53. rész

A következő napok fárasztóan teltek. Nem vagyok még hozzászokva az egész napos rohangáláshoz, valamint a korán keléshez. Péntek reggel fáradtan keltem. Mivel még elég korán volt, és anyáék ma nem jöttek velünk, apával ketten ültünk az étkezőben.
- Figyelj, Stacy! Édesanyáddal tegnap este arra jutottunk, hogy neked is kell egy saját autó, így ha megfelel, az FX38 hivatalosan is a tiéd. – mondta apa.
- Hogy mi? – néztem döbbenten. – Ez komoly?
- Igen! Teljesen! De gyerünk, mert elkésünk!
Fogtam cuccaimat, valamint a most már hivatalosan is saját kocsim kulcsait, majd elindultunk. Mikor odaértünk a rajongók egy része már elfoglalta helyét. A garázsok kinyitottak, és sorban futottak be a versenyzők is. Lassan elérkezett az idő, hogy elkezdődjön az első edzés, én pedig elfoglaltam helyemet. Az első szabadedzés nem ment valami jól, hisz az esős időjárás miatt sok kört nem tudtak megtenni a versenyzők. Mark a 18., Sebastian a 21. lett. Mikor vége lett, fölmentem Sarah-hoz a boxok fölötti étterembe, s miközben megebédeltem, beszélgettem barátnőmmel, átraktam a délelőtt készített képeket laptopomra, majd közösen átnéztük őket. Ám a pihenésre nem sok idő volt, ugyanis lassan megkezdődött a 2. edzés. Ismét elfoglaltam helyemet, ahonnan sok jó képet sikerült készítenem. Ez az edzés, már jobb volt. A pilóták 2-3 helyen végeztek, szintén Mark-Sebastian sorrendben. Mikor vége lett, visszamentem Sarah-hoz. Mivel sok dolga volt, kerestem egy üres asztalt és laptopommal, valamint egy üdítő társaságában leültem. Épp a képeket néztem át, mikor Heikki állt meg mellettem.
- Egyedül? – kérdezte,
- Igen. Nem ülsz le? – kérdeztem.
- Csak ha nem zavarlak!
- Miben zavarnál? – mosolyogtam. – Legalább segítesz.
- Örömmel! Miben?
- Őszintén, jó? – néztem rá, mire bólintott. – Milyenek a képek? – fordítottam felé laptopom.
- Szerintem jók lettek! – mondta miután megnézte őket. – Nekem tetszenek!
- Remélem a nagyfőnöknek is!
- Biztos vagyok benne, hogy neki is tetszik majd! – mondta. – Amúgy, van valami programod még mára?
- Tudtommal nincs! Már csak Sarah-t várom, hogy haza induljunk.
- Nagyszerű! Akkor nyugodtan eljöhetsz velem!
- Hova?
- Csak ide a pályára, sétálni.
- Felőlem!
- Akkor háromnegyed óra múlva találkozzunk a boxutca kijáratánál! Még el kell mennem, Sebbel edzeni.
- Rendben! – mondtam, majd ő elment, én pedig odaültem a pulthoz Sarah-val beszélgetni. – Elmegyek Heikkivel a pályára sétálni. Csörögj, ha végeztél, és a kocsinál találkozunk, jó? – kérdeztem, mikor már lassan indulni készültem.
- Oké! Jó sétálást! – mosolygott Sarah.
Mikor a boxutca kijáratához értem Heikki már várt. Lassan elindultunk bejárni a pályát.
- Figyelj csak! Sebastiannak szerdán lesz a születésnapja, és Németországban tartunk egy kisebb összejövetelt. Arra gondoltunk, hogy te is eljöhetnél. Nem lesz nagy dolog, csak egy ebéd lesz. – mondta
- Örülök, hogy gondoltatok rám is, de nem nagyon ismerem Sebastiant és nem is vagyunk olyan kapcsolatban.
- Nem baj, attól eljöhetsz! Seb örülni fog neked!
- Legyen! – egyeztem bele.
Az út többi részén rengeteget nevettünk. Jól éreztem magam Heikki társaságában. Olyanok voltunk, mint 2 kamasz. Amint elbúcsúztunk, megkerestem Sarah-t, majd haza indultunk. Nem sokkal később apa is jött utánunk. Mikor hazaértünk megvacsoráztunk, majd elmentem zuhanyozni. Amint végeztem a fürdőben, átküldtem a képeket a csapatnak, majd aludtam. Reggel, vagyis inkább hajnalban, telefoncsörgésre ébredtem.

- Haló!? – szóltam bele álmosan.
- Jó reggelt! Fölébresztettelek? – kérdezte Heikki.
- Nem, dehogy! Mindig 2órával hamarabb föl vagyok, mint az ébresztőm szól! – mondtam ironikusan, mire hallottam, hogy Heikki elneveti magát.
- Mikor jössz ki a pályára?
- Kb 2,5 óra múlva érek ki, miért?
- És nem szeretnél hamarabb kijönni?
- Öö.. nem!
- Pedig eljöhetnél velünk futni. Rád fér egy kis mozgás!
- De álmos vagyok! Aludni akarok!
- Ennyit kibírsz!
- Rendben! – sóhajtottam.
- Akkor 1 óra múlva találkozunk a parkolóban!
- Oké! – mondtam.
Miután letettem a telefont kimásztam az ágyból és elkezdtem készülődni. Fölvettem egy ruhát, amiben futni szoktam, 

valamint eltettem egy váltó ruhát is, 

bepakoltam fényképezőgépem, laptopom, és minden szükséges kelléket még, majd elindultam. Szűk fél óra múlva már a pálya melletti parkolóban is voltam. Nemsokára 2 Infiniti parkolt le mellém, majd az egyikből Sebastian, a másikból pedig Heikki szállt ki.
- Jó reggelt! – mondta ásítva, mikor kiszálltam az autóból.
- Jó reggelt! – köszönt Sebastian.
- Mi az, csak nem álmos vagy? – kérdezte nevetve Heikki.
- Neem! – mondtam. – Még otthon aludhatnék!
- Ne nyavalyogj! Rád fér egy kis testmozgás!
- Mozgok én eleget!
- Mégis eljöttél!
- Mert tudom, hogy addig úgysem hagynál!
- Nem szeretném megzavarni vitátokat, de közben nem indulhatnánk? – kérdezte Sebastian.
- De! – válaszolta Heikki.
Fogtuk cuccainkat, majd elindultunk. Lepakoltunk a motorhome-ba, kimentünk a pályára, bemelegítettünk, majd elindultunk. Jó fél óra múlva értünk vissza. Miután lezuhanyoztunk, és átöltöztünk elmentünk reggelizni. Amíg vártunk, hogy kihozzák, fölhívtam apát és Sarah-t, majd tájékoztattam őket, hogy már a pályán vagyok. Mikor visszatértem Heikkiék körébe megreggeliztük, 

aztán saját dolgunkra indultunk. Sebastianék felkészülni mentek, én pedig készítettem néhány képet az érkező szerelőkről és az „ébredező” boxutcáról, majd kerestem egy nyugisnak mondható helyet és fölmentem netre. Nemsokára apa és Sarah is megérkezett, valamint a pilóták is elkezdtek szállingózni. Készítettem az előkészületekről is képeket, majd fölmentem Sarah-hoz. Az utolsó edzés kezdete előtt lementem a garázsba, és onnan figyeltem az eseményeket. Mikor vége lett elmentünk apával ebédelni. Mivel neki ebéd után dolgozni kellett menni, úgy döntöttem, teszek egy sétát a paddockba. Egyszer csak ismerős arc jött velem szembe.
- Szia Alex! – mosolyogtam. – Nem is mondtad, hogy kijössz!
- Szia Stacy! Nem tudtam, hogy itt leszel! Azt hittem, nem szeretsz futamokra járni.
- Így is volt, addig, amíg nem tették kötelezővé. Jelenleg itt dolgozom.
- Ez tök jó!
- Tegnap is itt voltál? Nem láttalak.
- Nem, csak szombat-vasárnapra jöttem ki,
- És hova szól a jegyed?
- Majd az étteremből nézem. VIP jegyem van, szóval.
- VIP?
- Igen! Anya a BBC-nél dolgozik, és kaptam tőle egy jegyet.
- Akkor jó szórakozást! Nekem viszont mennem kell!
Miután elváltunk bementem a garázsba. Mivel már megkezdték az előkészületeket, én is elfoglaltam helyem. Nemsokára megkezdődött az időmérő edzés. Sikerült sok jó képet készítenem, s amint vége lett, mehettem a TOP3-ról is képet készíteni. 

Pontosabban csak Sebastianról, aki a 2. helyet szerezte meg. Mikor vége lett a fényképezkedésnek, az első 3 helyezet elment az interjúszobába, én pedig rohantam, hogy Markról is készítsek képeket nyilatkozat közben. Mikor ő végzett, Sebastian is megérkezett. Amint ő is úgy gondolta, hogy elég kérdésre válaszolt, visszamentünk a garázsba és végre lett egy kis nyugim. Leültem a paddockba, majd megnéztem, mi újság a nagyvilágban. Nemsokára apáék álltam meg előttem.
- Szia Stacy! Épp vacsorázni indulunk. Velünk tartasz? – kérdezte anya.
- Sziasztok! Persze! – bólintottam.
Bezártam a netet, lecsuktam laptopom fedelét, majd fölmentünk az étterembe. Vacsora után anyáék haza indultak, én pedig megvártam még Sarah-t. Amíg ő dolgozott, kiültem a paddockba az egyik kanapéra, majd áttettem képeimet a laptopra. Mikor fölnéztem, Heikkit láttam meg elsuhanni előttem.

- HEIKKI! – szóltam utána. – Nagyon sietsz? – kérdeztem, mikor visszafordult.
- Szia! Nem, miért?
- Csak a szerdai dologgal kapcsolatban szeretnék kérdezni.
- Mond! – ült le mellém.
- Te jobban ismered Sebastian. Mit vegyek neki?
- Fogalmam sincs. Még azt sem tudom, hogy tőlem mit kap. De figyelj, keddre van valami programod?
- Nem tudok róla. Miért?
- Hétfőre haza kell mennem, de kedden visszajövök, és elmegyünk együtt nézni valamit. Szerdán pedig megyünk együtt Németországba.
- Felőlem mehetünk! – lépett oda Sarah.
- Rendben! – néztem Sarah-ra. – Nekem megfelel! – néztem vissza mosolyogva Heikkire.
- Akkor megbeszéltük! A parkolóba indultok?
- Igen!
- Nem baj, ha veletek tartok?
- Dehogy is! – mosolyogtam, majd elindultunk.
A kijárathoz érve ismerős emberrel találkoztunk.
- Szia Alex! – köszönt neki Sarah, mikor meglátta.
- Szia Sarah! Szia Stacy! – mosolygott. – Te nem Sebastian Vettel személyi edzője vagy? – nézett Heikkire.
- De! Heikki Huovinen! – mutatkozott be.
- Alex Patrick!
- Hogyhogy még itt vagy? – kérdeztem.
- Anyát várom. Elvitte az autót. Londonba kellett mennie még 2óra előtt. – mondta, majd az órájára nézett. – Már rég itt kellene lennie.
- Mikor hívtad?
- Már 2,5 órája. Akkor indult. Londonból.
- Akkor már tényleg itt kellene lennie. Tudod mit? Hívd föl, hogy hol van, és ha úgy van, hazaviszlek!
- Azt megköszönném! – mosolygott, majd ő telefonálni kezdett, mi pedig az autóhoz mentünk.
Nemsokára Alex odajött hozzánk.
- Lerobbant az autója London szélénél. – mondta. – Akkor megtennétek, hogy hazavisztek?
- Persze! Üljetek be, mindjárt megyek én is! – mondtam.
- Akkor holnap találkozunk! – mondta Heikki. – Apropó, holnap estére van valami dolgod?
- Eddig nincs, miért?
- A csapattal teszünk egy levezető kört a pályán. Velünk tarthatnál. Elvégre csapattag vagy.
- Nem, kösz! Elég volt a ma reggeli is! Így is örülök, ha holnap fel tudok kelni!
- Nem is volt az annyira vészes! – nevetett.
- Neked! – mondtam, majd Sarah megnyomta a dudát az autómon. – Mennem kell! – sóhajtottam.
- Rendben!
- Figyelj csak! Foglaltál már jegyet szerdára?
- Nem. Majd ma este szeretnék.
- Akkor ne foglalj! Gyere velem! A magángéppel megyek.
- Oké!
- De tényleg megyek! Majd találkozunk!
Búcsúzás képen Heikki megölelt, adott 3 puszit, majd elváltunk.
- Stacy, lehet egy kérdésem? – kérdezte Alex, mikor beszálltam.
- Persze! – mondtam.
- Tévedek, ha azt mondom, odáig vagy Heikkiért?
- Eltaláltad! Tévedsz! Ő csak barát!
- Szeretnék én egyszer ilyen barátja lenni egy lánynak!
- Azt ki kell érdemelned! – mondtam, majd elindultunk.
Nemsokára megérkeztünk Caroline-ék házához, ahol kitettük Alexet, majd ketten mentünk tovább Sarah-val.
- Mi a baj? – kérdezte mikor hazaértünk.
- Semmi. Fáradt vagyok.
- Stacy! Ne játsszuk ezt el!
- Alex kérdése. Lehet, hogy nem téved. Mikor Heikkivel vagyok, akkor boldogabb vagyok, mint bármikor. Ha nem vele vagyok, csak rá tudok gondolni.
- Akkor beszélj vele!
- Nem lehet!
- Miért?
- Mert én voltam oda azért, hogy csak barátok maradjunk! Hogy venné ki magát, ha most meg elé állnék, hogy „azt hiszem beléd zúgtam”?
- De így sem lesz jobb!
- Tudom! – sóhajtottam.
- Vigyázz magadra az éjszaka! Holnap találkozunk! De ha bármi van, szólj! Akár az éjszaka közepén is! Jövök!
- Rendben! Köszönöm! – öleltem meg.
Mikor elbúcsúztunk bementem a lakásba, fölmentem szobámba, a fürdőben engedtem egy kád forró vizet, majd elmerültem benne. Kb háromnegyed órán át áztattam magam, majd elmentem aludni.

52. rész

Reggel korán kelte, ugyanis elvittem anyát ultrahangra, valamint, mivel apa ránk hagyta, hogy kiválasszuk a bútorokat a kis jövevénynek, pár bababoltba is benéztünk.
- És, gondolkodnak már a neveken? – kérdezte az orvos.
- Vannak nevek, amelyek tetszenek, de még nem döntöttük el pontosan. – mondta anya.
Mikor végeztünk a dokinál, elmentünk bútorokat nézni, rendelni. Találtunk egy kiságyat, egy pelenkázót, és több bútort is, valamint elmentünk kiválasztani a padlót és a fel festéket. Mikor hazaértünk megebédeltünk, majd anya fölhívta a mestereket, akik hétfőre el is vállalták a babaszobát. Fölmentem a szobámba, majd szétnéztem neten. Mivel már lassan 2 óra volt, és 3ra beszéltük meg Heikkivel a találkozót, lassan készülődni kezdtem. Átöltöztem, 

kivasaltam hajam, tettem föl egy halvány sminket, fogtam a kocsi kulcsot és elindultam. Nem sokkal 3 óra előtt már a megbeszélt silverstone-i kávézó előtt voltam. Amint beléptem, rögtön megpillantottam az egyik asztalnál Heikkit Brittával beszélgetni. Mikor a finn meglátott, rögtön intett, hogy menjek oda.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Szia Stacy! Már ennyi az idő? – nézett Britta az órájára. – Nekem mennem kell. Majd találkozunk! Sziasztok! – mondta, majd elment.
- Hova megy? – kérdeztem.
- Sebnek jelenése van egy PR eseményen. Oda megy.
Kb fél órát voltunk a kávézóban, majd átmentünk a pályára. Sétáltunk a paddockban, a boxutcában, és beszélgetés közben csináltam néhány képet az előkészületekről, valamint néhány kép sikeredett a bolondozásainkról is. Jó volt újra személyesen is beszélgetni Heikkivel. Épp a kijárat felé tartottunk, mikor ismerős személlyel találkoztunk.
- Sziasztok! – köszönt Stuart,
- Szia! – köszöntünk neki egyszerre.
- Merre mentek?
- Lassan hazafelé, miért? – válaszoltam.
- Nem tartotok velünk? Páran elmegyünk vacsorázni, majd beülünk valahova egy sörre.
- Nekem még haza kell jutnom a kocsival, de a vacsiba benne vagyok. – mondtam.
- Nekem viszont mennem kell. Még találkozom Sebbel. – mondta Heikki.
- Rendben! Akkor majd találkozunk! – mondtam.
Miután Heikkivel elváltunk egy kis étterembe mentünk, ahol megvacsoráztunk.
- Biztos nem jössz velünk? – kérdezte Stu, mikor kifelé indultunk.
- Biztos! Holnap sok dolgom lesz. – mondtam.
- Akkor majd találkozunk! – mondta, majd én haza, ők pedig egy bárba indultak.
Mikor beléptem a lakásba anyáék a nappaliban beszélgettek.
- Merre jártál? – kérdezte anya. – Azt hittem, haza érsz vacsorára.
- Néhány csapattaggal vacsoráztam. Sajnálom! Szólnom kellett volna, de lemerült a mobilom. – mondtam.
- Nem baj! Azért legközelebb szólj!
- Rendben! A szobámban leszek. Szerintem fürdök és alszom. Jó éjt
- Jó éjt! – mondták egyszerre apáék, majd fölmentem.
Lezuhanyoztam, föltettem a képeket laptopomra, majd átküldtem a csapatnak, aztán aludtam. Reggel mindenki korán kelt, hisz mentünk Silverstone-ba. Reggeli után összeszedtük cuccainkat, majd elindultunk. Mikor odaértünk apa elment dolgozni, anyáék beültek a boxok fölötti étterembe, én pedig a paddockba vettem az irányt, ahol Brittával futottam össze, majd leültünk egy kávéra.
- Akkor, üdv a csapatban! – mondta.
- Egyelőre csak próbaidőn vagyok!
- Biztos, hogy fölvesz! Láttam a múltkori képeidet, és tényleg jók!
- Ez még nem jelenti azt, hogy itt fogok dolgozni. 2 hétvégém van a bizonyításra. De mennem kel, nemsokára indulnak pályabejárásra Markék.
- Rendben! – mosolygott Britta, majd eljöttem.
Útközben megnéztem az eddig készített képeket, és annyira bele voltam bújva a fényképezőgépembe, hogy nem néztem előre, így összeütköztem valakivel.
- Bocs! – mondtam, majd fölnéztem.
- Semmi baj! – mosolygott Stuart. – Ha már így összeütköztünk, nem iszol meg velem egy kávét?
- Sajnálom, most nem lehet! Mennem kell dolgozni.
- Dolgozni? – nézett meglepetten.
- Igen. Próbaidős fotós vagyok nálatok.
- Ez komoly? Miért nem mondtad tegnap?
- Igen! – mosolyogtam. – Mert elfelejtettem.
- De hát ez nagyszerű! – mondta, majd megölelt. Fölkapott és megpörgetett.
- Most már letehetsz! – nevettem. – Mennem kell Markékkal pályabejárásra.
- Akkor irány dolgozni! És vendégem vagy egy ebédre!
- Rendben! – mosolyogtam, majd otthagytam.
Megkerestem Markékat, majd nem sokkal később elindultunk. Mivel Sebastianék negyed órával később indultak, úgy döntöttem, bevárom őket a pálya felénél. Kb 10 perc semmit tevés után végre megláttam a csapatot. Róluk is csináltam néhány képet, 

majd lassan visszaértünk a garázsba. Épp Stuartot kerestem a megbeszélt ebéd miatt, mikor Heikkiékkel találkoztam.
- Stacy! – szólt utánam Heikki. – Nem tartasz velünk? Épp ebédelni készülünk.
- Sajnálom, de már másnak ígértem magam ebédre.
- Kár. – mondta Heikki mosolyogva, majd tovább indultam.
Nemsokára meg is találtam a keresett személyt. Beültünk az étterembe, majd ebéd közben elmeséltem neki mindent a próbaidős munkámról. Mikor végeztünk az étkezéssel Stuartnak dolgozni kellett menni, nekem viszont volt pár szabad órám. Kerestem egy csöndesebb helyet és laptopom, valamint egy ital társaságában leültem. Szétnéztem, mi újság a nagyvilágban, valamint átnéztem az eddig készített képeket. 

Mikor meguntam a neten bóklászást, úgy döntöttem, sétálok kicsit a paddockban. Nemsokára elérkezett az idő, és be kellett mennem a sajtótájékoztatóra Markot fényképezni. Mikor annak vége lett, visszamentem a garázsba, amíg a pilóták felkészültek az autogramosztásra. Lassan elérkezett az idő, és a pilóták kiültek asztalukhoz, én pedig mentem őket fényképezni. Mikor annak vége lett, elmentem apát megkeresni.
- Mikor végzel? – kérdeztem apát.
- Fogalmam sincs! Még kb 1 óra.
- Rendben! Majd csörögj, ha végeztél, és a parkolóban találkozunk, jó?
- Jó! – mondta, majd elváltunk.
Átmentem a paddockba, ahol leültem, majd a ma készített képeket átküldtem a csapatnak. Nemsokára csörgött a telefon. Apa volt az, így lecsuktam laptopom, majd elindultam. Apa már a parkolóban várt. Beszálltunk az autóba, majd haza indultunk. Megvacsoráztunk, majd fölmentem szobámba. Mivel eléggé lefárasztott a mai nap, lezuhanyoztam, majd aludtam.

51. rész

- Ahogy ez a felvétel is igazolja, az önök gyermekének a neme kislány. – mondta ki a doki.
- Igen! – örültem.
- Egészen biztos? – kérdezte apa.
- Eddig az összes ultrahang felvétel ezt igazolta.
- Akkor lesz még egy lányom! – mosolygott.
Mikor végeztünk az orvosnál haza indultunk. Épp a szobámba indultam, amikor szólt apa.
- Stacy, kérlek, gyere ide. – mondta. – Szeretnék mondani valamit.
- Mi az? – kérdeztem.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk nyaralni?
- Felőlem! – rántottam meg a vállam.
- Holnap indulnánk, Franciaországba.
- Hogy mi? És miért csak most mondod?
- Mert most kaptunk visszaigazolást, hogy mehetünk.
- Értem. És mikor indulunk?
- Délelőtt 10kor indulunk a cranfieldi repülőtérről.
- Értem. Akkor elkezdek pakolni. – mondtam, majd fölmentem a szobámba.
Mielőtt elkezdtem volna, pakolni, dobtam egy SMS-t Sarah-nak, hogy mi a helyzet, és ha tud, jöjjön már át. 2 perc múlva már a szobámban is volt. Miután elmeséltem neki, hogy hogy jött ez a hirtelen nyaralási ötlet, majd félve fordultam felé.
- Lehetne egy nagy kérésem?
- Persze! Nyugodtan!
- Vigyáznál Tainara, amíg nem leszünk itthon?
- Természetesen!
- Nagyon szépen köszönöm! – öleltem meg.
Mikor nagyjából bepakoltam kész lett a vacsora. 

Sarah-t nem nagyon kellett győzködni, hogy vacsorázzon nálunk. Mikor megvacsoráztunk barátnőm hazament, én pedig fölmentem szobámba. Szétnéztem neten, valamint elbúcsúztam a többiektől. Kb 1 óra múlva lecsuktam laptopom fedelét és elvittem Tainat sétálni. Mikor hazaértünk játszottam még vele egy kicsit a kertben, majd visszamentem szobámba. Nem sokkal később apa jött utánam.
- Nincs kedved a nyaraláshoz, igaz? – ült le ágyamra.
- Őszintén? – sóhajtottam. – Nem sok. De igazából semmihez nincs kedvem.
- Jó lesz, hidd el! Jót fog tenni! Nem fogsz annyit rá gondolni!
- Talán igazad van. – sóhajtottam.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd mikor kiment bevonultam a fürdőbe. Vettem egy forró fürdőt, fogat mostam, majd aludtam. Reggel korán keltem. Lezuhanyoztam, felöltöztem,

 bepakoltam mindent, ami kimaradt, majd átvittem Tainat Sarah-hoz.
- Jó nyaralást! És aztán minden nap hívj! – ölelt meg.
- Megígérem! És köszönöm, hogy vigyázol Tainara.
- Bármikor nagyon szívesen!
Mikor elbúcsúztunk visszamentem a lakásba, bepakoltuk az autóba a cuccokat, majd mivel Natasha nem velünk jött, hanem egy délutáni géppel repült Németországba a szüleihez, elvitt minket a reptérre. Mikor odaértünk elbúcsúztunk tőle is, megkerestük a repülőt, pár perc múlva pedig már úton voltunk nyaralni.
*13 nappal később.*
A nyaralás jól telt, de jó volt újra otthon lenni. Hiányzott az angol levegő, a ház és a többiek.
- Otthon, édes otthon! – mondtam, mikor beléptem a házba.
- Sziasztok! – lépett ki az étkezőből Natasha.
- Mikor jöttél? – kérdeztem meglepetten.
- Tegnap este. – válaszolta. – Hazahoztam Tainat is.
- Rendben! – mondtam. – A szobámban leszek.
Fölmentem a szobámba, majd kipakoltam. Amint végeztem átmentem Sarah-ékhoz. Mikor beléptem a házba rögtön a nyakamba ugrott. Fölmentünk a szobájába és elmeséltem neki mindent a nyaralásról. hirtelen telefoncsörgés törte meg beszélgetésünket. A telefonom ismeretlen számot jelzett ki.
- Haló!? – szóltam bele.
- Jó napot kívánok! Stacy Hornert keresem!
- Én vagyok az.
- Dietrich Mateschitz vagyok, Tudnánk találkozni valamikor?
- Természetesen!
- Be tudna jönni holnap délelőtt 10re a gyárba?
- Persze!
- Köszönöm szépen! Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
- Ki volt az? – kérdezte Sarah.
- Dietrich Mateschitz. – válaszoltam.
- Miért?
- Találkozni akar velem.
- Hogy hogy?
- Nem tudom. Holnap délelőtt kiderül.
Miután mindent kibeszéltünk, haza indultam.
- Apa, nem tudod, Dietrich Mateschitz miért akar találkozni velem? – kérdeztem rögtön apát, amikor beléptem a nappaliba.
- Nem. Miért? Találkozni akar veled? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Nemrég hívott. Holnap délelőtt 10re megyek be a gyárba.
- Ha szeretnéd, fölhívok pár embert, hátha tudnak valamit.
- Nem kell. Holnap úgyis kiderül. A szobámban leszek. – mondtam, majd fölmentem.
Szétnéztem neten, 

majd szólt Natasha, hogy kész a vacsora. Lementem enni, vacsi után pedig elvittem Tainat sétálni. 

Út közben Caroline-nal futottam össze.
- Szia! Nem is szóltál, hogy itthon vagy! – mondta.
- Szia! Nemrég értünk haza. Holnap gondoltam, hogy átmegyek majd hozzátok. Eléggé lefárasztott az utazás. – mondtam,
- Akkor várlak holnap! Most viszont megyek, mert bezár a bolt, és Alex őfelségének pisztácia kell.
- Még itt van?
- Igen. Mégiscsak elmentünk nyaralni és ő vigyázott addig a házra. Csak közben kirúgták a munkahelyéről. És belebetegedett. Szóval nekem kell ápolni őt. Most az az ötlete támadt, hogy ideköltözik, és itt keres munkát. De akkor én megyek apához!
- Ennyire szörnyű? Én nem így ismertem meg.
- Mert te nem vagy az unokahúga. Folyamatosan parancsolgat, kioszt, mindenbe beleszól. Ahh.. Szörnyű. De azért szeretem. – mosolyodott el a végére. – De tényleg megyek, mert bezárnak a boltok.
- Rendben! Üdvözlöm Alexet! Szia!
Miután elváltunk haza mentem. Beszélgettünk még egy kicsit anyáékkal, majd föl vonultam szobámba. Megfürödtem, majd lefeküdtem aludni. Reggel korábban keltem, mint szoktam, ugyanis be kellett mennem Dietrich-hez. Fölkeltem, majd álmosan mentem le az étkezőbe.
- Jó reggelt! Hogyhogy ilyen korán? – kérdezte Natasha.
- Jó reggelt! Be kell mennem a gyárba.
- Mert?
- Találkozóm van Dietrich Mateschitz-cel. Nem mondtam?
- Nem.
- Tegnap fölhívott, hogy ma be tudnék-e menni hozzá.
Reggeli után fölmentem a szobámba, majd elkészültem. 

- Elmentem! Majd szólok, ha van valami! – mondtam anyának.
- Rendben! Vigyázz magadra! Óvatosan vezess!
- Oké! Majd jövök!
Fogtam kocsi kulcsát, lementem a garázsba, beültem az autóba, majd elindultam. A jó útviszonyoknak hála, gyorsan odaértem. Leparkoltam, majd bementem.
- Szia! Dietrich Mateschitz-cel van találkozóm. – mondtam a recepciósnak.
- Szia! Egy pillanat! Szólok neki! Addig ülj le! – mondta. – Nemsokára itt van! – mondta nem sokkal később.
- Rendben! Köszönöm!
Pár perc múlva megérkezett a tulajdonos.
- Üdvözlöm! Dietrich Mateschitz vagyok! – nyújtott kezet.
- Jó napot kívánok! Stacy Horner!
- Jöjjön, fölmegyünk az irodámba!
- Rendben! – mondtam, majd elindultunk.
- Nos, - kezdett bele. – nem is húznám az időt. Ezeket a képeket ön készítette, nem igaz? – mutatott párat az általam készítettek közül.
- Igen, valójában az én képeim. – mondtam.
- Nagyon tetszenek a képei, és úgy néz ki, meg fog üresedni a csapatfotósi állás. Nem lenne kedve nálunk dolgozni?
- Nem is tudom. Nem vagyok profi fotós, csak hobbi szinten űzöm ezt.
- A Brit, valamint a Német nagydíj alatt próbaidős lenne. És ha jók a képei, valamint tetszik önnek a munka, örömmel látjuk körünkben.
- Rendben!
- Akkor Gratulálok! Hivatalosan is próbaidős alkalmazott nálunk!
- Köszönöm szépen! Lehetne egy kérésem?
- Természetesen!
- Szeretném, hogyha nem, mint „Christian Horner lánya” kezelnének, hanem mint Stacy Hornert.
- Ez csak természetes! Szeretném, ha 9én tudnánk találkozni, hogy megbeszéljük a döntést.
- Persze!
- Majd a későbbiekben megbeszéljük, hogy 9én hány órakor találkozunk. Viszont látásra!
- Viszont látásra! – mondtam, majd kijöttem az irodából.
Azonnal az ebédlőbe mentem, ahol ittam egy pohár narancslevet, s közben fölhívtam anyát.

- Képzeld, állás ajánlatot kaptam! – vágtam rögtön bele mondanivalómba.
- Tényleg? – kérdezte döbbenten anya.
- Igen. Mint csapatfotós! Itthon, valamint Németországban leszek próbaidőn, az után dönt a sorsomról Dietrich.
- Ez nagy jó! – örült.
- De most leteszem! Megkeresem apát és neki is elmondom. Majd otthon elmondok mindent részletesen! – mondtam, majd letettem.
Mikor végeztem a telefonálással apa keresésére indultam. Mivel sehol sem találtam, lementem a recepcióra érdeklődni.
- Christian épp egy PR eseményen vesz részt, de kb 5 perc múlva vége lesz. Menj föl addig az irodájába nyugodtan! Majd szólok neki, hogy ott várod.
- Rendben! Köszi! – mosolyogtam, majd fölmentem.
Már vagy 10 perce vártam, mikor még mindig nem jött. Úgy döntöttem, addig kipróbálom az irodájában lévő szimulátort, hogy megtudjam, mit esznek rajta annyian. Épp a silverstone-i pálya közepén tartottam, mikor apa belépett.
- Úgy tudtam, nem érdekel az ilyesmi. – mondta felém sem nézve.
- Unatkoztam. – mondtam. – Amúgy ez tök jó! Miért nem mondtad eddig?
- Mert nem kérdezted. Amúgy ez semmi, ahhoz képest, amit a pilótáink használnak.
- Miért, az milyen?
- Az olyan, mintha rendes Forma1-es autóban ülnél. De gyerünk ebédelni!
- És nem..
- Eltaláltad. – vágott szavamba. – Nem próbálhatod ki. Inkább mond el, mit akart Dietrich.
- Állás ajánlatot kaptam. – mondtam, mikor leültünk az egyik asztalhoz.
- Hogy mi? – nézett döbbenten.
- Látta a képeimet, amiket Monacóban készítettem és tetszettek neki. Itt és Németországban leszek próbaidős.
- Ez nagyszerű! Gratulálok! – ölelt meg.
Miután kibeszéltük a dolgot, haza indultam. Otthon anyáéknak is elmeséltem mindent, majd először Bonnie-t látogattam meg, majd Caroline-t és Alexet, végül Sarah-ékhoz mentem. Mikor elmeséltem neki is, hogy miért keresett Dietrich, nagyon megörült.
- Viszont nekem is van egy hírem. – mondta.
- Micsoda?
- Anyáék üzemeltetik a versenypályán lévő éttermet.
- Mi? Mikortól?
- Tegnaptól. Múlthéten intézkedtek. És úgy néz ki, a Forma1 alatt ott fogok dolgozni.
- Ez tök jó!
- Csak engem annyira nem vonzzanak az ilyen sportok.
- Tudom. Engem se, de legalább azt fogom csinálni, amit szeretek! – mosolyogtam.
Mikor kibeszélgettük magunkat haza mentem. Épp akkor lett kész a vacsora. 

Miután végeztünk a vacsorával elvittem Tainat sétálni, majd mikor hazaértünk fölmentem netre. Skype-on Heikkit találtam, akivel 1,5 órán át beszélgettünk. Elmeséltem neki, hogy próbaidős leszek a csapatnál, aminek nagyon örült, valamint megbeszéltünk egy találkozót is másnap délutánra. Beszélgetésünk lezárása után kikapcsoltam a laptopom, bevonultam a fürdőbe, majd amikor ott végeztem lefeküdtem aludni.

~ Név

A lány nevek versenye lezárult és felkerültek a fiú nevek. Szavazzatok arra is! :)