp a Tv-t nézte.
- Sarah-ék? – kérdeztem.
- Lementek Adammel a partra. – válaszolta.
Leültem mellé és azon gondolkodtam, hogy kezdjek bele. Végül felé fordultam. Nem húzhattam tovább az időt, mert lassan Sarah-ék is visszatérnek.
- Figyelj, Josh! Gondolkodtam, és döntöttem!
- És? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Sajnálom, de ez nekem nem megy. Nem tudok mindent otthagyni. Ha ide költözök is, mi a garancia rá, hogy újra olyan lesz az életünk, mint régen? Jelenleg nem érzek irántad semmit, és nem biztos, hogy ez meg fog változni.
- Értem. – sóhajtott, majd visszaértek Sarah-ék.
Bementem szobámba, majd hátra dőltem ágyamon. Nem állt szándékomban elmondani Josh-nak döntésem igazi okát. Aztán valami azt súgta, mégis jobb lenne, ha tudna róla, így hát kimentem a nappaliban. De őt már nem találtam ott.
- Josh? – kérdeztem a többieket.
- Már elment. – mondta Sarah.
- Mikor?
- Kb 5 perce. – mondta Adam.
- Mondtatok neki valamit az újságról?
- Nem. – felelték egyszerre.
- Maradjon is így, ha kérhetném, jó?
- Persze. – mondta Sarah.
Visszamentem szobámba, majd az ablakból néztem a naplementét. Nemsokára elmentem a fürdőbe. Mikor ott végeztem, fölmentem netre. Kíváncsiságból megkerestem Christina Instagramját. ahol nem egy olyan képet találtam, ahol Josh-sal van, a szituációt pedig nem lehet félreérteni. Mikor meguntam a képek nézegetését lefeküdtem aludni. Mivel éjfélig csak forgolódtam, úgy döntöttem, felhívom apáékat, hogy szóljak nekik, hamarabb megyek haza. 1,5 órán át beszélgettünk, majd lecsuktam laptopom fedelét és elaludtam. Nem sokat sikerült pihennem. Reggel korán keltem, hisz még be kellett pakolnom cuccaimat. Mivel Sarah és Adam reggeli után elment vásárolni az ebédhez, egyedül maradtam a házban. Nemsokára kopogtak. Mikor ajtót nyitottam Josh-sal találtam szembe magam.
- Szia! Gyere bentebb! – engedtem be.
- Szia! – köszönt, majd belépett.
- Adamék vásárolni mentek, de szerintem nemsokára jönnek.
- Hozzád jöttem.
- Akkor mond! Apropó, nem baj, ha a szobámban beszélnénk?
- Nem! – mondta, majd bementünk. – Hová mész? – kérdezte, mikor belépett és meglátta bőröndömet az ágyamon.
- Haza. – sóhajtottam.
- Mi? Mikor? Miért?
- Rájöttem, hogy kár volt idejönnöm. Még csak több lett a probléma.
- Ezt hogy érted?
- Hagyjuk ezt. Inkább azt mond, miért jöttél.
- A duett miatt. Arra gondoltam, hogy amíg itt vagy, fölvehetnénk.
- Csakhogy nem lesz duett.