33. rész

Reggel nyúzottan ébredtem. Nem csoda, hisz alig aludtam. Megreggeliztem, majd apa vitt suliba.
- Kicsim, mi a baj? – kérdezte út közben.
- Fáradt vagyok. – válaszoltam.
- Furcsa voltál tegnap. látszott rajtad, hogy valami baj van.
- Csak még a Marcos dolog van bennem.
- Stacy! – nézett rám a apa. Ez az „ismerlek és tudom, hogy más a baj” nézése volt. Válaszol csak sóhajtottam. – Jó. Ha nem, hát nem.
- Szeretlek! – mondtam, majd megpusziltam és kiszálltam az autóból.
- Jézusom! Pihenni mentél, nem? Akkor mért így nézel ki? – nézett rám Bonnie.
- Összevesztem nagybátyámmal. Egész éjszaka ezen járt az agyam. – mondtam.
Mivel Bonnie-t anyukája hamarabb elkérte, Caroline pedig nem jött ma suliba, 8an sétáltunk haza. A srácok elől ökörködtek, mi pedig Sarah-val mögöttük haladva beszélgettünk.
- Lefeküdtem Heikkivel. – mondtam ki hirtelen.
- Mi van? – kérdezte meglepődve Sarah olyan hanggal, hogy a fiúk is hátrafordultak. – Mégis mikor akartad ezt nekem elmondani? – folytatta halkabban.
- Őő.. most? – néztem rá.
- És? – nézett Sarah nagy szemekkel.
- Mi az?
- Milyen volt?
- Saraah! – mondtam, majd ránéztem. Nagy szemekkel nézett rám. – Ahj! – sóhajtottam.
- Naa!
- Hát.. jó volt. – mosolyogtam. – Csak a reggel volt rossz. Akkor bántam meg az egészet! – komorodott el arcom.
- Miért? Mit tett? Nem vitte az ágyba a reggelit? – gúnyolódott.
- Bárcsak az lett volna! – sóhajtottam.
- Akkor? – lett komorabb Sarah arca is.
- Meséltem neki a múltamról. Igen. Mindenről. Ő pedig reggel „dicséretkép” az egy éjszakás kalandjaimat vetette fel.
- Mért mondtad el neki?
- Mikor Racheléknél voltunk elhozni a cuccaimat, Marco a szememre vetette, hogy azért nem maradok ott, mert olyan vagyok, mint régen. Semmit sem változtam. Heikki pedig rákérdezett miután a házához értünk. Én meg persze mindent elmondtam neki őszintén. – mondtam, miközben észre sem vettem, hogy a többiek eltűntek és Sarah-ékhoz érve 3an maradtunk Adammel.
- Stacy, beszélhetnénk majd? – kérdezte Adam.
- Persze! – mosolyogtam, majd elbúcsúztam Sarah-tól. – Majd beszélünk! Szia!
- Este átmegyek! – mosolygott, majd bement.
- Szóval? – néztem Adamre.
- Tudod.. szóval.. azt szeretném kérdezni, hogy.. – dadogta.
- Higy? – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Sarah-nak van valakije?
- Tudtommal nincs. – mosolyogtam.
- És szerinted lenne nála esélyem?
- Fogalmam sincs. Lehet! Aranyos srác vagy és nem is nézel ki rosszul sem. Próbáld meg!
- És mégis hogy derítsem ki, hogy van-e nála esélyem?
- Nem tudom. Beszélgess vele.
- Nem derítenéd ki nekem? Csak hogy ne kelljen fölösleges köröket futnom. – mondta szerényen.
- Hát.. megpróbálhatok puhatolózni. De nem ígérek semmit! – mondtam.
- Köszönöm Stacy! – ölelt meg.
- Nincs mit! – kacsintottam, majd bementem. – Sarah-ba van belezúgva! – emeltem tenyerem Natasha felé, még mielőtt bármit is mondhatott volna.
- Jól van! Jól van! Jól van! – mondta Natasha. – Chris azt üzeni, hogy mondj le minden esti programot! Dietrich Mateschitz és Adrian jön vacsorára.
- Nagyszerű! – mondtam, majd írtam egy SMS-t Sarah-nak, hogy hamarabb jöjjön át.
Ettem, majd fölvonultam s szobámba tanulni. Amint beléptem ajtómon megcsörrent a telefonom.
- Igen!? – szóltam bele úgy, hogy meg sem néztem ki hívott.
- Szia Stacy! – szólt bele Heikki.
- Még suliban vagyok. – füllentettem. – Visszahívnál később?
- Tudom, hogy már nem vagy ott.
- Jó, akkor nem vagyok ott.
- Nem tudom, megkaptad-e az SMS-eket, de szeretnék bocsánatot kérni! Sajnálom! – mondta.
- Már mondtad! – ültem le az ágyamra és bekönnyezett a szemem.
- Most mondom még egyszer! Kérlek, bocsájts meg!
- Eddig kb 50x kértél bocsánatot. De ha szeretnéd, meghallgatlak 51edjére is.
- Mért csinálod ezt velem? Mondtam már, hogy sajnálom! Mégis mit vársz? Mit tegyek?
- Figyelj Heikki! Ez nem olyan dolog, amit csak úgy meg lehet bocsájtani! Pont ahol a legjobban fáj! – mondtam. – De most le kell tennem, sok dolgom van még ma. Szia!
- Rendben! Szia! – köszönt el és bontotta a vonalat.
Percekig ültem az ágyamon magam elé bámulva. Mikor észhez tértem hozzá kezdtem a tanuláshoz. Kb 1,5 óra múlva Sarah is megérkezett.
- Bocs, hogy hamarabb hívtalak, de Dietrich és Adrian jönnek vacsorára. – mondtam.
- Nem baj! Úgy sem tudtam otthon mit csinálni. Anyáék a nagyiéknál vannak, öcsém pedig az idióta haverjaival lóg.
- Segíts! Melyiket vegyem föl? – mutattam Sarah-nak egy fehér és egy szürkés ruhát.

- Azt! – mutatott a szürkésre.
- De ez jobban tetszik! – mutattam a fehérre.
- Nem lesz itt senki, aki miatt föl kéne azt venned.
- Ne célozgass, jó? Hagyjuk is inkább a pasikat a részemről. Mi a helyzet veled?
- Ez meg hogy jött ide? – vonta föl szemöldökét Sarah.
- Úgy, hogy mindig az én magánéletemmel foglalkozunk. Szóval? Pasik?
- Nincs most senki, aki megfelelne elvárásaimnak. – mondta.
- Pedig nem egy rendes srác van a közelben.
- Igen? És kik?
- Ott van például Patrick, Ben, Adam.. – soroltam.
- Közülük Adam a legnormálisabb. És ő legalább jól is néz ki!
- És? Bejön? – faggatóztam.
- Jézusom Stacy! Olyan leszel, mint én! – nézett rám ijedten, majd elnevettük magunkat.
- De most komolyan.
- Hát.. nem rossz srác. Aranyos, jó fej, és még cuki is. – mosolygott. – De megyek. Hagylak készülődni! További szép estét! – mondta, majd kifelé ment az ajtón. – Óh, szia, Chris! – köszönt apának, mikor összeütköztek az ajtóban. – De el ne mond senkinek! – lépett vissza, majd elment. Apa furcsán nézett rám.
- Azt hiszem, kerítőnőt fogok játszani! – mosolyogtam,
- Értem. Csak azért jöttem, hogy szóljak, a vendégek 1 óra múlva itt lesznek! Siess! – mondta, majd kiment,
Elkészültem, majd nem sokkal később megérkeztek Adrianék. A vacsora jól telt. Dietrich először vacsorázott nálunk. Elég rendes, jó fej pasas. Vacsora után hagytam a többieket beszélgetni, és fölmentem a szobámba. Elvégeztem fürdőszobai dolgaimat, majd aludtam.