~ MÁSODIK ÉVAD 21. rész

Pihenni viszont már nem tudtam. Nemsokára megcsörrent a telefonom, ami azt jelentette, hogy apáék megérkeztek a szállodához, így lementünk eléjük. Családomat és Sarah-t már elég rég láttam, így jó volt újra találkozni velük. A hosszúra nyúlt üdvözlés után fölkísértük őket a lakosztályukba, majd közösen indultunk vacsorázni egy közeli étterembe. Sokáig viszont nem tudtunk maradni, ugyanis a hosszú repülőút és az időeltolódás miatt mindenki elég fáradt volt, így hamar a szállodai szobáinkban kötöttünk ki, az álom pedig hamar elnyomott minket. A következő nap korán indult. Gyors készülődés után együtt reggeliztünk a többiekkel, miközben Carrel még átbeszéltünk pár dolgot az esküvővel kapcsolatban.
- Kérlek, hívd föl a szabót és egyeztess vele időpontot minél hamarabbra. Szeretném, ha a koszorúslányaim egyedi ruhában jelennének majd meg. – néztem barátnőmre.
- Rendben. Szóljak a lányoknak is? – kérdezte.
- Azt megköszönném. Mindjárt leírom a nevüket és a telefonszámukat egy papírra. - Pár perc elteltével elkészültem a listával és Caroline-nak adtam.
- Mikorra próbáljam meg az időpontot kérni?
- Minél hamarabbra. Ha lehet, már szerdára.
- Rendben! – bólintott.
- Mi az? – néztem Sarah-ra, aki a koszorúslányok listáját nézte már egy ideje.
- Ennyien lesznek? – kérdezte.
- Igen. Miért? Kihagytam valakit?
- Öm.. nem.. – válaszolta, s már tudtam, mire gondol.
- Indulhatunk? – kérdezte Heikki. – Nem ártana időben odaérni a cukrászdába.
- Persze, csak előtte még elmegyek a mosdóba. Sarah, nem jössz? – néztem rá.
- De. – bólintott. Hangsúlyomból rájött, hogy nem véletlenül kérdeztem meg.
- Figyelj Sarah, tudom, hogy azért nézted úgy azt a papírt, mert te nem szerepelsz rajt. – kezdtem bele. – Ez pedig azért van, mert nem szeretném, ha a koszorúslányom lennél. – mondtam, s barátnőm megdöbbenve állt velem szembe. – Azt szeretném, ha te lennél a tanúm. – mondtam ki, mire könnyek szöktek a velem szemben álló lány szemébe. – Elvállalod?
- Hát persze, hogy el! – borult nyakamba.
Hamarosan visszamentünk a többiekhez, majd Heikkivel elindultunk a cukrászdába. Az autóba ülve párom beindította a motort, majd rám nézett.
- Átnéztem a vendéglistát.. – kezdett bele.
- Valami baj van vele? Túl sokan vannak? – kérdeztem félve.
- Nem. Épp ellenkezőleg. Rájöttem, hogy szinte mindenkit kihagytunk.
- Mi?
- Összeírtam még azokat, akik szerintem kimaradtak. – vett elő egy papírt.
- Így hány fővel kell számolnunk?
- Nem tudom. Nem személyeket írtam külön, hanem egyelőre csak családokat. De körülbelül olyan 220 fő szerepel a papíron.
- Mennyi? – döbbentem le. – Az összesen.. 350 ember.
- Igen, tudom. De ebből a listából nyugodtan húzhatsz ki.
- Hát jó. – sóhajtottam, majd amíg meg nem érkeztünk célunkhoz, átnéztem a vendégeket.
- Mire jutottál? – kérdezte Heikki kiszállva az autóból.
- Arra, hogy senkit nem húzunk ki. Meghívunk mindenkit. Az összes felírt személynek van oka ott lenni. Szóval, ha itt végeztünk szólok Carnek, hogy több meghívót rendeljen.
- Rendben! – puszilta meg homlokom, majd bementünk a cukrászdába.
Egy kedves, fiatal lány fogadott minket és egyenesen egy irodába vezetett.
- Itt várjatok. Egy pillanat és jön a nővérem. – mosolygott, majd magunkra hagyott bennünket.
Pár másodperc múlva már meg is érkezett a várt hölgy. Üdvözlés és bemutatkozás után helyet foglalt, majd elővette noteszét.
- Milyen tortát képzeltetek el?
- Mivel sok vendég lesz, ezért körülbelül olyan 6 emelet magasat szeretnénk. Mindenféleképpen fehér legyen. Szeretnénk, ha egyszerű lenne, elegáns, de mégsem lenne egy szokásos esküvői torta. – vázoltam fel, hogyan néz ki az álom esküvői tortánk, mire Amanda rajzolgatni kezdett.
- Valami ilyesmire gondoltatok? – fordította felénk a lapot.
- Igen. – bólintottunk egyszerre Heikkivel.
- Ízben gondolkodtatok valamilyenben? Van konkrét elképzelésetek, vagy hozzak kóstolókat?
- Mivel a fogadáson a fehér mellett a vörös szín dominál, ezért a vörös bársonyra gondoltunk. – mondta Heikki.
- Nagyszerű választás! – mosolygott. – Mikor lesz az esküvő?
- Jövő héten szombaton. – mondta ki párom az ijesztően közeli időpontot. – Viszont egy nápolyi kastélyban.
- Ó, értem. – mondta megdöbbenten, s kicsit megijedve Amanda.

~ MÁSODIK ÉVAD 20. rész

A lakásba érve elakadt a szavam. Rajtunk kívül senki nem volt a házban, ahol félhomály borított mindent és az étkezőben két személyre volt megterítve, behűtött pezsgővel és gyertyákkal.
- Ez.. – kerestem a szavakat.
- Anyáék csinálták. – mosolygott Heikki. – Felajánlották, hogy ma éjszakára átmennek Essiékhez. – ölelt át hátulról. – És szeretnék bocsánatot kérni is. – fordított maga felé.
- Miért? Mit tettél? – vontam össze szemöldököm.
- Azért, mert eddig nem foglalkoztam annyit az esküvővel, mint kellett volna. Tudom, hogy ez mennyit jelent neked, és, hogy szorít az idő.
Nem találtam szavakat, annyira aranyos volt, így egy csókot nyomtam ajkára. Ez után lassan hozzákezdtünk a vacsorához, majd miután nagyjából rendet tettünk a konyhában, a háló felé vettük az irányt. Mivel a mai nap mindkettőnket eléggé kifárasztotta, ezért csak egy könnyed filmet néztünk meg összebújva.
Úgy terveztük, hogy a hetet még Finnországban töltjük, de az esküvő előkészületei miatt ez sajnos nem valósulhatott meg. Amit tudtunk persze onnan intéztünk, így sikerül megtalálnunk a tökéletes helyszínt a ceremóniához. A választásunk egy gyönyörű, nápolyi kastélyra esett. Azonnal föl is hívtuk Caroline-t, hogy értesítsük döntésünkről. Barátnőm nagyon örült neki, hogy végre találtunk egy helyszínt, ami tetszik, és rögtön fel is hívta a tulajdonost. Szerencsénkre a kastély arra a hétvégére szabad volt, így megbeszéltük, hogy másnap oda is utazunk, hogy körülnézhessünk, és ha úgy adódik ki is béreljük.
- Jelenleg tehetek még értetek valamit? – kérdezte Car.
- Azt mondta, ha szeretném, akkor tudsz időpontot kérni nekem annál a ruhaszalonnál. – mondtam.
- Persze. Mikorra beszéljem meg?
- Olaszországból egyenesen oda megyünk, ugyanis hétfőn lesz a megbeszélés a tortával kapcsolatban, szóval jövő hét eleje jó lenne.
- Rendben, akkor beszélek velük és majd hívlak.
- Köszönöm!
A boldogságtól majd ki csattanva bontottam a vonalat és merültünk bele Heikkivel a szervezésbe. Nem gondoltam volna, de estére mindennel végeztünk. Megegyeztünk a színekben, kiválasztottuk a fotóst, összeállítottuk a menüsort és az ültetést is megbeszéltük. Fáradtan dőltem hátra az ágyon mikor kész lettünk. Az esküvő megszervezése megterhelőbb, mint gondoltam. Épp vacsorázni indultunk, mikor megcsörrent a telefonom. Caroline hívott. Már hétfő délutánra lett időpontot a szalonba. Szerencsére sikerült pont úgy kapnom, hogy előtte el tudjunk menni, megrendelni a tortát. Mivel úgy terveztem, hogy amikor kiválasztom a ruhámat, velem van a családom, ezért rögtön telefonálásba is kezdtem. Először anyáékat hívtam föl, akik természetesnek vették, hogy ott lesznek velem, és rögtön meg is beszélték, hogy már vasárnap estére New York-ban lesznek. A következő beszélgetésem Sarah-val zajlott le. Őt is szerettem volna, ha velem van abban a fontos pillanatban. Ő az, akivel kiskorunk óta barátnők vagyunk és én is ott voltam, amikor ő választott ruhát. Természetesen ő is örömmel igent mondott arra, hogy elutazzon és segítsen a döntésben. A telefonbeszélgetések lezárása után már semmi nem tartott vissza a vacsorától. Étkezés után hamarosan lefeküdtünk aludni, ugyanis a másnap korán indultunk. A gépünk kora délelőtt szállt fel, s körülbelül 1,5 óra alatt meg is érkeztünk Nápolyba. A kastély előtt találkoztunk a tulajdonosával, majd bementünk, hogy szétnézzünk. Az épület teljesen más volt élőben, mint képeken. Sokkal szebb és nagyobb volt. 

Mivel az előtte lévő kert is gyönyörű, elgondolkodtunk Heikkivel, hogy ott tartjuk majd meg a fogadást. Miután körbenéztünk, csak még biztosabb lettem abban, hogy ez a tökéletes helyszín. A kastélyért viszont nem csak én voltam oda. Heikkinek is nagyon tetszett, így azonnal lefoglaltuk. Bármennyire is szerettünk volna, nem maradhattunk sokáig Nápolyban, ugyanis már este indult a gépünk New York-ba. Hosszú, fárasztó utazás volt. Bár valamennyit tudtunk pihenni a repülőn, így is nyúzottan indultunk a szállodába. Az időeltolódás elégé megviselt minket, így a hotelszobába érve azonnal ágynak estünk. Igaz, nagyon fáradtak voltunk, sokat mégsem tudtunk pihenni. Folyamatosan az esküvő körül jártak gondolataim, forgolódásom pedig Heikkit is felébresztette. Féltem, hogy nem tudunk tökéletes tortát rendelni, hogy nem találok megfelelő ruhát, hogy kicsúszunk az időből, de már attól is, hogy senki nem jön el a nagy napon. Szerencsémre viszont egy olyan férfi van mellettem, aki egy mosolyával eltörli a fejemben cikázó rossz gondolatokat, karjai közt pedig a tökéletes biztonságérzetet tapasztalhatom meg, így sikerült valamennyire megnyugodnom. Pihenni viszont már nem tudtam.

~ MÁSODIK ÉVAD 19. rész

Bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót. Lehunytam szemem, vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak, majd mikor kinyitottam szemem Heikki pólóját láttam meg.
- Nem igaz, hogy nem tudja elrakni a cuccait. – mérgelődtem. – HEIKKI! – kiabáltam ki mérgesen, majd megfogtam pólóját, hogyha belép, hozzá vágjam.
Miközben kezeimben tartottam késztetést éreztem rá, hogy megszagoljam. Illatát érezve millió gondolat futott át agyamon. Hogy mondhattam neki azokat? Miért kaptam fel úgy a vizet? Annyira belemerültem gondolataimba, hogy észre sem vettem, ahogy ott áll mögöttem. Mikor megfordultam, csak álltam vele szemben, s nem tudtam mit mondjak.
- Mi az? – nézett rám. Azt várta, hogy elmondjam, amiért hívtam.
Nem válaszoltam, csak szorosan megöleltem és vállába fúrtam arcom.
- Sajnálom! – mondtam ki végül, majd fölnéztem rá, mire megcsókolt.
- Semmi baj! – döntötte homlokát enyémnek. - De mondtam már, hogy ne húzd fel magad mindenen.
- Tudom. – sóhajtottam.
Békülésünk még körülbelül negyed óráig tartott, majd magamra hagyott a fürdőben. Mikor ott végeztem, Heikkivel lementünk még a konyhába, és bolondozásunk közben észre sem vettük, ahogy szülei mosolyogva figyelnek minket. Elköszöntünk tőlük, majd visszatértünk szobánkba és aludtunk. Másnap Heikkinek már kora reggel indult a gépe. Mikor kikelt mellőlem az ágyból, én is felébredtem, utána pedig már nem tudtam visszaaludni. Kikísértem, majd visszatértem a szobánkba és bekapcsoltam a TV-t. Mikor már kezdtem emberinek érezni az időt, lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kávét. Meglepetésemre mamó már szorgosan készítette a reggelit, ami rozs-kenyér volt joghurttal, müzlivel, valamint banánnal.

Amíg összeállította, lefőtt a kávé, én pedig kimentem egy kicsit az udvarra. Közben folyamatosan telefonomat szorongattam. Heikkivel ugyanis megígértettem, hogy amint megérkezik, hívjon föl. Épp befelé indultam, mikor megcsörrent a telefonom. Csak egy „rövid”, körülbelül negyed órás telefonbeszélgetésünk volt, viszont ezt is elég volt arra, hogy rádöbbenjek, már pár óra elteltével mennyire hiányzik. Beszélgetésünk után visszamentem a konyhába megreggelizni. Miközben ettem, sokat beszélgettünk mamóval. Elterveztük az előttünk álló napot. Reggeli után segítettem elpakolni a konyhában, majd mamó megmutatta a ruhát, amit az esküvőjén viselt, valamint pár családi fotóalbum is előkertül. Ezek után az az ötlete támadt, hogy gyerünk el a közelben lévő esküvői ruhaszalonba, és, ha tetszenek az ott lévő ruhát, kérjek időpontot. Nemsokára el is készültünk és útnak indultunk. A szalonba belépve mamó rögtön az egyik eladóhoz ment, aki mint később kiderült, egy kedves ismerőse, én pedig egy másik kiszolgáló segítségével belenéztem a kínálatba. Majd’ egy óra elteltével rájöttem, hogy nincs abban az üzletben az álomruhám, így arra jutottunk, hogy a következő programot célozzuk meg. Ez pedig nem volt más, mint a pláza, ahol vettünk magunknak pár dolgot, majd beültünk az egyik étterembe. Ebéd után hazavittük a cuccokat, s újra útnak indultunk. Mostani célunk az esküvői torta kiállítás volt. Rengeteg gyönyörű tortaminta volt megtalálható, és sok különböző ízből lehetett válogatni is. Hamarosan végre sorra kerültünk mi is és sikerült időpontot egyeztetnünk hétfőre, a megbeszélésre. Mire végeztünk, már késő délután volt, így gyorsan elmentünk bevásárolni a vacsorához, majd haza indultunk. Épp csak hozzá kezdünk a főzéshez, mikor megcsörrent a telefonom. Heikki volt az, hogy hamarosan indul a repülőgépe. Segítettem mamónak elkészíteni a vacsorát, majd elkészültem és indultam párom elé a reptérre. Nem sokat kellett várnom, pár perc után már meg is érkezett. Hosszú csókkal és öleléssel köszöntöttem őt. Még magamon is meglepődtem, mennyire tudom hiányolni. Persze, sokat gondoltam rá a nap folyamán és hiányzott is, viszont, hogy mennyire, csak akkor jöttem rá, mikor megláttam és végre hozzábújhattam. A haza vezető út alatt részletesen beszámoltam neki a mai napomról. Tövéről-hegyére elmeséltem neki, hogy milyen ruhákat láttam és melyik miért nem tetszett, valamint, hogy hétfőn lesz a tortával kapcsolatos megbeszélésünk is. Azt hiszem, a végére már kicsit unta is a beszámolómat, de szerencséjére a lakásba érve elakadt a szavam.