~ MÁSODIK ÉVAD 34. rész

A jó időnek köszönhetően a csapattagok kin ebédeltek. Mivel apáéknál már nem volt hely, egy másik asztalhoz mentem.
- Csatlakozhatok? – néztem Stura.
- Nem igaz, hogy a sajtó még ebédelni sem hagy.
- A hírnév ára. – huppantam le mellé.
- Nézd! – fordította felém telefonját, miközben Ole és Nigel csatlakozott hozzánk. – Nem aranyos?
- D igen! – mosolyogtam. – Gondolom, már alig várod a hétfőt.
- Beszéltem Christiannal. Verseny után egyből megyek haza. Már holnap láthatom őket. – mondta csillogó szemmel.
Jó társaságban az idő gyorsan elrepült. Az időmérő kezdetére a paddock hátsó része szinte kiürült. Alig néhányan lézengtek csak. Mivel sok dolgom volt a lappal, ezért az időmérőt én az irodánkból, egy TV-n keresztül figyeltem. Mire rendbe szedtem a dolgokat, kezdhettem elölről, ugyanis az időmérő edzés befejeztével megérkeztek a nyilatkozatok.
- Végeztél mára? – kérdezte Heikki, mikor összefutottunk a paddockban.
- Dehogy is! Egyelőre ott tartok, hogy a weboldalunkon minden friss hír megtalálható. Azt hiszem az újság összerakásával késő estig fogok kínlódni. – sóhajtottam fáradtan.
- Hol van Dave?
- Haza kellett utaznia. Családi ügy.
- Értem. De te ma már nem dolgozol! Visszaviszlek a szállodába most azonnal, ahol elkészülünk és elmegyünk a divatbemutatóra.
- Az ma van? Teljesen kiment a fejemből. Mennyi az idő?
- Nyugi, még van majdnem két és fél óránk.
- Nem tudom, mi lenne velem nélküled.
A szállodába visszaérve maratoni idő alatt sikerült elkészülnöm.
- Na? Hogy nézek ki? – léptem ki a fürdőből fülbevalómmal babrálva.
- Hűha! – mondtuk egyszerre Heikkivel, mikor megpillantottuk a másikat.

- Gyönyörű vagy! Mint mindig! – dicsért meg.
- Köszönöm! – fordultam körbe. – Remélem nem fognak többet bámulni téged a nők, mint a divatshow-t.
- Miért? Ilyen jól állna nekem ez a szín? – utalt színes ingjére.
- Hordhatnál többet ilyen összeállítást.
- Jó. Akkor holnaptól öltönyben fogom edzeni Sebet. – nevetett.
- Viszont nem ártana indulnunk. – néztem az órára.
A helyszínre pár percnyi autózás után meg is érkeztünk. A festői környezetben lévő Nabor Carrillo tó mellett már rengeteg híresség és újságíró volt jelen. Miután elfoglaltuk a helyünket a nézőtéren nem sokat kellett várnunk, hogy megkezdődjön a divatbemutató. Jessica, Jenson barátnője ezúttal sem okozott csalódást. Gyönyörű ruhákat mutatott be most is. A bemutató után a Button családot vettük célpontba.
- Gratulálok! Nagyon szépek lettek a ruhák! – mondtam.
- Köszönöm! Örülök, hogy eljöttetek. Remélem, jól érzitek magatokat! – mondta Jessica boldogan.
- Mi köszönjük a meghívást!
- Foglaljatok helyet, a vacsorát hamarosan tálalják. – mondta, majd megkerestük helyünket.
Jess köszönőbeszéde után feltálalták az ételt, ami olyan finom is volt, mint ahogyan kinézett.

A vacsora végeztével megkezdődött a parti. Mivel mindkettőnk előtt nehéz nap állt, mi inkább visszavonultunk a szállodába. A másnap korán indult. Szerettem volna összeállítani az újságot, még mielőtt kimegyek a pályára. A laptopot bekapcsolva meglepő üzenet fogadott. „Köszönöm, hogy helyettem is foglalkoztál az oldalunkkal. Hálából megcsináltam helyetted az újságot. Már csak a mai hírek és az interjú kell. Hajrá! Az oldalt csinálom én itthonról. Puszi, Dave” Megköszöntem neki, majd miután felöltöztem,

kimentem a pályára. A betétfutamok miatt a nézőtéren már most jó páran voltak, a paddockban viszont csak a kisebb kategóriák hozzátartozóit lehetett látni. A Forma 1-esek még csak ez után érkeztek meg.

- Szia! – puszilta meg Heikki homlokom, mikor rábukkantam a kamionok között. – Beszéltem Ollival.
- És mit mondtál neki?
- Hogy holnap délre Kanadában leszünk. Lefoglaltam a jegyeket.
- Hé! Ne úgy állj már a dologhoz, mintha a kivégzésedre mennél!
- Nem úgy állok. Csak..
- Ne szenvedj! Jó lesz, hidd el! Bízz magadban!
- Igenis asszonyom! De van egy meglepetésem számodra. Gyere! – vezetett a motorhome-ba.
Sebastian részlegébe érve tényleg meglepetés ért.
- Hanna! – üdvözöltem puszival Sebastian feleségét.
- Szia Stacy! - üdvözölt mosolyogva.
- Hogy vagy? Rég beszéltünk. Gyerekek?
- Köszönöm, jól vagyok! Ők most a nagyszülőknél vannak. Ők sem nagyon akarnak jönni, és én is jobban örülök, ha nincsenek itt. Nem akarom, hogy a fotósok állandóan a nyakunkon legyenek.
- Megértelek.
Hannaval órákig el tudtunk volna még beszélgetni, de engem hívott a munka. Még ebéd előtt volt egy interjúm a hazai pályán versenyző Sergio Perezzel, Miután végeztem vele visszamentem a motorhome-ba, hogy Heikkivel és a Vettel család jelenlévő részével ebédeljek. Sebnek és férjemnek az étkezés után lazítás következett, én pedig a pilóta parádéig föltettem laptopomra a Sergioval felvett interjút. Ez után rohantam a kamionhoz, hogy néhány versenyzővel készítsek egy-egy rövid videó riportot. A parádé után a pilóták elmentek felkészülni, én pedig megnéztem, minden dolgozónk a helyére került-e. A versenyt most kivételesen nem apáéktól néztem, hanem kiválasztottam egy helyet, ahol úgy gondoltam, izgalmas dolgok történhetnek. Megérzésem ma sem hagyott cserben. A pálya azon részén több izgalmas előzés és egy baleset is történt. Az ütközésben szerencsére sem Will Stevens, sem Max Verstappen nem sérült meg. Az autóból kiszállva mindketten csalódottak voltak, de nem hibáztatták a másikat. Amint visszavitték őket a boxba két újságírónk azonnal lesben állt a nyilatkozatokért. A versenytől viszont nem csak ők búcsúztak. A mezőnynek csak alig több mint a fele ért célba. Futam után elkészültek a fotók a pódiumról és környékéről, s miután megkaptam az interjúkat is, véglegesítettem a lapot, Dave pedig otthonról frissítette az oldalt. Munkám végeztével apához indultam, ugyanis megbeszéltük, hogy hármasban vacsorázunk, mielőtt haza indulna. A motorhome egyik szobájának ajtajához lépve apát hallottam telefonálni.
- Igen, én is jól éreztem magam. – mondta.
- Hát te? – kérdezte Adrian mikor meglátta, hogy hallgatózok.
- Sss!!
- Tudod, hogy ez nem szép, ugye?
- Igen. De te nem láttál semmit!
- Rendben! – bólintott, majd bement apához, aki még mindig telefonált.
- Sajnálom, de ma Stacyékkel vacsorázom, holnap pedig az első géppel megyek haza a családom többi tagjához. Tudod, a fiam és a feleségem már nagyon várnak…. Rendben! Szia!
- Ki volt az? – kérdezte Adrian.
- Geri. Szerette volna, ha még találkozunk, mielőtt hazamegy,
- Bejöhetek? – nyitottam be.
- Persze. – bólintott apa. - Amúgy sem lenne sok kedvem itt maradni vele, de holnap Aaront is én viszem úszni.
- Miért kellene itt maradnod? – kérdeztem.
- Geri hívott, hogy jó lenne összefutni, még mielőtt mindketten haza utazunk.
- Stacy, beszélhetnék még Christiannal?
- Persze! Megkeresem Heikkit és a kocsinál találkozunk.
Mire megtaláltam férjem és az autóhoz értünk már apa is ott volt. Egy szállodához közeli étterembe mentünk vacsorázni, s közben sok mindent átbeszéltünk.
- Azért ha ráértek, meglátogathatnátok minket. Aaronnak és Marynek is hiányoztok.
- Tudom, és ők is hiányoznak nekünk, de jelenleg örülünk, ha egymásra van időnk és otthon is tölthetünk pár napot.
- Megértelek.
- De amint lesz időnk, beugrunk.
- Rendben.
Vacsora után visszamentünk a szállodába, elbúcsúztunk apától, majd aludni tértünk. A repülő másnap délelőtt indult Kanadába. Épp, hogy lepakoltunk a hotelbe, Heikki összeszedte jégkorongos cuccait, amit Heli elküldött és már indultunk is a jégcsarnokba. Amint megérkeztünk elváltak útjaink. Ő bement az öltözőbe, majd hamarosan megkezdték a bemelegítést, 

én pedig összebarátkoztam a csapat többi tagjának rokonaival. A mérkőzésre rengetegen kilátogattak. Nem csak szurkolók, hanem edzők is voltak a közönség soraiban. A gólban és izgalomban gazdag meccs vége 5-7 lett a kanadai csapat javára. A levezetés után mindkét csapat bevonult az öltözőbe, mi pedig a büféhez mentünk, hogy együtt várjuk a csapatot.

- Minden rendben? – kérdeztem Heikkit, miután megláttam.
- Persze. – erőltetett mosolyt.

~ MÁSODIK ÉVAD 33. rész

Pár másodperc múlva már fent is volt a nagy bejelentés. Jenson Button csapattulajdonosként folytatja. Bár a hír nem robbant bombaként, hisz a pletykák alapján már lehetett sejteni, az oldal mégis pörgött.
- Erről én mért nem tudtam? – kért számon Dave mikor már a szálloda felé indulva összefutottunk.
- Sajnálom, de megígértem neki, hogy nem szólok senkinek. Én is ma tudtam meg, hogy mégis igaz.
- El kellett volna mondanod! Mindegy.. milyen napod volt?
- Volt már jobb is.
- Apukád?
- Honnan tudod?
- Megkért, hogy beszéljek veled. De még mielőtt bármit is mondanál nemet mondtam neki. Ez a ti dolgotok, én nem szólhatok bele.
- Köszönöm.
Dave elment, én pedig megvártam a lassan közeledő Red Bull különítményt.
- Mi ez a nagy vidámság? – tettem fel a kérdést. A mai nap a csapat számára ugyanis nem okozott sok örömöt.
- Fiam lett! – újságolta Stu.
- Gratulálok! Hogy hívják?
- Mike. Mint apa. – mondta, miközben párás lett tekintete. Évekkel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy Stunak egyszer felesége lesz, de hogy még gyermeke is születik, szinte hihetetlen.
- Jössz velünk ünnepelni? – kérdezték, miközben Geri sétált el mellettünk.
- Sajnálom, de most nem lennék jó társaság. De ti mulassatok jól!
- Ha nem baj, én sem tartok most veletek. Fárasztó volt a nap. – mondta Heikki rám nézve.
- Menj nyugodtan. – néztem rá.
- Nem lehet. Holnap korán kezdünk Sebbel.
- Akkor majd találkozunk. Jó pihenést! – mondták a többiek.
- Nektek pedig jó szórakozást! És még egyszer gratulálok! – öleltem meg Stut.
A pályáról egyenesen a hotelba mentünk. Mivel elég fárasztó napom volt, az úton alig szóltam valamit. Hagytam, hogy Heikki ossza meg velem napjának fontosabb eseményeit. Mikor megérkeztünk megvacsoráztunk, majd beszélgettünk Jens bejelentéséről, végül mikor már reménykedtem benne, hogy apa nem kerül szóba, Heikki felhozta a témát.
- Gondolkodtál már?
- Min?
- Chrisen.
- Ő az, aki titkolózik és leráz. Nem haragszom rá, csak rosszul esik, hogy így kezel, és féltem. A végén még valami olyat tesz, amit megbán.
- De te nem akarsz szóba állni vele.
- Egyszer keresett ma meg, hogy beszéljünk. Megértem, hogy elfoglalt, de máskor mindig volt ideje rám. Ha tényleg helyre akarja hozni a kapcsolatunkat, akkor legalább felhív, ha nem is tud megkeresni. 5 perce csak lenne rám. Különben is tudhatná, hogy nagyok az elvárásaim felé.
- Szóval, ha ma megkeresett volna még legalább egyszer, vagy felhívott volna, akkor kibékültél volna vele?
- Azt hiszem, igen.
- Hihetetlen vagy. – húzott magához mosolyogva, majd így aludtunk el.
A reggel a kelleténél korábban érkezett meg. Hajnalban vízcsobogásra ébredtem, majd nem sokall később Heikki jelent meg a fürdő ajtajában. Az óra hajnali 6-ot mutatott.
- Felébresztettelek? – kérdezte, majd megpuszilta homlokom.
- Nem számít. De te hová készülsz ilyen korán?
- Felébresztem Sebet. – mosolygott. – A pályán találkozunk.
- Lassan kezdek féltékeny lenni rá. Többet vagy már vele, mint velem.
- De téged vettelek el. Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón.
Mivel nekem még volt 1 órám az ébresztőig, behúzódtam az ágy közepére és visszaaludtam. Pontosabban csak szerettem volna. Épphogy kényelembe helyeztem magam, megrezzent a telefonom. Dave keresett. Szeretett volna találkozni velem a szokásos reggeli megbeszélés előtt, így arra jutottunk, hogy együtt reggelizünk a pályán. Amikor elkészültem kiléptem az ajtón és a kijárat felé indultam. A folyosón sétálva apa szobája előtt elhaladva fura érzés lett úrrá rajtam. Sosem volt még olyan, hogy ennyi ideig nem beszélünk. Megfordultam, majd visszaléptem apa ajtója elé. Már épp kopogni akarta, mikor az kinyílt.
- Szia Stacy! – köszönt döbbenten.
- Szia! – sóhajtottam. – Bemehetek? Vagy nagyon sietsz?
- Rád mindig van időm. – mosolyodott el, majd beengedett.
- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Az utóbbi időben úgy éreztem, a munkád és más dolog is fontosabb, mint én.
- Nem. Nekem kell bocsánatot kérnem. Tényleg nem foglalkoztam veled annyit az utóbbi időben, mint kellett volna. Sajnálom!
- Attól, mert férjhez mentem, még ugyan úgy szükségem van rád.
- Tudom. Bocsánat! Szeretlek!
- Én is! – öleltem meg. – De most mennem kell. Dave már vár és téged sem akarlak feltartani.
- Igen, nekem is mennem kell.
- Pályára mész?
- Még nem. Van egy kis dolgom előtte. Majd ott találkozunk!
A pályára érve nemhogy Dave, a sajtóirodánk sem volt ott, ahol lennie kellett volna. Mint megtudtam, újonnan érkezett weboldalszerkesztő csapat miatt új irodát kaptunk. Az első bosszankodás után már örültem a másik helyiségnek, ugyanis az sokkal nagyobb volt és kényelmesebben elfértünk. Miután Dave-vel megbeszéltünk mindent, megérkezett a csapat is. Felosztottuk a teendőket és miután mindenki tudta, mi a dolga, indulhatott a munka. Mivel Dave-nek családi okok miatt sürgősen haza kellett utaznia, rám maradt az ő feladata is. A versenyzők megérkezése után mindenki hamar elfoglalta helyét és igyekezett a legjobb teljesítményt mutatni. Az utolsó szabadedzés után minden versenyző leadta nyilatkozatát, majd elvonult, hogy saját nyugalmában készüljön az időmérőre. Én apához indultam, hogy együtt ebédeljünk, mikor Heikki jött velem szembe.
- Neked nem Sebbel kellene lazítanod?
- Már megyek is vissza, főnökasszony! Csak telefonálni jöttem ki. Olli hívott. Akiről meséltem, hogy egy csapatban játszottunk az egyetemen.
- Igen.
- Hétfőn este Kanadában játszanak jótékonysági meccsen és megkért, álljak be én is a csapatba.
- Elvállaltad?
- Egyelőre azt mondtam neki, hogy holnap visszahívom.
- Miért?
- Nem tudom, hogy akarok-e játszani.
- Hogyhogy nem tudod? Te, akinek a jégkorong az élete része, kihagynál egy ilyen alkalmat?
- Nem tudom, hogy tudok-e úgy játszani, mint régen. Elég rég volt már korcsolya a lábamon.
- Komolyan ez a kifogásod? – mosolyodtam el. – Biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan jó játékos vagy most is, mint régen. Különben is, egy ilyen mérkőzésen nem várják el azt, hogy úgy játssz, mint egy kupadöntőn. Szóval, ha rám hallgatsz, még ma visszahívod, hogy számítsanak rád.
- De ha beégek a te hibád lesz. – mondta komoly arccal, de szemében ott bujkált a mosoly.
- Akkor 2 hétig a kanapén alszok?
- Azt még majd meglátjuk. De most mennem kell, mielőtt Seb kirúg. – mosolyodott el, majd hosszú csók után otthagyott.
- Látom nagy a szerelem. – jött egy hang mögülem.
- Igen! – mosolyodtam el miközben válaszoltam Josh-nak.

- Nem tudod, merre találom Niki Laudát?
- Garázsban vagy a motorhome-ban. Miért?
- Koncertet adunk a menye születésnapján és a részletekről kellene beszélnünk. Azt mondta, ma keressem meg.
- Akkor hívd fel.
- Lemerültem.
- Ott jön Toto, akkor kérdezd meg tőle.
- Inkább nem. Hogy is mondjam.. a kapcsolatunk nem valami rózsás.
- Nem akarom tudni, hogy mit műveltél. – mondtam, mire elmosolyodott. – Lásd, milyen jószívű vagyok. – sóhajtottam, majd egyedül hagytam. – Szia Toto! – léptem a Mercedeses csapatfőnök mellé.
- Szia Stacy! Segíthetek valamiben? – kérdezte. Mivel csapatfőnök lánya vagyok, és már az előtt ismert, hogy újságírásba kezdtem volna, nem a szokásos riporter-F1 sztár kapcsolat alakult ki köztünk.
- Nikit keresem. Nem tudod véletlenül, merre van?
- Az étkezőnkbe nézd meg. Oda láttam bemenni nemrég.
- Köszönöm! – mentem vissza Josh-hoz. – Az étkezőben van. Segíthetek még valamiben?
- Nem. Köszönöm ezt is!
- Nincs mit! – mondtam, majd végre elindultam apához.

~ MÁSODIK ÉVAD 32. rész

Sziasztok! Tudom, hogy elég sok idő telt el az utolsó rész óta, de most végre sikerült meghoznom a folytatást! Ígérem, igyekszem a következő részt is minél hamarabb megmutatni.

Ui.: Szeretném megköszönni, hogy a két rész között eltelt idő alatt sem hanyagoltátok a blogot. ♥

Jó olvasást!

Majd gyors csók után visszamentünk az esküvő helyszínére. A vendégek jól mulattak, s hamarosan megérkezett a vacsora is. Az ételek elfogyasztása után pedig jöhetett a torta.

Teljesen elkészülve mi is csak akkor láttuk, amikor a pincérek betolták. Kívánni sem tudtunk volna szebbet. A fényképek elkészítése után pedig végre felvághattuk. Szerencsére amilyen szép, olyan finom is volt. A torta elfogyasztása után folytatódott az ünneplés kifulladásig. Voltak olyanok, akik már 11 óra előtt visszavonultak, a legutolsó vendégek viszont jóval éjfél után döntöttek a pihenés mellett. Mire mi is el tudtunk indulni szobánk felé, már jóval elmúlt hajnali 3 is. Ruhám levételével, valamint hajam szétbontásával Caroline segített, majd beálltam a zuhany alá. Mikor végeztem belebújtam Heikki egyik pólójába, majd befeküdtem mellé. Először aludtunk el házaspárként. Az ébredés ideje korán eljött. Bár szerettünk volna még lustálkodni egy ideig, a vendégeket nem hagyhattuk magukra. Miután elkészültünk csatlakoztunk a többiekhez. A vendégek egy része még ebéd előtt elbúcsúzott és hazafelé indult, a többieket délután vitték ki a repülőtérre. Kora estére már csak Heikki szülei, Josh, Bonnie, Caroline és Mikkoék maradtak. Mikor mindent elrendeztünk, végre indulhattunk mi is a repülőtérre, ahol elváltak útjaink. Heikki szülei és Mikkoék Finnországba, a Connel ikrek pedig Anglia felé vették az irányt. Mi hosszú idő után végre hazatértünk Svájcba. A repülőn eltöltött pár óra pihenés jelenleg megváltó volt. Landolás után Heli várt minket és vitt haza. Annyira fáradtak voltunk, hogy gyors zuhanyzás után bedőltünk az ágyba és már aludtunk is. Reggel a házat betöltő finom illatokra ébredtem. Heikki már nem feküdt mellettem, így lementem a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntem Helinek.
- Jó reggelt!
- Heikki?
- A dolgozóba. Azt hiszem, a szüleivel beszél. De ülj le. Mindjárt megterítek. Rég voltatok már itthon. Gondoltam készítek valami különlegeset reggelire.
- Az illata alapján csak finom lehet.
- Jó reggelt! – ölelt át Heikki hátulról, majd kaptam egy puszit is.
- Jó étvágyat! – tette le elénk Heli a lazacos croissant-t rántottával.

- Köszönjük! – mondtam, majd nekiláttunk a reggeli elfogyasztásának.
- Mikor mentek Mexikóba?
- Holnap kora délután. – mondta Heikki.
- Én csak csütörtök reggel.
- Hogyhogy? – kérdezte Heli.
- Holnap és szerdán is jön egy-egy lány, akik szeretnének nálunk dolgozni. Velük lesz egy kis beszélgetésem majd. Addig Dave intézi a többit Mexikóban.
Reggeli után beszéltem anyáékkal, majd leültünk Heikkivel, hogy kiválasszuk a tökéletes helyszínt nászutunkra. Mivel mindkettőnknek más volt a maga elképzelése, nehezebb volt döntenünk, mint gondoltuk. Végül sikerült kiválasztanunk egy a Seychelles-szigeteken lévő hotelt. Mire végeztünk kész lett az ebéd is. Heli most sem hazudtolta meg magát. Tökéletes ételt varázsolt az asztalra. Heikkivel úgy döntöttünk, a délutánt pihenéssel töltjük, kikapcsolódunk egy kicsit. Mivel szép idő volt, arra jutottunk, elmegyünk egy kicsit a közeli hegyekbe. A rövidre tervezett sétából egész délutánunkba kerülő program lett, amit egyáltalán nem bántunk. Mire visszatértünk lakásunkhoz, már besötétedett. Vacsora után megnéztünk pár nászajándékot, majd aludni térünk. Másnap délelőtt, amíg én a mexikói előkészületeken dolgoztam Heikki összepakolt, ebéd után pedig kivittem a reptérre. Miután hazaértem konferencia videohívást indítottam Dave-vel és néhány munkatárssal, majd Helivel úgy döntöttünk, szétnézünk a város boltjaiban, vacsorára pedig betértünk a környék egyik legjobb éttermébe. Bár még 24 órája sem volt, hogy Heikki elment, mégis éreztem hiányát. Megmondani sem tudom, mikor feküdtem le nélküle. A következő két nap lassan, sőt, még annál is lassabban telt. Bár Dave-vel folyamatosan kapcsolatban álltunk, mégsem éreztem úgy, hogy teljes mértékben kiveszem a részem a munkából. A két lánnyal készült interjú sem sikerült a legjobban. Viszont végre eljött az utazás napja. A repülőút alatt meglepő társaságom akadt. A mellettem lévő széken ugyanis Josh foglalt helyet. 

- Szia Stacy! – köszönt mikor leült mellém.
- Szia Josh! – üdvözöltem meglepetten. – Hát te? Hogy kerülsz ide?
- Itt volt koncertünk pár napja és úgy döntöttem, hogy utána Mexikóban pihenem ki magam.
Az előzőleg eltervezett repülőgépen való dolgozásból és pihenésből Mexikóig tartó beszélgetés majd pihenés lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után még mindig órákig tudok beszélgetni Josh-sal. Utunk a landolás után is folytatódott, ugyanis mint kiderült, nem csak ugyan abban a hotelban, de még egy emeleten is található szobánk. Kipakolás után rögtön a pályára indultam. Bár már este volt, tudtam, hogy Heikki és apa még biztos ott van. Épp akkor lett vége a csapatmegbeszélésnek, mikor megérkeztem.
- Szia! – öleltem át apát.
- Szia kicsim!
- Heikki?
- Na, szép! Férjhez mentél és már nem is érdekel az apád?
- De igen, érdekel, és örülnék, ha mesélne arról, hogy hogy van, miközben megkeressük drága férjemet.
- Nem kell keresni, ott jön. – nézett hátam mögé. – Mesélni pedig majd máskor fogok, ugyanis most rohannom kell. Majd találkozunk! Jó légy! Szia!
- Szia! – fordultam utána.
- Azt hittem, már sosem érsz ide. – ölelt át Heikki. – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy még mindig döbbent arccal bámulok apa után.
- Láttad ezt? Egyszerűen lerázott.
- Biztos dolga van.
- Igen. Szerintem is. Biztos még rengeteg interjút kell adnia. – mondtam cinikusan. – Heikki. Csütörtök este van. Ilyenkor semmi dolga nincs még.
- Ettél már? – terelte a szót Heikki.
- Valamikor a repülőn még.
- Akkor most elmegyünk vacsorázni, Christiant pedig békén hagyod mára. Megegyeztünk?
- Rendben!
Visszamentünk a szállodába, majd hozattunk magunknak vacsorát. Így legalább nyugodta beszélhettünk át mindent. Másnap végre beindult a pörgés. Szabadedzések, interjúk, gyengélkedő csapatok és nagy bejelentés is színesítette a napot. Épp befejeztük a reggelit, mikor Jenson sétált felénk.
- Sziasztok! Stacy, lenne rám egy perced?
- Persze! Mond, miről van szó?
- Nem lehetne..
- De igen. – bólintottam. – Gyerünk a sajtószobánkba.
- Menj előre, mindjárt megyek én is.
- Rendben!
Ezzel Jenson eltűnt, én pedig miután elbúcsúztam Heikkitől, a sajtószoba felé indultam. Nem sokkal megérkezésem után kopogtak, majd Jens lépett be.
- Szia! – köszöntem meglepetten. A versenyzők, ha egy újságíróval tartanak megbeszélést, a sajtósuk mindig velük tart. Jens pedig egyedül volt. – Megkínálhatlak valamivel?
- Nem, köszönöm! Elnézést, hogy ide rángattalak, de nem szerettem volna, ha mások is tudnak róla, szóval szeretném kérni a teljes titoktartásodat.
- Rendben, de miről van szó?
- Szeretnék bejelenteni valamit és titeket tartalak a legalkalmasabbnak, hogy közöljem a világgal döntésemet.
- És megosztod velem, vagy barchbázzunk?
- Persze. – nevetett, majd halkan közölte velem először az egyik hírt, amire őszintén szólva már számítottam, majd a másikat is, ami hatalmas meglepetés volt. – Ha neked megfelelne, ebédelhetnénk együtt és közben elmesélnék mindent, amit le is írhatsz.
- Hűha! Ezek aztán a hírek! Akkor találkozunk a paddock clubban.
- Rendben! Köszönöm!
Jenson elment, hogy szerepeljen az első edzésen, én pedig apához indultam, hogy meginterjúvoljam.
- Végül az utolsó kérdésem az lenne, hogy mit keres itt Geri.
- Stacy!
- Apa.
- Az interjút befejeztük, most dolgom van.
- Ne rázz le, amikor róla van szó, rendben?
- Nem rázlak le, csak dolgom van.
- Jó! Akkor menj a dolgodra. A nap végi összegzést majd Sandra készíti a csapatoddal. – mondtam, majd kiviharoztam.
- Stacy..! – szólt utánam, de én nem fordultam vissza. Egyedül akartam lenni. Az első hely, amit a legalkalmasabbnak találtam egy kis magányra, az Heikki szobája volt. Írtam egy SMS-t Dave-nek a változásokról, és, hogy délelőtt már ne nagyon számítson rám, majd elkezdtem összeírni a kérdéseimet Jens számára. Bár gondolataim inkább másfelé jártak, körülbelül negyed óra alatt sikerült összeállítanom mindent, s gondolataimat már csak apáékra irányítottam. Hamarosan Heikki nyitott be a szobába.
- Szia! Hát te? – kérdezte meglepődve.
- Ezt én is kérdezhetném. – mondtam, miután csókot váltottunk.
- Vége az edzésnek. Beugrottam néhány dologért.
- Mi? Már vége az edzésnek?
- Igen, miért? Mióta ülsz itt?
- Az edzés előtt jöttem még ide. Most viszont rohannom kell, megbeszélésem lesz! Szeretlek!
- Én is!
- Heikki.. – fordultam vissza. – Beszélhetnénk majd?
- Igen. Ebéd után följövünk ide, de utána a garázsban leszek. Ott megtalálsz.
- Köszönöm! – öleltem meg, majd elrohantam. – Bocs a késésért, csak teljesen belemerültem valamibe. – mentegetőztem Jensonnek mikor megérkeztem. – Régóta vársz?
- Semmi baj, mi is nemrég érkeztünk meg,
- Akkor kezdhetjük? – kérdeztem, miután rendeltünk.
- Igen. – bólintott, majd föltettem első kérdésem.
Az interjút hamar befejeztük, viszont, mint magánember és barát, még tovább beszélgettünk.
- Nekünk most mennünk kell. – állt fel Jens.
- Én is megyek. Megírom, szabadedzés után majd átküldöm és felteszem.
- Rendben!
- Köszönöm, hogy mi lehettünk azok, akiknél először bejelented.
- Mert te vagy az egyetlen, akiben bízom.
- Kedves vagy! Sok sikert a délután folyamán!
A sajtószoba felé indultam, hogy megírjam a cikket, mikor apa állított meg a paddockban.
- Stacy, beszélhetnénk?
- Ha Geriről van szó, nem érdekel. Minden mással kapcsolatban keresd Dave-t vagy Sandrat.
- De Stacy..
- Dolgoznom kell. Bocs. – hagytam ott, majd tovább indultam.
- Hová ez a nagy sietség? – kapta el karom Heikki. – Már észre sem veszel?
- Sajnálom, csak..
- Chris a baj.
- Beszéltél vele?
- Igen. Mondta, hogy nem akarsz szóba állni vele.
- És megkért, hogy téríts észhez? – kérdeztem, mire Heikki nem válaszolt. – Nagyszerű! Az apám a saját férjemet küldi rám.
- Adnod kéne neki egy esélyt.
- Kinek? Gerinek?
- Igen. Miért kell egyből a legrosszabbat feltételezned róla?
- Egyszer, körülbelül 10 évvel ezelőtt rajongtam érte. Csodáltam őt a karrierje és a szépsége miatt. Mindaddig, amíg meg nem láttam, amint apával enyeleg. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen.
- Ne idegeskedj ezen. Minden rendben lesz!
- Rendben! Most viszont mennem kell dolgozni.
Mire elkészítettem a cikket a délutáni szabadedzés is a végét járta. Mivel még nem szóltam a többieknek a változásról, így gyorsan megkerestem illetékeseket.
- Sandra, kérlek, siess a munkáddal. Ezen a hétvégén ugyanis kapsz még egy csapatot.
- Melyiket?
- A Red Bullt.
- Hogyhogy?
- Úgy gondolom, hogy lég régóta dolgozol már nálunk és sikerült felnőnöd a feladathoz.
- Köszönöm! Akkor megyek is, hogy mindent el tudjak intézni.
Mikor már lecsendesedett a paddock a szabadedzés után, megrezzent a telefonom. „Engedélyezem ;)” jött az üzenet Jensontól. Pár másodperc múlva már fent is volt a nagy bejelentés.