~ MÁSODIK ÉVAD 3. rész

Reggel mikor fölkeltünk senki nem volt a lakásba rajtunk kívül. Anyáék dolgozni voltak, Natasháék pedig elmentek Aaronnal vásárolni. Lementünk az étkezőbe, ahol már elő volt készítve a reggeli. Ettünk, majd visszatértünk szobánkba, s amíg Mike-ék haza nem értek, lezuhanyoztunk és összepakoltuk cuccainkat. Gépünk ugyanis délután indult Svájcba. Nemsokára hazaértek Natasháék, majd a fiúk elmentek játszani, mi pedig a konyhában kezdtünk el sürgölődni. Megcsináltuk az ebédet, majd mire anyáék hazaértek meg is terítettünk. Amint megérkeztek, asztalhoz is ültünk. Miután megebédeltünk kiültünk még egy kicsit a kertbe, majd búcsúzkodás után Mike kivitt minket a reptérre. Késő délután értünk haza. Heli már várt minket. Miután kipakoltuk cuccainkat Heikki elment edzeni mi pedig Helivel előkészítettük a vacsorát. Mire kész lett, Heikki is visszatért. Mivel elég fáradtak voltunk, a vacsora elfogyasztása után megnéztünk egy filmet, majd aludtunk. Mivel szünet volt, Heikkinek nem kellett mennie dolgozni, valamint az újságnál is megvoltak nélkülem, így szinte a nap 24 órájában együtt tudtunk lenni. Viszont lassan elérkezett az idő, hogy Angliába utazzunk az esküvőre. A ceremónia egy milton keynes-i, csöndes környéken lévő kis kápolnában volt, kb 70 vendéggel. A templomi ceremónia után a várostól nem messze fekvő kis faluba, Whaddonba mentünk, ahol a menyasszony, Georgia családjának fogadójában folytatódott az ünneplés. Hajnali 4 körül járt az idő, mikor eléggé elfáradva elköszöntünk az ifjú pártól és visszamentünk anyáékhoz, ahonnan másnap délután már indultunk is haza. Sok időnk viszont Svájcban sem volt a pihenésre, ugyanis a következő nap reggelén már úton voltunk a Maldív-szigetekre, ahol egy kellemes hetet töltöttünk el. 

Azúr kék tenger, homokos tengerpart, pálmafák. Nem is kívánhattam volna szebb nyaralást Heikkivel. Ebben az egy hétben minden gondunkat elfelejtettük. Csak egymásra koncentráltunk. Olyan volt, mint egy álom. Viszont a 7 nap hamarabb eltelt, mint gondoltuk, és föl kellett ébrednünk. A nyaralás végével haza mentünk, majd minden visszatért a régi kerékvágásba. Nemsokára Angliába utaztunk, ahol mindketten megkezdtük a munkát, majd elérkezett az idő, hogy repülőre üljünk, és meg se álljunk Belgiumig. Szerda délelőtt érkeztünk a szállodába. Miután átvettük a szobát, kipakoltunk, majd Heikki rögtön eltűnt Sebbel, én pedig megkerestem Dave-et és nekiláttunk a munkának. Tartottunk egy rövid eligazítást, majd mindenki saját dolgára ment. A riportereink elmentek a pilótákhoz, Dave az oldalt szerkesztette, én pedig idegrohamot kaptam, mikor megtudtam, senki nem beszélte meg Kimi Raikkönennel a vasárnapi interjút. Tudni illik, ha szeretne valaki Kimivel egy hosszabb interjút készíteni, amiben nem tőmondatokban válaszol, akkor hetekig kell kérlelni a finnt a megfelelő módszerek bevetésével, hogy elvállalja. 4 nap múlva meg kellene csinálnunk az interjút, alany pedig még nincs hozzá. Nagyszerű! Végül már azon gondolkodtam, hogy kit tudnánk Kimi helyett megkérdezni, mikor hirtelen eszembe jutott valami, pontosabban valaki. Sebastian! Ő elég jól ismeri a finnt és jóban is vannak. Rábeszélhetné, hogy elvállalja nekünk a videó interjút. Azonnal rohantam is megkeresni őt. Épp Heikkivel lévő megbeszélésére sietett, mikor megláttam.
- Seb! – szóltam utána.
- Szia Stacy! – mosolyodott el, mikor meglátott.
- Nagyon sietsz?
- Annyira nem, szóval mond.
- Tudod.. van a lapunknál a videós rovat.
- Igen, mondta Heikki.
- Erre a futamra szerettük volna Kimit megkérni, hogy legyen az alany, de aki meg volt bízva azzal, hogy leszervezze, elfelejtette. Ha én most felhívnám, biztos, hogy nem vállalná el az interjút, de ha te megkérnéd.. – néztem rá félve. – Már beígértük az olvasóknak is. – érveltem.
- Tudod milyen Kimi az újságírókkal.
- Igen. – biggyesztettem le számat. – De talán ha te kérnéd meg. – néztem rá csillogó szemekkel.
- Mivel ismerlek, megpróbálom meggyőzni, hogy vállalja el, de nem ígérek semmit!
- Rendben! Köszönöm!
Sebastian elővette mobilját, majd miközben tárcsázott, arrébb ment. Izgatottan vártam a fejleményeket. Pár perc múlva komor arccal lépett vissza mellém.
- Nem vállalta, igaz? – néztem Sebre.
- Sajnálom. – mondta. – De nem menekülhetsz meg Kimi stílusától. – nevette el magát.
- Hogy mi? Elvállalta? – döbbentem le.
- Igen. Meséltem neki egy kicsit rólad, és egyből igent mondott.
- Köszönöm szépen! – ugrottam nyakába boldogan, majd nyomtam egy puszit arcára.
- Nem elég, hogy nem jössz el a megbeszélésre, még ki is kezdesz a barátnőmmel? – szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Én nem csináltam semmit! – mentegetőzött Seb. – Nekem feleségem van.
- Még le is tagadod? Te szemét! – néztem „mérgesen” Sebre, majd elnevettem magam. – Meg tudsz bocsájtani? – néztem „szomorú szemekkel” Heikkire.
- Nem is tudom. – sóhajtott párom.
- Te tudod, de én a helyedben megtenném, ugyanis már vannak terveim a vacsorával kapcsolatban. – öleltem át.
- Sajnálom, de este még lesz egy edzésünk Sebbel, aztán pedig a csapattal vacsorázunk.
- Mi? Este is edzünk? – nézett kérdőn Seb.
- Igen.
- És erről nekem mikor akartál szólni?
- Tudod, hogy minden este elmegyünk.
- De azt mondtad, a mai elmarad.
- Öö.. nem Seb, nem ezt mondtam.
- Na, jó! Tudjátok mit? Én itt hagylak titeket. Beszéljétek meg. – mondtam a fiúknak. - Este találkozunk. – nyomtam gyors csókot Heikki szájára, majd eljöttem.
A nap folyamán még elintéztem jó pár dolgot, végül este a szálloda éttermében vacsoráztam meg Dave-vel. Épp a lakosztályba indultam, mikor a távolban Sebastiant láttam meg, aki épp kifelé tartott a hotelből. Úgy gondoltam, biztos végeztek Heikkivel, aki már a szobában van, így boldogan mentem föl. A lakosztályban viszont senkit nem találtam.