2015. augusztus 23., vasárnap

~ MÁSODIK ÉVAD 34. rész

A jó időnek köszönhetően a csapattagok kin ebédeltek. Mivel apáéknál már nem volt hely, egy másik asztalhoz mentem.
- Csatlakozhatok? – néztem Stura.
- Nem igaz, hogy a sajtó még ebédelni sem hagy.
- A hírnév ára. – huppantam le mellé.
- Nézd! – fordította felém telefonját, miközben Ole és Nigel csatlakozott hozzánk. – Nem aranyos?
- D igen! – mosolyogtam. – Gondolom, már alig várod a hétfőt.
- Beszéltem Christiannal. Verseny után egyből megyek haza. Már holnap láthatom őket. – mondta csillogó szemmel.
Jó társaságban az idő gyorsan elrepült. Az időmérő kezdetére a paddock hátsó része szinte kiürült. Alig néhányan lézengtek csak. Mivel sok dolgom volt a lappal, ezért az időmérőt én az irodánkból, egy TV-n keresztül figyeltem. Mire rendbe szedtem a dolgokat, kezdhettem elölről, ugyanis az időmérő edzés befejeztével megérkeztek a nyilatkozatok.
- Végeztél mára? – kérdezte Heikki, mikor összefutottunk a paddockban.
- Dehogy is! Egyelőre ott tartok, hogy a weboldalunkon minden friss hír megtalálható. Azt hiszem az újság összerakásával késő estig fogok kínlódni. – sóhajtottam fáradtan.
- Hol van Dave?
- Haza kellett utaznia. Családi ügy.
- Értem. De te ma már nem dolgozol! Visszaviszlek a szállodába most azonnal, ahol elkészülünk és elmegyünk a divatbemutatóra.
- Az ma van? Teljesen kiment a fejemből. Mennyi az idő?
- Nyugi, még van majdnem két és fél óránk.
- Nem tudom, mi lenne velem nélküled.
A szállodába visszaérve maratoni idő alatt sikerült elkészülnöm.
- Na? Hogy nézek ki? – léptem ki a fürdőből fülbevalómmal babrálva.
- Hűha! – mondtuk egyszerre Heikkivel, mikor megpillantottuk a másikat.
- Gyönyörű vagy! Mint mindig! – dicsért meg.
- Köszönöm! – fordultam körbe. – Remélem nem fognak többet bámulni téged a nők, mint a divatshow-t.
- Miért? Ilyen jól állna nekem ez a szín? – utalt színes ingjére.
- Hordhatnál többet ilyen összeállítást.
- Jó. Akkor holnaptól öltönyben fogom edzeni Sebet. – nevetett.
- Viszont nem ártana indulnunk. – néztem az órára.
A helyszínre pár percnyi autózás után meg is érkeztünk. A festői környezetben lévő Nabor Carrillo tó mellett már rengeteg híresség és újságíró volt jelen. Miután elfoglaltuk a helyünket a nézőtéren nem sokat kellett várnunk, hogy megkezdődjön a divatbemutató. Jessica, Jenson barátnője ezúttal sem okozott csalódást. Gyönyörű ruhákat mutatott be most is. A bemutató után a Button családot vettük célpontba.
- Gratulálok! Nagyon szépek lettek a ruhák! – mondtam.
- Köszönöm! Örülök, hogy eljöttetek. Remélem, jól érzitek magatokat! – mondta Jessica boldogan.
- Mi köszönjük a meghívást!
- Foglaljatok helyet, a vacsorát hamarosan tálalják. – mondta, majd megkerestük helyünket.
Jess köszönőbeszéde után feltálalták az ételt, ami olyan finom is volt, mint ahogyan kinézett.
A vacsora végeztével megkezdődött a parti. Mivel mindkettőnk előtt nehéz nap állt, mi inkább visszavonultunk a szállodába. A másnap korán indult. Szerettem volna összeállítani az újságot, még mielőtt kimegyek a pályára. A laptopot bekapcsolva meglepő üzenet fogadott. „Köszönöm, hogy helyettem is foglalkoztál az oldalunkkal. Hálából megcsináltam helyetted az újságot. Már csak a mai hírek és az interjú kell. Hajrá! Az oldalt csinálom én itthonról. Puszi, Dave” Megköszöntem neki, majd miután felöltöztem,
kimentem a pályára. A betétfutamok miatt a nézőtéren már most jó páran voltak, a paddockban viszont csak a kisebb kategóriák hozzátartozóit lehetett látni. A Forma 1-esek még csak ez után érkeztek meg.
- Szia! – puszilta meg Heikki homlokom, mikor rábukkantam a kamionok között. – Beszéltem Ollival.
- És mit mondtál neki?
- Hogy holnap délre Kanadában leszünk. Lefoglaltam a jegyeket.
- Hé! Ne úgy állj már a dologhoz, mintha a kivégzésedre mennél!
- Nem úgy állok. Csak..
- Ne szenvedj! Jó lesz, hidd el! Bízz magadban!
