~ MÁSODIK ÉVAD 8. rész

Reggel végre Heikki is mellettem volt, mikor felébredtem. Mosolyogva figyeltem, ahogy alszik,
- Nem ér nézni ilyenkor! – mondta még becsukott szemmel.
- Miért? Te is szoktál engem.
- Mert te olyankor vagy a leggyönyörűbb! – mosolyodott el, majd megcsókolt. – Mi a terv mára?
- Munka ezerrel. – sóhajtottam. – Kell címlap sztori, ráadásul szabadedzések is lesznek.
- Én sem tudom, mikor lesz szabad percem.
- De azért ebédelünk együtt?
- Nem ígérem. Van egy kis elintéznivalóm.
- Megkérdezhetem, hogy mi? – tettem fel bátortalanul kérdésem.
- Persze! – csókolt meg. – De inkább úgy kérdezd, hogy ki.
- Akkor ki? – kérdeztem és féltem a választól. Heikki ezt persze látta rajtam.
- Seb. – nevette el magát. – Össze kell állítanom neki egy másik edzéstervet. Ez már túl könnyű neki.
- És miért ebédidőben?
- Mert olyankor lesz rá időm. De a szabadedzések alatt meglátogathatsz.
Miután kikászálódtunk az ágyból rendeltünk reggelit, majd elkészültünk, s együtt mentünk ki a pályára. A napom eddig tökéletes volt. A hangsúly pedig az eddig-en van. A paddockba lépve Sannal találtuk szembe magunkat, aki rögtön Heikkihez fordult és finnül kezdett hozzá beszélni. Mivel nem akartam kívülállóként ott állni és amúgy is dolgoznom kellett, így elbúcsúztam Heikkitől és eljöttem. Szerencsére nem volt időm azon agyalni, hogy vajon miről beszélhettek, ugyanis a rengeteg munka lefoglalt. Az első szabadedzésből is csak annyit láttam, hogy valamelyik McLaren-Hondás összetörte az autóját. Ezt is a paddock végén lévő kivetítőről kaptam el. Épp az egyik fotóssal indultam ebédelni, mikor megláttam a RedBull étkezőjében Heikkit és Sanna-t egy laptop előtt ülve beszélgetni, miközben Sanna mutogatva magyarázott. Új edzésterv, mi? Ez után még az étvágyam is elment. Minden gondolatom róluk szólt. Mi van, ha ők ketten újra egymásra találtak? Ha Heikki már nem engem szeret, hanem újra őt? Mi van, ha eddig is együtt voltak? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok futottak át agyamon.
- Na? Mit szólsz hozzá? – kérdezte Darin.
- Mi? Mihez? – tértem magamhoz.
- Merre jártál?
- Csak elgondolkodtam a címlapon. Nem tudom, mit kellene kitenni.
- Ezt mondom. Jenson a szabadedzés után tett egy bejelentést, mi szerint az év végével visszavonul. Lehetne ez a címlap sztori.
- Igazad van! – mosolyogtam. – Mivel te vagy a kitalálója, tiéd a munka. Készíts róla képeket, valamint egy cikket is. 2 oldalt kapsz az újságból.
- Köszönöm Stacy! – emelt fel, majd adott puszit arcomra.
Ebéd után újra visszamentünk dolgozni. Mivel már kevesebb dolgom volt, a szabadedzés végét Heikkivel néztem meg. Körülbelül ennyi időnk volt egymásra estig. Mikor ugyanis vége lett, megkaptam a kép és az interjúáradatot, valamint mire azok leellenőrzésével végeztem, Darin is meghozta a Jensonnel készített interjút. Már 8 óra is elmúlt, mire a szállodába értem, a lakosztályban viszont egyedül voltam. Heikki még nem érkezett meg. Mivel nem volt kedvem lemenni, vacsorázni, ezért úgy döntöttem, hozatok föl ételt, de előtte még elmentem zuhanyozni. A fürdőből kilépve páromat pillantottam meg, aki hosszú csókkal üdvözölt.
- Remélem még nem vacsoráztál. – mondta.
- Most akartam hozatni valamit.
- Akkor nem kell, ugyanis hoztam én. – emelte meg a kezében lévő táskát.
A vacsora elfogyasztása után Heikki is elment zuhanyozni, majd aludni tértünk.

~ MÁSODIK ÉVAD 7. rész

- Beszélnünk kell! Találkozzunk 10 perc múlva fönt az étteremben! – mondta Dave.
- Rendben! – mondtam, majd bontottuk a vonalat.
Azonnal fölmentem. Mire odaértem, Dave már ott volt és idegesen járkált fel-alá a bárnál.
- Mi a baj? – kérdeztem. Állapota nem volt megnyugtató.
- Stacy, front van most, vagy mi? Nem elég, hogy elfelejtették lebeszélni Kimivel az interjút, és neked kellett intézkedned, még a címlapfotó sincs meg. Sőt, még ember sincs, akiről kép készülhetne.
- Hogy mi? – döbbentem le. – Nem úgy volt, hogy a Marussia versenyzője, Dino Zamparelli lesz a címlapon?
- De, csak ő elvileg hirtelen lemondta.
- Mi? Mikor?
- Már egy hete. – mondta halkan orrnyergét masszírozva, mire én elképedten néztem rá.
- Erről én hogyhogy csak most tudok?
- Én is körülbelül fél órája tudtam meg.
- Jó. Tudod mit? – vettem mély levegőt. – Én elintézek valamit, addig te hívj össze egy megbeszélést egy fél óra múlvára. – néztem órámra, ami már 6ot mutatott.
- Rendben! – bólintott, majd Heikki keresésére indultam.
Szerencsére épp akkor értek vissza a pályakörről, mikorra a garázsba értem.
- Szia! – léptem oda hozzá, majd köszönés helyett egy hosszú csókot kaptam. – Azt hiszem, van egy kis baj a vacsival. – húztam el a szám.
- Micsoda?
- Nem tudom, mikorra végzek. Most lesz még egy megbeszélésünk, amit én egy órásnak saccolok.
- Semmi baj! Majd bepótoljuk! – mosolyodott el.
- Na látod, ezért szeretlek! – öleltem át mosolyogva.
- Miért? Mert megértem, ha elhúzódik a munkád?
- Is. – rántottam meg vállam, majd egy búcsúcsók után otthagytam.
A megbeszélt helyre mentem, ahol az időponthoz képest elég kevesen voltunk még. Az utolsó ember háromnegyed 7 előtt nem sokkal toppant be.
- Itt van mindenki? – állt föl Dave.
- Igen. – hangzott a válasz.
- Rendben. Szeretnénk mondani nektek valamit Stacy-vel!
- Fizetésemelés? – jött egy reménykedő hang.
- Fizetésemelés? Ilyen teljesítmény mellett? – ámultam. – Szeretnék néhány embert emlékeztetni, hogy ez egy munkahely, és ha valaki nem tudja teljesíteni feladatát, akkor lehet távozni. Van másik újság is, igaz, üresedés nagyon kevés helyen van. Ha valakinek nem tűnt volna fel, Dave és én vagyunk a főnökök, szóval szeretnénk, ha minden információ befutna hozzánk. Mi az, hogy nemrég tudtuk meg azt, hogy Dino Zamparelli lemondta a fotózást egy hete? Ráadásul nincs senki, aki helyette szerepelne a címlapon. Emberek! Csütörtök este van! Máskor ilyenkor már rég a szerkesztőségben van a kép, hogy javítsanak rajta! Erre még személy sincs, aki szerepelhetne a képen! Mi van veletek? Elfelejtettétek leszervezni az interjút Kimivel, most a címlapfotóról derül ki, hogy nincs meg. Ki érte a felelős?
- Lisa intézte a képeket. – szólalt meg Brain.
- De Lisa már az Angol nagydíj óta betegszabadságon van. Ki vette át a munkáját?
- Én. – tette fel kezét Deanne.
- Nagyszerű! – sóhajtottam.
A megbeszélés több mint egy órát vett igénybe. Miután végeztünk a dolgokkal, fájó szívvel, de kénytelenek voltunk megválni Deanne-től, hisz ez már nem az első hibája volt az évben. Miután a többieket elengedtük, mi Dave-vel megpróbáltunk kitalálni valami megoldást a címlapfotóra. Végül úgy döntöttünk, hogy holnapra halasztjuk a dolgokat, végső esetben pedig a futam győztese kerül az újság elejére, végül a szállodába indultunk. A lakosztályba belépve hatalmas meglepetés várt. Az asztalon két személyre volt megterítve, s a gyertyák mellett egy üveg bor is volt. Amint tovább mentem, az elém táruló látvány megmosolyogtatott. Heikki az ágyon aludt. Nem volt szívem felébreszteni, ezért lepakoltam cuccaimat, lezuhanyoztam, majd befeküdtem mellé. Mikor hozzábújtam ő álmában átölelt, majd így aludtunk el.

~ MÁSODIK ÉVAD 6. rész

- Ne kezd te is! Valaki végre mondja már el, hogy miről van szó! – mondtam dühösen.
- Stacy, nyugi! – mondta Stu. – Rendben! – sóhajtott. – De nem tőlem tudod!
- Oké, csak mond már!
- Szóval, Heikki és Sanna régen együtt voltak. Még a főiskolán kezdődött kapcsolatuk, aztán egyre komolyabbá vált. Az eljegyzésen gondolkodtak, mikor Heikki megkapta a munkát a csapatnál és ez kitöltötte a mindennapjait. Alig találkoztak. A kapcsolatuk már nem volt a régi, de a téli szünetben Heikki megkérte a kezét. Sanna igent mondott, majd lassan elkezdődött az újabb szezon, Heikki pedig megismert egy lányt, aki miatt később felbontotta az eljegyzést.
- Engem. – mondtam alig hallhatóan, mire Stu bólintott. Szóval mikor Heikkit megismertem, épp az esküvőjére készült. – Te honnan tudod ezt? – kérdeztem, mikor magamhoz tértem az ámulatból.
- Heikki mondta.
- Mikor?
- Mikor Sanna idekerült és megkérdeztem, honnan ismeri.
- És én erről eddig miért nem tudtam?
- Nem tudom. De valahol érhető, hogy nem mondta el. Régen volt már és nem jelent számukra semmit.
- Épp ezért kellett volna elmondania. Mindegy is. Nekem most mennem kell. Majd beszélünk. Köszönöm az ebédet, meg úgy mindent. – adtam puszit arcára, majd eljöttem.
Megkerestem Dave-et és megpróbáltam munkával elterelni gondolataimat. Több-kevesebb sikerrel ment is. Épp leültem az egyik asztalhoz a paddockban, hogy átnézzem és feltegyem az oldalra a friss híreket, mikor hirtelen Heikki ült le mellém.
- Szia! – nyomott csókot számra.
- Szia! – erőltettem mosolyt.
- Mi a baj? – kérdezte. Elég jól ismer ahhoz, hogy tudja, mikor van valami baj.
- Semmi, csak elfáradtam.
- Nem kellene annyit dolgoznod.
- De muszáj valakinek felügyelnie a dolgokat. Dave-nek más dolga is van.
- Remélem azért az estéd szabad.
- Az legyen?
- Igen.
- Akkor az!
- Örülök! 7re legyél kész! Fél 8ra foglaltam asztalt! De most rohanok! – mondta, majd megcsókolt és elindult.
- Heikki! – szóltam utána. – Szeretlek! – mondtam mikor megfordult. Nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott, majd tovább ment.
Szóval most már egy szeretlek-et se kapok? Mivel rengeteg volt a munkám nem értem rá ezen gondolkodni. Átnéztem a nyilatkozatokat, a friss híreket, valamint a sajtótájékoztatón készült anyagot, majd a kész cikkeket közzé tettem az oldalunkon, és ahogy megszoktam, az újságba illő dokumentumokat átküldtem Dave.nek, aki majd megszerkeszti és tovább küldi a nyomdának. Amint azt hittem, végre végeztem, nem megnyugtató telefont kaptam.
- Szia! – köszöntem.
- Szia Stacy! Merre jársz? – kérdezte Dave. Hangjából ítélve ideges volt.
- A jelenleg épp a Ferrari motorhome-ja előtt haladok el, miért?
- Beszélnünk kell!

~ MÁSODIK ÉVAD 5. rész

- Látom, jól kijössz az exszel. – mosolygott Britta.
- Exszel? – fordultam értetlenül Brittához.
- Igen. Sannaval. Nem tudtad?
- Nem. Mit?
- Hogy Sanna és Heikki együtt jártak.
- Tök jó, hogy én mindenről lemaradok. – mondtam hitetlenül.
- Heikki tényleg nem mondta?
- Nem.
- Mondjuk érthető.
- Miért? Mit tudsz még?
- Inkább kérdezd meg Heikkit.
- Britta, ha elkezdted, fejezd is be.
- Nem szeretnék ebbe belefolyni. Ha tudni szeretnéd, kérdezd őket.
- Hát.. akkor úgy látszik, tőled sem tudom meg a dolgokat. – sóhajtottam.
- Sajnálom, de nem az én életemről van szó. Ha Heikki szeretné, majd elmondja.
- Igaz. – bólintottam.
- Nekem mennem kell dolgozni. Beszélj Heikkivel!
- Rendben!
Beszélgetésünk után elmentem dolgozni. Munkámra alig tudtam koncentrálni, hisz folyton az járt a fejemben, amit Britta mondott. Beszélnem kellett Heikkivel. Gyorsan fel is hívtam, hogy ebédeljünk együtt. De nem vette föl, így keresésére indultam. A paddockban nemsokára Sebbel futottam össze.
- Szia! Nem láttad Heikkit? – kérdeztem.
- Szia! El.. – kezdett bele, aztán félbehagyta. – Fogalmam sincs, merre van.
- Elment?
- Nem tudom.
- Az előbb azt akartad mondani.
- Ja! Azt hittem.. hirtelen.. szóval.. izé.. – hebegett. – Azt hittem hirtelen, hogy Christiant keresed, Ő az előbb ment ki.
- Értem. – válaszoltam. Sebastian soha sem tudott hazudni. Most sem csinálta jól. Egyből tudtam, hogy valamit elhallgat előlem. – Azért köszi! – mondtam, majd tovább indultam.
- Mit keresel? – hallottam egy ismerős hangot hátam mögül, mikor a motorhome-ot jártam körbe.
- Nem mit, hanem kit. Nem láttad Heikkit? - kérdeztem.
- Ne keresd. Nemrég ment el Sannaval. – válaszolta Stu.
- Hova?
- Nem tudom. Kb 15 perce láttam őket kimenni.
- Nagyszerű! – sóhajtottam. – Azért kösz!
- Nincs mit, de most én kérdezek. Mi a baj?
- Semmi. – vágtam rá automatikusan.
- Akkor meghívlak ebédelni, közben pedig kibeszéljük ezt a semmit. – karolta át vállamat mosolyogva. Utálom, hogy ennyire ismer.
Bementünk a csapat ebédlőébe, majd leültünk az egyik asztalhoz.
- Szóval? Mi az a semmi?
- Heikki. – sóhajtottam.
- Ha nem mondod, nem jövök rá. – röhögte el magát.
- Folyton Sannaval van. Most is vele ment el. Amióta a csapatnál van, többet van vele, mint velem. Azt sem tudom, mikor volt utoljára egymásra 10percünk. Reggel korán elmegy, este mikor visszaér már fáradt és késő is van. Itt a pályán alig futunk össze. Ha mégis találkozunk, 2 percnél többet nem vagyunk együtt.
- Megértem, hogy féltékeny vagy Sannara. – ivott bele vizébe. – Akármilyen rég is volt, nem lehet elfelejteni.
- Mit?
- Hát a meghiúsult esküvőt.
- Hogy mit? – kérdeztem ledöbbenve.
- Te.. nem.. tudtál róla?
- Miről? Milyen meghiúsult esküvőről beszélsz? – néztem nagy szemekkel.
- Szóval nem mondta Heikki. Megértem.
- Stu. Elmondod végre, hogy miről van szó?
- Jobb lenne, ha Heikki mondaná el.
- Ne kezd te is! Valaki végre mondja már el, hogy miről van szó! – mondtam dühösen.
Imádom, hogy mostanában mindenki hamarabb tud meg mindent Heikkiről, mint én és persze senki nem akarja nekem elmondani. Folyton azzal jönnek, hogy tőle kérdezzem, de, hogy, hogyha alig találkozunk? Bevallom, megfordult már a fejemben, hogy lehet-e még kapcsolatnak nevezni azt, ami köztünk van. Egyáltalán van-e köztünk még valami?

~ MÁSODIK ÉVAD 4. rész

A lakosztályban viszont senkit nem találtam. Leültem az ágyra, bekapcsoltam laptopom, majd körülnéztem neten. Nemsokára viszont kaptam egy SMS-t Dave-től, hogy meg kellene beszélnünk pár dolgot a holnappal kapcsolatban, így megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk az étteremnél. Összeszedtem cuccaim, majd lementem. Már a bárnál várt. Átvonultunk egy nyugodtabb asztalhoz, majd sorra vettük a hét programjait és alaposan átbeszéltük egy ital mellett. Az idő olyan gyorsan telt, hogy már fél 10 is elmúlt, mikor órámra pillantottam. Gyorsan elbúcsúztam Dave-től, majd visszaindultam a szobába. Út közben Stuval futottam össze, akinél egy üveg alkohol volt.
- Nem is te lennél! – mondtam az üvegre nézve.
Stut esténként soha nem lehet úgy látni, hogy nincs egy üveg valami a kezében.
- Kérsz? – nyújtotta felém.
- Nem, kösz! Nyugodtan megihatod mindet! – nevettem, majd befordultunk a folyosónkra és arcom komorrá vált.
A szobánk előtt Heikki egy csinos, szőke lánnyal társalgott, és elég jól szórakoztak.
- Ki az a lány? – torpantam meg.
- Nem tudom! – rántotta meg a vállát Stu.
- A ruhájából ítélve csapattag. – céloztam a névre szóló pólójára.
- Akkor sem tudom, hogy ki ő.
- Mi az, hogy nem ismered? – döbbentem le.
- Stacy, hol van az előírva, hogy nekem minden csapattagot ismernem kell?
- Ott, hogy mindig te vagy az első, aki megismeri az új tagokat. Mondjuk. Főleg a nőket.
- Csakhogy már feleségem van. – indult meg, majd lassan megérkeztünk Heikkiék mellé.
- Sziasztok! – köszöntem, majd egy hosszú csókot adtam Heikkinek.
Részben, mert délelőtt óta nem találkoztunk és hiányzott, részben pedig, hogy a lánynak eszébe se jusson lecsapni Heikkire.
- Én akkor megyek is, holnap találkozunk! – mondta Stu, majd kaptam 2 puszit, elköszönt Heikkitől is, majd elment.
- Hagy mutassam be a RedBull új munkaerőét. – mosolygott Heikki. – Stacy, ő itt Sanna Marjokorpi. Sanna, ő itt Stacy Horner.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolygott Sanna.
- Úgyszintén! – bólintottam.
- Akkor, további szép estét! – mondta, majd 2 puszi és egy ölelés keretében elbúcsúzott Heikkitől, majd elment.
Mi is bementünk a szobánkba, majd miután mindketten végeztünk a fürdőben, egy film után aludtunk. Sokat nem tudtam pihenni az éjszaka, ugyanis gondolataim az új lány körül forogtak. Heikki nem szokott ilyen hamar ilyen jó viszonyba kerülni ismeretlenekkel. Oké, hogy a lány is finn, de akkor is. Valahonnan biztos, hogy ismeri. De honnan? Az eddigi majd’ 6 év alatt egyszer sem voltam féltékeny Heikkire, most viszont kétségeim támadtak. Mivel gondolataimat nem tudtam elhessegetni, már kora hajnalban fölkeltem. Leültem kicsit a TV elé, majd mikor már emberibbnek éreztem az időt, felöltöztem, aztán átmentem apához. Még aludt, mikor bekopogtam hozzá. Álmos szemekkel nyitott ajtót.
- Kérdezhetek valamit? – támadtam le rögtön.
- Neked is jó reggelt, kicsim! Köszönöm, jól vagyok! És te? Gyere bentebb! Persze, kérdezz nyugodtan! – mondta, majd helyet foglaltam ágyán. – Szóval?
- Mit tudsz Sanna Marjokorpiról?
- Nem rég került a csapathoz.
- Igen, erre én is rájöttem.
- Mit szeretnél tudni?
- Mindent. Ki ő, honnan jött, hogy került a csapathoz stb.
- Miért nem tőle kérdezed?
- Apaa!
- Addig úgysem hagysz, amíg nem mesélek róla, igaz? – sóhajtott, mire elégedett mosoly ült ki arcomra. – Rendben! Sanna egy finn lány, aki múlthéten került a csapathoz. Ez az első versenye. Fiatal, aranyos lány.
- Ha jól tudom, nálatok komoly válogatáson kell túlesni a bekerüléshez.
- Igen, de sürgősen kellett egy új munkaerő és Heikki ajánlotta. Behívtuk, meghallgattuk és arra jutottunk, fölvesszük. Nem volt időnk meghirdetni. A válogatás elhúzódott volna hetekig. De hogyhogy nem tudtál róla? Heikki nem mondta?
- Nem. Vagyis, lehet, hogy mondta, csak nem figyeltem rá. Az utóbbi időben egyre jobban pörögnek az események körülöttünk és rengeteg a munka. – füllentettem. Hogyhogy nem szólt róla Heikki? – Amúgy.. nem tudod, van valakije?
- Tudtommal nincs.
- Köszönöm! – zártam le a témát gyorsan, majd visszamentem a szobába.
Heikkit már nem találtam ott. Mivel üzenetet sem hagyott, dobtam neki egy SMS-t, hogy merre jár. A válasz hamar jött. A pályán volt már. Összeszedtem cuccaimat, majd én is kimentem. A kamionok között sétálva hamar rátaláltam páromra. Mikor odaértem hozzá, átkulcsolta ujjait derekam mögött, majd megcsókolt.
- Merre jártál reggel? – kérdezte. – Rossz volt, hogy nem voltál ott, mikor felébredtem. – mondta szomorúan.
- Átmentem apához egy kicsit. Vissza akartam érni, mire felkelsz, de gyorsabb voltál, mint gondoltam. – öleltem át szorosan, majd megpuszilta homlokom.
- Reggeliztél már?
- Még nem.
- Akkor meghívlak!
- Rendben! – mosolyogtam, majd elindultunk.
A paddock éttermébe mentünk. Az egyik asztalnál Britta és Sanna ült.
- Csatlakozhatunk? – kérdeztük.
- Persze! – válaszolta mosolyogva Sanna, majd leültünk.
Az étkezés kellemesen telt. Sokat beszélgettünk az új lánnyal. Igaz, nagyon megkedvelnem még így sem sikerült. Nemsokára viszont Heikkinek találkozója volt Sebbel, valamint Sanna-nak is mennie kellett, így ők elmentek, mi pedig ketten maradtunk Brittával. Lassan az ő munkaideje is elkezdődött, így egy kávé után a garázs felé indultunk.
- Látom, jól kijössz az exszel. – mosolygott Britta.

~ MÁSODIK ÉVAD 3. rész

Reggel mikor fölkeltünk senki nem volt a lakásba rajtunk kívül. Anyáék dolgozni voltak, Natasháék pedig elmentek Aaronnal vásárolni. Lementünk az étkezőbe, ahol már elő volt készítve a reggeli. Ettünk, majd visszatértünk szobánkba, s amíg Mike-ék haza nem értek, lezuhanyoztunk és összepakoltuk cuccainkat. Gépünk ugyanis délután indult Svájcba. Nemsokára hazaértek Natasháék, majd a fiúk elmentek játszani, mi pedig a konyhában kezdtünk el sürgölődni. Megcsináltuk az ebédet, majd mire anyáék hazaértek meg is terítettünk. Amint megérkeztek, asztalhoz is ültünk. Miután megebédeltünk kiültünk még egy kicsit a kertbe, majd búcsúzkodás után Mike kivitt minket a reptérre. Késő délután értünk haza. Heli már várt minket. Miután kipakoltuk cuccainkat Heikki elment edzeni mi pedig Helivel előkészítettük a vacsorát. Mire kész lett, Heikki is visszatért. Mivel elég fáradtak voltunk, a vacsora elfogyasztása után megnéztünk egy filmet, majd aludtunk. Mivel szünet volt, Heikkinek nem kellett mennie dolgozni, valamint az újságnál is megvoltak nélkülem, így szinte a nap 24 órájában együtt tudtunk lenni. Viszont lassan elérkezett az idő, hogy Angliába utazzunk az esküvőre. A ceremónia egy milton keynes-i, csöndes környéken lévő kis kápolnában volt, kb 70 vendéggel. A templomi ceremónia után a várostól nem messze fekvő kis faluba, Whaddonba mentünk, ahol a menyasszony, Georgia családjának fogadójában folytatódott az ünneplés. Hajnali 4 körül járt az idő, mikor eléggé elfáradva elköszöntünk az ifjú pártól és visszamentünk anyáékhoz, ahonnan másnap délután már indultunk is haza. Sok időnk viszont Svájcban sem volt a pihenésre, ugyanis a következő nap reggelén már úton voltunk a Maldív-szigetekre, ahol egy kellemes hetet töltöttünk el. 

Azúr kék tenger, homokos tengerpart, pálmafák. Nem is kívánhattam volna szebb nyaralást Heikkivel. Ebben az egy hétben minden gondunkat elfelejtettük. Csak egymásra koncentráltunk. Olyan volt, mint egy álom. Viszont a 7 nap hamarabb eltelt, mint gondoltuk, és föl kellett ébrednünk. A nyaralás végével haza mentünk, majd minden visszatért a régi kerékvágásba. Nemsokára Angliába utaztunk, ahol mindketten megkezdtük a munkát, majd elérkezett az idő, hogy repülőre üljünk, és meg se álljunk Belgiumig. Szerda délelőtt érkeztünk a szállodába. Miután átvettük a szobát, kipakoltunk, majd Heikki rögtön eltűnt Sebbel, én pedig megkerestem Dave-et és nekiláttunk a munkának. Tartottunk egy rövid eligazítást, majd mindenki saját dolgára ment. A riportereink elmentek a pilótákhoz, Dave az oldalt szerkesztette, én pedig idegrohamot kaptam, mikor megtudtam, senki nem beszélte meg Kimi Raikkönennel a vasárnapi interjút. Tudni illik, ha szeretne valaki Kimivel egy hosszabb interjút készíteni, amiben nem tőmondatokban válaszol, akkor hetekig kell kérlelni a finnt a megfelelő módszerek bevetésével, hogy elvállalja. 4 nap múlva meg kellene csinálnunk az interjút, alany pedig még nincs hozzá. Nagyszerű! Végül már azon gondolkodtam, hogy kit tudnánk Kimi helyett megkérdezni, mikor hirtelen eszembe jutott valami, pontosabban valaki. Sebastian! Ő elég jól ismeri a finnt és jóban is vannak. Rábeszélhetné, hogy elvállalja nekünk a videó interjút. Azonnal rohantam is megkeresni őt. Épp Heikkivel lévő megbeszélésére sietett, mikor megláttam.
- Seb! – szóltam utána.
- Szia Stacy! – mosolyodott el, mikor meglátott.
- Nagyon sietsz?
- Annyira nem, szóval mond.
- Tudod.. van a lapunknál a videós rovat.
- Igen, mondta Heikki.
- Erre a futamra szerettük volna Kimit megkérni, hogy legyen az alany, de aki meg volt bízva azzal, hogy leszervezze, elfelejtette. Ha én most felhívnám, biztos, hogy nem vállalná el az interjút, de ha te megkérnéd.. – néztem rá félve. – Már beígértük az olvasóknak is. – érveltem.
- Tudod milyen Kimi az újságírókkal.
- Igen. – biggyesztettem le számat. – De talán ha te kérnéd meg. – néztem rá csillogó szemekkel.
- Mivel ismerlek, megpróbálom meggyőzni, hogy vállalja el, de nem ígérek semmit!
- Rendben! Köszönöm!
Sebastian elővette mobilját, majd miközben tárcsázott, arrébb ment. Izgatottan vártam a fejleményeket. Pár perc múlva komor arccal lépett vissza mellém.
- Nem vállalta, igaz? – néztem Sebre.
- Sajnálom. – mondta. – De nem menekülhetsz meg Kimi stílusától. – nevette el magát.
- Hogy mi? Elvállalta? – döbbentem le.
- Igen. Meséltem neki egy kicsit rólad, és egyből igent mondott.
- Köszönöm szépen! – ugrottam nyakába boldogan, majd nyomtam egy puszit arcára.
- Nem elég, hogy nem jössz el a megbeszélésre, még ki is kezdesz a barátnőmmel? – szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Én nem csináltam semmit! – mentegetőzött Seb. – Nekem feleségem van.
- Még le is tagadod? Te szemét! – néztem „mérgesen” Sebre, majd elnevettem magam. – Meg tudsz bocsájtani? – néztem „szomorú szemekkel” Heikkire.
- Nem is tudom. – sóhajtott párom.
- Te tudod, de én a helyedben megtenném, ugyanis már vannak terveim a vacsorával kapcsolatban. – öleltem át.
- Sajnálom, de este még lesz egy edzésünk Sebbel, aztán pedig a csapattal vacsorázunk.
- Mi? Este is edzünk? – nézett kérdőn Seb.
- Igen.
- És erről nekem mikor akartál szólni?
- Tudod, hogy minden este elmegyünk.
- De azt mondtad, a mai elmarad.
- Öö.. nem Seb, nem ezt mondtam.
- Na, jó! Tudjátok mit? Én itt hagylak titeket. Beszéljétek meg. – mondtam a fiúknak. - Este találkozunk. – nyomtam gyors csókot Heikki szájára, majd eljöttem.
A nap folyamán még elintéztem jó pár dolgot, végül este a szálloda éttermében vacsoráztam meg Dave-vel. Épp a lakosztályba indultam, mikor a távolban Sebastiant láttam meg, aki épp kifelé tartott a hotelből. Úgy gondoltam, biztos végeztek Heikkivel, aki már a szobában van, így boldogan mentem föl. A lakosztályban viszont senkit nem találtam.