71. rész

Reggel ráértem felkelni, ugyanis csak ebédre volt programom. Délelőtt végig a hotelszobában voltam. Beszéltem anyával és Sarah-val is. 11 óra körül viszont elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, hajat mostam, átöltöztem, 

 majd kimentem a ringre és megkerestem apát, hogy együtt ebédeljünk. A motorhome-nál találtam rá.
- Szia! – köszöntem neki boldogan.
- Szia kicsim! – köszönt ő is. – Hogyhogy ilyen korán? Azt hittem majd csak nem sokkal futam előtt jössz ki.
- Azt beszéltük, hogy együtt ebédelünk.
- Ó, tényleg! – kapott fejéhez. - Sajnálom, de nem lehet Megbeszélésünk lesz. Viszont utána meghívlak egy sütire, jó?
- Rendben! – sóhajtottam, majd apa elment a megbeszélésre, én pedig a csapat étkezőjébe mentem.
Ebéd közben csatlakozott hozzám Britta is, és kibeszélgettük magunkat. Nemsokára viszont apa váltotta fel őt, akivel megettünk 1-1 sütit. 

Szerettem volna elmondani neki, amit már régóta, de akár mikor belekezdtem mindig felhozta Aaront. Megértem, hogy nem tud vele betelni, de mégiscsak van mellette egy lánya is. Az édesség elfogyasztása után apa ment a futamra készülni, én pedig beültem a boxba. Lassan a pilóták kigurultak a rajtrácsra, majd rá nemsokára elkezdődött a futam. A versenyből sokat nem fogtam fel, hisz jobban el voltam foglalva gondolataimmal, de azt tudom, hogy a 3 – 4 helyen fejezték be a futamot a csapat versenyzői Seb-Mark sorrendben. Mikor vége lett, Caroline-ékkal együtt elmentünk a városba kicsit sétálni, majd visszamentünk a szállodába és mielőtt a szobáinkba mentünk volna, megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. Mivel még nem kevés időm volt az újabb találkozásig, leültem az ágyra és Skype-on beszéltem anyával és Sarah-val is. Épp az étterem étkezője felé tartottam, mikor Heikki jött velem szembe.
- Szia! Merre mész? – kérdezte.
- Szia! Caroline-ékkal vacsorázom. – feleltem. – Nem tartasz velünk?
- Van még egy kis elintéznivalóm, aztán majd Sebbel meg még pár emberrel megyünk vacsorázni.
- Értem. Amúgy mikor mész haza?
- Holnap délelőtt. Te?
- Nekünk csak délután indul a gépünk.
- Akkor még majd találkozunk. – mosolygott.
Elválásunk után az étterembe mentem, ahol megvacsoráztunk, majd visszatértünk szobáinkba. Mikor beléptem sajátomba, Stu már ott volt. Épp, szokás szerint, a telefonját babrálta. Nagyot sóhajtva ültem le mellé, majd elpanaszoltam neki gondjaimat. Apát, Heikkit és úgy mindent. Mire észbe kaptunk, már hajnal volt. Gyorsan lezuhanyoztam, majd aludtunk. Mivel Stu gépe délelőtt indult, ébresztőjére én is felébredtem és már nem tudtam visszaaludni, így álmosan keltem ki az ágyból. Amíg ő bepakoltam cuccait én lezuhanyoztam és felöltöztem. 

Lassan elérkezett az indulás ideje és lekísértem Stu-t a recepcióig. Gyors búcsúzkodás után ő a reptérre indult én pedig apához. Út közben viszont találkoztam Heikkivel. Ő is épp a reptérre indult. Mikor meglátott rögtön odajött hozzám elbúcsúzni. Rossz érzés volt úgy megölelni, hogy tudtam, a következő találkozásunk ideje nem holnap lesz. Még csak most kaptam vissza, máris elmegy. Búcsúzkodásunk után megtörten mentem fel apához. Épp pakolt, mikor megérkeztem. Leültem az ágyra, majd nagyot sóhajtva dőltem hátra.
- Mi a baj? – kérdezte kb az 50. sóhajtásomnál.
- Heikki. – mondtam.
- Mi van vele?
- Most indul haza. Olyan rossz volt tőle elbúcsúzni.
- Kibékültetek? – kérdezte döbbenten.
- Igen. Mondtam is utána.
- Tényleg?
- Igen.
- Mindegy. A lényeg, hogy kibékültetek. Nézd miket vettem! – mutatott a bőröndje mellé..
Magyar motívumos babaholmik hevert ott. 

- Még csütörtökön vettem. – mondta.
- Aranyosak! – mosolyogtam. – Amúgy lehet, igaza van Sarah-nak és el kellene mondanom mindent Heikkinek. – sóhajtottam. - Nem? – néztem apára.
- Biztos nagyon jól fog állni Aaronon! – mondta, miközben azokat is bepakolta bőröndjébe. – Amúgy de.
- De ki tudja, hogy reagálna. Nem hiszem, hogy ő akarna többet, mint barátság. – sóhajtottam szomorúan.
- Aha.
- Apa figyelsz te rám?
- Persze.
- Szóval szerinted is igaza van Sarah-nak?
- Persze.
- Ah! – dőltem hátra az ágyon. – Nem tudom, mi lenne a jó.
- Miben?
- Apa figyelsz te rám egyáltalán?
- Persze, hogy figyelek.
- Akkor miről beszéltünk az elmúlt fél órában?
- Heikkiről, és, hogy ki szeretnél vele békülni.
- Már rég kibékültünk. Mondtam is.
- Tényleg? Ez nagyszerű!
- Apa. Megtudhatnám, hogy mi az, ami mostanában elveszi az eszed? Harmadjára mondtam el, hogy kibékültem Heikkivel és ideje arról beszélek neked, hogy mennyire rossz volt tőle elbúcsúzni, valamint, hogy nem tudom, hogy mit csináljak, elmondjam-e neki az igazat.
- Sajnálom, csak elgondolkodtam.
- Azt észrevettem. Amióta megszületett Aaron egy perced nincs rám. Vagy vele vagy, vagy dolgozol. Amióta hazajöttem szeretnék veled leülni és megbeszélni valamit, de te meg sem hallgatsz. Vagy Aaron miatt, vagy a munkád miatt. Tudod, csak azért jöttem el, hogy veled legyek. De fölösleges volt. Így sem beszéltünk többet, mintha otthon maradtam volna és csak neten tartottuk volna a kapcsolatot. – mondtam, majd felálltam és magára hagytam apát.
Egyenesen az autómhoz mentem, majd beszálltam és elindultam. Úti célom nem volt, csak szerettem volna egy kicsit magamra maradni, gondolkodni, lenyugodni. Hogy ne keressen közben senki, telefonom is kikapcsoltam. Eldöntöttem, hogy megyek egy kört. Le a ringig, majd vissza a szállodába. Az úton a szembe jövő sávból hirtelen egy autó kitért elém, az ütközést pedig már nem tudtam elkerülni.