- Igenis asszonyom! De van egy meglepetésem számodra. Gyere! – vezetett a motorhome-ba.
Sebastian részlegébe érve tényleg meglepetés ért.
- Hanna! – üdvözöltem puszival Sebastian feleségét.
- Szia Stacy! - üdvözölt mosolyogva.
- Hogy vagy? Rég beszéltünk. Gyerekek?
- Köszönöm, jól vagyok! Ők most a nagyszülőknél vannak. Ők sem nagyon akarnak jönni, és én is jobban örülök, ha nincsenek itt. Nem akarom, hogy a fotósok állandóan a nyakunkon legyenek.
- Megértelek.
Hannaval órákig el tudtunk volna még beszélgetni, de engem hívott a munka. Még ebéd előtt volt egy interjúm a hazai pályán versenyző Sergio Perezzel, Miután végeztem vele visszamentem a motorhome-ba, hogy Heikkivel és a Vettel család jelenlévő részével ebédeljek. Sebnek és férjemnek az étkezés után lazítás következett, én pedig a pilóta parádéig föltettem laptopomra a Sergioval felvett interjút. Ez után rohantam a kamionhoz, hogy néhány versenyzővel készítsek egy-egy rövid videó riportot. A parádé után a pilóták elmentek felkészülni, én pedig megnéztem, minden dolgozónk a helyére került-e. A versenyt most kivételesen nem apáéktól néztem, hanem kiválasztottam egy helyet, ahol úgy gondoltam, izgalmas dolgok történhetnek. Megérzésem ma sem hagyott cserben. A pálya azon részén több izgalmas előzés és egy baleset is történt. Az ütközésben szerencsére sem Will Stevens, sem Max Verstappen nem sérült meg. Az autóból kiszállva mindketten csalódottak voltak, de nem hibáztatták a másikat. Amint visszavitték őket a boxba két újságírónk azonnal lesben állt a nyilatkozatokért. A versenytől viszont nem csak ők búcsúztak. A mezőnynek csak alig több mint a fele ért célba. Futam után elkészültek a fotók a pódiumról és környékéről, s miután megkaptam az interjúkat is, véglegesítettem a lapot, Dave pedig otthonról frissítette az oldalt. Munkám végeztével apához indultam, ugyanis megbeszéltük, hogy hármasban vacsorázunk, mielőtt haza indulna. A motorhome egyik szobájának ajtajához lépve apát hallottam telefonálni.
- Igen, én is jól éreztem magam. – mondta.
- Hát te? – kérdezte Adrian mikor meglátta, hogy hallgatózok.
- Sss!!
- Tudod, hogy ez nem szép, ugye?
- Igen. De te nem láttál semmit!
- Rendben! – bólintott, majd bement apához, aki még mindig telefonált.
- Sajnálom, de ma Stacyékkel vacsorázom, holnap pedig az első géppel megyek haza a családom többi tagjához. Tudod, a fiam és a feleségem már nagyon várnak…. Rendben! Szia!
- Ki volt az? – kérdezte Adrian.
- Geri. Szerette volna, ha még találkozunk, mielőtt hazamegy,
- Bejöhetek? – nyitottam be.
- Persze. – bólintott apa. - Amúgy sem lenne sok kedvem itt maradni vele, de holnap Aaront is én viszem úszni.
- Miért kellene itt maradnod? – kérdeztem.
- Geri hívott, hogy jó lenne összefutni, még mielőtt mindketten haza utazunk.
- Stacy, beszélhetnék még Christiannal?
- Persze! Megkeresem Heikkit és a kocsinál találkozunk.
Mire megtaláltam férjem és az autóhoz értünk már apa is ott volt. Egy szállodához közeli étterembe mentünk vacsorázni, s közben sok mindent átbeszéltünk.
- Azért ha ráértek, meglátogathatnátok minket. Aaronnak és Marynek is hiányoztok.
- Tudom, és ők is hiányoznak nekünk, de jelenleg örülünk, ha egymásra van időnk és otthon is tölthetünk pár napot.
- Megértelek.
- De amint lesz időnk, beugrunk.
- Rendben.
Vacsora után visszamentünk a szállodába, elbúcsúztunk apától, majd aludni tértünk. A repülő másnap délelőtt indult Kanadába. Épp, hogy lepakoltunk a hotelbe, Heikki összeszedte jégkorongos cuccait, amit Heli elküldött és már indultunk is a jégcsarnokba. Amint megérkeztünk elváltak útjaink. Ő bement az öltözőbe, majd hamarosan megkezdték a bemelegítést, 
én pedig összebarátkoztam a csapat többi tagjának rokonaival. A mérkőzésre rengetegen kilátogattak. Nem csak szurkolók, hanem edzők is voltak a közönség soraiban. A gólban és izgalomban gazdag meccs vége 5-7 lett a kanadai csapat javára. A levezetés után mindkét csapat bevonult az öltözőbe, mi pedig a büféhez mentünk, hogy együtt várjuk a csapatot.
- Minden rendben? – kérdeztem Heikkit, miután megláttam.
- Persze. – erőltetett mosolyt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése