37. rész

Elérkezett a csütörtök. A ballagás napja. Már hajnalban keltem, mert jöttek megcsinálni a hajam. Mikor elkészültem és kikísértem a fodrászt megérkezett Bonnie is, akit Josh hozott el kocsival.
- Beszélhetnénk? – kérdezte Josh.
- Betalálok magamtól is. A nappaliban megvárlak! – mosolygott Bonnie, majd magunkra hagyott.
- Látom, nem hordod a karkötőt. – sóhajtott Josh.
- Nem. – mondtam, majd lenéztem csuklómra.
- Ez azt jelenti, hogy..
- Igen. – mondtam, nem hagyva, hogy befejezze mondatát. Valahol legbelül fájt azt hallani, hogy túlléptem a kapcsolatunkon.
- Kár. – mondta.
- Kár? – kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Mégis mi a kár? Hogy túl vagyok a kapcsolatunkon? Hogy már nem úgy telnek az éjszakáim, hogy telesírom a párnámat miattad? Hogy nem várok rád 8 hónapot, és lehet, hogy feleslegesen?
- Igazad van! Nem tudom, hogy hogy képzelhettem, hogy megvársz! – mondta szemrehányóan.
- Áh! Szóval én vagyok a hibás, amiért megfogadtam a tanácsodat! – néztem rá döbbenten.
- Milyen tanácsomat?
- Emlékszel? Azt mondtad, legyek boldog! Most az vagyok!
- Szóval összejöttetek? – emlékezett vissza arra, amit régebben mondott.
- Nem. Még nem. És ha most megbocsájtasz, még próbálnunk kell Bonnie-val, mielőtt megjönnek a vendégek! – mondtam, majd otthagytam.
Idegesen mentem be. Mire szobámba értem muszáj volt megnyugodnom. Mikor beléptem, Bonnie nem kérdezett semmit arról, mit beszéltünk Josh-sal. Kb negyed óra próba után megérkeztek a vendégek, majd Tom is megjött Bonnie-ért. A nappaliban beszélgettünk és vártuk Marcoékat, mikor apa bejött, és egy átlátszó sztorival, mi szerint „Taina hiányol” kiküldött. Tudtam, hogy valamiben mesterkedik. Mivel ilyenkor hagyom, hagy érvényesüljön terve, szót fogadva mentem ki az udvarra, ahol egy öltönyös, szőke hajú urat pillantottam meg.
- Heikki! – rohantam oda hozzá. – Hát te? Nem úgy volt, hogy nem tudsz jönni?
- Ki nem hagynék egy olyan napot, ami csak rólad szól! – ölelt meg.
- Ha ki örültétek magatokat, indulhatnánk! – szólt ki apa.
- Megyünk! – mondta, majd befelé indultunk.
Összeszedtük cuccainkat, majd útnak indultunk. Negyed óra múlva már sulinál voltunk. A bejáratnál osztályom egy része csoportosult. Miután hozzájuk csapódtam rokonaim bementek a suliba, mi pedig megvártunk még pár embert és bementünk a termünkbe. Osztályfőnök beszéde után átvonultunk a suli aulájába és megkezdődött az ünnepség. Az igazgató búcsúbeszéde után elbúcsúztak az osztályok, majd mi is előadtuk búcsúszámunkat Bonnie-val. Az ünnepség végeztével a termünkbe vonultunk, majd osztályfőnök egy rövid búcsúztató és egy csoportkép után szabadjára engedett minket.
- Stac! Beszélhetnénk? – jött oda Josh, amikor kiléptem a teremből.
- Miről? – kérdeztem.
- Lehetne négyszemközt? – nézett körbe, majd rám. Nagyon sóhajtva bólintottam, majd a suli hátsó udvarára mentünk. Nem akartam, hogy bárki meglásson minket, mert hamar téma lennénk.
- Szeretnék bocsánatot kérni a reggeli miatt! – mondta. – Hülye voltam! Túlreagáltam!
- Igen! – válaszoltam. – De nekem is volt benne szerepem! Nem kellett volna annyira fölkapnom a vizet!
- Akkor nem haragszol?
- Nem! – mosolyogtam, majd megölelt.
- Örülök! – mondta. – Ez pedig a tiéd! – nyújtott át egy papírtáskát.
- Ez mi?
- Ajándék. – rántotta meg a vállát.
- Hallod, ha nem mondod, nem fogok rájönni! – nevettem.
- Bontsd ki! Szeretném látni az arcot, mikor meglátod!
A papírtáskából egy gondosan becsomagolt dobozt vettem ki. Mikor leszedtem róla a csomagolót döbbenten néztem felváltra Josh-ra és az ajándékra. A dobozban egy objektív volt a fényképezőgépemhez.

- Honnan tudtad, hogy ilyet szeretnék?
- Nem tudtam, csak sejtettem! Tudom, hogy nem valami nagy ajándék, de olyat szerettem volna, amit használsz is!
- Nagyon örülök neki! És ez is épp elég nagy ajándék! – öleltem meg. – De azt hiszem, mennünk kellene!
- Igazad van! – mondta. – Azt hiszem, egy darabig nem fogunk találkozni! Délután repülünk vissza. Este koncert.
- Akkor sok sikert mára! – mondtam, majd 3 puszi után elindultam.
- Stacy! – szólt utánam. – Nem lenne kedved egy duetthez a bandával? – kérdezte.
- Hogy mi? – kérdeztem. – Te nem vagy normális! – nevettem, majd otthagytam.
- Merre jártál? – kérdezte apa mikor odaértem hozzájuk.
- Josh-sal beszélgettem. – válaszoltam úgy, hogy csak ő hallja, majd haza indultunk.
Otthon az ebéd után kiültünk a kertbe és ott folytattuk a beszélgetést.
- Stacy! – jött oda hozzám Marco, miután mindenki elment. – Szeretnék bocsánatot kérni a múltkori miatt!
- Semmi baj! – mondtam. – Tény, hogy rosszul esett.
- Tudom! Barom voltam! Rajtad töltöttem ki dühömet.
- Tudom, és nem haragszom!
- Köszönöm! – mondta, majd otthagyott.
Apa Heikkivel és Marcoval, anya pedig Rachellel beszélgetett. Natasha a konyhában pakolt.
- Segítsek valamiben? – kérdeztem.
- Nem. Nem kell. Mindjárt végzek! Nyugodtan fölmehetsz a szobádba, látom, hogy fáradt vagy! – mondta.
Fölmentem a szobámba majd lefeküdtem az ágyamra. Tény, hogy eléggé leszívta az energiámat ez a nap. A plafont bámultam, mikor kopogtattak.
- Csak szerettem volna elköszönni! – lépett be Heikki.
- Elmész? – néztem szomorúan.
- Lassan igen. De ezt előtte szeretném odaadni! – nyújtott át egy kis táskát.
Mikor megnéztem mi van benne, Heikki napszemüvegét találtam meg.
- Gondoltam, még szeretnéd! – mosolygott.
- De hisz még nem is kaptatok újat!
- Nem baj! Ott a régi! – mondta. – De még mielőtt azt hinnéd, hogy ez az igazi ajándékod. – nyújtott át egy dobozt. – Ezt szántam neked igazából!
Mikor kinyitottam, elámultam. Egy csodaszép nyakláncot találtam benne egy pár fülbevalóval.

- Ez.. Ez.. – kerestem a szavakat. – Gyönyörű!
- Pont, mint te! – ölelt meg.
- Nem akarsz itt aludni? – néztem rá, majd adtam egy puszit a szájára, mire elmosolyodott.
- De! – válaszolta, majd elmentünk a hotelbe cuccaiért.

36. rész

Örömmel láttam, hogy túl van a blog a 2000 látogatón! Ennek örömére itt a következő rész! :)

Hétfő. Megkezdődött utolsó hetünk. Vagyis csak a végzősöknek. Órákon már nem csinálunk semmit, csak beszélgetünk. Bonnie-val megbeszéltük, hogy felváltva gyakorolunk egymásnál. Mikor suliból hazaértem ettem, megsétáltattam Tainat, majd átmentem hozzájuk. Kicsit furcsa volt ballagási éneket próbálni, és közben a bál emlékei is feljöttek. Próba után hazamentem. Fölmentem a szobámba, majd Skype-on beszélgettem Sarah-val. Vacsora után elmentem futni, majd fürdőszobai dolgaim elvégzése után aludtam. Másnap mivel apa jött haza és anyának nem engedi, hogy vezessen, hamarabb elkér anya suliból. Megbeszéltük Bonnie-val, hogy vacsorára átjön és előtte-utána próbálunk, majd haza indultam. Mikor az ajtóba értem két idegen sráccal találtam szembe magam. Kérdően néztem anyára mikor elmentek.
- Ők meg kik voltak?
- Mivel már nem dolgozom, le kell valamivel foglalnom magam. Elkezdtem tervezni a babaszobát! A mesterek eljöttek megnézni a helyszínt. – mondta anya.
- Örülök neki! – mosolyogtam.
Gyorsan fölmentem a szobámba, lepakoltam cuccaimat, ettem, majd elindultunk apáért a reptérre. Mivel a gép késett és mi is jóval korábban odaértünk türelmetlenül vártuk apa érkezését. Mikor megláttuk felénk közeledni, mintha évek óta nem láttam volna, olyan örömmel rohantam oda hozzá. Ebben a pár napban jobban hiányzott, mint eddig bármikor,
- Szia Stacy! – ölelt meg apa.
- Hiányoztál!
- Te is nekem! – nevetett. – De azért ne fojts meg!
- Bocsánat! – nevettem, majd hagytam, hogy anya is üdvözölje apát.
Miközben a szüleim egymással voltak elfoglalva Sebastiant és Heikkit láttam meg.
- Sziasztok! Zavarok? – léptem oda hozzájuk.
- Szia! Nem. Nem zavarsz! Nekem úgy is fel kell hívnom Hanna-t. – mondta Seb.
- Hogy hogy itt? – kérdeztem Heikkit.
- Van egy kis elintéznivalónk a gyárban, de holnap már repülünk tovább.
- Haza?
- Én igen. Seb meg megy Francia országba.
- Áh, értem. Figyelj csak! Van valami programod csütörtökre? – tettem föl olyan hirtelen a kérdésem, hogy még én is meglepődtem rajta.
- Tudtommal nincs. Miért?
- Tudod.. csütörtökön lesz a ballagási ünnepségünk. Ha szeretnél, eljöhetsz! – mosolyogtam.
- Akkor ott leszek! – mondta csillogó szemekkel, majd megérkezett Sebastian.

- Én nem is zavarok! Jó utat holnapra! – néztem a németre. – Sziasztok!
Miután elváltunk Heikkiékkel haza indultunk. Otthon alaposan kibeszéltük a hétvége történéseit, majd megérkezett Bonnie és nekikezdtünk a gyakorlásnak. Vacsora után Sarah is befutott. Rengeteg mondanivalója miatt hamar befejeztük a próbát.
- Hahó! Stacy! Köztünk vagy még? – törte meg merengésemet Sarah.
- Tessék? Jah, persze! Bocs, csak elgondolkodtam.
- Azt látjuk. És merre jártál?
- Azon gondolkodtam, mi lesz velünk suli után. Mindenki megy a maga dolgára amint vége a vizsgáknak. Mindenki elmegy majd dolgozni, és van, aki nem marad az országban. Fogunk egyáltalán még találkozni?
- Megnyugtatlak! Velem fogsz! – tette vállamra a kezét Sarah.
- Azt tudom, hogy te akkor is itt vagy, mikor nem kéne. – nevettem.
- Au! Ez fájt, Stacy Horner! – tettetett sértődést Sarah.
- Nekem lépnem kell! Holnap találkozunk! – mondta Bonnie. – Sziasztok!
- Szia! – köszöntünk el egyszerre Sarah-val, majd lementünk az étkezőbe nassolni.
- Apa! Ugye nem baj, ha eggyel többen leszünk csütörtökön? – kérdeztem.
- Nem! – mondta apa. Megyek, szólok Natashának akkor. De kit hívtál meg? – kérdezte.
- Heikkit. – mondtam, mire apa elmosolyodott, majd kiment az étkezőből.
- Te meghívtad Heikkit? – ámult Sarah.
- Igen. Miért?
- Ugye tudod, hogy itt lesz Josh?
- Igen! – válaszoltam.
- Mond, mit jelent számodra?
- Josh? Semmit!
- És Heikki? – kérdezte, mire mosolyogva megrántottam a vállam. - Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Ha Josh már nem jelent számodra semmit, és Heikkivel alakul köztetek valami, akkor miért hordod még mindig a karkötőt?

- Nem is tudom! Nem szeretném megbántani Josh-t. – mondtam.
- Miért? Hol van most, hogy tudja, hogy rajtad van-e vagy nincs? Különben is, tudja, hogy túlléptél, vagyis túl fogsz lépni rajta!
- Majd leveszem, ha eljön az ideje! – sóhajtottam.
- Hát jó! Te tudod! Csak nehogy ezért bukjon el a dolog Heikkivel. – mondta, majd apa lépett be az étkezőbe.
- Bocsánat, nem akarok zavarni. Nem láttátok a mobilom? – kérdezte apa.
- A nappaliban az asztalon. – válaszoltam.
- Nem zavarsz! Én már úgyis megyek! – mondta Sarah, majd elindult kifelé. – Chris! Egy kérés! Térítsd észhez a lányodat! – mondta apának, majd elment.
Miután elment én fölmentem a szobámba, hogy helyre rakjam magamban a dolgokat. Nemsokára apa jött be megkérdezni, hogy hogy értette Sarah a dolgokat, én pedig elmeséltem neki. A Heikkit dolog kivételével. Jó volt apával újra őszintén beszélgetni. Nem is tudom, mikor beszélgettünk utoljára így. Miután apa kiment és magamra hagyott elaludtam. Másnap reggel lenyomtam az ébresztőm, majd a másik oldalamra fordultam. Mikor legközelebb az órámra néztem, még 15percem volt a buszig. Kipattantam az ágyból, fölöltöztem, majd lerohantam a lépcsőn.
- Gyere reggelizni! – kiabált ki az étkezőből Natasha.
- Nem lehet! El fogok késni!
- Beviszlek kocsival! – szólt apa.
- Hamarabb nem tudtál volna szólni? – förmedtem rá.
- Tudod, hogyha szólsz, beviszlek. De ha nem szólsz, honnan tudja, mit szeretnél?
- Jó! Bocs! – mondtam, majd leültem reggelizni.
Evés közben csipogott telefonom. SMS-t kaptam. Heikkitől. Azt írta, hogy sajnálja, de nem tud holnap eljönni, mert tesója rá bízta a kisfiát. Csalódottan vettem tudomást róla, hogy nem jön. Az SMS elolvasása után csuklómra pillantottam és eszembe jutottak Sarah szavai. Miután végeztem a reggelivel fölmentem a szobámba, levettem a karkötőt, majd apa elvitt suliba. Az autóban észrevette, hogy nincs rajtam az ékszer, de nem szólt semmit, csak mosollyal tudatta véleményét. Suliba bocsánatot kértem Sarah-tól, aki észrevette, nincs rajtam a karkötő. Ő sem szólt semmit, csak mosolygott. Hazafelé az úton megbeszéltük Bonnie-val, hogy mikorra menjek át hozzájuk. Mikor hazaértem örömmel nyugtáztam, hogy anyáék a babaszobán gondolkodnak. Ettem, majd megmutattam apának a hétvégén készített képeimet. Örültem neki, mikor láttam apán, hogy nagyon tetszenek neki a képek, majd átmentem Bonnie-ékhoz. Úgy terveztük, hogy 1 órára ugrok át, és végig próbálunk, de máshogy alakultak a dolgok. Mivel eléggé elbeszélgettük az időt, fél óra mínuszban voltunk. Épp, hogy csak elkezdtük a próbát, csöngettek.
- Pillanat. Megnézem ki az! – mondta Bonnie, majd lement.
Nem sokkal később sikítást hallottam. *Jézusom! Bonnie!* gondoltam magamban, majd lerohantam. Amint leértem megláttam Bonnie-t Josh nyakában. 

Összeszorult a szívem.
- Tudom, hogy szeretsz, és, hogy hiányoztam, de nem kell se megfojtani, se megsüketíteni! – nevetett Josh. – Most már elengedhetsz!
- Szia Josh! – köszöntem.
- Szia Stacy! – köszönt és arcáról lefagyott a mosoly, amit testvére okozott.
Csak álltunk és néztük egymást. Nem tudtam, mi lenne a helyes. Ha én is a nyakába ugrok, mint Bonnie, vagy csak, mint két idegen mennénk el egymás mellett. Mindenki némán állt, a levegő megfeszült. Végül én törtem meg a csöndet, mikor apjuk belépett.
- Szia Tom! – köszöntem neki. – Azt hiszem, én megyek. Holnap találkozunk! – néztem Bonnie-ra.
- Maradj nyugodtan! – mondta Tom.
- Holnap hosszú napom lesz. Szeretném kipihenni magam előtte! – mosolyogtam.
- Rendben! Akkor reggel találkozunk! – mondta Bonnie.
- Sziasztok! – köszöntem el tőlük, majd eljöttem.
- Miközben hazafelé sétáltam gondolataimba merültem. Kikapcsoltam magam körül a világot. Arra eszméltem csak föl, hogy szobámba értem. Fogalmam sincs, hogy hogy kerültem oda. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont bámultam. Vacsora után visszamentem a szobámba, majd fölmentem netre. Bejelentkeztem Skype-ra, majd hirtelen Josh jelent meg egy kis ablakban.
- Nem jössz ki? – kérdezte.
- Neked is szia! - köszöntem. – Minek és hova?
- Csak úgy, sétálni! Rég beszéltünk már! Azt sem tudom, mi van veled.
- Holnap nem lenne jó? Fáradt vagyok!
- Holnap délután repülünk vissza apával.
- Hát.. jó! – mondtam. - Akkor gyerünk sétálni!
- Szuper!10 perc és ott vagyok! – mosolygott, majd kilépett.
Kikapcsoltam laptopom, fölöltöztem, majd lementem.
- Hova-hova? – kérdezte apa.
- Csak sétálni. Kiszellőztetem a fejem! – mondtam, majd kimentem a ház elé és ott vártam Josh-t.
Nemsokára meg is érkezett, majd útnak indultunk. Kb 1 órán keresztül sétáltunk a városban, miközben kibeszéltük a múltat. Csillogó szemekkel mesélt munkájáról, a bandáról, hogy milyen jól érzi magát ott, és, hogy örül, hogy ilyen jó lett a kapcsolata édesapjával.
- Lassan nem ártana hazamenni. – néztem meg az időt telefonomon. Már háromnegyed 9 is elmúlt.
- Hazakísérlek! – mondta.
- Rendben! – mosolyogtam, majd elindultunk.
- Valami baj van? – kérdezte Josh mikor már egy ideje szótlanul sétáltunk egymás mellett.
- Nem! Nincs! – néztem rá erőltetett mosollyal, majd megérkeztünk a házunk elé.
- Stac! Ismerlek! – mondta.
- Csak a holnap. Félek az előadás miatt! – sóhajtottam.
- Nem kell! Ügyes leszel! – mosolygott.
- Akkor holnap! – sóhajtottam.
- Holnap! – mondta. – És ne félj! Jó lesz! – ölelt meg.
Mikor fölnéztem arcára, elvesztem csillogó tekintetébe. Riadtan eszméltem föl arra, hogy megcsókolt.

*Mit művelek?* - futott át az agyamon. – Ezt ne! – húzódtam el.
- Bocs! – mondta, majd bementem.
Könnyeimet visszatartva rohantam a szobámba. Mikor beértem kitört belőlem a sírás és az ajtóm előtt rogytam a földre. Pár perc múlva összeszedtem magam annyira, hogy fölmentem az ágyamra. Ágyamon feküdtem, s közben folytak a könnyeim. Hirtelen kopogás törte meg a körülöttem lévő csöndet és apa lépett be.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Semmi! – mondtam szememet törölgetve, majd felé fordultam. – Csak fáradt vagyok, és nincs kedvem a holnaphoz.
- Kicsim! Nézz rám! – mondta apa, majd szemeibe néztem. – És most őszintén mond el, mi bánt!
- Összezavarodtam! – mondtam. – Josh hazajött. Vele voltam sétálni az előbb. És fölkavart. Nem tudom, mit érzek iránta. Búcsúzás képen megcsókolt. – folytak le könnyeim. – De..
- De ott van Heikki is. – fejezte be apa a mondatot helyettem.
- Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.
- Látom, ahogy egymásra néztek! – mosolygott. – Figyelj! Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj! De ha megfogadsz egy tanácsot, inkább koncentrálj Heikkire! Elég sok időt töltöttetek együtt Josh-sal, és ha akarod, ha nem, az emlékek mindig felötlenek benned. De ne szalassz el egy olyan lehetőséget, ami nem adódik meg még egyszer! Josh holnap elmegy, kitudja, mikor jön vissza. Lehet, hogy vissza sem jön! Ismerem Heikkit, és tudom, hogy milyen ember. Nyugodtan rá bíználak! – mosolygott. – De hagylak, pihenj! Holnap hosszú nap lesz! – mondta, majd fölállt, hogy kimenjen.
- Apa! – szóltam utána, mire visszafordult. – Szeretlek! – mentem oda hozzá és öleltem meg.
- Én is, kicsim! – mosolygott, majd kiment.
Átöltöztem, majd lefeküdtem aludni.

35. rész

A következő napok gyorsan elrepültek. Apa szerdán délután utazott Spanyolországba. Reggel fölkeltem, elkészültem, majd elindultam suliba. Mikor kiléptem az ajtón Adam épp akkor ment el a házunk előtt.
- Adam! – kiabáltam utána. – Várj! – mondtam mikor megfordult.
- Szia! – köszönt mikor mellé értem.
- Szia! Szeretnék bocsánatot kérni. – mondtam. – A tegnapi viselkedésemért. – folytattam, mikor értetlenül nézett rám.
- Ja, nincs semmi baj! – mosolygott, majd együtt indultunk buszmegbe.
- Amúgy beszéltem vele! – néztem Adamre.
- És? – nézett rám kíváncsian.
- Próbáld meg! – kacsintottam, majd a buszmegállóba értünk. Sarah már ott volt.
- Szia! – köszöntünk neki egyszerre.
- Sziasztok! – mosolygott, majd megérkezett a buszunk.
- Caroline, leülsz?
- Persze, de nem Sarah ül melletted?
- Szeretnék beszélni veled! – mondtam Caroline-nak mikor Sarak mellénk ért és furcsán nézett ránk.
- Szóval? – nézett rám Car.
- Igazából nem akartam veled semmi olyan dologról beszélni. Csak segítek Adamnek. – mosolyogtam, majd hátra néztem.
Adam és Sarah egymás mellett ültek. Mosolyogva néztem Caroline-ra. Suli után siettünk haza. Lepakoltam, ettem, majd kivittük apát a reptérre.
- Vigyázz magadra! – ölelt meg. – És rájuk is! – nézett anyára.
- Fogok! – ígértem meg. – És te is vigyázz magadra!
- Az autóval pedig óvatosan!
Miután anyától is elbúcsúzott fölszállt a gépre, mi pedig haza indultunk. Mivel apa megtiltotta anyának, hogy vezessen, én kaptam meg az Infiniti kulcsát.

 Mikor hazaértem én fölmentem a szobámba, tanultam majd szétnéztem neten. Anya pedig dolgozott.
- Bejöhetek? – kérdeztem anyát a dolgozó ajtajában állva.
- Persze! Gyere nyugodtan! – mosolygott.
- Elviszem Tainat a parkba sétálni. Nem tartasz velünk?
- Nem is tudom. Elég sok munkám van még. Holnap ezeket be kell vinnem a gyárba. – mutatott az asztalán lévő papírkupacra.
- Anya! A 7. hónapban jársz, és te dolgozol? Rég a lábadat kellene lógatnod, nem pedig dogozni! Alig vagy a szabadban is! Jót fog tenni, ha kimozdulsz egy kicsit! – mosolyogtam rá.
- Jó! Igazad van! – mondta.
Átöltöztem kényelmesebb ruhába, majd elindultunk a parkba.
- Nem is kérdeztem. Mit mondott tegnap a doki?
- Nem mondott semmi újat. A kicsi szépen fejlődik, és megadta a szülés pontos dátumát is!
- Az jó! És mikor lesz? – kérdeztem izgatottan.
- Július 30. – mosolygott anya.
A parkban jól elvoltunk. Játszottunk Tainaval és sok mindenről, őszintén beszélgettünk anyával. Mikor Natasha kész lett a vacsorával, akkor értünk haza. Miután ettünk fölmentem, elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. Másnap reggel mikor fölkeltem elkészültem, majd lementem az étkezőbe.
- Mi a programod mára? – kérdeztem anyát.
- Be kell vinnem pár dolgot a gyárba. és ha már ott vagyok, haza is hozok pár cuccot.
- Most komolyan dolgozni akarsz?
- Muszáj!
- És hol a szülési szabadságod? Tudod mit? Egyezzünk meg valamiben!
- Miben?
- Délelőtt NEM dolgozol. Délután pedig beviszlek a gyárba és leadod a papírokat, valamint szabadságra mész!
Stacy, ez nem olyan könnyű!
- Hahó! Még két hónapod van szülésig! Más ilyenkor már a babaszobát tervezi! De megyek, mert elkések. Szia! – mondtam. – Ne engedd anyát dolgozni! – súgtam Natashának, majd elindultam.
Suliban semmi izgalmas dolog nem történt. Osztályfőnöktől megkaptam a ballagási dal szövegét és Bonnie-val is megbeszéltük, mikor lesznek a próbák.
- Baj lenne, ha csak a jövő héttől próbálnánk együtt? A héten sok a dolgom. – mondta Bonnie.
- Semmi baj! Amúgy is először külön kellene próbálnunk. – mondtam, majd Bonni az ajtó felé indult.
- Apropó, Stacy! – lépett vissza. – Gondoltam jobb, ha tudod, Josh hazajön a ballagásra.
- Oké! Kössz, hogy szóltál! – mondtam, majd csuklómhoz nyúltam. A karkötő az óta is a karomon volt.
- Hé! Minden rendben?-– kérdezte Sarah megtörve merengésem.
- Igen! Persze! – válaszoltam.
- Haza vigyünk?
- Megköszönném! – mondtam. – Sietnem kell haza, anya képes bemenni a gyárba.
- És az miért baj? – nézett rám furán, miközben beszálltunk az autóba.
Út közben elmeséltem barátnőmnek mindent. Mikor hazaértem örömmel hallottam Natashától, hogy anya ma a dolgozó közelébe sem volt még. Ettem, majd bevittem a gyárba. Mikor hazaértünk tanultam, majd kimentem a kertbe képeket csinálni. Meglepő ötlettel fordultam anyához, mikor kijött hozzám megnézni, mit csinálok.
- Csinálhatok pár képet rólad?
- Mégis minek? – nézett rám kérdően. – Elég képet csinálnak rólam az újságírók!
- De ez nem olyan! Legalább lesz mit mutogatnod majd huginak! – mosolyogtam.
- Ha annyira szeretnéd! – sóhajtott anya. – És nem biztos, hogy kislány lesz! – mosolygott.
Megcsináltam róla a képeket, föltettem a laptopomra, megvacsoráztunk, megnéztünk hárman egy filmet, majd aludtam. Péntek reggelre belázasodtam, ezért nem mentem suliba. Mivel már délutánra jobban voltam, bevittem anyát vizsgálatra, majd mikor hazaértünk kicsit átrendeztem a gardróbomat és néhány cuccot félre is tettünk, hogy azokat majd rászorulóknak adjuk. Mikor végeztünk átmentem Sarah-hoz. Mivel nem voltam suliba, volt mit megbeszélünk.
- Jobban vagy már? – kérdezte.
- Igen! Már dél körül nem volt semmi bajom, fölösleges volt itthon maradnom.
- Örülök neki! – mondta. – Amúgy tudod, hogy utállak, igaz?
- Nem. Miért? Mit tettem? – kérdeztem meglepetten.
- Tudtál róla! Tudtad, hogy Adamnek bejövök! – kezdett el egy kisebb párnával ütni.
- Bocsánat! De megígértem neki! – nevettem. – Inkább mesélj, mi van veletek?
- Rengeteget beszélgettünk a héten. Aranyos srác. – mosolygott. – Ma haza is kísért. És elhívott estére moziba! – ujjongott.
- Ez tök jó! – örültem én is vele. – És mibe mész?
- Fogalmam sincs! Segítesz? – nézett rám kérlelve.
- Persze! – mosolyogtam, majd közösen kiválasztottunk neki egy összeállítást.

Alaposan elbeszélgettük az időt. Arra eszméltünk föl, hogy csöngetnek.
- Gyorsan! Siess! Beengedem. Van 10 perced! – mondtam, majd, lefelé indultam.
- Stacy! – szólt utánam Sarah. – Melyik? – mutatott 2 féle szájfényt.
- Az! – mutattam a jobb oldalira és lerohantam.
- Szia! – köszönt meglepetten Adam. – Sarah?
- Szia Adam! Sarah mindjárt kész lesz! Addig gyere, ülj le! – tessékeltem be. – Iszol valamit?
- Egy pohár gyümölcslevet. – mosolygott, majd leült a kanapéra, én pedig kimentem a konyhába.
Mivel rengeteg időt töltök Sarah-éknál, otthonosan éreztem magam a konyhájukban. Kitöltöttem az innivalót Adamnek, majd bevittem a nappaliba. Amíg Sarah elkészült, sokat beszélgettünk. Mivel izgult az este miatt, megnyugtattam, hogy minden rendben lesz. Mikor Sarah elkészült én leléptem, ők pedig elindultak. Mire hazaértem készen volt a vacsora. Mikor végeztünk beszéltünk apával, majd fölmentem a szobámba. Amint beléptem az ajtón megcsörrent a mobilon.
- Igen!? – szóltam bele.
- Szia Stacy! – köszönt Heikki.
- Szia Heikki! – mosolyodtam el.
- Gondoltam fölhívlak, hogy vagy. Hallottam, lebetegedtél. Jobban vagy már?
- Nincs semmi különös! Megvagyok! Már minden rendben! Semmi bajom! – mosolyogtam, mint a vadalma. Szerencse, hogy senki sem látta. – És veled mizujs?
- Semmi új. Elfáradtunk a mai napon. Kemény hétvégénk lesz! - mondta.
Kb egy órányit beszélgettünk a semmiről. Jó volt hallani a hangját. Mikor bontottuk a vonalat elmentem elintézni fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam. Szombaton alig voltam otthon. Egész délelőtt Sarah-éknál voltam. Alaposan kibeszéltük a tegnap estét. Azt mondta, Adam nagyon aranyos volt vele és jól érezték magukat. Örülök, hogy boldogak. Mivel anya meghívta Sarah-ékat, ezért barátnőm és családja nálunk ebédelt. Mikor végeztünk az étkezéssel, Sarah-val elmentünk a parkba sétálni és magunkkal vittük kiskutyámat is. 

Az időmérő kezdetére értünk haza. Megnéztem, mert bíztam benne, hogy látom majd apát, de tévedtem. Mikor vége lett anyával és Natashával közösen elmentünk szétnézni babaholmik terén és vettünk pár kismamaruhát anyának.  Hazafelé beugrottunk egy cukrászdába is. Mikor hazaértünk Caroline hívott föl.
- Szia! – szóltam bele a telefonba.
- Szia! Csak azért hívlak, hogy az egyik szórakozóhelyen elvileg irtó jó buli lesz. Nem jössz velünk? – kérdezte.
- Hát.. nem is tudom.
- Jaj, Stacy! Gyere már! Mikor voltunk utoljára együtt bulizni? – szólt bele a telefonba Sarah.
- Neked is szia Sarah! Nem úgy volt, hogy Adammel leszel?
- Ő is jön! – vágta rá. – Elugrunk a többiekért és 8ra nálad vagyunk! Készülj! Szia!
- Rendben! Sziasztok! – bontottam a vonalat.
Lementem anyához, szóltam neki, hogy elmegyek este, majd fölmentem készülődni. Nem sokkal 8 előtt meg is érkezett a banda. Sarah, Caroline, Bonnie, Peter, Oliver, George, Joe, Adam, Erick, valamint 2 ismeretlen lány. Mint megtudtam, német cserediákok. Stella és Gina Berger. Nem épp csöndben vonultunk az utcán a buli helyszíne felé. Mikor odaértünk lepakoltuk cuccainkat a ruhatárba, majd bementünk. A társaság hajnali 3 körül döntött úgy, hogy haza indul. Mivel pont ugyan annyi fiú volt, mint lány, minden fiú hazakísért egy lányt. Sarah Adammel, én pedig Erickkel sétáltam haza, mivel már nem Bonnie-éknál lakik, hanem egy bérelt lakásban, az utcánkban. Út közben sokat beszélgettünk.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Eléggé elfáradtam. – mosolyogtam.
- Nem úgy értettem.
- Tudom. – sóhajtottam. – Megvagyok. Szerencsére nem hagynak szomorkodni a többiek!
- Örülök! Nem ér annyit a lüke öcsém! – mondta, majd elnevettük magunkat. – Tudod, hogy hazajön csütörtökre? – váltott komolyabbra.
- Igen. Mondta Bonnie. Meddig marad?
- Fogalmam sincs, Elvileg csütörtökön reggel jönnek csak, és ahogy apát ismerem, már estére nem lesznek az országban.
- Értem! – mondtam, miközben megérkeztünk a házunkhoz. – Vigyázz magadra! Jó éjt! – köszöntem el tőle, majd bementem a házba.
- Mivel már semmihez nem volt kedvem és erőm, átöltöztem és bedőltem az ágyba.
Másnap, vagyis aznap délelőtt telefoncsörgésre ébredtem. Eléggé fölhúzott, ugyanis téves hívás volt. Mivel nem tudtam visszaaludni lezuhanyoztam, majd kiültem kicsit a kertbe. Kb fél óra napozás után bementem, és fölnéztem netre. Ebéd után átmentem Sarah-ékhoz, ahol Caroline is ott volt. Eléggé elbeszélgettük az időt. Alaposan kitárgyaltuk a tegnap estét és minden mást is, valamint elmentünk a parkba és magunkkal vittük Ajaxot és Tainat is. 

Vacsorára értem haza. Miután ettünk beszéltem apával, majd elvégeztem fürdőszobai dolgaimat és aludtam.

34. rész

A szokottnál jóval hamarabb fölkeltem reggel. Mivel még mindenki aludt, elhatároztam, elmegyek futni. Átöltöztem, fogtam zenelejátszóm, majd lementem Tainaval a parkba. Mikor odaértünk Adammel találkoztam.
- Jó reggelt! – köszönt rám hirtelen.
- Jó reggelt! – mosolyogtam. – Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném. Én minden reggel lejárok futni.
- Fura, még sosem láttalak. Igaz, elég ritkán járok le.
- Értem. Futunk, vagy tovább beszélgetünk? – kérdezte.
- Futunk! – válaszoltam, majd levettem Taináról a pórázt.
- Nem félsz, hogy elszökik?
- Nem. Délutánonként mostanában gyakran lejárunk és olyankor sincs rajta a póráz.
- Akkor gyerünk! – mondta, majd elindult, én pedig követtem.
- Látszik, hogy ritkán jársz le futni! – nevetett, mikor másodjára is elment mellettem, én pedig leültem inkább az egyik padra.
- Fogd be, jó? – nevettem, miközben leült mellém és én a bal vállánál meglöktem. Mikor visszakaptam az ütést meglepődtem Taina viselkedésén. Ugatni kezdett Adamre, majd fölugrott a padra és ölembe feküdt.
- Úgy látszik, nem lettem a kutyád kedvence! – mondta, mire elnevettem magam.
- Csak félt! – rántottam meg vállamat. – Azt hiszem, nem ártana mennünk! – mondtam, majd föltettem kutyámra a pórázt.
- Egyet értek! – válaszolta Adam, majd haza indultunk.
- Jó reggelt! – léptem be a házba és köszöntem Natashának.
- Jó reggelt! Mindjárt csinálom a reggelid és a szüleid is nemsokára kelnek! – mondta Natasha.
- Nem kell sietni! Még lezuhanyozom és elkészülök! – mondtam, majd fölmentem.
Mikor visszatértem anyáék már az asztalnál ültek.
- Nagyon friss vagy ma reggel! – mosolygott apa.
- Nem tudtam aludni, ezért elmentem futni. – mondtam.
- Fő az egészséges életmód! – mondta Natasha, majd elém tette a reggelit. Ami fura módon valami zöldséges-gyümölcsös saláta volt.
- Ha nem bánod, elviszlek suliba! – mondta apa, majd megcsörrent a telefonja. – Ezt föl kell vennem. Seb keres.
- Rendben! – válaszoltam.
- Szia, Seb!... Nem. Nem zavarsz!... Köszönjük, jól! És ti?... Az jó!... Igen, itt!.. Persze! Adom! – mondta apa, majd átadta nekem a telefont. – Veled akar beszélni Seb.
- Szia Sebastian! – szóltam bele a telefonba.
- Szia Stacy! Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Egész véletlenül nem tudod, mi a franc baja van Heikkinek? – kérdezte, én pedig bevonultam a nappaliba és leültem a kanapéra.
- Nem! – válaszoltam.
- Tényleg? Pedig a te nevedet hajtogatja!
- És ebből az derül ki, hogy én tudom mi a baja?
- Nem. Hanem az, hogy te vagy a baja valamiért!
- Ezt meg hogy sakkoztad ki?
- Egyszerűen! Ismerem Heikkit!
- Sebastian, ha annyira érdekel, hogy mi a baja Heikkinek, kérdezd meg tőle! – váltottam át németre, mert bejött apa.
- Figyelj Stacy! Fullra nem érdekel, hogy min vesztetek össze! Csak arra kérlek, békülj ki vele, mert ez az egész hatással van a munkájára! És ha az edzőm begolyózik, akkor én is. És ha én begolyózom, nem lesz normális verseny! – mondta.
- Rendben! – sóhajtottam.
- Délutánra a gyárban leszünk! El kell intéznünk pár dolgot. Beszéljétek meg személyesen! Kérlek, gyere oda! – mondta már ő is németül.
- Oké! Akkor délután találkozunk! – mondtam, majd mikor elköszöntünk bontottam a vonalat.
Visszaadtam apának a telefont, majd elindultunk suliba. Mivel anyának vizsgálatra kellett mennie ő is velünk tartott. Kiraktak a sulinál, majd tovább hajtottak. Mikor beértem suliba elmeséltem Sarah-nak a reggel történteket.
- Elmész? – kérdezte.
- El! – bólogattam. – De félek!
- Akkor ne menj!
- De megígértem Sebastiannak és..
- És szeretnéd újra látni Heikkit. – fejezte be mondatomat, mire sóhajtva elhúztam a számat.
A suli gyorsan telt. Az órák perceknek tűntek, és én egyre jobban izgultam a délután miatt. Osztályfőnöktől kaptam egy megbízást, hogy énekeljem én a búcsúztatót Bonnie kíséretében a ballagáson, és hogy igent mondtam rá, csak suli után tudtam meg Caroline-tól. Végig csak a délután járt a fejemben. 1000 féle képen lejátszottam magamban a párbeszédet.
- Sarah Légyszi, falazz nekem! Apáéknak azt mondom, hogy veled megyek moziba! Légyszi, menj el otthonról délután! Nem akarom, hogy megtudják, hogy Heikkivel találkozom. Fölhívlak, ha elindulok otthonról, és ha haza indulok is megcsörgetlek. Rendben?
- Persze! – mosolygott.
- Stacy! – szólt utánam Adam.
- Ne most, Adam! Jó? – mondtam, majd bementem a lakásba. Tudom, nem volt szép a viselkedésem, de abban a pillanatban gondolkodni sem tudtam.
- Megjöttem – kiabáltam a többieknek, majd szobámba indultam.
- Gyere enni! – szólt Natasha.
- Nem vagyok éhes! – mondtam, majd fölmentem. Görcsben állt a gyomrom.
Miután tanultam, írtam Sebastiannak egy SMS-t, hogy nemsokára ott leszek, majd elindultam „Sarah-ékhoz.” Sebastian közben visszaírt, hogy a gyár melletti kávézóban lesz Heikki, oda menjek, és, hogy a finn nem tud arról, hogy megyek.
- Hova-hova? – kérdezte apa
- Sarah-val moziba megyünk! Nem tudom, mikor jövünk, ne várjatok meg a vacsorával! – mondtam, majd elindultam.
Mivel Sarah hívott egy taxit a házuk elé, ezért kb 10-15 perc múlva már a gyár melletti kávézó előtt is voltam. Kifizettem a taxit, kiszálltam az autóból, nagy levegőt vettem, majd beléptem. Az egyik asztalnál Heikkit pillantottam meg. Idegesen lépdeltem a finn felé, aki épp egy újságot lapozgatott.
- Leülhetek? – kérdeztem a finnre nézve.
- Persze! – válaszolta csillogó szemekkel, én pedig leültem mellé. – Hogy kerülsz ide?
- Jó itt a kávé! – rántottam meg vállamat, majd mindketten elnevettük magunkat. – Egyedül?
- Nem. Seb az előbb ment rendelni és szerintem a mosdót is meglátogatja.
- Áh, értem.
- Valami baj van? – kérdezte pár perc eltelte után, mikor besokallt állandó fészkelődésemtől.
- Igazából Sebastian mondta, hogy itt leszel. Hozzád jöttem. Szerettem volna találkozni veled. Szerettem volna.. Szerettem volna személyesen elmondani, hogy nem haragszom! – mondtam ki, majd megöleltem. Annyira jó volt újra hozzábújni, érezni az illatát, és semmi mással nem foglalkozni, hogy az már szinte fájt.
- Annyira sajnálom! – mondta Heikki a szemembe nézve.
- Tudom! – mondtam, majd megpusziltam az arcát, mire elmosolyodott. – Tiéd? – kérdeztem az asztalon lévő napszemüvegre nézve.
- Nem. Az Sebié. Ez az enyém. – tette föl az asztalra a kanapéról a szemüvegét.
- Fölpróbálhatom? – nevettem.
- Nyugodtan! – mondta, majd fölvettem. – Jól állnak a férfi cuccok! – mosolygott.
- Nekem adod? – néztem rá nagy szemekkel-
- Nem! – nevetett. – Mondjad Christiannak, hogy szeretnél egy ilyet. Biztos kapsz!
- Persze! Csak férfi napszemüvegeket vesz nekem apa! Amúgy is a tiéd kell!
- Szia Stacy! – érkezett vissza Sebastian.
- Szia! – köszöntem neki és még mindig Heikki napszemüvegét fogtam. – Szólj rá edződre!
- Miért? Mit tett?
- Nem adja nekem a napszemüvegét! Pedig jól áll rajtam! – duzzogtam.
- Mint az óvodában! – nevetett Sebastian. – Intézzétek el egymás között. Rocky hívott, hogy meg kell beszélnünk pár dolgot. Sziasztok!
- Seb! Nem hagyhatsz itt! Be akarja csórni a napszemüvegem! – szólt utána Heikki. Sebastian csak intett, majd kisétált a kávézóból.
- De most mért nem adod ide? Simán kapsz apától egy másikat!
- Mert szeretem! És nem apukádtól félek. Hanem a főnökétől! – mosolygott.
- Vannak kapcsolataim! – kacsintottam, majd újra elnevettük magunkat.
- Egyezzünk meg valamiben!
- Miben?
- Amint megkapom az új kollekciót, ezt neked adom! Megegyeztünk? – mosolygott.
- Meg! – sóhajtottam. – De nekem lassan mennem kell!
- Rendben! – mondta, kikérte a számlát miközben én hívtam egy taxit, majd elindultunk.
Amíg a taxi megérkezett, az épület mellett lévő parkos részen sétáltunk.
- Szerintem az értem jött! – mondtam a kávézó előtt álló autót nézve.
- Akkor.. – sóhajtott Heikki.
- Majd találkozunk! – mosolyogtam.
Búcsúzásunkkor Heikki meg akart csókolni, mire én elhúztam a fejem, és inkább az arcára adtam puszit.
- Ezt még ne! – mondtam.
- Miért? Megbántad a múltkorit?
- Nem. Nem erről van szó!
- Akkor? Ennyit jelentett neked csak?
- Nem. Nem csak egy éjszakára kellettél! Csak, tudod, nem szeretnék hirtelen belefutni egy másik kapcsolatba! Idő kell még, hogy teljesen feldolgozzam a szakítást és tovább tudjak lépni! Remélem megérted! – mondtam.
- Persze! Igazad van! – mondta, majd megölelt.
Nem akartam elengedni. De muszáj volt. Beszálltam a taxiba, fölhívtam Sarah-t, majd hozzájuk mentem. Hamarabb kiszálltam a taxiból, mit eredetileg terveztem, de megláttam Sarah-t hazafelé sétálni és inkább vele tartottam. Hozzájuk mentünk haza. Mivel még a találkozás hatása alatt voltam, egy nyugtató tea mellett mindent elmeséltem barátnőmnek. Vacsora után mentem haza. Lezuhanyoztam, elköszöntem anyáéktól, majd lefeküdtem aludni.