Amilyen jó volt a
péntek este, a hétvége többi napja olyan rosszra sikeredett. Szombat délelőtt
semmi dolgom nem volt, így miután Heikki kikelt mellőlem én még lustálkodtam
egy kicsit, majd átmentem saját lakosztályomba. Rendeltem reggelit,
lezuhanyoztam,
majd lassan elkezdtem készülődni, ugyanis délelőtt
és kimentem a pályára. Először bementem a
dokihoz, aki megvizsgálta bokámat, megszabadított a síntől majd miután
befáslizta, szabadjára engedett. Az étteremben már várt Mateschitz úr. Leültem
hozzá, majd ebéd közben megbeszéltük, mi lesz a feladatom a hétvégén. Mikor
végeztem elindultam megkeresni Heikkit. A kamionok között bukkantam rá.
Épp
Sebtől jött.
- Szia! – lépett oda hozzám mosolyogva, majd derekamnál átkulcsolta ujjait és megcsókolt.
- Szia! – köszöntem én is boldogan.
- Hiányoztál! – mondta szomorú szemekkel.
- Te is nekem! – bújtam hozzá.
- Hogy van a lábad?
- Már nem fáj. – mosolyogtam.
- Örülök neki! – mondta, majd újabb csókot kaptam.
Pillanatok múlva viszont úgy állt távolabb, mintha nem is ismerne.
- Mi az? – kérdeztem értetlenül, mire a kamionok vége felé bökött, ahonnan Britta közeledett egy halom papírt nézegetve.
Reakcióját még mindig nem értettem, de ráhagytam, ugyanis szerettem volna még beszélni apával időmérő előtt. Miután elváltunk, megkerestem apát. A garázsban találtam rá. Sajnos nem tartott sokáig beszélgetésünk, ugyanis dolgoznia kellett menni, de megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. Az időmérő végeztével gratuláltam a csapatnak, hogy Sebnek sikerült elcsípnie az első sort, majd mikor Heikki visszaért Seb sisakjával a garázsba, felé indultam. Mikor ő ezt meglátta, hirtelen valami dolga akadt.
- Gratulálok! – léptem oda hozzá.
- Köszönöm! – mondta ridegen.
- Mi az? Még puszit sem kapok?
- Dolgoznom kell. –húzta félre száját alig láthatóan.
- Hát jó! – sóhajtottam.
- Remélem vacsira szabad vagy! – nézett rám mosolyogva.
- Sajnálom, de megígértem apának, hogy vele vacsorázok.
- Kár! Pedig lettek volna terveim!
- De utána ráérek! – mosolyodtam el. – A vacsit meg majd bepótoljuk. – mondtam, s meg akartam simítani karját, de elhúzta. Miután ezt a reakcióját sem értettem, inkább úgy döntöttem, hogy megírom a cikkem az újságba. Mikor kész lett leadtam a szerkesztőségbe, majd amikor ott is végeztem visszamentem a hotelba. A szobámba érve fölmentem Skype-ra, ahol beszéltem először anyával, majd Sarah-val, akinek kipanaszkodtam magam. Elmeséltem neki, hogy tegnap összejöttünk Heikkivel, és, hogy most nem értem a reakcióit. Valamennyire sikerült megnyugtatnia barátnőmnek, aki azt mondta, szerinte csak fél még, hisz új neki ez az egész, ezért ilyen. Mikor kibeszélgettük magunkat átöltöztem, majd elindultam az étterembe. Apa már ott volt. Miután leültem, rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk. A Heikkis dologról ő is ugyan azt mondta, mint Sarah. Lassan kiérkezett a vacsoránk, majd miután elfogyasztottuk visszamentünk a szállodába. Apa a saját szobája felé vette az irányt, én pedig Heikkihez mentem. Bekopogtam, majd pár pillanat múlva nyílt az ajtó.
- Szia! – köszönt mikor beléptem, s amint becsukódott az ajtó hosszasan megcsókolt.
- Szia! – köszöntem én is.
- Most értem vissza, Sebbel edzettünk. Épp zuhanyozni indultam. Megvársz? 2 perc és kész leszek!
- Rendben! – mondtam, majd megpuszilta homlokom és eltűnt.
Lefeküdtem az ágyra és azon gondolkodtam, mi baja lehet Heikkinek.
- Szia! – lépett oda hozzám mosolyogva, majd derekamnál átkulcsolta ujjait és megcsókolt.
- Szia! – köszöntem én is boldogan.
- Hiányoztál! – mondta szomorú szemekkel.
- Te is nekem! – bújtam hozzá.
- Hogy van a lábad?
- Már nem fáj. – mosolyogtam.
- Örülök neki! – mondta, majd újabb csókot kaptam.
Pillanatok múlva viszont úgy állt távolabb, mintha nem is ismerne.
- Mi az? – kérdeztem értetlenül, mire a kamionok vége felé bökött, ahonnan Britta közeledett egy halom papírt nézegetve.
Reakcióját még mindig nem értettem, de ráhagytam, ugyanis szerettem volna még beszélni apával időmérő előtt. Miután elváltunk, megkerestem apát. A garázsban találtam rá. Sajnos nem tartott sokáig beszélgetésünk, ugyanis dolgoznia kellett menni, de megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. Az időmérő végeztével gratuláltam a csapatnak, hogy Sebnek sikerült elcsípnie az első sort, majd mikor Heikki visszaért Seb sisakjával a garázsba, felé indultam. Mikor ő ezt meglátta, hirtelen valami dolga akadt.
- Gratulálok! – léptem oda hozzá.
- Köszönöm! – mondta ridegen.
- Mi az? Még puszit sem kapok?
- Dolgoznom kell. –húzta félre száját alig láthatóan.
- Hát jó! – sóhajtottam.
- Remélem vacsira szabad vagy! – nézett rám mosolyogva.
- Sajnálom, de megígértem apának, hogy vele vacsorázok.
- Kár! Pedig lettek volna terveim!
- De utána ráérek! – mosolyodtam el. – A vacsit meg majd bepótoljuk. – mondtam, s meg akartam simítani karját, de elhúzta. Miután ezt a reakcióját sem értettem, inkább úgy döntöttem, hogy megírom a cikkem az újságba. Mikor kész lett leadtam a szerkesztőségbe, majd amikor ott is végeztem visszamentem a hotelba. A szobámba érve fölmentem Skype-ra, ahol beszéltem először anyával, majd Sarah-val, akinek kipanaszkodtam magam. Elmeséltem neki, hogy tegnap összejöttünk Heikkivel, és, hogy most nem értem a reakcióit. Valamennyire sikerült megnyugtatnia barátnőmnek, aki azt mondta, szerinte csak fél még, hisz új neki ez az egész, ezért ilyen. Mikor kibeszélgettük magunkat átöltöztem, majd elindultam az étterembe. Apa már ott volt. Miután leültem, rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk. A Heikkis dologról ő is ugyan azt mondta, mint Sarah. Lassan kiérkezett a vacsoránk, majd miután elfogyasztottuk visszamentünk a szállodába. Apa a saját szobája felé vette az irányt, én pedig Heikkihez mentem. Bekopogtam, majd pár pillanat múlva nyílt az ajtó.
- Szia! – köszönt mikor beléptem, s amint becsukódott az ajtó hosszasan megcsókolt.
- Szia! – köszöntem én is.
- Most értem vissza, Sebbel edzettünk. Épp zuhanyozni indultam. Megvársz? 2 perc és kész leszek!
- Rendben! – mondtam, majd megpuszilta homlokom és eltűnt.
Lefeküdtem az ágyra és azon gondolkodtam, mi baja lehet Heikkinek.
Egyszer rám
se néz, máskor pedig megőrül értem. Amint ezen morfondíroztam, végzett a
fürdőben, és egy szál törölközőben lépett ki. Leült az ágy szélére, majd
megsimította combomat.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Semmi. – mondtam, s erőltettem egy mosolyt.
- Látom, hogy valami bánt.
- Kettőnkön gondolkodtam. – mondtam, majd közelebb húzódtam hozzá, végül az ölébe ültem, s átöleltem.
- Hogy?
- Olyan fura voltál ma. Nem akartad, hogy Britta meglásson minket, elhúzódtál mikor meg akartalak érinteni a garázsban..
- Csak még nem tudom, hogy kezelni ezt a helyzetet. Mégiscsak a főnököm lánya a barátnőm.
- És ez miért baj? Rengeteg csapattag szeretné, hogy összejöjjünk, szóval nem kell aggódnod miattuk.
- Ha te mondod.. – sóhajtott, majd megcsókolt.
Miután úgy tűnt, sikerült tisztázni a dolgokat, lefeküdtünk aludni. Viszont a java még csak ez után jött.
- Semmi. – mondtam, s erőltettem egy mosolyt.
- Látom, hogy valami bánt.
- Kettőnkön gondolkodtam. – mondtam, majd közelebb húzódtam hozzá, végül az ölébe ültem, s átöleltem.
- Hogy?
- Olyan fura voltál ma. Nem akartad, hogy Britta meglásson minket, elhúzódtál mikor meg akartalak érinteni a garázsban..
- Csak még nem tudom, hogy kezelni ezt a helyzetet. Mégiscsak a főnököm lánya a barátnőm.
- És ez miért baj? Rengeteg csapattag szeretné, hogy összejöjjünk, szóval nem kell aggódnod miattuk.
- Ha te mondod.. – sóhajtott, majd megcsókolt.
Miután úgy tűnt, sikerült tisztázni a dolgokat, lefeküdtünk aludni. Viszont a java még csak ez után jött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése