Pár másodperc múlva már fent is volt a nagy bejelentés.
Jenson Button csapattulajdonosként folytatja. Bár a hír nem robbant bombaként,
hisz a pletykák alapján már lehetett sejteni, az oldal mégis pörgött.
- Erről én mért nem tudtam? – kért számon Dave mikor már a szálloda felé indulva összefutottunk.
- Sajnálom, de megígértem neki, hogy nem szólok senkinek. Én is ma tudtam meg, hogy mégis igaz.
- El kellett volna mondanod! Mindegy.. milyen napod volt?
- Volt már jobb is.
- Apukád?
- Honnan tudod?
- Megkért, hogy beszéljek veled. De még mielőtt bármit is mondanál nemet mondtam neki. Ez a ti dolgotok, én nem szólhatok bele.
- Köszönöm.
Dave elment, én pedig megvártam a lassan közeledő Red Bull különítményt.
- Mi ez a nagy vidámság? – tettem fel a kérdést. A mai nap a csapat számára ugyanis nem okozott sok örömöt.
- Fiam lett! – újságolta Stu.
- Gratulálok! Hogy hívják?
- Mike. Mint apa. – mondta, miközben párás lett tekintete. Évekkel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy Stunak egyszer felesége lesz, de hogy még gyermeke is születik, szinte hihetetlen.
- Jössz velünk ünnepelni? – kérdezték, miközben Geri sétált el mellettünk.
- Sajnálom, de most nem lennék jó társaság. De ti mulassatok jól!
- Ha nem baj, én sem tartok most veletek. Fárasztó volt a nap. – mondta Heikki rám nézve.
- Menj nyugodtan. – néztem rá.
- Nem lehet. Holnap korán kezdünk Sebbel.
- Akkor majd találkozunk. Jó pihenést! – mondták a többiek.
- Nektek pedig jó szórakozást! És még egyszer gratulálok! – öleltem meg Stut.
A pályáról egyenesen a hotelba mentünk. Mivel elég fárasztó napom volt, az úton alig szóltam valamit. Hagytam, hogy Heikki ossza meg velem napjának fontosabb eseményeit. Mikor megérkeztünk megvacsoráztunk, majd beszélgettünk Jens bejelentéséről, végül mikor már reménykedtem benne, hogy apa nem kerül szóba, Heikki felhozta a témát.
- Gondolkodtál már?
- Min?
- Chrisen.
- Ő az, aki titkolózik és leráz. Nem haragszom rá, csak rosszul esik, hogy így kezel, és féltem. A végén még valami olyat tesz, amit megbán.
- De te nem akarsz szóba állni vele.
- Egyszer keresett ma meg, hogy beszéljünk. Megértem, hogy elfoglalt, de máskor mindig volt ideje rám. Ha tényleg helyre akarja hozni a kapcsolatunkat, akkor legalább felhív, ha nem is tud megkeresni. 5 perce csak lenne rám. Különben is tudhatná, hogy nagyok az elvárásaim felé.
- Szóval, ha ma megkeresett volna még legalább egyszer, vagy felhívott volna, akkor kibékültél volna vele?
- Azt hiszem, igen.
- Hihetetlen vagy. – húzott magához mosolyogva, majd így aludtunk el.
A reggel a kelleténél korábban érkezett meg. Hajnalban vízcsobogásra ébredtem, majd nem sokall később Heikki jelent meg a fürdő ajtajában. Az óra hajnali 6-ot mutatott.
- Felébresztettelek? – kérdezte, majd megpuszilta homlokom.
- Nem számít. De te hová készülsz ilyen korán?
- Felébresztem Sebet. – mosolygott. – A pályán találkozunk.
- Lassan kezdek féltékeny lenni rá. Többet vagy már vele, mint velem.
- De téged vettelek el. Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón.
Mivel nekem még volt 1 órám az ébresztőig, behúzódtam az ágy közepére és visszaaludtam. Pontosabban csak szerettem volna. Épphogy kényelembe helyeztem magam, megrezzent a telefonom. Dave keresett. Szeretett volna találkozni velem a szokásos reggeli megbeszélés előtt, így arra jutottunk, hogy együtt reggelizünk a pályán. Amikor elkészültem kiléptem az ajtón és a kijárat felé indultam. A folyosón sétálva apa szobája előtt elhaladva fura érzés lett úrrá rajtam. Sosem volt még olyan, hogy ennyi ideig nem beszélünk. Megfordultam, majd visszaléptem apa ajtója elé. Már épp kopogni akarta, mikor az kinyílt.
- Szia Stacy! – köszönt döbbenten.
