53. rész

A következő napok fárasztóan teltek. Nem vagyok még hozzászokva az egész napos rohangáláshoz, valamint a korán keléshez. Péntek reggel fáradtan keltem. Mivel még elég korán volt, és anyáék ma nem jöttek velünk, apával ketten ültünk az étkezőben.
- Figyelj, Stacy! Édesanyáddal tegnap este arra jutottunk, hogy neked is kell egy saját autó, így ha megfelel, az FX38 hivatalosan is a tiéd. – mondta apa.
- Hogy mi? – néztem döbbenten. – Ez komoly?
- Igen! Teljesen! De gyerünk, mert elkésünk!
Fogtam cuccaimat, valamint a most már hivatalosan is saját kocsim kulcsait, majd elindultunk. Mikor odaértünk a rajongók egy része már elfoglalta helyét. A garázsok kinyitottak, és sorban futottak be a versenyzők is. Lassan elérkezett az idő, hogy elkezdődjön az első edzés, én pedig elfoglaltam helyemet. Az első szabadedzés nem ment valami jól, hisz az esős időjárás miatt sok kört nem tudtak megtenni a versenyzők. Mark a 18., Sebastian a 21. lett. Mikor vége lett, fölmentem Sarah-hoz a boxok fölötti étterembe, s miközben megebédeltem, beszélgettem barátnőmmel, átraktam a délelőtt készített képeket laptopomra, majd közösen átnéztük őket. Ám a pihenésre nem sok idő volt, ugyanis lassan megkezdődött a 2. edzés. Ismét elfoglaltam helyemet, ahonnan sok jó képet sikerült készítenem. Ez az edzés, már jobb volt. A pilóták 2-3 helyen végeztek, szintén Mark-Sebastian sorrendben. Mikor vége lett, visszamentem Sarah-hoz. Mivel sok dolga volt, kerestem egy üres asztalt és laptopommal, valamint egy üdítő társaságában leültem. Épp a képeket néztem át, mikor Heikki állt meg mellettem.
- Egyedül? – kérdezte,
- Igen. Nem ülsz le? – kérdeztem.
- Csak ha nem zavarlak!
- Miben zavarnál? – mosolyogtam. – Legalább segítesz.
- Örömmel! Miben?
- Őszintén, jó? – néztem rá, mire bólintott. – Milyenek a képek? – fordítottam felé laptopom.
- Szerintem jók lettek! – mondta miután megnézte őket. – Nekem tetszenek!
- Remélem a nagyfőnöknek is!
- Biztos vagyok benne, hogy neki is tetszik majd! – mondta. – Amúgy, van valami programod még mára?
- Tudtommal nincs! Már csak Sarah-t várom, hogy haza induljunk.
- Nagyszerű! Akkor nyugodtan eljöhetsz velem!
- Hova?
- Csak ide a pályára, sétálni.
- Felőlem!
- Akkor háromnegyed óra múlva találkozzunk a boxutca kijáratánál! Még el kell mennem, Sebbel edzeni.
- Rendben! – mondtam, majd ő elment, én pedig odaültem a pulthoz Sarah-val beszélgetni. – Elmegyek Heikkivel a pályára sétálni. Csörögj, ha végeztél, és a kocsinál találkozunk, jó? – kérdeztem, mikor már lassan indulni készültem.
- Oké! Jó sétálást! – mosolygott Sarah.
Mikor a boxutca kijáratához értem Heikki már várt. Lassan elindultunk bejárni a pályát.
- Figyelj csak! Sebastiannak szerdán lesz a születésnapja, és Németországban tartunk egy kisebb összejövetelt. Arra gondoltunk, hogy te is eljöhetnél. Nem lesz nagy dolog, csak egy ebéd lesz. – mondta
- Örülök, hogy gondoltatok rám is, de nem nagyon ismerem Sebastiant és nem is vagyunk olyan kapcsolatban.
- Nem baj, attól eljöhetsz! Seb örülni fog neked!
- Legyen! – egyeztem bele.
Az út többi részén rengeteget nevettünk. Jól éreztem magam Heikki társaságában. Olyanok voltunk, mint 2 kamasz. Amint elbúcsúztunk, megkerestem Sarah-t, majd haza indultunk. Nem sokkal később apa is jött utánunk. Mikor hazaértünk megvacsoráztunk, majd elmentem zuhanyozni. Amint végeztem a fürdőben, átküldtem a képeket a csapatnak, majd aludtam. Reggel, vagyis inkább hajnalban, telefoncsörgésre ébredtem.

- Haló!? – szóltam bele álmosan.
- Jó reggelt! Fölébresztettelek? – kérdezte Heikki.
- Nem, dehogy! Mindig 2órával hamarabb föl vagyok, mint az ébresztőm szól! – mondtam ironikusan, mire hallottam, hogy Heikki elneveti magát.
- Mikor jössz ki a pályára?
- Kb 2,5 óra múlva érek ki, miért?
- És nem szeretnél hamarabb kijönni?
- Öö.. nem!
- Pedig eljöhetnél velünk futni. Rád fér egy kis mozgás!
- De álmos vagyok! Aludni akarok!
- Ennyit kibírsz!
- Rendben! – sóhajtottam.
- Akkor 1 óra múlva találkozunk a parkolóban!
- Oké! – mondtam.
Miután letettem a telefont kimásztam az ágyból és elkezdtem készülődni. Fölvettem egy ruhát, amiben futni szoktam, 

valamint eltettem egy váltó ruhát is, 

bepakoltam fényképezőgépem, laptopom, és minden szükséges kelléket még, majd elindultam. Szűk fél óra múlva már a pálya melletti parkolóban is voltam. Nemsokára 2 Infiniti parkolt le mellém, majd az egyikből Sebastian, a másikból pedig Heikki szállt ki.
- Jó reggelt! – mondta ásítva, mikor kiszálltam az autóból.
- Jó reggelt! – köszönt Sebastian.
- Mi az, csak nem álmos vagy? – kérdezte nevetve Heikki.
- Neem! – mondtam. – Még otthon aludhatnék!
- Ne nyavalyogj! Rád fér egy kis testmozgás!
- Mozgok én eleget!
- Mégis eljöttél!
- Mert tudom, hogy addig úgysem hagynál!
- Nem szeretném megzavarni vitátokat, de közben nem indulhatnánk? – kérdezte Sebastian.
- De! – válaszolta Heikki.
Fogtuk cuccainkat, majd elindultunk. Lepakoltunk a motorhome-ba, kimentünk a pályára, bemelegítettünk, majd elindultunk. Jó fél óra múlva értünk vissza. Miután lezuhanyoztunk, és átöltöztünk elmentünk reggelizni. Amíg vártunk, hogy kihozzák, fölhívtam apát és Sarah-t, majd tájékoztattam őket, hogy már a pályán vagyok. Mikor visszatértem Heikkiék körébe megreggeliztük, 

aztán saját dolgunkra indultunk. Sebastianék felkészülni mentek, én pedig készítettem néhány képet az érkező szerelőkről és az „ébredező” boxutcáról, majd kerestem egy nyugisnak mondható helyet és fölmentem netre. Nemsokára apa és Sarah is megérkezett, valamint a pilóták is elkezdtek szállingózni. Készítettem az előkészületekről is képeket, majd fölmentem Sarah-hoz. Az utolsó edzés kezdete előtt lementem a garázsba, és onnan figyeltem az eseményeket. Mikor vége lett elmentünk apával ebédelni. Mivel neki ebéd után dolgozni kellett menni, úgy döntöttem, teszek egy sétát a paddockba. Egyszer csak ismerős arc jött velem szembe.
- Szia Alex! – mosolyogtam. – Nem is mondtad, hogy kijössz!
- Szia Stacy! Nem tudtam, hogy itt leszel! Azt hittem, nem szeretsz futamokra járni.
- Így is volt, addig, amíg nem tették kötelezővé. Jelenleg itt dolgozom.
- Ez tök jó!
- Tegnap is itt voltál? Nem láttalak.
- Nem, csak szombat-vasárnapra jöttem ki,
- És hova szól a jegyed?
- Majd az étteremből nézem. VIP jegyem van, szóval.
- VIP?
- Igen! Anya a BBC-nél dolgozik, és kaptam tőle egy jegyet.
- Akkor jó szórakozást! Nekem viszont mennem kell!
Miután elváltunk bementem a garázsba. Mivel már megkezdték az előkészületeket, én is elfoglaltam helyem. Nemsokára megkezdődött az időmérő edzés. Sikerült sok jó képet készítenem, s amint vége lett, mehettem a TOP3-ról is képet készíteni. 

Pontosabban csak Sebastianról, aki a 2. helyet szerezte meg. Mikor vége lett a fényképezkedésnek, az első 3 helyezet elment az interjúszobába, én pedig rohantam, hogy Markról is készítsek képeket nyilatkozat közben. Mikor ő végzett, Sebastian is megérkezett. Amint ő is úgy gondolta, hogy elég kérdésre válaszolt, visszamentünk a garázsba és végre lett egy kis nyugim. Leültem a paddockba, majd megnéztem, mi újság a nagyvilágban. Nemsokára apáék álltam meg előttem.
- Szia Stacy! Épp vacsorázni indulunk. Velünk tartasz? – kérdezte anya.
- Sziasztok! Persze! – bólintottam.
Bezártam a netet, lecsuktam laptopom fedelét, majd fölmentünk az étterembe. Vacsora után anyáék haza indultak, én pedig megvártam még Sarah-t. Amíg ő dolgozott, kiültem a paddockba az egyik kanapéra, majd áttettem képeimet a laptopra. Mikor fölnéztem, Heikkit láttam meg elsuhanni előttem.

- HEIKKI! – szóltam utána. – Nagyon sietsz? – kérdeztem, mikor visszafordult.
- Szia! Nem, miért?
- Csak a szerdai dologgal kapcsolatban szeretnék kérdezni.
- Mond! – ült le mellém.
- Te jobban ismered Sebastian. Mit vegyek neki?
- Fogalmam sincs. Még azt sem tudom, hogy tőlem mit kap. De figyelj, keddre van valami programod?
- Nem tudok róla. Miért?
- Hétfőre haza kell mennem, de kedden visszajövök, és elmegyünk együtt nézni valamit. Szerdán pedig megyünk együtt Németországba.
- Felőlem mehetünk! – lépett oda Sarah.
- Rendben! – néztem Sarah-ra. – Nekem megfelel! – néztem vissza mosolyogva Heikkire.
- Akkor megbeszéltük! A parkolóba indultok?
- Igen!
- Nem baj, ha veletek tartok?
- Dehogy is! – mosolyogtam, majd elindultunk.
A kijárathoz érve ismerős emberrel találkoztunk.
- Szia Alex! – köszönt neki Sarah, mikor meglátta.
- Szia Sarah! Szia Stacy! – mosolygott. – Te nem Sebastian Vettel személyi edzője vagy? – nézett Heikkire.
- De! Heikki Huovinen! – mutatkozott be.
- Alex Patrick!
- Hogyhogy még itt vagy? – kérdeztem.
- Anyát várom. Elvitte az autót. Londonba kellett mennie még 2óra előtt. – mondta, majd az órájára nézett. – Már rég itt kellene lennie.
- Mikor hívtad?
- Már 2,5 órája. Akkor indult. Londonból.
- Akkor már tényleg itt kellene lennie. Tudod mit? Hívd föl, hogy hol van, és ha úgy van, hazaviszlek!
- Azt megköszönném! – mosolygott, majd ő telefonálni kezdett, mi pedig az autóhoz mentünk.
Nemsokára Alex odajött hozzánk.
- Lerobbant az autója London szélénél. – mondta. – Akkor megtennétek, hogy hazavisztek?
- Persze! Üljetek be, mindjárt megyek én is! – mondtam.
- Akkor holnap találkozunk! – mondta Heikki. – Apropó, holnap estére van valami dolgod?
- Eddig nincs, miért?
- A csapattal teszünk egy levezető kört a pályán. Velünk tarthatnál. Elvégre csapattag vagy.
- Nem, kösz! Elég volt a ma reggeli is! Így is örülök, ha holnap fel tudok kelni!
- Nem is volt az annyira vészes! – nevetett.
- Neked! – mondtam, majd Sarah megnyomta a dudát az autómon. – Mennem kell! – sóhajtottam.
- Rendben!
- Figyelj csak! Foglaltál már jegyet szerdára?
- Nem. Majd ma este szeretnék.
- Akkor ne foglalj! Gyere velem! A magángéppel megyek.
- Oké!
- De tényleg megyek! Majd találkozunk!
Búcsúzás képen Heikki megölelt, adott 3 puszit, majd elváltunk.
- Stacy, lehet egy kérdésem? – kérdezte Alex, mikor beszálltam.
- Persze! – mondtam.
- Tévedek, ha azt mondom, odáig vagy Heikkiért?
- Eltaláltad! Tévedsz! Ő csak barát!
- Szeretnék én egyszer ilyen barátja lenni egy lánynak!
- Azt ki kell érdemelned! – mondtam, majd elindultunk.
Nemsokára megérkeztünk Caroline-ék házához, ahol kitettük Alexet, majd ketten mentünk tovább Sarah-val.
- Mi a baj? – kérdezte mikor hazaértünk.
- Semmi. Fáradt vagyok.
- Stacy! Ne játsszuk ezt el!
- Alex kérdése. Lehet, hogy nem téved. Mikor Heikkivel vagyok, akkor boldogabb vagyok, mint bármikor. Ha nem vele vagyok, csak rá tudok gondolni.
- Akkor beszélj vele!
- Nem lehet!
- Miért?
- Mert én voltam oda azért, hogy csak barátok maradjunk! Hogy venné ki magát, ha most meg elé állnék, hogy „azt hiszem beléd zúgtam”?
- De így sem lesz jobb!
- Tudom! – sóhajtottam.
- Vigyázz magadra az éjszaka! Holnap találkozunk! De ha bármi van, szólj! Akár az éjszaka közepén is! Jövök!
- Rendben! Köszönöm! – öleltem meg.
Mikor elbúcsúztunk bementem a lakásba, fölmentem szobámba, a fürdőben engedtem egy kád forró vizet, majd elmerültem benne. Kb háromnegyed órán át áztattam magam, majd elmentem aludni.