45. rész

- Tehát a 3 továbbjutó nem más, mint: - sóhajtott. – A 3as, a 10es és az 5ös! – mondta ki.
Mi, többiek, csalódottan fogtuk fel, hogy nem sikerült.
- Sajnálom! – fordult felénk. – Muszáj volt döntenünk. Köszönöm szépen a munkájukat!
Beszéde után csalódottan vonultunk ki a teremből. Az autóhoz menet írtam anyának egy SMS-t, hogy nem sikerült, majd haza indultam.
- Sajnálom! – mondta anya miközben megölelt, mikor beléptem a házba.
- Nem is baj! Úgysem lett volna időm megírni a következő cikket. Holnap megyek Svájcba, csütörtök este érek haza kb. Sok kedvem nem lett volna cikket írni. – mondtam.
- Beszéltem Rachelékkel. Azt mondták, mehetsz nyugodtan, csak előtte szólj oda nekik, mert délutánra programot szerveztek.
- Rendben!
Fölmentem szobámba majd elkezdtem bepakolni. 

Mire végeztem, elkészült a vacsora. Lementem enni, s közben elmeséltem apának a történteket. 

Mikor végeztünk az ékezéssel visszamentem szobámba. Fölmentem netre, Skype-on elbúcsúztam Sarah-tól, akinél ott volt Adam, majd bevonultam a fürdőbe. 

Mikor ott végeztem lefeküdtem aludni. Az éjszaka folyamán rengeteget forgolódtam. Folyton az járt a fejemben, hogy hogyan fogom elmondani Heikkinek a dolgot, és, hogy tudjuk-e tisztázni a köztünk lévő helyzetet. Mikor elaludtam volna, csörgött az ébresztőm. Álmosan keltem ki az ágyból. Legszívesebben visszafeküdtem volna, de tudtam, nem szabad lekésnem a gépet. Lementem reggelizni. Az étkezőben már ott voltak apáék.

- Elviszel a reptérre? – néztem apára.
- Persze! – mondta. – Mikor szeretnél indulni?
- Kb 1 óra múlva - mondtam. – 10kor indul a gépem.
- Rendben! Akkor készülj!
Fölmentem a szobámba, majd elkezdtem készülődni. Mikor végeztem levittem cuccomat, majd amíg elbúcsúztam Natashától ás Tainatól apa betette a kocsiba.
- Jössz? – kérdezte apa.
- Persze!
Anya is velünk tartott. Beszálltunk az autóba, majd elindultunk. 1 jó óra múlva a reptéren is voltunk. 

Leültünk, majd kb negyed óra várakozás után megszólalt a hangosbemondó, hogy megkezdhetjük a beszállást.
- Mennem kell. – sóhajtottam.
- Rendben! Vigyázz magadra! Sok sikert! – ölelt meg anya.
- Ti is vigyázzatok magatokra! Apa, jó utat holnapra! Biztos, hogy el fogjuk kerülni egymást, szóval már most elbúcsúzok. Vigyázz magadra!
- Rendben! – ölelt meg. – Stacy! – szólt utánam, mikor elindultam. – Minden rendben lesz!
- Tudom! – mosolyogtam, majd elindultam.
Beszálltam a repülőgépbe, leültem helyemre, majd megpróbáltam gondolataimat elterelni. De nem sikerült. Az út alatt végig az járt a fejembe, hogy hogyan fogom elmondani Heikkinek, hogy majdnem lett egy gyereke, és, hogy ezt ő hogyan fogja fogadni. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy arra eszméltem föl, hogy a légi utaskísérők tájékoztatnak, hogy hamarosan landolunk. 

Mikor kiszálltam a gépből megkerestem bőröndömet és fölhívtam szüleimet, valamint Heikkit is, hogy megérkeztem.

 Fogtam egy taxit, majd Heikki házához mentem. 

Kb negyed óra után meg is érkeztem. Kifizettem a taxit, fogtam csomagomat, majd nagy levegőt vettem és becsöngettem a házba. Egy fiatal, csinos, szőke, kék szemű lány nyitott ajtót. 

Döbbenten néztem rá.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte.
- Heikki Huovinent keresem. – mondtam.
- Egy pillanat! – mondta, majd beljebb hajtotta az ajtót és magamra hagyott. Nem sokkal később újra nyílt az ajtó. – Gyere bentebb! Nemsokára jön! – mondta.
- Köszönöm! – mondtam, majd leültem a kanapéra.

- Iszol valamit? – kérdezte.
- Nem, köszönöm!
Nemsokára megjelent Heikki is. Pár szót váltott a lánnyal finnül, majd a lány az emeletre ment. Nemsokára visszatért egy gyerekkel a karján, majd Heikkinek adta.
- Felébredt, nekem viszont el kell mennem vásárolni. Megtennéd, hogy megeteted? Köszi! Szeretlek! – adott puszit az arcára, majd elment.
- Hurrá! – sóhajtott Heikki a kicsire nézve. – Ja, amúgy, szia! – nézett rám.
- Szia! – mondtam, majd adtam neki egy puszit. – Hát ő meg ki?
- Ő itt Essi kisfia, Elia. – mondta.
- Akkor ezek szerint a lány, aki az előbb elment, ő tesód volt, igaz?
- Pontosan! – mondta. – Azt hiszem, visszaaludt. Mindjárt jövök, csak fölviszem. – mondta.
Nem sokkal később újra lent volt. Kiment a konyhába, majd két kis pohárral tért vissza.
- Tessék. – nyújtotta az egyiket.
- Mi ez? – kérdeztem.
- Igazi finn vodka.
- Kössz.
- Mielőtt belekezdenél mondanivalódba, szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy eltűntem. Összezavarodtam. Nem tudtam mit csináljak, és időre volt szükségem.
- Tudom. – sóhajtottam.
- És mit mondott a doki?
- Mikor nálad „aludtam”, ugye történt köztünk egy s más, aminek következménye lett. - Heikki kérdőn nézett rám, mire folytattam. – Terhes voltam. – sóhajtottam.
- Hogy mi? Mi az, hogy voltál?
- Mikor rosszul lettem a szállodában, akkor vetéltem el. – mondtam, majd lehúztam a pohárban lévő italt.
- Sajnálom. Miért is nem maradtam ott.
- Nem tudhattad. Egyáltalán nem okollak. Az egyetlen ember, aki hibás, az én vagyok! Ha előző este nem megyek el Stu-ékkal.. – mondtam, majd bekönnyezett a szemem.
- Nem tehetsz róla! – ölelt meg.
- De nem csak azért jöttem, hogy ezt elmondjam. – szedtem össze magam. – Szeretném tisztázni a köztünk lévő dolgokat.
- Igen, szerintem is meg kéne beszélnünk a dolgokat.
- Nem tudom, te, hogy vagy vele, de nekem ez az egész kapcsolat túl korán és túl gyorsan jött. – álltam föl és mentem a teraszajtóhoz.
- Megértelek! Azt hiszem, tényleg gyorsan történt minden köztünk.
- Alig szakítottam Josh-sal és..
- És mi pedig máris összejöttünk. – fejezte be mondatomat. – Volt időm gondolkodni a dolgon, és igazad van.
- Tudod.. túl fontos vagy nekem, ahhoz, hogy elveszítselek. Nem biztos, hogy működni fog, de mi lenne, ha csak barátok maradnánk? – tettem fel kérdésem félve.
- Rendben! – sóhajtott. – Te is fontos vagy nekem. – mondta, én pedig megöleltem.
Elia sírása vetett véget a pillanatnak. Heikki rögtön fölment, én pedig kimentem a kertbe friss levegőt szívni. Pár perc múlva úgy döntöttem, megnézem, mit csinálnak. Bementem a lakásba, fölmentem a lépcsőn, majd az egyik szobából hallottam, ahogy Heikki a kicsihez beszél. Közelebb mentem, s megálltam a szoba ajtajában. Az ajtófélfának dőlve néztem a két finnt. Megható volt nézni, hogy milyen jól bánik a kis Elia-val. Eszembe jutott, vajon ha nem történt volna meg az a szerencsétlenség, a közös gyermekünkkel is úgy bánt volna-e. Megfordultam és plafont bámulva próbáltam visszatartani könnyeimet.
- Minden rendben? – kérdezte Heikki vállamra téve kezét.
- Persze! - fordultam vissza mosolyt erőltetve.
- Megjöttem! – szólt föl Essi.
Lementünk, majd bevonultunk a konyhába. Összedobtunk egy könnyed ebédet, 

majd mikor elfogyasztottuk összepakoltunk a konyhába majd kiültünk Heikkivel a kertbe, Essi pedig kisfiával volt. Észre sem vettük, hogy mennyire elszaladt az idő. Egyszer csak egy férfi hangját hallottuk meg. Rögtön bementünk.
- Stacy, ő itt Jouko. Essi férje. – mutatta be nekem angolul, majd sógorának engem finnül Heikki.
- Stacy Horner. – mosolyogtam.
- Jouko Suomela.
- Kaphatnék egy csöndes kis sarkot? – néztem Heikkire. – Csak amíg elintézek 1-2 dolgot.
- Persze! A múltkori szoba megfelel?
- Tökéletes lesz! – mosolyogtam.
Mögöttünk a két finn összesúgott, mire Heikki szúrós pillantást vetett rájuk.
- Gyere! – mondta Heikki. – Fölkísérlek.
- Tudom a járást! Maradj nyugodtan! – mosolyogtam.
Fogtam laptopom, majd fölvonultam az emeletre. Fölmentem Skype-ra, ahol Sarah-val beszéltem, majd fölhívtam anyáékat is.
- Rachelékkel beszéltél? – kérdeztem anyát.
- Igen. Azt mondta, majd rád csörög, ha hazaértek.
- Oké! Köszi!
Még kb 15percet beszéltünk, majd bontottuk a vonalat. Letettem ölemből a laptopom, mellé tettem telefonom,

 majd lejjebb csúsztam az ágyon és behunytam szemem. Eszembe jutott minden, ami múltkor ott történt. Merengésemet kopogás törte meg.
- Bejöhetek? – kérdezte Heikki.
- Persze! – ültem föl.
- Lassan kész a vacsora! Gyere.
- Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan!
- Mit mondtak tesódék, mikor úgy rájuk néztél?
- Semmi lényegeset. – rántotta meg vállát.
- A tekinteted akkor mást mondott!
- Kettőnkről beszéltek. – sóhajtott.
- És szabad tudnom, hogy mit?
- Nem fogsz addig hagyni, amíg el nem mondom, igaz?
- Pontosan!
- Hát jó! Arról beszéltek, hogy nem értik, miért csak barátok vagyunk, és, hogy a tekintetünk másról árulkodik.
- Oh, értem. – mondtam döbbenten.
- De gyerünk, mert ebbe a beszélgetésbe is rengeteg dolgot bele fognak képzelni.
- Rendben! – mosolyogtam.
Fogtam laptopom és telefonom, majd lementünk. Mire a konyhába értünk a vacsora is elkészült és meg is volt terítve. 

A vacsora, hogy is mondjam, elég furán zajlott. Mivel Essiék nem nagyon tudnak angolul, én pedig nem tudok finnül, ezért a beszélgetés úgy zajlott, hogy Heikki fordított mindent. Mikor végeztünk a vacsorával Joukoék elmentem megfürdetni és elaltatni a kis Eliat, mi pedig Heikkivel összepakoltunk a konyhában és elmosogattunk. Épp mikor végeztünk, megcsörrent a telefonom. Rachel volt az, hogy hazaértek és bármikor mehetek.
- Hát.. akkor köszönöm szépen a vendéglátást, és, hogy itt tölthettem a napot! Lassan megyek.
- Hova? – nézett rám kérdően Heikki.
- Marcoékhoz. – mondtam. – Náluk alszom, aztán délelőtt indulok haza, ha minden igaz. Tényleg, te mikor mész Kanadába?
- Holnap délelőtt. Úgy volt, hogy ma jön a kertész és megbeszéljük, milyen lesz a kert, de látod, azóta is jön. Majd húgomék itt maradnak és megvárják. Amúgy miért nem alszol itt? Van elég hely. Elférsz!
- Már Rachelékkel meg lett beszélve, és amúgy is, nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz! – mosolygott. - De nem erőltetem. Elvigyelek?
- Ha nem lenne gond. – mosolyogtam.
- Nem! Gyere!
Fogtam cuccomat, majd Heikkivel elindultunk rokonaimhoz. Pár perc múlva meg is érkeztünk.
- Hát.. akkor jó utat holnapra! – sóhajtottam. – És üdvözlöm tesódékat!
- Rendben! Neked is! Átadom! Majd beszélünk!
- Szia! – köszöntem el, majd kiszálltam az autóból.
- Stacy! – szólt utánam. – Ne magadat okold! – mondta mikor megfordultam.
Félmosolyra húztam számat, majd bementem. Marcoék már vártak.
- Sziasztok! – köszöntem mikor beléptem a lakásba.
- Szia! – köszöntek egyszerre.
- Éhes vagy? Gyere enni! – mondta Rachel.
- Köszönöm, de már ette Heikkiéknél. Inkább szeretnék lezuhanyozni és aludni. Fáradt vagyok!
- Menj nyugodtan! – mondta Marco.
Fölvittem cuccaimat a szobába, lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Az alvás volt a célom, de csak forgolódtam. Folyamatosan az járt a fejembe, hogy mi lenne, ha még mindig meg lenne a baba. Éjfél körül úgy döntöttem, inkább kiülök a nappaliba TV-zni. Nemsokára társaságom is lett.
- Fölébresztettelek? – kérdeztem Marcot, aki leült mellém.
- Nem, dehogy! Te sem tudsz aludni?
- Nem.
- Valami baj van? Összevesztetek Heikkivel?
- Nem! Most békültünk ki! – mosolyodtam el.
- Akkor?
- Nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy mi lenne ha..
- Ne gondolj erre! – vágott szavamba. Tudta mivel fogom folytatni a mondatom.
- De ha..
- Nincs ha! Attól, mert magadat okolod, nem lesz jobb senkinek! Nem tudod visszahozni, és neked sem jó, ha a múlton rágódsz! – mondta, majd fölállt és a konyhába ment. - Öntött 2 pohár whisky-t, majd az egyiket nekem adta.

 – Ezt idd meg, aztán menj aludni! Pihenned kell! – adta ide az egyiket.
A poharakban whisky volt. Miután megittuk, mindketten elmentünk aludni.