~ Születésnap + MÁSODIK ÉVAD 15. rész

A mai napon 1 éves a blog! (Terveztem még írni egy hosszabb monológot, de rájöttem, hogy az az utolsó rész után jobban illene.) Köszönöm szépen, hogy ennyien olvassátok és 1 éve kitartotok mellette! :)

- Mi a baj? – nézett rám, mikor észrevette, hogy feszült vagyok.
- Nincs semmi! – erőltettem mosolyt, majd megcsókoltam.
Heikki megfogta kezem, az ágyhoz vezetett, leült, majd ölébe húzott, s rám nézett.
- Mondtam, hogy a doki elküldött egy másik orvoshoz a rosszulléteim miatt. – sóhajtottam.
- Igen, és? Kiderült valami?
- Nőgyógyászhoz küldött, mert a jelekből arra következtetett, hogy terhes vagyok. – Heikkinek ennél a mondatnál felcsillant a szeme. – El is mentem. A doki elvégzett egy csomó vizsgálatot, majd azt mondta, hogy értesít az eredményekről. Ma reggel hívott.
- És? – kérdezte türelmetlenül.
- Nem vagyok terhes. A rosszulléteimet vírus okozta, ami szerencsére gyorsan keresztülment rajtam.
- Ne szomorkodj! – simította meg arcom. – Biztosíthatlak, hogy hamarosan majd szülők leszünk.
- Tudom, csak azt hiszem, túl korán beleéltem magam, hogy már most sikerült.
Heikki megpuszilta hajamat, majd vacsora után pihenni tértünk. Szorosan hozzábújva aludtam el. Jó volt biztonságot nyújtó karjai közt tölteni az éjszakát. Reggel korán keltünk, hisz mint minden európai futamnál, hétfőn délelőtt már Angliában kellett lennem. A gépünk fél 9-kor szállt föl, 11-kor pedig már a szerkesztőségben ültem. A szokásos megbeszélés eléggé elhúzódott, már majdnem 1 óra volt, mikor végeztünk. Rögtön haza is indultam. A lakásba belépve, megdöbbenve tapasztaltam, hogy senki sincs dolgozni. Már Heikki is visszaért a gyárból.
- Éhes vagy? – kérdezte Natasha, mikor beléptem az étkezőbe.
- Eléggé. – válaszoltam, majd Heikkire néztem, aki mosolyogva figyelt.
- Anya kérdezi, hogy mikor megyünk hozzájuk. – mondta Heikki.
- Szerdán. – vágtam rá.
- Most szerdán? – döbbent le Heikki.
- Miért ne? Holnap még itt maradunk, a hét többi napjait pedig a szüleidnél töltjük. Úgyis ritkán megyünk hozzájuk.
- De mi lesz a munkáddal?
- Most nincs sok. Dave elbírja magába. Nem kell két főnök.
- Biztos?
- Igen!
- Akkor visszahívom őket. – puszilta meg homlokom, majd elment.
Heikki szülei nagyon örültek, hogy már a héten meglátogatjuk őket és nem csak egy rövid időre megyünk. A nap többi részét szinte csak kettesben töltöttük párommal. Sétáltunk a városban, rávettem, hogy menjünk el vásárolni, valamint Aaronért is mi mentünk az oviba. Kisöcsém nagyon megörült, mikor meglátott minket. Szereti az ilyen napokat, mert hazafelé mindig beugrunk a cukrászdába. Most viszont különleges alkalom volt, ugyanis nem csak süteményezni mentünk el, hanem bementünk egy játékboltba is, ahol kedvére választhatott valamit. A boltból kijövet hazafelé vettük az irányt. Miután lepakoltunk anya Aaronnal volt, apa, Heikki és Mike külön vonultak, én pedig a konyhába mentem, hogy segítsek Natashának a vacsora elkészítésében. Mikor végeztünk, mindnyájan asztalhoz ültünk. Étkezés után Heikkivel ketten fektettük le Aaront aludni, majd beszélgettünk még egy kicsit anyáékkal és mi is nyugovóra tértünk.

~ MÁSODIK ÉVAD 14. rész

- Haló!? – szóltam bele a telefonba. – Igen.. Igen.. Az mit jelent?.. Értem.. Rendben.. Köszönöm! Viszont hallásra! – bontottam a vonalat.
Miután lebonyolítottam a telefonbeszélgetést, szerettem volna egy kicsit magamra maradni, hogy átgondoljam, amiket az orvos mondott, de nem sikerült. A bejáratnál Heikki várt, és egyenesen a RedBull étkezőjébe mentünk, ahol családtagjaink és Sarah-ék vártak minket. Mikor beléptem, eléggé meglepődtem. Csak azért utaztak el Olaszországba, hogy elsőként gratulálhassanak. Honnan tudták, hogy igent mondok? Na, jó, ezt bárki tudhatta, aki eléggé ismer. Honnan tudta Sarah, hogy Heikki mire készül? Hogy tudta eltitkolni előlem az utazással együtt? Hisz tegnap, mikor beszéltünk, még otthon voltak. Vagy nem? Sokat gondolkodni viszont nem tudtam, hisz hirtelen mindenki letámadt. Látni akarták a gyűrűt, és mindent tudni szerettek volna arról, ami pár órával ezelőtt történt. Viszont az „ünneplés” nem tartott sokáig, ugyanis valakinek dolgoznia is kellett. Kavargó érzésekkel mentem Dave-hez, akivel átbeszéltünk pár dolgot.
- Csak nem? – nézett a kezemre.
- De! – mosolyodtam el.
- Gratulálok! – ölelt meg. – Aztán remélem, nemsokára nem hagysz magamra ennyi munkával.
- Hogy érted?
- Most eljegyzés, nemsokára esküvő, utána pedig, gondolom, szeretnétek gyerekeket.
- Ja, de, igen. Szeretnénk majd családot alapítani.
Mikor megbeszéltünk mindent, elmentem átnézni a kapott cikkeket, majd megkerestem családomat és ebédelni mentünk.
- És mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezte anya.
- Minél hamarabb! – vágtam rá.
- Felőlem már most is megtarthatnánk. – mosolygott Heikki.
- Na, azért ennyire hamar nem! – fordultam Heikki felé. – Ragaszkodom a hagyományokhoz. Hófehér ruhában, rengeteg ember előtt akarok hozzád menni. És persze apa fog az oltárhoz kísérni. – mosolyogtunk össze apával.
- A Red Bull csapatfőnök hetedhét országra szóló lakodalmat rendezett lányának, aki boldogan élt, amíg meg nem halt hű férjével együtt a svájci palotájukban. – mondta felhúzott szemöldökkel Heikki. – Így gondoltad, igaz?
- Nem jó. Kihagytad a hoki csapatnyi gyerekeket. – nevettem el magam.
Anyáék mosolyogva néztek ránk.
- Jó így látni titeket. – mondta.
- Már ennyi az idő? – néztem órámra. – Nekem rohannom kell megcsinálni az interjút Tonival. Este találkozunk. – váltottunk csókot Heikkivel. – Sziasztok! – pusziltam meg anyáékat és Aaront is.
Ebéd után elmentem elkészíteni az interjút Vitantonio Liuzzival, majd átnéztem még a frissen kapott cikkeket, végül úgy döntöttem, a futamot apáék garázsából nézem. A versenyre viszont sokat nem tudtam figyelni, ugyanis meg kellett még vágnom az interjút, amit utána fel is kellett töltenem, valamint frissen megírt híreket is kellett ellenőriznem. Olyan is volt viszont, mikor csak szimplán azon kapom magam, hogy az jár a fejemben, amit az orvos mondott reggel. A verseny a Red Bull kettős győzelmével zárult, most Seb – Daniel sorrendben. A pódiumi ceremónia után a garázsban megkezdődött az ünneplés, én pedig elmentem megnézni dolgozó riportereinket. Miután minden versenyző elhagyta a „ketrecet”, kaptam egy halom interjút, amit miután átnéztem és a szövegösszekötéseket rendben találtam, föltettem a honlapunkra. Munkám végeztével megkerestem Heikkit, majd együtt mentünk vissza a hotelba.
- Mi lenne, ha megünnepelnénk, az eljegyzést? – kérdezte Heikki mikor beléptünk a szobába, s átkarolta derekam.
- Igen? És hogy? – néztem szemébe.
- Lennének ötleteim. – csókolta meg vállam, majd kezei lentebb csúsztak. – Mi a baj? – nézett rám, mikor észrevette, hogy feszült vagyok.

~ MÁSODIK ÉVAD 13. rész

- Hagy mondjam én először. – néztem égkék szemeibe.
- Rendben. – sóhajtott.
- Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek és nem jelentett semmit.
- Micsoda? – kérdezte picit rémülten.
- Kedden, az állásinterjúk után.. – kezdtem bele lassan mondandómba. – Szóval mikor mentem az autómhoz, összefutottam Josh-sal.
- Josh-sal? Mit keresett ő ott?
- Mit tudom én? Azt hiszem, azt mondta, hogy szünetet tartanak. De nem ez a lényeg. Szóval, elkezdtünk beszélgetni, majd mielőtt eljöttem, megcsókolt és azt mondta, hogy hibát követett el, mikor elhagyott. De nekem nem jelentett ez semmit! Én csak téged szeretlek! – néztem rá.
Heikki nem válaszolt, csak leült az ágy szélére.
- Akkor most szakítani fogunk, igaz? – sóhajtotta, könnyeimet visszatartva.
- Öltözz fel, elviszlek valahová. – szólalt meg pár perc csönd után
- Most? Hová? – kérdeztem. Még hajnali 4 sem volt.
- Majd meglátod. Hozz mindent, ami a munkádhoz kell is. Már nem tervezem, hogy visszajövünk előtte.
Fölvettem egy farmert egy trikóval, valamint magamra kaptam egy vékony pulcsit és a cipőmet, 

majd miután minden szükséges holmim bepakoltam, elindultunk. A sötétben több mint másfél órát autóztunk.
- Sokára érünk még oda? – néztem álmosan Heikkire,
- Nem. Ugyanis már megérkeztünk. – parkolt le.
- Hol vagyunk?
- Majd rájössz.
Elővett egy kendőt, amivel bekötötte szeme, megfogta kezem, majd óvatosan sétáltunk. Nemsokára levette szememről a kötést, s egy tengerparton találtam magam.
- Te elhoztál Genovába? – döbbentem le.
- Igen. Mindig is szerettél volna visszajönni ide, hát elhoztalak. – ölelt át hátulról. Amióta 3 éve itt voltunk nyaralni, azóta szerelmes vagyok ebbe a tengerpartba.
- De miért jöttünk ide? – kérdeztem, s lassan kezdett pirkadni.
- Mert szeretnék mondani valamit. – állt szembe velem. – Először is, nem haragszom azért, ami Josh és közted történt, mert tudom, hogy szeretsz. Azt is tudom, hogy tudod, hogy régen mi volt köztünk Sannava, valamint, hogy azt hitted, megcsallak. És elsősorban nem Sarah-tól, aki háromszor hívott fel azzal, hogyha összetöröm a szíved, tönkreteszi a karrierem, valamint nem is Stutól tudtam meg, aki azt is elmondta, hogy tegnap mennyire kivoltál, hanem láttam rajtad. De szeretném, ha tudnád, hogy soha nem csalnálak meg. Én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy mellettem vagy. Az első perctől kezdve, mikor megláttalak, tudtam, különleges vagy. Különös érzés fogott el, mikor veled voltam. Egy pillanat alatt fel tudtad dobni az egész napom. – mosolyodott el újra, s nekem könnyek szöktek a szemembe. – Szóval.. ezzel az egésszel  csak annyit szeretnék mondani, hogy.. hogy nagyon szeretlek, és arra kérlek, - keresett valamit zsebében, majd térdelt le elém – Stacy Horner, leszel a feleségem?
Ott álltam a parton, a napfelkeltében, Heikki pedig egy gyűrűvel kezében térdelt előttem. 

Alig bírtam megszólalni.

- Igen! – mondtam könnyeimmel küszködve. Úgy éreztem, én vagyok a világon a legboldogabb és a legszerencsésebb.
Miután megnéztük a napfelkeltét, visszaindultunk Monzába. Az úton folyamatosan mosolyogtam és az ujjamon lévő gyűrűt néztem. Heikki közben elmesélte, hogy eredetileg naplementében tervezte a lánykérést, gyertyafényes vacsorával és zenekarral, de szokás szerint keresztbe húztam számításait. Azt is megtudtam, hogy azért volt annyit Sannaval, mert ő segített neki a szervezkedésben. Mikor megérkeztünk a parkolóba, megcsörrent a telefonom. Az orvos volt.
- Menj előre, majd megyek utánad! – néztem Heikkire.
- Siess! – mondta, majd miután megcsókolt, ott hagyott.
- Haló!? – szóltam bele a telefonba. – Igen.. Igen.. Az mit jelent?.. Értem.. Rendben.. Köszönöm! Viszont hallásra!