A szokottnál jóval
hamarabb fölkeltem reggel. Mivel még mindenki aludt, elhatároztam, elmegyek
futni. Átöltöztem, fogtam zenelejátszóm, majd lementem Tainaval a parkba. Mikor
odaértünk Adammel találkoztam.
- Jó reggelt! – köszönt rám hirtelen.
- Jó reggelt! – mosolyogtam. – Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném. Én minden reggel lejárok futni.
- Fura, még sosem láttalak. Igaz, elég ritkán járok le.
- Értem. Futunk, vagy tovább beszélgetünk? – kérdezte.
- Futunk! – válaszoltam, majd levettem Taináról a pórázt.
- Nem félsz, hogy elszökik?
- Nem. Délutánonként mostanában gyakran lejárunk és olyankor sincs rajta a póráz.
- Akkor gyerünk! – mondta, majd elindult, én pedig követtem.
- Látszik, hogy ritkán jársz le futni! – nevetett, mikor másodjára is elment mellettem, én pedig leültem inkább az egyik padra.
- Fogd be, jó? – nevettem, miközben leült mellém és én a bal vállánál meglöktem. Mikor visszakaptam az ütést meglepődtem Taina viselkedésén. Ugatni kezdett Adamre, majd fölugrott a padra és ölembe feküdt.
- Úgy látszik, nem lettem a kutyád kedvence! – mondta, mire elnevettem magam.
- Csak félt! – rántottam meg vállamat. – Azt hiszem, nem ártana mennünk! – mondtam, majd föltettem kutyámra a pórázt.
- Egyet értek! – válaszolta Adam, majd haza indultunk.
- Jó reggelt! – léptem be a házba és köszöntem Natashának.
- Jó reggelt! Mindjárt csinálom a reggelid és a szüleid is nemsokára kelnek! – mondta Natasha.
- Nem kell sietni! Még lezuhanyozom és elkészülök! – mondtam, majd fölmentem.
Mikor visszatértem anyáék már az asztalnál ültek.
- Nagyon friss vagy ma reggel! – mosolygott apa.
- Nem tudtam aludni, ezért elmentem futni. – mondtam.
- Fő az egészséges életmód! – mondta Natasha, majd elém tette a reggelit. Ami fura módon valami zöldséges-gyümölcsös saláta volt.
- Ha nem bánod, elviszlek suliba! – mondta apa, majd megcsörrent a telefonja. – Ezt föl kell vennem. Seb keres.
- Rendben! – válaszoltam.
- Szia, Seb!... Nem. Nem zavarsz!... Köszönjük, jól! És ti?... Az jó!... Igen, itt!.. Persze! Adom! – mondta apa, majd átadta nekem a telefont. – Veled akar beszélni Seb.
- Szia Sebastian! – szóltam bele a telefonba.
- Szia Stacy! Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Egész véletlenül nem tudod, mi a franc baja van Heikkinek? – kérdezte, én pedig bevonultam a nappaliba és leültem a kanapéra.
- Nem! – válaszoltam.
- Tényleg? Pedig a te nevedet hajtogatja!
- És ebből az derül ki, hogy én tudom mi a baja?
- Nem. Hanem az, hogy te vagy a baja valamiért!
- Ezt meg hogy sakkoztad ki?
- Egyszerűen! Ismerem Heikkit!
- Sebastian, ha annyira érdekel, hogy mi a baja Heikkinek, kérdezd meg tőle! – váltottam át németre, mert bejött apa.
- Figyelj Stacy! Fullra nem érdekel, hogy min vesztetek össze! Csak arra kérlek, békülj ki vele, mert ez az egész hatással van a munkájára! És ha az edzőm begolyózik, akkor én is. És ha én begolyózom, nem lesz normális verseny! – mondta.
- Rendben! – sóhajtottam.
- Délutánra a gyárban leszünk! El kell intéznünk pár dolgot. Beszéljétek meg személyesen! Kérlek, gyere oda! – mondta már ő is németül.
- Oké! Akkor délután találkozunk! – mondtam, majd mikor elköszöntünk bontottam a vonalat.
Visszaadtam apának a telefont, majd elindultunk suliba. Mivel anyának vizsgálatra kellett mennie ő is velünk tartott. Kiraktak a sulinál, majd tovább hajtottak. Mikor beértem suliba elmeséltem Sarah-nak a reggel történteket.
- Elmész? – kérdezte.
- El! – bólogattam. – De félek!
- Akkor ne menj!
- De megígértem Sebastiannak és..
- És szeretnéd újra látni Heikkit. – fejezte be mondatomat, mire sóhajtva elhúztam a számat.
A suli gyorsan telt. Az órák perceknek tűntek, és én egyre jobban izgultam a délután miatt. Osztályfőnöktől kaptam egy megbízást, hogy énekeljem én a búcsúztatót Bonnie kíséretében a ballagáson, és hogy igent mondtam rá, csak suli után tudtam meg Caroline-tól. Végig csak a délután járt a fejemben. 1000 féle képen lejátszottam magamban a párbeszédet.
- Sarah Légyszi, falazz nekem! Apáéknak azt mondom, hogy veled megyek moziba! Légyszi, menj el otthonról délután! Nem akarom, hogy megtudják, hogy Heikkivel találkozom. Fölhívlak, ha elindulok otthonról, és ha haza indulok is megcsörgetlek. Rendben?
- Persze! – mosolygott.
- Stacy! – szólt utánam Adam.
- Ne most, Adam! Jó? – mondtam, majd bementem a lakásba. Tudom, nem volt szép a viselkedésem, de abban a pillanatban gondolkodni sem tudtam.
- Megjöttem – kiabáltam a többieknek, majd szobámba indultam.
- Gyere enni! – szólt Natasha.
- Nem vagyok éhes! – mondtam, majd fölmentem. Görcsben állt a gyomrom.
Miután tanultam, írtam Sebastiannak egy SMS-t, hogy nemsokára ott leszek, majd elindultam „Sarah-ékhoz.” Sebastian közben visszaírt, hogy a gyár melletti kávézóban lesz Heikki, oda menjek, és, hogy a finn nem tud arról, hogy megyek.
- Hova-hova? – kérdezte apa
- Sarah-val moziba megyünk! Nem tudom, mikor jövünk, ne várjatok meg a vacsorával! – mondtam, majd elindultam.
Mivel Sarah hívott egy taxit a házuk elé, ezért kb 10-15 perc múlva már a gyár melletti kávézó előtt is voltam. Kifizettem a taxit, kiszálltam az autóból, nagy levegőt vettem, majd beléptem. Az egyik asztalnál Heikkit pillantottam meg. Idegesen lépdeltem a finn felé, aki épp egy újságot lapozgatott.
- Leülhetek? – kérdeztem a finnre nézve.
- Persze! – válaszolta csillogó szemekkel, én pedig leültem mellé. – Hogy kerülsz ide?
- Jó itt a kávé! – rántottam meg vállamat, majd mindketten elnevettük magunkat. – Egyedül?
- Nem. Seb az előbb ment rendelni és szerintem a mosdót is meglátogatja.
- Áh, értem.
- Valami baj van? – kérdezte pár perc eltelte után, mikor besokallt állandó fészkelődésemtől.
- Igazából Sebastian mondta, hogy itt leszel. Hozzád jöttem. Szerettem volna találkozni veled. Szerettem volna.. Szerettem volna személyesen elmondani, hogy nem haragszom! – mondtam ki, majd megöleltem. Annyira jó volt újra hozzábújni, érezni az illatát, és semmi mással nem foglalkozni, hogy az már szinte fájt.
- Annyira sajnálom! – mondta Heikki a szemembe nézve.
- Tudom! – mondtam, majd megpusziltam az arcát, mire elmosolyodott. – Tiéd? – kérdeztem az asztalon lévő napszemüvegre nézve.
- Nem. Az Sebié. Ez az enyém. – tette föl az asztalra a kanapéról a szemüvegét.
- Fölpróbálhatom? – nevettem.
- Nyugodtan! – mondta, majd fölvettem. – Jól állnak a férfi cuccok! – mosolygott.
- Nekem adod? – néztem rá nagy szemekkel-
- Nem! – nevetett. – Mondjad Christiannak, hogy szeretnél egy ilyet. Biztos kapsz!
- Persze! Csak férfi napszemüvegeket vesz nekem apa! Amúgy is a tiéd kell!
- Szia Stacy! – érkezett vissza Sebastian.
- Szia! – köszöntem neki és még mindig Heikki napszemüvegét fogtam. – Szólj rá edződre!
- Miért? Mit tett?
- Nem adja nekem a napszemüvegét! Pedig jól áll rajtam! – duzzogtam.
- Mint az óvodában! – nevetett Sebastian. – Intézzétek el egymás között. Rocky hívott, hogy meg kell beszélnünk pár dolgot. Sziasztok!
- Seb! Nem hagyhatsz itt! Be akarja csórni a napszemüvegem! – szólt utána Heikki. Sebastian csak intett, majd kisétált a kávézóból.
- De most mért nem adod ide? Simán kapsz apától egy másikat!
- Mert szeretem! És nem apukádtól félek. Hanem a főnökétől! – mosolygott.
- Vannak kapcsolataim! – kacsintottam, majd újra elnevettük magunkat.
- Egyezzünk meg valamiben!
- Miben?
- Amint megkapom az új kollekciót, ezt neked adom! Megegyeztünk? – mosolygott.
- Meg! – sóhajtottam. – De nekem lassan mennem kell!
- Rendben! – mondta, kikérte a számlát miközben én hívtam egy taxit, majd elindultunk.
Amíg a taxi megérkezett, az épület mellett lévő parkos részen sétáltunk.
- Szerintem az értem jött! – mondtam a kávézó előtt álló autót nézve.
- Akkor.. – sóhajtott Heikki.
- Majd találkozunk! – mosolyogtam.
Búcsúzásunkkor Heikki meg akart csókolni, mire én elhúztam a fejem, és inkább az arcára adtam puszit.
- Ezt még ne! – mondtam.
- Miért? Megbántad a múltkorit?
- Nem. Nem erről van szó!
- Akkor? Ennyit jelentett neked csak?
- Nem. Nem csak egy éjszakára kellettél! Csak, tudod, nem szeretnék hirtelen belefutni egy másik kapcsolatba! Idő kell még, hogy teljesen feldolgozzam a szakítást és tovább tudjak lépni! Remélem megérted! – mondtam.
- Persze! Igazad van! – mondta, majd megölelt.
Nem akartam elengedni. De muszáj volt. Beszálltam a taxiba, fölhívtam Sarah-t, majd hozzájuk mentem. Hamarabb kiszálltam a taxiból, mit eredetileg terveztem, de megláttam Sarah-t hazafelé sétálni és inkább vele tartottam. Hozzájuk mentünk haza. Mivel még a találkozás hatása alatt voltam, egy nyugtató tea mellett mindent elmeséltem barátnőmnek. Vacsora után mentem haza. Lezuhanyoztam, elköszöntem anyáéktól, majd lefeküdtem aludni.
- Jó reggelt! – köszönt rám hirtelen.
- Jó reggelt! – mosolyogtam. – Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném. Én minden reggel lejárok futni.
- Fura, még sosem láttalak. Igaz, elég ritkán járok le.
- Értem. Futunk, vagy tovább beszélgetünk? – kérdezte.
- Futunk! – válaszoltam, majd levettem Taináról a pórázt.
- Nem félsz, hogy elszökik?
- Nem. Délutánonként mostanában gyakran lejárunk és olyankor sincs rajta a póráz.
- Akkor gyerünk! – mondta, majd elindult, én pedig követtem.
- Látszik, hogy ritkán jársz le futni! – nevetett, mikor másodjára is elment mellettem, én pedig leültem inkább az egyik padra.
- Fogd be, jó? – nevettem, miközben leült mellém és én a bal vállánál meglöktem. Mikor visszakaptam az ütést meglepődtem Taina viselkedésén. Ugatni kezdett Adamre, majd fölugrott a padra és ölembe feküdt.
- Úgy látszik, nem lettem a kutyád kedvence! – mondta, mire elnevettem magam.
- Csak félt! – rántottam meg vállamat. – Azt hiszem, nem ártana mennünk! – mondtam, majd föltettem kutyámra a pórázt.
- Egyet értek! – válaszolta Adam, majd haza indultunk.
- Jó reggelt! – léptem be a házba és köszöntem Natashának.
- Jó reggelt! Mindjárt csinálom a reggelid és a szüleid is nemsokára kelnek! – mondta Natasha.
- Nem kell sietni! Még lezuhanyozom és elkészülök! – mondtam, majd fölmentem.
Mikor visszatértem anyáék már az asztalnál ültek.
- Nagyon friss vagy ma reggel! – mosolygott apa.
- Nem tudtam aludni, ezért elmentem futni. – mondtam.
- Fő az egészséges életmód! – mondta Natasha, majd elém tette a reggelit. Ami fura módon valami zöldséges-gyümölcsös saláta volt.
- Ha nem bánod, elviszlek suliba! – mondta apa, majd megcsörrent a telefonja. – Ezt föl kell vennem. Seb keres.
- Rendben! – válaszoltam.
- Szia, Seb!... Nem. Nem zavarsz!... Köszönjük, jól! És ti?... Az jó!... Igen, itt!.. Persze! Adom! – mondta apa, majd átadta nekem a telefont. – Veled akar beszélni Seb.
- Szia Sebastian! – szóltam bele a telefonba.
- Szia Stacy! Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Egész véletlenül nem tudod, mi a franc baja van Heikkinek? – kérdezte, én pedig bevonultam a nappaliba és leültem a kanapéra.
- Nem! – válaszoltam.
- Tényleg? Pedig a te nevedet hajtogatja!
- És ebből az derül ki, hogy én tudom mi a baja?
- Nem. Hanem az, hogy te vagy a baja valamiért!
- Ezt meg hogy sakkoztad ki?
- Egyszerűen! Ismerem Heikkit!
- Sebastian, ha annyira érdekel, hogy mi a baja Heikkinek, kérdezd meg tőle! – váltottam át németre, mert bejött apa.
- Figyelj Stacy! Fullra nem érdekel, hogy min vesztetek össze! Csak arra kérlek, békülj ki vele, mert ez az egész hatással van a munkájára! És ha az edzőm begolyózik, akkor én is. És ha én begolyózom, nem lesz normális verseny! – mondta.
- Rendben! – sóhajtottam.
- Délutánra a gyárban leszünk! El kell intéznünk pár dolgot. Beszéljétek meg személyesen! Kérlek, gyere oda! – mondta már ő is németül.
- Oké! Akkor délután találkozunk! – mondtam, majd mikor elköszöntünk bontottam a vonalat.
Visszaadtam apának a telefont, majd elindultunk suliba. Mivel anyának vizsgálatra kellett mennie ő is velünk tartott. Kiraktak a sulinál, majd tovább hajtottak. Mikor beértem suliba elmeséltem Sarah-nak a reggel történteket.
- Elmész? – kérdezte.
- El! – bólogattam. – De félek!
- Akkor ne menj!
- De megígértem Sebastiannak és..
- És szeretnéd újra látni Heikkit. – fejezte be mondatomat, mire sóhajtva elhúztam a számat.
A suli gyorsan telt. Az órák perceknek tűntek, és én egyre jobban izgultam a délután miatt. Osztályfőnöktől kaptam egy megbízást, hogy énekeljem én a búcsúztatót Bonnie kíséretében a ballagáson, és hogy igent mondtam rá, csak suli után tudtam meg Caroline-tól. Végig csak a délután járt a fejemben. 1000 féle képen lejátszottam magamban a párbeszédet.
- Sarah Légyszi, falazz nekem! Apáéknak azt mondom, hogy veled megyek moziba! Légyszi, menj el otthonról délután! Nem akarom, hogy megtudják, hogy Heikkivel találkozom. Fölhívlak, ha elindulok otthonról, és ha haza indulok is megcsörgetlek. Rendben?
- Persze! – mosolygott.
- Stacy! – szólt utánam Adam.
- Ne most, Adam! Jó? – mondtam, majd bementem a lakásba. Tudom, nem volt szép a viselkedésem, de abban a pillanatban gondolkodni sem tudtam.
- Megjöttem – kiabáltam a többieknek, majd szobámba indultam.
- Gyere enni! – szólt Natasha.
- Nem vagyok éhes! – mondtam, majd fölmentem. Görcsben állt a gyomrom.
Miután tanultam, írtam Sebastiannak egy SMS-t, hogy nemsokára ott leszek, majd elindultam „Sarah-ékhoz.” Sebastian közben visszaírt, hogy a gyár melletti kávézóban lesz Heikki, oda menjek, és, hogy a finn nem tud arról, hogy megyek.
- Hova-hova? – kérdezte apa
- Sarah-val moziba megyünk! Nem tudom, mikor jövünk, ne várjatok meg a vacsorával! – mondtam, majd elindultam.
Mivel Sarah hívott egy taxit a házuk elé, ezért kb 10-15 perc múlva már a gyár melletti kávézó előtt is voltam. Kifizettem a taxit, kiszálltam az autóból, nagy levegőt vettem, majd beléptem. Az egyik asztalnál Heikkit pillantottam meg. Idegesen lépdeltem a finn felé, aki épp egy újságot lapozgatott.
- Leülhetek? – kérdeztem a finnre nézve.
- Persze! – válaszolta csillogó szemekkel, én pedig leültem mellé. – Hogy kerülsz ide?
- Jó itt a kávé! – rántottam meg vállamat, majd mindketten elnevettük magunkat. – Egyedül?
- Nem. Seb az előbb ment rendelni és szerintem a mosdót is meglátogatja.
- Áh, értem.
- Valami baj van? – kérdezte pár perc eltelte után, mikor besokallt állandó fészkelődésemtől.
- Igazából Sebastian mondta, hogy itt leszel. Hozzád jöttem. Szerettem volna találkozni veled. Szerettem volna.. Szerettem volna személyesen elmondani, hogy nem haragszom! – mondtam ki, majd megöleltem. Annyira jó volt újra hozzábújni, érezni az illatát, és semmi mással nem foglalkozni, hogy az már szinte fájt.
- Annyira sajnálom! – mondta Heikki a szemembe nézve.
- Tudom! – mondtam, majd megpusziltam az arcát, mire elmosolyodott. – Tiéd? – kérdeztem az asztalon lévő napszemüvegre nézve.
- Nem. Az Sebié. Ez az enyém. – tette föl az asztalra a kanapéról a szemüvegét.
- Fölpróbálhatom? – nevettem.
- Nyugodtan! – mondta, majd fölvettem. – Jól állnak a férfi cuccok! – mosolygott.
- Nekem adod? – néztem rá nagy szemekkel-
- Nem! – nevetett. – Mondjad Christiannak, hogy szeretnél egy ilyet. Biztos kapsz!
- Persze! Csak férfi napszemüvegeket vesz nekem apa! Amúgy is a tiéd kell!
- Szia Stacy! – érkezett vissza Sebastian.
- Szia! – köszöntem neki és még mindig Heikki napszemüvegét fogtam. – Szólj rá edződre!
- Miért? Mit tett?
- Nem adja nekem a napszemüvegét! Pedig jól áll rajtam! – duzzogtam.
- Mint az óvodában! – nevetett Sebastian. – Intézzétek el egymás között. Rocky hívott, hogy meg kell beszélnünk pár dolgot. Sziasztok!
- Seb! Nem hagyhatsz itt! Be akarja csórni a napszemüvegem! – szólt utána Heikki. Sebastian csak intett, majd kisétált a kávézóból.
- De most mért nem adod ide? Simán kapsz apától egy másikat!
- Mert szeretem! És nem apukádtól félek. Hanem a főnökétől! – mosolygott.
- Vannak kapcsolataim! – kacsintottam, majd újra elnevettük magunkat.
- Egyezzünk meg valamiben!
- Miben?
- Amint megkapom az új kollekciót, ezt neked adom! Megegyeztünk? – mosolygott.
- Meg! – sóhajtottam. – De nekem lassan mennem kell!
- Rendben! – mondta, kikérte a számlát miközben én hívtam egy taxit, majd elindultunk.
Amíg a taxi megérkezett, az épület mellett lévő parkos részen sétáltunk.
- Szerintem az értem jött! – mondtam a kávézó előtt álló autót nézve.
- Akkor.. – sóhajtott Heikki.
- Majd találkozunk! – mosolyogtam.
Búcsúzásunkkor Heikki meg akart csókolni, mire én elhúztam a fejem, és inkább az arcára adtam puszit.
- Ezt még ne! – mondtam.
- Miért? Megbántad a múltkorit?
- Nem. Nem erről van szó!
- Akkor? Ennyit jelentett neked csak?
- Nem. Nem csak egy éjszakára kellettél! Csak, tudod, nem szeretnék hirtelen belefutni egy másik kapcsolatba! Idő kell még, hogy teljesen feldolgozzam a szakítást és tovább tudjak lépni! Remélem megérted! – mondtam.
- Persze! Igazad van! – mondta, majd megölelt.
Nem akartam elengedni. De muszáj volt. Beszálltam a taxiba, fölhívtam Sarah-t, majd hozzájuk mentem. Hamarabb kiszálltam a taxiból, mit eredetileg terveztem, de megláttam Sarah-t hazafelé sétálni és inkább vele tartottam. Hozzájuk mentünk haza. Mivel még a találkozás hatása alatt voltam, egy nyugtató tea mellett mindent elmeséltem barátnőmnek. Vacsora után mentem haza. Lezuhanyoztam, elköszöntem anyáéktól, majd lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése