72. rész

Következő emlékem már az, hogy valaki a kezemet fogja. Fáradt és erőtlen voltam, de lassan kinyitottam szemeim. Mérhetetlen boldogság töltött el, mikor láttam, Heikki az ágyamra dőlve alszik. Ugyanis éjszaka volt. A kórházi szobában sötét volt, csak egy neoncső égett, ennek segítségével viszont beláttam a helységet. Az ágy mellett egy kanapé volt, amin anya aludt, mellette a fotelban pedig apa. Felemeltem kezem, majd fáradt, mégis boldog mosollyal arcomon kezdtem el Heikki hátát simogatni, mire felébredt. Álmos szemekkel nézett rám, fel sem fogva mi történik. Eléggé fáradt volt. Nem sokat aludhatott. Aztán végre magához tért és ő is elmosolyodott.
- Stacy! – mondta boldogan, majd fölállt és megpuszilta homlokom. – Christian! – szólt azonnal apának.
- Mi az? – kérdezte álmosan, még becsukott szemmel apa. – Stacy! Kislányom! – mondta ő is boldogan, mikor magához tért, majd odajött hozzám és megölelt. A nagy örömre anya is felébredt.
- Mi történik? – nézett apára. – Stacy! Kicsim! Hogy vagy? – jött oda rögtön, könnyes szemmel.
Közben Heikki elment, majd pár pillanat múlva vissza is tért egy orvossal.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Autóbaleseted volt. – mondta apa.
- Érez valahol fájdalmat? – kérdezte az orvos.
- Egy kicsit fáj a fejem. – válaszoltam.
- Tudja mozgatni a lábát? – kérdezte, mire bólintottam. – Kezeit?
- Igen.
- Úgy látszik, minden rendben van. – mosolygott, miután elvégzett néhány vizsgálatot.
- Mi történt velem?
- Súlyos autóbalesetet szenvedett, és fejsérülés miatt 12 napig volt kómában. Agyrázkódást és többszörös bordatörést szenvedett, szóval ne nagyon mozogjon. Szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta.
- Meddig kell itt maradnom?
- Minden a gyógyulás idejétől függ. De ezt beszéljük meg reggel. Most pihenjenek! – válaszolta.
- Rendben!
Miután a doktor kiment anyáék visszafeküdtek aludni.
- Pihenj te is! – mondta Heikki.
- Te hol fogsz aludni? – kérdeztem.
- Majd ott! – bökött a másik fotel felé.
- Azt nem hagyom! – mosolyodtam el. – Szorítok neked, helyet, gyere! – húzódtam arrébb, majd Heikki befeküdt mellém.
- Annyira aggódtam érted! – mondta, majd megpuszilta homlokom.
Nem szóltam semmit, csak szorosan hozzábújtam és illatát belélegezve aludtam el. Azt hiszem, ez az, ami a legjobban gyorsítja gyógyulásom. Reggel mikor felébredtem egyedül voltam a szobában, nemsokára viszont bejött egy nővér, akitől megkaptam a reggelimet és egy adag gyógyszert. Az étkezés végeztével elővettem telefonom és a „Jobbulást!” SMS-eket olvasgattam, miközben Heikki lépett be a kórterembe.
- Szia! – köszönt. – Bejöhetek?
- Szia! – mosolyodtam el. – Persze!
- Hogy vagy? – kérdezte, miközben leült mellém.
- Egyre jobban! Lassan kezdenek hatni a gyógyszerek is.
- Örülök neki! – mosolyodott el. – Mi jót csináltál?
- Csak az SMS-eimet nézem. Jó párat kaptam, hogy aggódnak és amint tudom, hívjam őket.
- Amíg kómában voltál, voltak bent Caroline-ék és Sarah-ék is, valamint Stu is. A lányok tegnap este mentek haza, addig végig itt voltak veled és az előbb beszéltem velük, Stuartnak pedig még az éjszaka írtam egy SMS-t, hogy hogy vagy.
- Aranyos vagy! Köszönöm!
- Ez csak természetes! Különben is, a lelkemre kötötték, hogyha valami változás van, szóljak.
Beszélgetésünk közben anyáék léptek be.
- Sziasztok! – köszöntem boldogan.
- Sziasztok! – köszöntek anyáék is.
Apa kezében ott volt a hordozó, amiben Aaron aludt.
- Megyek, beszélgessetek nyugodtan, majd még benézek! – mondta Heikki.
- Rendben! – mondtam, majd kiment.
- Hogy vagy? – kérdezte anya.
- Egyre jobban. – válaszoltam. – Bár kicsit még fáradt vagyok.
- Örülök, hogy már jobban érzed magad! Mindenki nagyon aggódott érted! – mondta apa.
- Lemegyek a büfébe, kértek valamit? – kérdezte anya.
- Nem! – feleltük egyszerre apával.
- Stacy, igazad volt! – sóhajtott apa, mikor anya magunkra hagyott.
- Miben? – kérdeztem döbbenten.
- Hogy amióta Aaron megszületett elhanyagoltalak. Úgy sajnálom! Rád is legalább annyira kellett volna figyelnem!
- Nem haragszom! Tudom, hogy még új, hogy már 2 gyereked is van.
- Akkor is! Sajnálom, hogy összevesztünk. Annyira szörnyű volt így látni téged! És az is, hogy mielőtt elmentél összevesztünk.
- Nincs semmi baj!
- Nem vagyok jó apa. – hajtotta le a fejét.
- Dehogynem! Tőled jobb apát kívánni sem lehetne!
- Szeretlek! – ölelt meg.
- Én is!
- Látom, szent a béke! – lépett be anya.
- Igen! – mondta apa megtörölve szemét. Kicsit meghatódott.
Mivel fáradt voltam, szüleim nem sokáig maradtak nálam. Miután elmentek rögtön el is aludtam.

71. rész

Reggel ráértem felkelni, ugyanis csak ebédre volt programom. Délelőtt végig a hotelszobában voltam. Beszéltem anyával és Sarah-val is. 11 óra körül viszont elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, hajat mostam, átöltöztem, 

 majd kimentem a ringre és megkerestem apát, hogy együtt ebédeljünk. A motorhome-nál találtam rá.
- Szia! – köszöntem neki boldogan.
- Szia kicsim! – köszönt ő is. – Hogyhogy ilyen korán? Azt hittem majd csak nem sokkal futam előtt jössz ki.
- Azt beszéltük, hogy együtt ebédelünk.
- Ó, tényleg! – kapott fejéhez. - Sajnálom, de nem lehet Megbeszélésünk lesz. Viszont utána meghívlak egy sütire, jó?
- Rendben! – sóhajtottam, majd apa elment a megbeszélésre, én pedig a csapat étkezőjébe mentem.
Ebéd közben csatlakozott hozzám Britta is, és kibeszélgettük magunkat. Nemsokára viszont apa váltotta fel őt, akivel megettünk 1-1 sütit. 

Szerettem volna elmondani neki, amit már régóta, de akár mikor belekezdtem mindig felhozta Aaront. Megértem, hogy nem tud vele betelni, de mégiscsak van mellette egy lánya is. Az édesség elfogyasztása után apa ment a futamra készülni, én pedig beültem a boxba. Lassan a pilóták kigurultak a rajtrácsra, majd rá nemsokára elkezdődött a futam. A versenyből sokat nem fogtam fel, hisz jobban el voltam foglalva gondolataimmal, de azt tudom, hogy a 3 – 4 helyen fejezték be a futamot a csapat versenyzői Seb-Mark sorrendben. Mikor vége lett, Caroline-ékkal együtt elmentünk a városba kicsit sétálni, majd visszamentünk a szállodába és mielőtt a szobáinkba mentünk volna, megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. Mivel még nem kevés időm volt az újabb találkozásig, leültem az ágyra és Skype-on beszéltem anyával és Sarah-val is. Épp az étterem étkezője felé tartottam, mikor Heikki jött velem szembe.
- Szia! Merre mész? – kérdezte.
- Szia! Caroline-ékkal vacsorázom. – feleltem. – Nem tartasz velünk?
- Van még egy kis elintéznivalóm, aztán majd Sebbel meg még pár emberrel megyünk vacsorázni.
- Értem. Amúgy mikor mész haza?
- Holnap délelőtt. Te?
- Nekünk csak délután indul a gépünk.
- Akkor még majd találkozunk. – mosolygott.
Elválásunk után az étterembe mentem, ahol megvacsoráztunk, majd visszatértünk szobáinkba. Mikor beléptem sajátomba, Stu már ott volt. Épp, szokás szerint, a telefonját babrálta. Nagyot sóhajtva ültem le mellé, majd elpanaszoltam neki gondjaimat. Apát, Heikkit és úgy mindent. Mire észbe kaptunk, már hajnal volt. Gyorsan lezuhanyoztam, majd aludtunk. Mivel Stu gépe délelőtt indult, ébresztőjére én is felébredtem és már nem tudtam visszaaludni, így álmosan keltem ki az ágyból. Amíg ő bepakoltam cuccait én lezuhanyoztam és felöltöztem. 

Lassan elérkezett az indulás ideje és lekísértem Stu-t a recepcióig. Gyors búcsúzkodás után ő a reptérre indult én pedig apához. Út közben viszont találkoztam Heikkivel. Ő is épp a reptérre indult. Mikor meglátott rögtön odajött hozzám elbúcsúzni. Rossz érzés volt úgy megölelni, hogy tudtam, a következő találkozásunk ideje nem holnap lesz. Még csak most kaptam vissza, máris elmegy. Búcsúzkodásunk után megtörten mentem fel apához. Épp pakolt, mikor megérkeztem. Leültem az ágyra, majd nagyot sóhajtva dőltem hátra.
- Mi a baj? – kérdezte kb az 50. sóhajtásomnál.
- Heikki. – mondtam.
- Mi van vele?
- Most indul haza. Olyan rossz volt tőle elbúcsúzni.
- Kibékültetek? – kérdezte döbbenten.
- Igen. Mondtam is utána.
- Tényleg?
- Igen.
- Mindegy. A lényeg, hogy kibékültetek. Nézd miket vettem! – mutatott a bőröndje mellé..
Magyar motívumos babaholmik hevert ott. 

- Még csütörtökön vettem. – mondta.
- Aranyosak! – mosolyogtam. – Amúgy lehet, igaza van Sarah-nak és el kellene mondanom mindent Heikkinek. – sóhajtottam. - Nem? – néztem apára.
- Biztos nagyon jól fog állni Aaronon! – mondta, miközben azokat is bepakolta bőröndjébe. – Amúgy de.
- De ki tudja, hogy reagálna. Nem hiszem, hogy ő akarna többet, mint barátság. – sóhajtottam szomorúan.
- Aha.
- Apa figyelsz te rám?
- Persze.
- Szóval szerinted is igaza van Sarah-nak?
- Persze.
- Ah! – dőltem hátra az ágyon. – Nem tudom, mi lenne a jó.
- Miben?
- Apa figyelsz te rám egyáltalán?
- Persze, hogy figyelek.
- Akkor miről beszéltünk az elmúlt fél órában?
- Heikkiről, és, hogy ki szeretnél vele békülni.
- Már rég kibékültünk. Mondtam is.
- Tényleg? Ez nagyszerű!
- Apa. Megtudhatnám, hogy mi az, ami mostanában elveszi az eszed? Harmadjára mondtam el, hogy kibékültem Heikkivel és ideje arról beszélek neked, hogy mennyire rossz volt tőle elbúcsúzni, valamint, hogy nem tudom, hogy mit csináljak, elmondjam-e neki az igazat.
- Sajnálom, csak elgondolkodtam.
- Azt észrevettem. Amióta megszületett Aaron egy perced nincs rám. Vagy vele vagy, vagy dolgozol. Amióta hazajöttem szeretnék veled leülni és megbeszélni valamit, de te meg sem hallgatsz. Vagy Aaron miatt, vagy a munkád miatt. Tudod, csak azért jöttem el, hogy veled legyek. De fölösleges volt. Így sem beszéltünk többet, mintha otthon maradtam volna és csak neten tartottuk volna a kapcsolatot. – mondtam, majd felálltam és magára hagytam apát.
Egyenesen az autómhoz mentem, majd beszálltam és elindultam. Úti célom nem volt, csak szerettem volna egy kicsit magamra maradni, gondolkodni, lenyugodni. Hogy ne keressen közben senki, telefonom is kikapcsoltam. Eldöntöttem, hogy megyek egy kört. Le a ringig, majd vissza a szállodába. Az úton a szembe jövő sávból hirtelen egy autó kitért elém, az ütközést pedig már nem tudtam elkerülni.

70. rész

Álmosan, fáradtan, még félig becsukott szemmel nyitottam ajtót.
- Jó reggelt! – köszönt meglepetten egy ismerős hang.
- Jó reggelt! – ásítottam, majd mikor sikerült rendesen kinyitnom szemem Heikkit pillantottam meg. – Hát te?
- Stuarthoz jöttem, vagyis hozzád.
- Akkor most kihez?
- Veled szeretnék beszélni, és úgy gondoltam, ő tudja hol vagy. De már megtaláltalak.
- Gyere bentebb! – mondtam.
Heikki belépett az ajtón, majd először az ágyat fürkészte, aztán leült az egyik fotelba.
- Szóval? – kérdeztem.
- Stacy, ez így nem mehet tovább! Nem jó ez így, - kezdett bele, majd Stu lépett ki a fürdőből.
- Akkor jól hallottam, hogy van itt valaki. Szia Heikki! – köszönt.
- Szia! – köszönt Heikki is.
- Lassan megyek. – nézett rám Stu.
- Rendben! – mondtam. – Amit tegnap..
- Nem szólok senkinek! – vágott szavamba.
- Köszönöm! – mosolyogtam.
- Mikor jössz ki?
- Nem tudom! Szerintem délelőtt fölfedezem a várost és majd csak délután nézek ki.
- Rendben! Akkor majd találkozunk! – mondta, majd megpuszilt. – Sziasztok! – köszönt el és lépett ki az ajtón.
- Hol tartottunk? – néztem Heikkire.
- Hogy ez így nem mehet tovább!
- Mi?
- Nem jó ez a feszültség köztünk! Nemrég még tökre jól elvoltunk, most pedig rám sem nézel. Tudom, hogy hibáztam és idő kell, hogy megbocsájts, de meddig várjak még? Stacy hiányzol! – mondta, mire felcsillant a szemem. – Hiányoznak a beszélgetéseink, a közös programjaink, a makacsságod. – mondta, s közben elmosolyodott.
Pillanatok alatt kellett döntenem, hogy mit reagáljak rá. Valljak be mindent és lesz, ami lesz, vagy elfogadom a bocsánatkérését, és újra barátok leszünk, esetleg inkább így szenvedek tovább, mint egy barátjaként. Végül döntésre jutottam.
- Nekem is hiányoznak ezek a dolgok. – sóhajtottam. – Szóval.. lépjünk túl ezen az egészen. – mondtam, mire elmosolyodott.
- Akkor, szent a béke?
- Igen! – mosolyogtam, majd megölelt.
Annyira jó volt újra karjai közt lenni és érezni illatát. Aztán fel kellett ébrednem, ugyanis mennie kellett. Miután magara maradtam felöltöztem, majd bóklásztam egy kicsit neten, de azt is hamar meguntam, így fölhívtam először anyáékat, hogy hogy vannak, majd Caroline-t, hogy mi a programja délelőttre. Mivel Alex már a pályán volt, ő pedig nem tervezett semmit, ezért elmentünk bejárni a környéket és benéztünk néhány butikba is. 

 A nagy vásárlásokban viszont megéheztünk, és beültünk az egyik étterembe ebédelni. 

 Mikor eljöttünk az étteremből, már 1 óra is elmúlt, így rögtön a ringre indultunk. A garázsba érve nagy volt a nyüzsgés, hisz már mindenki az időmérőre készült. Apa épp a szerelőkkel beszélgetett, mikor meglátott.
- Stacy! Hát te? – nézett rám meglepetten. – Úgy volt, hogy nem jössz.
- Meggondoltam magam. Amúgy is megígértem Stunak, hogy eljövök. – mondtam.
- Mikor jöttél?
- Tegnap este. Direkt nem szóltam. Szerettelek volna meglepni!
- Maradsz az időmérőre?
- Igen.
- Akkor ülj le valahova, nekem most mennem kell dolgozni! Később beszélünk!
- Rendben! – mondtam, majd apa elment, én pedig odamentem Sebastianékhoz és felültem mellé. Ő nemsokára beült az autójába, én pedig gondolatimba meredtem. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, már rég vége az időmérőnek.
- Hahó! Stacy! – szólt Stu.
- Igen? – kérdeztem.
- Hol jársz?
- Sehol!
- És szerinted ezzel engem át tudsz verni. Na! Mi a baj?
- Jó! – sóhajtottam. - Kibékültünk Heikkivel.
- És ebbe mi a rossz? – kérdezte, mire nem válaszoltam, csak ránéztem. – Jó! Értem! – mondta. – Gyere, meghívlak egy fagyira!
- Rendben! – mosolyogtam.
Átmentünk a paddockba, ahol mindketten elfogyasztottunk 1-1 fagylaltkelyhet, 

 majd ő visszament dolgozni én pedig megkerestem Caroline-t és Alexet, akikkel a délután többi részét töltöttem. Nemsokára megkerestem apát, azt remélve, hogy együtt vacsorázunk, és végre tudunk beszélgetni.
- Sajnálom kicsim, de megbeszélésünk lesz, és a csapat egy részével vacsorázom. – mondta.
- Semmi baj! – mondtam.
- Holnap együtt ebédelünk!
- Rendben!
Épp visszaindultam a szállodába, mikor Heikkivel futottam össze.
- Merre mész? – kérdezte.
- A hotelba. – válaszoltam.
- Nagyon sietsz?
- Nem, miért?
- Épp vacsorázni indultam, nem tartasz velem? Vagy már ettél?
- Nem, még nem ettem.
- Akkor?
- Miért is ne? – mosolyogtam, majd elmentünk az egyik étterembe.
Heikki társaságában az este kellemesen telt és gyorsan is. Már lassan 10 óra volt mire visszaértünk a szállodába. A szobába lépve Stu az ágyon ült és telefonjával volt elfoglalva.
- Merre jártál? – kérdezte.
- Heikkivel vacsoráztam. – mondtam.
- Nocsak-nocsak!
- Csak egy baráti vacsora volt!
- Na, jó, tegyük fel, hogy hiszek neked. Fáradt vagyok, nincs kedvem faggatózni.
- Ki vagy te és mit csináltál Stuval? – néztem kérdőn. Amióta ismerem Stu-t mindent tudni akar.
- Egy ufó vagyok és elraboltam! – mondta, majd elnevettük magunkat. – Elfáradtam csak. De ez nem jelenti azt, hogy holnap nem fogom számon kérni! – mosolygott.
- Holnap részletesen beszámolok minden mozzanatomról, megfelel?
- Ez csak természetes! – nevetett.
Gyorsan bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd aludtunk.

69. rész

A következő napok gyorsan teltek. Szerdán délelőtt apát elvittem a repülőtérre.
- Mond meg Stunak, hogy üdvözlöm, és ne haragudjon, hogy nem megyek! – mondtam.
- Rendben! – mondta apa. – Hétfőn jövök. Vigyázz édesanyádékra! – ölelt meg. – De ha meggondolod maga, eljöhetsz a futamra. Legalább beszélhetnél személyesen is Heikkivel.
- Na, látod, ezt pont nem akarom most. – sóhajtottam.
- Sokáig nem húzhatod. Így nincsenek rendbe a dolgok.
- Tudom.
- Majd jövök! – mondta, mikor megszólalt a hang, hogy kezdjék meg a beszállást.
Búcsúzás után haza indultam. Mivel szerettem volna, ha anya pihen, magamra vállaltam Aaront délutánra. Úgy sem tudtam mit csinálni. Épp vacsorázni indultam, mikor megcsörrent a telefonom. Sarah volt az, hogy hazaértek, de mivel eléggé el vannak fáradva, ma már nem jön át, inkább alszik, holnap viszont eső dolga lesz, hogy meglátogasson. Miután letettük a telefont lementem vacsorázni, majd megnéztem egy filmet, végül fürdés után aludtam. Másnap reggel nem megszokott dologra ébredtem. Sarah ébresztett.
- Stacy! Kelj már föl! Látni akarom az öcsédet! – mondta.
- Szólj anyának, hogy mutassa meg, de nyugodtan bemehetsz a szobájába, ha csöndbe tudsz lenni. Én még alszok! – mondtam fel sem fogva, hogy rég nem látott barátnőm ül az ágyam szélén. Ki sem nyitottam a szemem csak a másik oldalamra fordultam. 

- 5.. 4.. 3.. 2.. – kezdett visszaszámolni.
- Sarah! – pattant ki szemem és fordultam meg.
- 1 – nevetett, majd megölelt. – Szóval, megmutatod Aaront?
- Persze! – mondtam.
- Amúgy Taina mióta szobakutya? – nézett az ágyam végén fekvő állatra.
- Amióta elmentem Los Angelesbe. – válaszoltam, majd kikeltem az ágyból és Aaron szobájába mentünk.
Amíg Sarah kigyönyörködte magát benne én felöltöztem, majd az egész napot együtt töltöttük. Java részt nálunk voltunk, de átmentünk Caroline-ékhoz is, valamint a parkba is lementünk. 

 Közben rengeteg dolgot mesélt, valamint áthozta a képeket és kivetítőn néztük meg azokat. Tökéletes napot töltöttünk együtt. Vacsora után ment csak haza. Miután Sarah elment, beszéltünk apával, majd játszottam kicsit Tainaval, végül bevonultam a fürdőbe, s mikor ott végeztem, aludni mentem. Péntek reggel korán keltem. Sok dolgom volt. Délelőtt bepakoltam cuccaimat, ugyanis este indultam Magyarországra, délután pedig ruhapróbán voltunk Cloe-val, akinek sikerült kiválasztania álmai ruháját. Ha már mi is ott voltunk, választottunk magunknak anyával egy-egy ruhát az esküvőre. 

 Mikor végeztünk, haza indultunk. Már 4 óra volt, mire megérkeztünk, így fogtam cuccaimat, elbúcsúztam anyáéktól, Natashától és Tainatól is, majd megérkeztem Caroline-ék, akikkel kimentem a reptérre. Épp akkor kezdődött el a beszállás, mikor megérkeztünk. Lassan elérkezett az idő és fölszálltunk. 2,5 órányi út után végre landolt a gép. Megkerestük csomagjainkat, majd fogtunk egy taxit és a szállodába mentünk.

 Érkezésemről egyetlen egy ember tudott. Ed, Stu egyik barátja. Ő tájékoztatott arról, hogy Stu melyik hotelben szállt meg, valamint, hogy melyik és milyen szobát kapott. Ő gondoskodott arról is, hogy érkezésemkor Stu a szobájában legyen. Mikor megérkeztünk fogtuk csomagjainkat, kifizettük a taxist, majd beléptünk. Rögtön Heikkit pillantottam meg. Akaratom ellenére is elmosolyodtam és ezt észre is vette, ugyanis ő is elmosolyodott. Gyorsan elkaptam fejem, majd a recepcióhoz mentünk átvenni Caroline-ék szobájának kulcsait. Mikor ott végeztünk, a lifthez indultunk. Heikki mellett köszönés nélkül mentem el. Az egyik emeletnél elváltak útjaink Alexékkel. Én Stuhoz indultam, ők pedig tovább mentek a szobájukhoz. Mikor megérkeztem célomhoz, nagy levegőt vettem és bekopogtam. Stu mit sem sejtve nyitott ajtót és mielőtt felfoghatná, hogy mi történik beléptem a lakosztályba. 

- Nem is olyan kicsi ez az ágy. Elférünk rajta mindketten, igaz? – kérdeztem. Stu csak döbbenten állt velem szemben.
- Szia Stacy! Hát te? Hogy kerülsz ide? – kérdezte mikor magához tért az ámulatból.
- Gondoltam megleplek. – rántottam meg vállam.
- Jól tetted! – mondta, majd boldogan ölelt meg.
- Akkor? Melyik oldalon alszok?
- Komolyan itt fogsz aludni?
- Hol máshol?
- Mondjuk, kiveszel magadnak egy szobát vagy átmész Chrishez.
- Apa nem tudja, hogy jöttem, itt már nincs szabad szoba és különben is, el akarsz küldeni?
- Téged? Soha! – nevetett.
- Akkor?
- Tiéd a jobb oldalt. – sóhajtott.
- Köszönöm! – nyomtam puszit arcára. – Éhes vagyok.
- Gyerünk le az étterembe.
- Rendben! – mondtam, majd kiléptünk az ajtón. – Amúgy köszönöm, hogy befogadsz! – mosolyogtam, majd Heikki ment el mellettünk.
- Még mindig nem békültetek ki, igaz? – nézett rám Stu.
- Nem. – sóhajtottam.
Miután lementünk megvacsoráztam, majd visszamentünk a szobába, és amíg ő a fürdőben volt én fölmentem netre. Amikor végzett én is elvégeztem a fürdőben szokásos dolgaimat.
- Légyszi majd ne szólj apának holnap, hogy jöttem, jó? – néztem Stura, mikor kiléptem a fürdőből. – Nem tudja, hogy itt vagyok és szeretném meglepni.
- Rendben! – mondta, majd nyugovóra tértünk.
Reggel Stu ébresztőjére keltem.
- Te aludj még nyugodtan! – mondta álmosan, majd kikelt mellőlem és bement a fürdőbe.
Épp hogy csak megengedte a vizet, hogy lezuhanyozzon, kopogtak. Álmosan, fáradtan, még félig becsukott szemmel nyitottam ajtót.

68. rész

Reggel a szokásosnál korábban keltünk, hisz apával mentünk be anyáékért a kórházba. Reggeli után elkészültünk és rögtön indultunk is. Mire beértünk anyáék már össze voltak pakolva. Amint az orvos hivatalosan is elengedte őket, haza indultunk. Otthon miután anya lepakolta a cuccokat, Aaront a szobájába vitte. Az ajtón belépve viszont olyan dolgot látott, amire nem számított. A babaszoba ugyanis teljesen fiússá lett alakítva.
- Hát ez? – habogta anya.
- Meglepetés! – mosolyogtam. – Nem akartam, hogy az öcsém egy olyan szobába kerüljön, amiben rózsaszín holmik vannak.
- De mégis mikor és hogy..?
- Egyszer és úgy. – mosolygott Natasha.
- Ne nézz rám, én sem tudtam erről! – mondta apa.
- Hát, akkor Aaronnal együtt köszönjük szépen! – mosolygott anya.
- Az én kisöcsémnek bármit! – mondtam. – Apa, beszélhetnénk majd? – fordultam felé.
- Persze kicsim! – válaszolta.
Miután anya lefektette Aaront, elmentünk ebédelni. Étkezés után fölmentem szobámba. Mikor legközelebb lementem, apát már sehol nem találtam.
- Apa? – kérdeztem anyát.
- Be kellett mennie, dolgozni. – válaszolta, majd Aaronhoz ment, ugyanis felébredt.
Amíg anya öcsémnél volt, megcsörrent a lakástelefon. Mivel én voltam hozzá legközelebb, én vettem fel.
- Haló!? – szóltam bele.
- Jó napot kívánok! Cloe Henderson vagyok! – szólt bele.
- Szia Cloe! Stacy vagyok! – mondtam.
- Áh! Szia Stacy! Már régen beszéltünk. Hogy vagytok?
- Köszönjük, jól! Már Aaron is itthon van!
- Annak nagyon örülök! Arra gondoltunk Danny-vel, hogy meglátogatnánk titeket. Régen is találkoztunk már és lenne mit megbeszélnünk.
- Rendben! Jöhettek bármikor!
- A hétvégén lesz futam, jól tudom? Chris mikor utazik majd?
- Igen, lesz. Szerdánként szokott, szóval gondolom most is akkor megy.
- Értem. Holnap akkor elmehetnénk?
- Persze! Nyugodtan! Tudjátok mit? Gyertek úgy, hogy itt is ebédeljetek!
- Oké! Akkor majd holnap találkozunk! Puszilom Mary-éket! Szia!
- Átadom! Szia!
Miután letettem a telefont szóltam anyáéknak, hogy holnap jön Cloe és Danny és nálunk is ebédelnek. Mindenki nagyon örült annak, hogy rég nem látott rokonaink meglátogatnak minket. Beszélgetésünk után anya lefeküdt pihenni, én pedig készítettem néhány fotót Aaronról, majd elvittem Tainat a parkba, s közben beugrottunk Caroline-ékhoz is, ahol eléggé elidőztünk. Apával egyszerre értünk haza. A vacsora már kész volt, így asztalhoz is ültünk.
- Apa, majd szeretnék beszélni veled. – mondtam vacsora után.
- Rendben! Megfürdetjük Aaront és bemegyek hozzád, jó? – mondta.
- Rendben! – mondtam.
Miután kisöcsémet megfürdettük anyáék lefektették aludni, én pedig a szobámba mentem. Fölmentem netre és Skype-on beszéltem Sarah-ékkal. Ők elmesélték, hogy mennyire hiányzom nekik és milyen sok jó programból maradtam ki, én pedig elküldtem nekik a ma készített képeket Aaronról. Miután elköszöntünk egymástól elmentem zuhanyozni, majd amíg apára vártam megnéztem egy filmet. Vagyis szerettem volna, de a felénél elaludtam. Éjszaka többször is felébredtem Aaron sírására. Reggel sem tudtam sokáig aludni. Álmosan ballagtam le az étkezőbe. Az asztalnál apa ült, anya pedig aludt. Mivel éjjel szinte egy perc nyugta sem volt, apa úgy döntött, legalább ilyenkor hagy pihenjen anya. Vigyáz ő addig Aaronra.
- Jó reggelt! – köszöntem álmosan.
- Jó reggelt! – köszönt apa. – Sajnálom, hogy tegnap nem tudtunk beszélni, de miután Aaron elaludt, mi is lefeküdtünk édesanyáddal, hogy valamennyit pihenjünk.
- Semmi baj! – mondtam, s közben megkaptam a reggelimet Natashától.
- De most mondhatod!
- Szóval.. arról van szó, hogy.. – kezdtem bele, majd Aaron felébredt és sírása szakította félbe mondatom.
- Bocsánat, majd folytatjuk! Bemegyek Aaronhoz, édesanyád hagy aludjon. – mondta, majd otthagyott.
- Mi az? – kérdezte Natasha, mikor nagyot sóhajtva dőltem hátra.
- Semmi.
- Biztos?
- Igen! – erőltettem mosolyt.
Reggeli után felöltöztem, majd hogy szüleim pihenjenek egy kicsit, magamra vállaltam Aaron felügyeletét amíg Cloe-ék meg nem érkeznek. Háromnegyed 11körül csöngettek. Letettem kisöcsémet az ágyába, majd lementem.
- Sziasztok! – köszöntem Danny-éknek boldogan.
- Szia Stacy! – köszöntek szinte egyszerre.
Üdvözlés után a nappaliba mentünk beszélgetni, anya pedig lehozta Aaront.
- Kész az ebéd! – szólt Natasha nemsokára.
- Rendben! – mondta anya, majd az étkezőbe mentünk és asztalhoz ültünk.
- Ez nagyon finom volt! – mondta Cloe az ebéd végeztével.
- Örülök, hogy ízlett! – mondta Tasha.
Az étkezés végeztével 1-1 kávé kíséretében kiültünk a kertbe beszélgetni.
- Khm! – kezdett bele Danny. – Reméljük, nincs programotok jövőhónap 17.-ére.
- Tudtommal még nincs. – mondta apa. – Miért?
- Szeretnénk titeket meghívni az esküvőnkre!
- Na, csak benőtt a fejed lágya? – kérdezte nevetve apa.
- Azt nem mondanám! – mondta Cloe.
- Hol tartjátok? – kérdezte anya. Cloe-ék ugyanis Írországban laknak.
- Itt, Milton Keynesben. – válaszolta Danny.
- Szeretném, ha ti is ott lennétek, amikor kiválasztom a ruhát. – mondta Cloe.
- Örömmel! – mosolyogtam.
- Mikor mész? – kérdezte anya.
- Pénteken délután 2re kell mennem. – felelte Cloe.
- Mindenkép elkísérünk! – mosolygott anya.
- Nekünk lassan mennünk kell. – nézett az órájára Danny. - Amint készen lesznek a meghívók, elküldjük! Csak kicsit késésben vagyunk. Hirtelen ötlet volt az esküvő.
- Rendben! – mondta apa.
- Stacy, nyugodtan hozz magaddal valakit kísérőnek! – szólt vissza Cloe mosolyogva.
Miután elmentek fölmentem netre, majd elkísértem apát vásárolni. Akár hányszor szóba akartam hozni azt, amiről már pár napja szeretnék vele beszélni, mindig Aaronról kezdett el beszélni. A boltok járása után haza indultunk. Mint mindig, most is tökéletes volt az időzítésünk. A vacsora pont akkor készült el, mikor betoppantunk a lakásba, így egyből asztalhoz is ültünk. Miután ettünk átöltöztem és elvittem Tainat sétálni, út közben pedig összefutottam Caroline-nal, akitől megtudtam, hogy ők is mennek Magyarországra pénteken. Mikor hazaértem, beszéltem Sarah-ékkal, akik holnap este jönnek haza, majd megfürödtem és aludtam.