51. rész

- Ahogy ez a felvétel is igazolja, az önök gyermekének a neme kislány. – mondta ki a doki.
- Igen! – örültem.
- Egészen biztos? – kérdezte apa.
- Eddig az összes ultrahang felvétel ezt igazolta.
- Akkor lesz még egy lányom! – mosolygott.
Mikor végeztünk az orvosnál haza indultunk. Épp a szobámba indultam, amikor szólt apa.
- Stacy, kérlek, gyere ide. – mondta. – Szeretnék mondani valamit.
- Mi az? – kérdeztem.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk nyaralni?
- Felőlem! – rántottam meg a vállam.
- Holnap indulnánk, Franciaországba.
- Hogy mi? És miért csak most mondod?
- Mert most kaptunk visszaigazolást, hogy mehetünk.
- Értem. És mikor indulunk?
- Délelőtt 10kor indulunk a cranfieldi repülőtérről.
- Értem. Akkor elkezdek pakolni. – mondtam, majd fölmentem a szobámba.
Mielőtt elkezdtem volna, pakolni, dobtam egy SMS-t Sarah-nak, hogy mi a helyzet, és ha tud, jöjjön már át. 2 perc múlva már a szobámban is volt. Miután elmeséltem neki, hogy hogy jött ez a hirtelen nyaralási ötlet, majd félve fordultam felé.
- Lehetne egy nagy kérésem?
- Persze! Nyugodtan!
- Vigyáznál Tainara, amíg nem leszünk itthon?
- Természetesen!
- Nagyon szépen köszönöm! – öleltem meg.
Mikor nagyjából bepakoltam kész lett a vacsora. 

Sarah-t nem nagyon kellett győzködni, hogy vacsorázzon nálunk. Mikor megvacsoráztunk barátnőm hazament, én pedig fölmentem szobámba. Szétnéztem neten, valamint elbúcsúztam a többiektől. Kb 1 óra múlva lecsuktam laptopom fedelét és elvittem Tainat sétálni. Mikor hazaértünk játszottam még vele egy kicsit a kertben, majd visszamentem szobámba. Nem sokkal később apa jött utánam.
- Nincs kedved a nyaraláshoz, igaz? – ült le ágyamra.
- Őszintén? – sóhajtottam. – Nem sok. De igazából semmihez nincs kedvem.
- Jó lesz, hidd el! Jót fog tenni! Nem fogsz annyit rá gondolni!
- Talán igazad van. – sóhajtottam.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd mikor kiment bevonultam a fürdőbe. Vettem egy forró fürdőt, fogat mostam, majd aludtam. Reggel korán keltem. Lezuhanyoztam, felöltöztem,

 bepakoltam mindent, ami kimaradt, majd átvittem Tainat Sarah-hoz.
- Jó nyaralást! És aztán minden nap hívj! – ölelt meg.
- Megígérem! És köszönöm, hogy vigyázol Tainara.
- Bármikor nagyon szívesen!
Mikor elbúcsúztunk visszamentem a lakásba, bepakoltuk az autóba a cuccokat, majd mivel Natasha nem velünk jött, hanem egy délutáni géppel repült Németországba a szüleihez, elvitt minket a reptérre. Mikor odaértünk elbúcsúztunk tőle is, megkerestük a repülőt, pár perc múlva pedig már úton voltunk nyaralni.
*13 nappal később.*
A nyaralás jól telt, de jó volt újra otthon lenni. Hiányzott az angol levegő, a ház és a többiek.
- Otthon, édes otthon! – mondtam, mikor beléptem a házba.
- Sziasztok! – lépett ki az étkezőből Natasha.
- Mikor jöttél? – kérdeztem meglepetten.
- Tegnap este. – válaszolta. – Hazahoztam Tainat is.
- Rendben! – mondtam. – A szobámban leszek.
Fölmentem a szobámba, majd kipakoltam. Amint végeztem átmentem Sarah-ékhoz. Mikor beléptem a házba rögtön a nyakamba ugrott. Fölmentünk a szobájába és elmeséltem neki mindent a nyaralásról. hirtelen telefoncsörgés törte meg beszélgetésünket. A telefonom ismeretlen számot jelzett ki.
- Haló!? – szóltam bele.
- Jó napot kívánok! Stacy Hornert keresem!
- Én vagyok az.
- Dietrich Mateschitz vagyok, Tudnánk találkozni valamikor?
- Természetesen!
- Be tudna jönni holnap délelőtt 10re a gyárba?
- Persze!
- Köszönöm szépen! Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
- Ki volt az? – kérdezte Sarah.
- Dietrich Mateschitz. – válaszoltam.
- Miért?
- Találkozni akar velem.
- Hogy hogy?
- Nem tudom. Holnap délelőtt kiderül.
Miután mindent kibeszéltünk, haza indultam.
- Apa, nem tudod, Dietrich Mateschitz miért akar találkozni velem? – kérdeztem rögtön apát, amikor beléptem a nappaliba.
- Nem. Miért? Találkozni akar veled? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Nemrég hívott. Holnap délelőtt 10re megyek be a gyárba.
- Ha szeretnéd, fölhívok pár embert, hátha tudnak valamit.
- Nem kell. Holnap úgyis kiderül. A szobámban leszek. – mondtam, majd fölmentem.
Szétnéztem neten, 

majd szólt Natasha, hogy kész a vacsora. Lementem enni, vacsi után pedig elvittem Tainat sétálni. 

Út közben Caroline-nal futottam össze.
- Szia! Nem is szóltál, hogy itthon vagy! – mondta.
- Szia! Nemrég értünk haza. Holnap gondoltam, hogy átmegyek majd hozzátok. Eléggé lefárasztott az utazás. – mondtam,
- Akkor várlak holnap! Most viszont megyek, mert bezár a bolt, és Alex őfelségének pisztácia kell.
- Még itt van?
- Igen. Mégiscsak elmentünk nyaralni és ő vigyázott addig a házra. Csak közben kirúgták a munkahelyéről. És belebetegedett. Szóval nekem kell ápolni őt. Most az az ötlete támadt, hogy ideköltözik, és itt keres munkát. De akkor én megyek apához!
- Ennyire szörnyű? Én nem így ismertem meg.
- Mert te nem vagy az unokahúga. Folyamatosan parancsolgat, kioszt, mindenbe beleszól. Ahh.. Szörnyű. De azért szeretem. – mosolyodott el a végére. – De tényleg megyek, mert bezárnak a boltok.
- Rendben! Üdvözlöm Alexet! Szia!
Miután elváltunk haza mentem. Beszélgettünk még egy kicsit anyáékkal, majd föl vonultam szobámba. Megfürödtem, majd lefeküdtem aludni. Reggel korábban keltem, mint szoktam, ugyanis be kellett mennem Dietrich-hez. Fölkeltem, majd álmosan mentem le az étkezőbe.
- Jó reggelt! Hogyhogy ilyen korán? – kérdezte Natasha.
- Jó reggelt! Be kell mennem a gyárba.
- Mert?
- Találkozóm van Dietrich Mateschitz-cel. Nem mondtam?
- Nem.
- Tegnap fölhívott, hogy ma be tudnék-e menni hozzá.
Reggeli után fölmentem a szobámba, majd elkészültem. 

- Elmentem! Majd szólok, ha van valami! – mondtam anyának.
- Rendben! Vigyázz magadra! Óvatosan vezess!
- Oké! Majd jövök!
Fogtam kocsi kulcsát, lementem a garázsba, beültem az autóba, majd elindultam. A jó útviszonyoknak hála, gyorsan odaértem. Leparkoltam, majd bementem.
- Szia! Dietrich Mateschitz-cel van találkozóm. – mondtam a recepciósnak.
- Szia! Egy pillanat! Szólok neki! Addig ülj le! – mondta. – Nemsokára itt van! – mondta nem sokkal később.
- Rendben! Köszönöm!
Pár perc múlva megérkezett a tulajdonos.
- Üdvözlöm! Dietrich Mateschitz vagyok! – nyújtott kezet.
- Jó napot kívánok! Stacy Horner!
- Jöjjön, fölmegyünk az irodámba!
- Rendben! – mondtam, majd elindultunk.
- Nos, - kezdett bele. – nem is húznám az időt. Ezeket a képeket ön készítette, nem igaz? – mutatott párat az általam készítettek közül.
- Igen, valójában az én képeim. – mondtam.
- Nagyon tetszenek a képei, és úgy néz ki, meg fog üresedni a csapatfotósi állás. Nem lenne kedve nálunk dolgozni?
- Nem is tudom. Nem vagyok profi fotós, csak hobbi szinten űzöm ezt.
- A Brit, valamint a Német nagydíj alatt próbaidős lenne. És ha jók a képei, valamint tetszik önnek a munka, örömmel látjuk körünkben.
- Rendben!
- Akkor Gratulálok! Hivatalosan is próbaidős alkalmazott nálunk!
- Köszönöm szépen! Lehetne egy kérésem?
- Természetesen!
- Szeretném, hogyha nem, mint „Christian Horner lánya” kezelnének, hanem mint Stacy Hornert.
- Ez csak természetes! Szeretném, ha 9én tudnánk találkozni, hogy megbeszéljük a döntést.
- Persze!
- Majd a későbbiekben megbeszéljük, hogy 9én hány órakor találkozunk. Viszont látásra!
- Viszont látásra! – mondtam, majd kijöttem az irodából.
Azonnal az ebédlőbe mentem, ahol ittam egy pohár narancslevet, s közben fölhívtam anyát.