- Szia! – sóhajtottam. – Bemehetek? Vagy nagyon sietsz?
- Rád mindig van időm. – mosolyodott el, majd beengedett.
- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Az utóbbi időben úgy éreztem, a munkád és más dolog is fontosabb, mint én.
- Nem. Nekem kell bocsánatot kérnem. Tényleg nem foglalkoztam veled annyit az utóbbi időben, mint kellett volna. Sajnálom!
- Attól, mert férjhez mentem, még ugyan úgy szükségem van rád.
- Tudom. Bocsánat! Szeretlek!
- Én is! – öleltem meg. – De most mennem kell. Dave már vár és téged sem akarlak feltartani.
- Igen, nekem is mennem kell.
- Pályára mész?
- Még nem. Van egy kis dolgom előtte. Majd ott találkozunk!
A pályára érve nemhogy Dave, a sajtóirodánk sem volt ott, ahol lennie kellett volna. Mint megtudtam, újonnan érkezett weboldalszerkesztő csapat miatt új irodát kaptunk. Az első bosszankodás után már örültem a másik helyiségnek, ugyanis az sokkal nagyobb volt és kényelmesebben elfértünk. Miután Dave-vel megbeszéltünk mindent, megérkezett a csapat is. Felosztottuk a teendőket és miután mindenki tudta, mi a dolga, indulhatott a munka. Mivel Dave-nek családi okok miatt sürgősen haza kellett utaznia, rám maradt az ő feladata is. A versenyzők megérkezése után mindenki hamar elfoglalta helyét és igyekezett a legjobb teljesítményt mutatni. Az utolsó szabadedzés után minden versenyző leadta nyilatkozatát, majd elvonult, hogy saját nyugalmában készüljön az időmérőre. Én apához indultam, hogy együtt ebédeljünk, mikor Heikki jött velem szembe.
- Neked nem Sebbel kellene lazítanod?
- Már megyek is vissza, főnökasszony! Csak telefonálni jöttem ki. Olli hívott. Akiről meséltem, hogy egy csapatban játszottunk az egyetemen.
- Igen.
- Hétfőn este Kanadában játszanak jótékonysági meccsen és megkért, álljak be én is a csapatba.
- Elvállaltad?
- Egyelőre azt mondtam neki, hogy holnap visszahívom.
- Miért?
- Nem tudom, hogy akarok-e játszani.
- Hogyhogy nem tudod? Te, akinek a jégkorong az élete része, kihagynál egy ilyen alkalmat?
- Nem tudom, hogy tudok-e úgy játszani, mint régen. Elég rég volt már korcsolya a lábamon.
- Komolyan ez a kifogásod? – mosolyodtam el. – Biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan jó játékos vagy most is, mint régen. Különben is, egy ilyen mérkőzésen nem várják el azt, hogy úgy játssz, mint egy kupadöntőn. Szóval, ha rám hallgatsz, még ma visszahívod, hogy számítsanak rád.
- De ha beégek a te hibád lesz. – mondta komoly arccal, de szemében ott bujkált a mosoly.
- Akkor 2 hétig a kanapén alszok?
- Azt még majd meglátjuk. De most mennem kell, mielőtt Seb kirúg. – mosolyodott el, majd hosszú csók után otthagyott.
- Látom nagy a szerelem. – jött egy hang mögülem.
- Igen! – mosolyodtam el miközben válaszoltam Josh-nak.
- Erről én mért nem tudtam? – kért számon Dave mikor már a szálloda felé indulva összefutottunk.
- Sajnálom, de megígértem neki, hogy nem szólok senkinek. Én is ma tudtam meg, hogy mégis igaz.
- El kellett volna mondanod! Mindegy.. milyen napod volt?
- Volt már jobb is.
- Apukád?
- Honnan tudod?
- Megkért, hogy beszéljek veled. De még mielőtt bármit is mondanál nemet mondtam neki. Ez a ti dolgotok, én nem szólhatok bele.
- Köszönöm.
Dave elment, én pedig megvártam a lassan közeledő Red Bull különítményt.
- Mi ez a nagy vidámság? – tettem fel a kérdést. A mai nap a csapat számára ugyanis nem okozott sok örömöt.
- Fiam lett! – újságolta Stu.
- Gratulálok! Hogy hívják?
- Mike. Mint apa. – mondta, miközben párás lett tekintete. Évekkel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy Stunak egyszer felesége lesz, de hogy még gyermeke is születik, szinte hihetetlen.
- Jössz velünk ünnepelni? – kérdezték, miközben Geri sétált el mellettünk.
- Sajnálom, de most nem lennék jó társaság. De ti mulassatok jól!
- Ha nem baj, én sem tartok most veletek. Fárasztó volt a nap. – mondta Heikki rám nézve.
- Menj nyugodtan. – néztem rá.
- Nem lehet. Holnap korán kezdünk Sebbel.
- Akkor majd találkozunk. Jó pihenést! – mondták a többiek.
- Nektek pedig jó szórakozást! És még egyszer gratulálok! – öleltem meg Stut.
A pályáról egyenesen a hotelba mentünk. Mivel elég fárasztó napom volt, az úton alig szóltam valamit. Hagytam, hogy Heikki ossza meg velem napjának fontosabb eseményeit. Mikor megérkeztünk megvacsoráztunk, majd beszélgettünk Jens bejelentéséről, végül mikor már reménykedtem benne, hogy apa nem kerül szóba, Heikki felhozta a témát.
- Gondolkodtál már?
- Min?
- Chrisen.
- Ő az, aki titkolózik és leráz. Nem haragszom rá, csak rosszul esik, hogy így kezel, és féltem. A végén még valami olyat tesz, amit megbán.
- De te nem akarsz szóba állni vele.
- Egyszer keresett ma meg, hogy beszéljünk. Megértem, hogy elfoglalt, de máskor mindig volt ideje rám. Ha tényleg helyre akarja hozni a kapcsolatunkat, akkor legalább felhív, ha nem is tud megkeresni. 5 perce csak lenne rám. Különben is tudhatná, hogy nagyok az elvárásaim felé.
- Szóval, ha ma megkeresett volna még legalább egyszer, vagy felhívott volna, akkor kibékültél volna vele?
- Azt hiszem, igen.
- Hihetetlen vagy. – húzott magához mosolyogva, majd így aludtunk el.
A reggel a kelleténél korábban érkezett meg. Hajnalban vízcsobogásra ébredtem, majd nem sokall később Heikki jelent meg a fürdő ajtajában. Az óra hajnali 6-ot mutatott.
- Felébresztettelek? – kérdezte, majd megpuszilta homlokom.
- Nem számít. De te hová készülsz ilyen korán?
- Felébresztem Sebet. – mosolygott. – A pályán találkozunk.
- Lassan kezdek féltékeny lenni rá. Többet vagy már vele, mint velem.
- De téged vettelek el. Szeretlek! – mondta, majd kilépett az ajtón.
Mivel nekem még volt 1 órám az ébresztőig, behúzódtam az ágy közepére és visszaaludtam. Pontosabban csak szerettem volna. Épphogy kényelembe helyeztem magam, megrezzent a telefonom. Dave keresett. Szeretett volna találkozni velem a szokásos reggeli megbeszélés előtt, így arra jutottunk, hogy együtt reggelizünk a pályán. Amikor elkészültem kiléptem az ajtón és a kijárat felé indultam. A folyosón sétálva apa szobája előtt elhaladva fura érzés lett úrrá rajtam. Sosem volt még olyan, hogy ennyi ideig nem beszélünk. Megfordultam, majd visszaléptem apa ajtója elé. Már épp kopogni akarta, mikor az kinyílt.
- Szia Stacy! – köszönt döbbenten.
- Szia! – sóhajtottam. – Bemehetek? Vagy nagyon sietsz?
- Rád mindig van időm. – mosolyodott el, majd beengedett.
- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Az utóbbi időben úgy éreztem, a munkád és más dolog is fontosabb, mint én.
- Nem. Nekem kell bocsánatot kérnem. Tényleg nem foglalkoztam veled annyit az utóbbi időben, mint kellett volna. Sajnálom!
- Attól, mert férjhez mentem, még ugyan úgy szükségem van rád.
- Tudom. Bocsánat! Szeretlek!
- Én is! – öleltem meg. – De most mennem kell. Dave már vár és téged sem akarlak feltartani.
- Igen, nekem is mennem kell.
- Pályára mész?
- Még nem. Van egy kis dolgom előtte. Majd ott találkozunk!
A pályára érve nemhogy Dave, a sajtóirodánk sem volt ott, ahol lennie kellett volna. Mint megtudtam, újonnan érkezett weboldalszerkesztő csapat miatt új irodát kaptunk. Az első bosszankodás után már örültem a másik helyiségnek, ugyanis az sokkal nagyobb volt és kényelmesebben elfértünk. Miután Dave-vel megbeszéltünk mindent, megérkezett a csapat is. Felosztottuk a teendőket és miután mindenki tudta, mi a dolga, indulhatott a munka. Mivel Dave-nek családi okok miatt sürgősen haza kellett utaznia, rám maradt az ő feladata is. A versenyzők megérkezése után mindenki hamar elfoglalta helyét és igyekezett a legjobb teljesítményt mutatni. Az utolsó szabadedzés után minden versenyző leadta nyilatkozatát, majd elvonult, hogy saját nyugalmában készüljön az időmérőre. Én apához indultam, hogy együtt ebédeljünk, mikor Heikki jött velem szembe.
- Neked nem Sebbel kellene lazítanod?
- Már megyek is vissza, főnökasszony! Csak telefonálni jöttem ki. Olli hívott. Akiről meséltem, hogy egy csapatban játszottunk az egyetemen.
- Igen.
- Hétfőn este Kanadában játszanak jótékonysági meccsen és megkért, álljak be én is a csapatba.
- Elvállaltad?
- Egyelőre azt mondtam neki, hogy holnap visszahívom.
- Miért?
- Nem tudom, hogy akarok-e játszani.
- Hogyhogy nem tudod? Te, akinek a jégkorong az élete része, kihagynál egy ilyen alkalmat?
- Nem tudom, hogy tudok-e úgy játszani, mint régen. Elég rég volt már korcsolya a lábamon.
- Komolyan ez a kifogásod? – mosolyodtam el. – Biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan jó játékos vagy most is, mint régen. Különben is, egy ilyen mérkőzésen nem várják el azt, hogy úgy játssz, mint egy kupadöntőn. Szóval, ha rám hallgatsz, még ma visszahívod, hogy számítsanak rád.
- De ha beégek a te hibád lesz. – mondta komoly arccal, de szemében ott bujkált a mosoly.
- Akkor 2 hétig a kanapén alszok?
- Azt még majd meglátjuk. De most mennem kell, mielőtt Seb kirúg. – mosolyodott el, majd hosszú csók után otthagyott.
- Látom nagy a szerelem. – jött egy hang mögülem.
- Igen! – mosolyodtam el miközben válaszoltam Josh-nak.
- Nem tudod, merre találom Niki Laudát?
- Garázsban vagy a motorhome-ban. Miért?
- Koncertet adunk a menye születésnapján és a részletekről kellene beszélnünk. Azt mondta, ma keressem meg.
- Akkor hívd fel.
- Lemerültem.
- Ott jön Toto, akkor kérdezd meg tőle.
- Inkább nem. Hogy is mondjam.. a kapcsolatunk nem valami rózsás.
- Nem akarom tudni, hogy mit műveltél. – mondtam, mire elmosolyodott. – Lásd, milyen jószívű vagyok. – sóhajtottam, majd egyedül hagytam. – Szia Toto! – léptem a Mercedeses csapatfőnök mellé.
- Szia Stacy! Segíthetek valamiben? – kérdezte. Mivel csapatfőnök lánya vagyok, és már az előtt ismert, hogy újságírásba kezdtem volna, nem a szokásos riporter-F1 sztár kapcsolat alakult ki köztünk.
- Nikit keresem. Nem tudod véletlenül, merre van?
- Az étkezőnkbe nézd meg. Oda láttam bemenni nemrég.
- Köszönöm! – mentem vissza Josh-hoz. – Az étkezőben van. Segíthetek még valamiben?
- Nem. Köszönöm ezt is!
- Nincs mit! – mondtam, majd végre elindultam apához.
- Garázsban vagy a motorhome-ban. Miért?
- Koncertet adunk a menye születésnapján és a részletekről kellene beszélnünk. Azt mondta, ma keressem meg.
- Akkor hívd fel.
- Lemerültem.
- Ott jön Toto, akkor kérdezd meg tőle.
- Inkább nem. Hogy is mondjam.. a kapcsolatunk nem valami rózsás.
- Nem akarom tudni, hogy mit műveltél. – mondtam, mire elmosolyodott. – Lásd, milyen jószívű vagyok. – sóhajtottam, majd egyedül hagytam. – Szia Toto! – léptem a Mercedeses csapatfőnök mellé.
- Szia Stacy! Segíthetek valamiben? – kérdezte. Mivel csapatfőnök lánya vagyok, és már az előtt ismert, hogy újságírásba kezdtem volna, nem a szokásos riporter-F1 sztár kapcsolat alakult ki köztünk.
- Nikit keresem. Nem tudod véletlenül, merre van?
- Az étkezőnkbe nézd meg. Oda láttam bemenni nemrég.
- Köszönöm! – mentem vissza Josh-hoz. – Az étkezőben van. Segíthetek még valamiben?
- Nem. Köszönöm ezt is!
- Nincs mit! – mondtam, majd végre elindultam apához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése