78. rész

Vasárnap elég későn ébredtem. Heikki már nem volt mellettem. Egy cetlit találtam az éjjeliszekrényen. *Nem akartalak felkölteni, olyan édesen aludtál. Találkozunk a pályán. Csók, Heikki!* A papírt elolvasva elmosolyodtam, majd átmentem saját szobámba, elkészültem, aztán kimentem a ringre. A garázsban nagy volt a sürgés-forgás, Heikki viszont épp a pultot támasztotta.
- Szia! – léptem oda hozzá boldogan, majd meg akartam ölelni, de elhúzódott. – Mi az?
- Szia! Semmi, csak nem akarom, hogy azt mondják, hogy veled vagyok, miközben dolgoznom kéne.
- Oké! – sóhajtottam. – Nem láttad apát?
- A motorhome-ban van.
- Akkor meglátogatom. – mondtam, s búcsúcsókot szerettem volna neki adni, de elfordult, így csak az arcára kapta. – Heikki, elmondod, hogy mi van? Nem igaz, hogy egy gyors csók nem fér bele. Különben sem csinálsz most semmit.
- Nem akarom, hogy észrevegyenek. – sóhajtott.
- Hogy mi? – néztem döbbenten. Minden megvilágosodott. – Szóval nem akarsz felvállalni.
- Nem ezt mondtam.
- De igen! – mondtam, majd otthagytam.
Nem volt kedvem egy veszekedéshez. Inkább megkerestem apát, akivel együtt ebédeltem. Mikor visszafelé indultam Heikki jött velem szembe.
- Stacy beszélhetnénk? – kérdezte.
- Itt? – néztem szét. – Tele van a paddock. Nem félsz, hogy észrevesznek? – kérdeztem kicsit gúnyosan.
- Stacy! Szeretnék bocsánatot kérni!
- Ha megbocsájtok, felvállalod a kapcsolatunkat? – kérdeztem, mire választ nem kaptam. – Szóval nem. Nagyszerű! Mond, miért van az, hogyha történik velünk valami jó, akkor azt egy rossz követi?
- Nem tudom. – sóhajtott.
- Rendben! Ha nem akarod fölvállalni, ami köztünk van, akkor ne tedd. De akkor ne is legyen mit titkolnunk. – mondtam, s könnyeimmel küszködve hagytam ott.
Egy nyugodt helyet kerestem, s hirtelen a motorhome jutott eszembe. Ott egyedül lehetek egy darabig. Bementem, s az első üres helységben érkezve, zokogva csúsztam le a földre. Mikor nagyjából megnyugodtam, összeszedtem magam, majd lementem a garázsba. A verseny már elkezdődött. Feszült volt a hangulat a boxban. Csöndben leültem a háttérben és ott vártam meg a végét. A futam alatt rá sem néztem Heikkire. A leintés után rögtön indultam apa „irodájába”, hogy megírjam a rám kiszabott cikket a holnapi Red Bulletinbe. Amint készlett leadtam, majd rögtön visszaindultam a szállodába. Fölmentem Skype-ra és vártam, hogy Sarah megérkezzen. Miközben neten bóklásztam kopogtattak. Sok kedvem nem volt ajtót nyitni, ugyanis nem akartam senkivel sem találkozni, mégis föltápászkodtam és kinyitottam.
- Szia! – köszönt Heikki.
- Szia! – köszöntem én is.
- Beszélnünk kell. – sóhajtott.
- Nincs miről! – csuktam volna be az ajtót.
- Várj! – fogta meg, majd beljebblépett. – Nem felejthetnénk el?
- De. – sóhajtottam pár másodperc után. - És tudod mit? Amíg nem vagy képes felvállalni a nyilvánosság előtt a kapcsolatunkat, addig engem is felejts el! – mondtam könnyeimet visszatartva.
Szerencsére Sarah a legjobbkor ért föl Skype-ra.
- Ha megbocsájtasz, most dolgom van.
- Nem akartam, hogy így legyen! – sóhajtott szomorúan.
- Én sem, de nem rajtam múlt!
Miután elment elmeséltem Sarah-nak mindent. Mire kibeszélgettük magunkat már este 10 óra is elmúlt. Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd aludtam. Reggel korán keltem. Amint elkészültem összepakoltam cuccaimat, elbúcsúztam Stutól, majd megkerestem apát és indultunk is haza.