79. rész

A következő napjaim sűrűek voltak. Szinte alig volt egy perc nyugtom. Nap közben, ha nem Aaronra vigyáztam, akkor vagy az oldalamat tervezgettem, vagy Sarah-ékkal voltam, vagy az írást gyakoroltam, ami abból állt, hogy Dietrich naponta küldött egy témát, amiről megfelelő terjedelmű szöveget kellett gyártanom. Esténként mindig a többiekkel voltam. Vagy moziba mentünk, vagy bulikba, de olyan is volt, hogy csak összegyűltünk egyikünknél és beszélgettünk, iszogattunk. Viszont voltak olyan esték is, mikor egyedül voltam otthon. A mai pont ilyen volt. Az előző esti buli után fejfájással, a szokottnál korábban keltem. Lementem az étkezőbe, megreggeliztem, s miután bevettem egy fájdalomcsillapítót fölmentem és beálltam a zuhany alá. Mikor végeztem felöltöztem, majd laptopommal lehuppantam fotelembe. 

Körülnéztem neten, e-mail fiókomba lépve pedig megláttam az újabb levelet Mateschitz úrtól. Rögtön neki is kezdtem a cikk írásának. Mivel ezt a témát nagyon nem ismerem, ezért eléggé szenvedtem a megírásával. Épp belelendültem, mikor kopogtak.
- Vendégeid vannak. – szólt Natasha.
- Ezt meg kell csinálnom. – mondtam föl sem nézve.
- Akkor majd visszajövünk máskor. – hallottam Sarah hangját.
- Ha csöndben tudtok maradni, amíg végzek, bejöhettek. – szóltam ki.
Választ nem kaptam, helyette becsődültek Caroline-ék.
- Negyed órát kérek. Annyi idő alatt végzek. – néztem rájuk.
- Rendben! – mondták egyszerre, majd elcsendesültek.
Sejthettem volna, hogy nem bírják ki szó nélkül 15 percig, mégis bíztam benne, hogy sikerülni fog. Tévedtem. Kb 3 perc után egyre hangosabban kezdtek beszélgetni.
- Amíg befejezem, nem játszanátok Tainaval? – néztem körbe.
- Miért? Csöndben voltunk! – mondta Sarah.
- Te és a csönd? Max, ha alszol.
- Jó! – sóhajtott, majd kivonultak.
Végre lett egy kis nyugtom és be tudtam fejezni művemet. Pár perc múlva viszont újra kopogtak.
- Bocs, csak itt hagytam a telefonom és hívást várok. – lépett be Dave.
- Semmi baj! – mosolyogtam. – Úgyis mindjárt kész vagyok. – mondtam, s átnéztem még egyszer írásomat, elküldtem Mateschitz úrnak, végül lecsuktam laptopomat.
- Megkérdezhetem, hogy mit írtál?
- Persze! Próbaidőn vagyok Dietrich Mateschitz-nél és ő küld naponta anyagot gyakorlásként.
- Nála fogsz dolgozni? Ez tök jó!
- Egy ideig. Szeretnék később egy saját vállalkozást is létrehozni. Persze először csak kicsiben, internetes oldalként, aztán később egy újságot is kiadni. Legalábbis álmaimban ez szerepel.
- Nem is rossz tervek.
- Csak kár, hogy sosem fognak megvalósulni.
- Miért?
- Mert egyedül nem tudom megcsinálni, olyat, aki segítene pedig még nem találtam. – álltam föl és indultunk az udvarra.
- Én tudok.
- Igen? És ki az?
- Én.
- Mi? – néztem döbbenten.
- Szívesen segítek neked, ha szeretnéd! – mosolygott.
- Hát.. azt nagyon megköszönném!
- Ugyan már!
Mikor kiértünk a kertbe a többiek épp Tainaval játszottak. 

 Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nemsokára szólt Natasha, hogy kész az ebéd, majd bementünk és asztalhoz ültünk. Az étkezés végeztével Dave kivételével a többiek hazamentek, mi pedig fölmentünk a szobámba és elkezdtük megbeszélni a weboldallal kapcsolatos dolgokat. Annyira belemerültünk a témába, hogy már 4óra is elmúlt mire észbe kaptunk. Dave hazament, én pedig csatlakoztam anyához és Aaronhoz. Mivel ma apa később ért haza, úgy döntöttünk, hogy vacsora előtt megfürdetjük és lefektetjük öcsit. Mikor végeztünk fölmentem szobámba és körülnéztem neten. 

 Skype-ra épphogy csak belépve Heikkit pillantottam meg. Mivel nem volt kedvem beszélni vele és féltem, hogy felvillan a videóhívás, inkább kiléptem és lementem. A vacsora épp készlett. 

Akármilyen éhes is voltam nemrég, most csak turkáltam az ételben. Anyáék látták rajtam, hogy valami baj van, így szó nélkül engedték, hogy felénél otthagyjam a vacsorát és szobámba menjek. Semmihez sem volt kedvem. Gyorsan lezuhanyoztam és inkább aludtam. 

Vagyis, inkább csak próbáltam. Hajnalig forgolódtam, gondolataim pedig Heikki körül jártak. A következő napok gyorsan teltek. Dave elég sokat volt nálunk, ugyanis először még csak tervezgettük az oldalunkat, később viszont létre is hoztuk. Mire az Olasz nagydíj hete elérkezett, kész volt a lap. Mivel idő kell neki még elterjed, sok látogatót nem is vártunk az elején, bár aktívan terjesztettük a hírt, hogy megnyitottunk. Az utazás napja meglepően hamar érkezett el. A gépünk kora délelőtt indult. Már hajnalban keltünk, majd gyors készülődés és búcsúzkodás után Mike kivitt minket a reptérre. A repülőúton elterveztük a hétvégét Dave-vel és megírtam Mateschitz útnak is a Red Bulletinbe szánt cikket, majd át is küldtem. Dél elmúlt, mikor landoltunk a milánói repülőtéren. Egy sofőr már várt ránk, és egyenesen a hotelba vitt. Mivel apát letámadták a rajongók, Dave-vel ketten mentünk be, miközben ő mindenféle vicces sztorikat mesélt az életéből. A jókedvem viszont addig tartott, amíg meg nem pillantottam Heikkit a recepciónál. Ő is nemrég érkezhetett meg, ugyanis a bejelentkezésre várt.
- Menj előre. – szólt Dave. – Ezt fel kell vennem. – mutatta telefonját.
- Rendben! – mondtam, majd leváltam róla és a recepció felé indultam.
- Látom, hamar túlléptél a dolgon. – mondta Heikki köszönés nélkül, mikor mellé értem.