67. rész

Másnap reggel korábban keltem, mint amire számítottam. Már 9 óra előtt föl voltam. Álmosan mentem le az étkezőbe.
- Jó reggelt! – köszöntem Natashának.
- Jó reggelt! – mondta. – Hogy hogy ilyen korán?
- Kidobott az ágy. – mondtam. – Apa?
- Bement édesanyádékhoz. – tette le elém a reggelim.
Miután ettem felöltöztem, 

 majd átmentem Caroline-ékhoz. Mikor megérkeztem, Alex még aludt.
- Akkor gondolom kint sem sikerült tisztáznod magadban a dolgokat. – mondta Car.
- Hát nem. – sóhajtottam.
- Így akkor mi lesz?
- Fogalmam sincs. Majd alakul valahogy,
Nemsokára Alex jött le álmosan az emeletről.
- Szia, Stacy! – köszönt álmosan.
- Szia, Alex! – köszöntem.
- Hát te? Hogyhogy itthon?
- Rájöttem, hogy az élet kint sem könnyebb.
- Mikor jöttél?
- Tegnap reggel. – mondtam. – De lassan megyek. Még veszek pár dolgot a babaszobába, ebéd után pedig beugrom anyáékhoz.
- Hány óra körül mész? – kérdezte Car. – Arra gondoltunk Alexszel, hogy majd mi is benézünk délután. – mondta Car unokatestvérére nézve.
- Még nem tudom pontosan. Ha gondolod, beugrok értetek. – ajánlottam föl.
- Rendben! Köszönjük!
- Akkor majd találkozunk!
Miután hazaértem, elmentünk Natashával pár fiús dolgot venni a babaszobába. Kék függönyt, kék ágyneműhuzatokat, kék szivacsot a pelenkázóra és még sok kék cuccot. Sokkal több kék cuccot vettünk, mint rózsaszínünk volt. Miközben vásároltunk szóba került Mike.
- Még mindig nem értem, minek kellett fölvenni. – mondtam. – Mi is el tudjuk végezni azokat a dolgokat. – mondtam.
- Édesapád szerintem azért is vette föl, hogy vigyázzon rátok valaki, amíg ő dolgozik. Egy férfi, és, hogy valamennyire pótolja őt. – válaszolta Tasha.
- Apát? Pótolni?
- Fél, hogy nem tud megfelelni. Minél jobban közeledett Aaron születése, annál jobban parázott. Látnod kellett volna, mikor édesanyád bejelentette, hogy elfolyt a magzatvíz.
- Megértem, hogy meg van ijedve, hogy már nem csak 1 nagy lánya van, de nála jobb apát el sem tudnék képzelni.
- Én ezt pontosan tudom.
- És nekem amúgy mi a véleményed Mike-ról?
- Nem tudom. Rendesnek tűnik.
- Nem tudod, Taina miért viselkedik úgy vele?
- Talán nem szereti, hogy új ember jött a házhoz.
- Lehet. – sóhajtottam.
Vásárlás után hazamentünk, megebédeltünk, majd bementünk anyáékhoz. Út közben fölvettük Caroline-ékat is. Mikor beértünk a szobába mindenki aludt. Anya az ágyon, apa pedig a kanapén, karján Aaronnal. Kisöcsém viszont felébredt, sírásával pedig anyáékat is fölkeltette.
- Sziasztok! – mosolygott anya, mikor meglátott minket.
- Sziasztok! – köszönt apa is miközben Aaront átadta anyának.
- De aranyos! – mosolygott Caroline, mikor meglátta öcsémet.
- Hisz az én tesóm! – mondtam büszkén.
- Van egy jó hírem! – mondta anya.
- Mi az? – kérdeztem.
- Holnap reggel hazaengednek minket! Szóval élvezzétek ki utolsó nyugodt éjszakátokat!
- Hogyhogy? – kérdeztem döbbenten. – Hisz korábban született, mint kellett volna.
- De az orvos azt mondta, hogy szépen fejlődik, és ahhoz képest, hogy egy héttel hamarabb jött, minden rendben van nála!
- Örülök neki! – mosolyogtam. Remélem éjszaka nyugodt lesz. – néztem Aaronra.
- Ne reménykedj! – mosolygott anya.
Miután Caroline-ék megcsodálták kisöcsémet, haza indultak. Mi még maradtunk egy darabig, de vacsorára már otthon voltunk. Mivel anyáék másnap délelőtt jönnek haza, gyorsan megcsináltuk a babaszobát. 

 Mikor végeztünk elvittem Tainat sétálni, 

 majd fölmentem netre, végül fürdés után aludtam.