50. rész

- Semmire. Miért? – néztem rá, s közben elrejtettem az üveget.
- Kicsim, amíg az én whiskymet iszod, jogom van tudni, hogy miért.
Válasz helyett a laptopot néztem. Apa szó nélkül leült mellém, elővette az üveget, majd meghúzta.
- Szóval? – nézett rám.
- Josh. – sóhajtottam. – Mire túllépek rajta, visszajön, aztán mikor megint belezúgok, újra elmegy. – mondtam lecsukva laptopom fedelét.
Őszintén szólva jobb programot nem is tudtam volna elképzelni apával. Egy üveg alkohol társaságában kibeszélni lelki problémáimat. De jó volt így beszélgetni. Egymás előtt sosem voltak titkaink, és úgy gondolom, ő az, aki a legjobban megért. Akármennyi időre is megy el, ha visszajön elég rám nézni, és máris tudja, mi bánt. Nem tudom, mikor aludhattam el, de másnap reggel az ágyamban ébredtem. Fölkeltem és lementem az étkezőbe.
- Hogy vagy? – kérdezte apa, mikor leültem mellé egy csésze kávéval.

- Hogy jól, az túlzás. – sóhajtottam. – Nagyon gáz volt a tegnap este? – kérdeztem félve.
- Annyira nem. Sőt.. régen beszélgettünk már így.
- Anya?
- A kertben. Nyugi, nem szóltam neki az alkoholról.
- Köszönöm! – öleltem meg.
Reggeli után apa dolgozni ment anya Natashával bababútor nézőbe, én pedig fölmentem és lezuhanyoztam. Mikor végeztem a fürdőben átjött Sarah.
- Na jó, nem bírom ezt tovább nézni! – mondta.
- Mit?
- Hogy a legjobb barátnőm ilyen állapotban van.
- És mit szeretnél tenni?
- Elmegyünk szépülni, plázázni, moziba, stb.
- Csakhogy nekem nincs kedvem.
- Csakhogy ez nem kérdés volt. Gyerünk!
Fogtam a kocsi kulcsait, majd elindultunk.

 Nemsokára már a plázában lévő szépségszalonban feküdtünk a masszőrre várva, arcunkon pakolással. Mikor ott végeztünk, szétnéztünk a pláza butikjaiban. Mindegyikbe bementünk és fölpróbáltunk néhány csini darabot. A nagy öltözködésben viszont megéheztünk, és az egyik étterem felé vettük az irányt. Mikor odaértünk, a hely tömve volt, de ismerős személyt pillantottam meg az egyik asztalnál.
- Mindjárt jövök, addig nézd meg bentebb, van-e szabad asztal. – néztem Sarah-ra.
- Rendben!
- Egyedül? – kérdeztem, mikor odaléptem az ismerős férfihez.
- Szia Stacy! – üdvözöld boldogan Alex. – Carrel vagyok, csak ő épp a szépségszalonban van. Nem csatlakozol?
- Csak ha hozhatom a barátnőmet is! Amúgy nem úgy volt, hogy ma megy Liverpoolba, aztán pedig nyaralni?
- Sosem utasítanék vissza egy olyan ajánlatot, hogy 2 csodálatos lánnyal ebédeljek! – mosolygott. – Amúgy de, csak az apja lemondta és Car pipa lett. Így gondoltam elhozom plázázni.
- Áh értem! Amúgy óvatosan vele, már foglalt! – nevettem.
- Szóval te sem hiszed el, hogy megváltoztam, mi? – sóhajtott.
- Ahogy tegnap a kezembe nyomtad a telefonszámod.. nem! – ráztam meg fejem.
- Nincs szabad asztal. – lépett oda hozzánk Sarah.
- Nem baj, ugyanis ez az úriember megengedte, hogy vele ebédeljünk. – mosolyogtam.
- És szabad tudni, ki ez az úriember? – kérdezte Sarah.
- Alex Patrick vagyok. Caroline unokabátyja. – mutatkozott be Alex.
Az ebéd kellemesen telt. Jól éreztem magam. Rengeteget nevettünk Alexszel. Már épp indulni készültünk, mikor kapott egy SMS-t Caroline-tól, hogy találkozott pár ismerősével és beültek a moziba, szóval nyugodtan hazamehet, ő majd fog egy taxit.
- És mégis, hogy menjek haza, ha nála van a kocsi kulcs? – bosszankodott Alex.
- Hazaviszünk mi! – ajánlottam fel.
- De ti nem maradtok még?
- Nem lehet. Apa dolgozik és nekem kell anyát ultrahangra vinnem.
- Értem. Akkor gyerünk!
Lementünk a parkolóba, megkerestük a kocsit, majd elindultunk. Szerencse, hogy nálam volt a headset, mert út közben megcsörrent a telefonom. Sarah-val egyszerre néztünk a kijelzőre, majd egymásra. Heikki hívott.

 Nagyon sóhajtottam, majd fölvettem.
- Szia! – szóltam bele boldogan.
- Szia! Zavarlak?
- Nem! Mond nyugodtan.
- Csak gondoltam fölhívlak, mi van veled. Hogy sikerültek a vizsgák?
Kb negyed órán át beszélgettünk. Jó volt újra hallani a hangját, és remélem, a mostani beszélgetésünkkel jó úton haladunk a felé, hogy barátok maradjunk.
- Ki volt az? – kérdezte kíváncsian Alex, mikor bontottuk a vonalat.
- Csak egy ismerősöm. – mondtam mosolyogva.
- Úgy látszik, tényleg működik. – mondta Sarah.
- Micsoda? – kérdezte Alex.
- Csak egy alkalmazás a telefonomon. – füllentett Sarah, majd összemosolyogtunk.
Mikor kitettük Alexet a házuknál, haza indultunk.
- Köszönöm! – mondtam, mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Mit?
- A mai napot.
- Ugyan már, nincs mit! Aztán maradjon is meg a jókedv!
- Rendben! – mondtam, majd elváltunk.
Bementem a lakásba, majd a nappaliban apát találtam,
- Hát te? – néztem meglepetten. Úgy tudtam, dolgozik.
- Édesanyád azt mondta, megtudjuk a baba nemét.
- Hurrá! – örültem, majd megérkezett anya.
- Előre tisztázzuk, sem kék, sem rózsaszín nem lesz a szoba! Abból lesz úgyis elég, ha megszületik.
- Rendben! – mondtuk egyszerre apával, majd elindultunk.
Kb 15 perc múlva már a rendelőben voltunk. Nemsokára be is hívták anyát, mi pedig vele mentünk.
- Dr. úr, szeretnék megtudni, hogy kislányunk, vagy kisfiunk lesz. – mondta anya.
- Ahogy ez a felvétel is igazolja, az önök gyermekének a neme..