- Képzeld, állás ajánlatot kaptam! – vágtam rögtön bele mondanivalómba.
- Tényleg? – kérdezte döbbenten anya.
- Igen. Mint csapatfotós! Itthon, valamint Németországban leszek próbaidőn, az után dönt a sorsomról Dietrich.
- Ez nagy jó! – örült.
- De most leteszem! Megkeresem apát és neki is elmondom. Majd otthon elmondok mindent részletesen! – mondtam, majd letettem.
Mikor végeztem a telefonálással apa keresésére indultam. Mivel sehol sem találtam, lementem a recepcióra érdeklődni.
- Christian épp egy PR eseményen vesz részt, de kb 5 perc múlva vége lesz. Menj föl addig az irodájába nyugodtan! Majd szólok neki, hogy ott várod.
- Rendben! Köszi! – mosolyogtam, majd fölmentem.
Már vagy 10 perce vártam, mikor még mindig nem jött. Úgy döntöttem, addig kipróbálom az irodájában lévő szimulátort, hogy megtudjam, mit esznek rajta annyian. Épp a silverstone-i pálya közepén tartottam, mikor apa belépett.
- Úgy tudtam, nem érdekel az ilyesmi. – mondta felém sem nézve.
- Unatkoztam. – mondtam. – Amúgy ez tök jó! Miért nem mondtad eddig?
- Mert nem kérdezted. Amúgy ez semmi, ahhoz képest, amit a pilótáink használnak.
- Miért, az milyen?
- Az olyan, mintha rendes Forma1-es autóban ülnél. De gyerünk ebédelni!
- És nem..
- Eltaláltad. – vágott szavamba. – Nem próbálhatod ki. Inkább mond el, mit akart Dietrich.
- Állás ajánlatot kaptam. – mondtam, mikor leültünk az egyik asztalhoz.
- Hogy mi? – nézett döbbenten.
- Látta a képeimet, amiket Monacóban készítettem és tetszettek neki. Itt és Németországban leszek próbaidős.
- Ez nagyszerű! Gratulálok! – ölelt meg.
Miután kibeszéltük a dolgot, haza indultam. Otthon anyáéknak is elmeséltem mindent, majd először Bonnie-t látogattam meg, majd Caroline-t és Alexet, végül Sarah-ékhoz mentem. Mikor elmeséltem neki is, hogy miért keresett Dietrich, nagyon megörült.
- Viszont nekem is van egy hírem. – mondta.
- Micsoda?
- Anyáék üzemeltetik a versenypályán lévő éttermet.
- Mi? Mikortól?
- Tegnaptól. Múlthéten intézkedtek. És úgy néz ki, a Forma1 alatt ott fogok dolgozni.
- Ez tök jó!
- Csak engem annyira nem vonzzanak az ilyen sportok.
- Tudom. Engem se, de legalább azt fogom csinálni, amit szeretek! – mosolyogtam.
Mikor kibeszélgettük magunkat haza mentem. Épp akkor lett kész a vacsora. 

Miután végeztünk a vacsorával elvittem Tainat sétálni, majd mikor hazaértünk fölmentem netre. Skype-on Heikkit találtam, akivel 1,5 órán át beszélgettünk. Elmeséltem neki, hogy próbaidős leszek a csapatnál, aminek nagyon örült, valamint megbeszéltünk egy találkozót is másnap délutánra. Beszélgetésünk lezárása után kikapcsoltam a laptopom, bevonultam a fürdőbe, majd amikor ott végeztem lefeküdtem aludni.