~ MÁSODIK ÉVAD 2. rész

Épp Heikkit kerestem, hogy együtt menjünk vissza a szállodába, mikor Stuba botlottam, aki meglepő dologgal állt elő.
- Szia! Szeretnék beszélni Heikkivel és veled. – mondta.
- Szia! Épp őt keresem. – válaszoltam. – Mi az? Valami baj van?
- Nem. Épp ellenkezőleg, de ezt egyszerre szeretném elmondani nektek.
- Akkor keressük meg Heikkit.
- Rendben! – mondtam, majd elindultunk.
A kamionok között találtunk rá. Épp Sebtől jött.
- Sziasztok! – köszönt, mikor mellé értünk, majd gyors csókot nyomott számra és egyik karjával átölelt.
-- Szóval? – néztem Stura kérdőn.
- Khm.. szóval.. – kezdett bele mondandójába. – Ezt szeretném átadni nektek. – nyújtott egy borítékot.
- Mi ez? – kérdeztem, miközben Heikki elvette, s kinyitotta.
- Esküvői meghívó. – mondta Heikki meglepődve.
- Megházasodsz? – kérdeztem döbbenten.
- Igen. – felelte Stu mosolyogva.
- És ki a szerencsés? – kérdezte Heikki, ugyanis eddig azt sem tudtuk, hogy barátnője van, nem még, hogy esküvőre készül.
- Egy whaddoni lány. – válaszolta.
- Neked most mennem kell, el kell még intéznem pár dolgot, viszont nincs kedved velünk vacsorázni? Közben mesélhetnél arról a titokzatos lányról.
- Rendben! – egyezett bele, majd magukra hagytam a fiúkat.
Átnéztem a maradék cikket, majd felraktam őket. Utána tartottunk még egy rövid megbeszélést a csapattal, végül visszamentem a szállodába, s miután elkészültem, az étteremhez mentem, ahol már vártak. Gyors üdvözlés után bementünk, asztalhoz ültünk, majd nem sokkal az étlapok megkapása után rendeltünk.
- Szóval? – néztem kérdőn Stura.
- Mit szeretnétek tudni?
- Mindent. – vágtam rá. – Honnan ismered, mióta ismered, mióta vagytok együtt, hogy jöttetek össze stb.
- Hát jó. Szóval.. egy közös ismerősünk eljegyzési partiján találkoztunk még körülbelül 8 éve. Aztán megismerkedtünk és 7,5 éve alkotunk egy párt. – mondta, mire leesett az állam. 7,5 éve??
- És én erről miért nem tudtam?
- A csapatból körülbelül ketten tudták. Többen nem. Te pedig nem kérdezted.
- Mert úgy gondoltam, elmondod magadtól is.
- Most elmondtam.
Vacsora közben jó pár dolgot megtudtunk a titokzatos lányról s még képet is láttunk róla. Miután ettünk és kibeszélgettük magunkat visszamentünk a szállodába, majd amíg én beszéltem Dave-vel, Heikki lement edzeni. Visszatérése után megfürödtünk, majd aludtunk. Másnap reggel korán keltünk. Délelőtt összepakoltuk cuccainkat, délben pedig indult a gépünk Angliába. Miután megérkeztünk Heikki bement Sebbel a gyárba, nekem pedig volt egy találkozóm Dave-vel, és bementem a szerkesztőségbe is, ahol tartottunk egy megbeszélést. Már este volt, mire végeztünk dolgainkkal és visszamentünk anyáékhoz. Megvacsoráztunk, játszottunk még egy kicsit Aaronnal, majd Heikki lement a parkba, én pedig addig fölmentem netre. Viszont nagyon nem tudtam a világ eseményeire figyelni, ugyanis gondolataim Stuék esküvője körül forgott. Vagyis igazából nem is Stuék esküvőjén, hanem a sajátomon. Nekem vajon mikor lesz? Milyen lesz a jövőm? Vajon Heikkivel fogom leélni az életem, vagy valaki mással? Amint ezen gondolkodtam, észre sem vettem, hogy Heikki megérkezett, sőt, már le is zuhanyozott.
- Min gondolkodsz? – ült le mellém az ágyra.
- A jövőnkön. – válaszoltam.
- És beavatsz belső gondolataidba?
- Csak azon gondolkodtam, hogy mi mikor jutunk el odáig, hogy elkezdjünk gondolkodni az esküvőn.
- Tudom, hogy neked már kész haditerved van róla. – mondta Heikki, mire elnevettük magunkat.
- Nincs is. Csak azt tudom, hogy hatalmas esküvőt szeretnék, rengeteg emberrel. „Gyönyörű ruhám lesz, rengeteg koszorúslányom, valamint mivel nekünk az esküvőkor még nem lesz saját gyerekünk, ezért Sarah-ék ikrei adják át a gyűrűket. – álmodoztam.
- És még nincs haditerved. – nevetett Heikki. – Én egy visszafogottabb esküvőnek jobban örülnék.
- Álmodozni szabad. – sóhajtottam. – Különben is, miért nem jó egy nagy esküvő? Ha kevesen lesznek, kevés emberrel tudod megosztani az örömödet. Nagy lagzival, sok embernek tudod közölni, mennyire boldog vagy. – mondtam, mire nem válaszolt, csak mosolyogva megrázta fejét. Velem szemben nem győzhet. Ezt már megtanulta az évek alatt. – Amúgy te hány gyereket szeretnél? - kérdeztem hirtelen.
- Ez most, hogy jön az esküvőhöz? – kérdezte döbbenten.
- Sehogy. De a jövőhöz annál inkább.
- Nem sokat.
- Hát akkor ebben is különbözünk. – sóhajtottam. – Én ugyanis minimum 4 gyereket szeretnék.
- Nekem elég egy.. két.. hoki csapatnyi is. – válaszolta, s egyszerre nevettünk fel. – De mit szólnál hozzá, ha már most elkezdenénk gyakorolni? – csókolt meg.
Válasz helyet inkább nyaka köré fontam karom, majd eltöltöttünk egy kellemes estét.