Pihenni viszont
már nem tudtam. Nemsokára megcsörrent a telefonom, ami azt jelentette, hogy
apáék megérkeztek a szállodához, így lementünk eléjük. Családomat és Sarah-t
már elég rég láttam, így jó volt újra találkozni velük. A hosszúra nyúlt
üdvözlés után fölkísértük őket a lakosztályukba, majd közösen indultunk
vacsorázni egy közeli étterembe. Sokáig viszont nem tudtunk maradni, ugyanis a
hosszú repülőút és az időeltolódás miatt mindenki elég fáradt volt, így hamar a
szállodai szobáinkban kötöttünk ki, az álom pedig hamar elnyomott minket. A
következő nap korán indult. Gyors készülődés után együtt reggeliztünk a
többiekkel, miközben Carrel még átbeszéltünk pár dolgot az esküvővel
kapcsolatban.
- Kérlek, hívd föl a szabót és egyeztess vele időpontot minél hamarabbra. Szeretném, ha a koszorúslányaim egyedi ruhában jelennének majd meg. – néztem barátnőmre.
- Rendben. Szóljak a lányoknak is? – kérdezte.
- Azt megköszönném. Mindjárt leírom a nevüket és a telefonszámukat egy papírra. - Pár perc elteltével elkészültem a listával és Caroline-nak adtam.
- Mikorra próbáljam meg az időpontot kérni?
- Minél hamarabbra. Ha lehet, már szerdára.
- Rendben! – bólintott.
- Mi az? – néztem Sarah-ra, aki a koszorúslányok listáját nézte már egy ideje.
- Ennyien lesznek? – kérdezte.
- Igen. Miért? Kihagytam valakit?
- Öm.. nem.. – válaszolta, s már tudtam, mire gondol.
- Indulhatunk? – kérdezte Heikki. – Nem ártana időben odaérni a cukrászdába.
- Persze, csak előtte még elmegyek a mosdóba. Sarah, nem jössz? – néztem rá.
- De. – bólintott. Hangsúlyomból rájött, hogy nem véletlenül kérdeztem meg.
- Figyelj Sarah, tudom, hogy azért nézted úgy azt a papírt, mert te nem szerepelsz rajt. – kezdtem bele. – Ez pedig azért van, mert nem szeretném, ha a koszorúslányom lennél. – mondtam, s barátnőm megdöbbenve állt velem szembe. – Azt szeretném, ha te lennél a tanúm. – mondtam ki, mire könnyek szöktek a velem szemben álló lány szemébe. – Elvállalod?
- Hát persze, hogy el! – borult nyakamba.
Hamarosan visszamentünk a többiekhez, majd Heikkivel elindultunk a cukrászdába. Az autóba ülve párom beindította a motort, majd rám nézett.
- Átnéztem a vendéglistát.. – kezdett bele.
- Valami baj van vele? Túl sokan vannak? – kérdeztem félve.
- Nem. Épp ellenkezőleg. Rájöttem, hogy szinte mindenkit kihagytunk.
- Mi?
- Összeírtam még azokat, akik szerintem kimaradtak. – vett elő egy papírt.
- Így hány fővel kell számolnunk?
- Nem tudom. Nem személyeket írtam külön, hanem egyelőre csak családokat. De körülbelül olyan 220 fő szerepel a papíron.
- Mennyi? – döbbentem le. – Az összesen.. 350 ember.
- Igen, tudom. De ebből a listából nyugodtan húzhatsz ki.
- Hát jó. – sóhajtottam, majd amíg meg nem érkeztünk célunkhoz, átnéztem a vendégeket.
- Mire jutottál? – kérdezte Heikki kiszállva az autóból.
- Arra, hogy senkit nem húzunk ki. Meghívunk mindenkit. Az összes felírt személynek van oka ott lenni. Szóval, ha itt végeztünk szólok Carnek, hogy több meghívót rendeljen.
- Rendben! – puszilta meg homlokom, majd bementünk a cukrászdába.
Egy kedves, fiatal lány fogadott minket és egyenesen egy irodába vezetett.
- Itt várjatok. Egy pillanat és jön a nővérem. – mosolygott, majd magunkra hagyott bennünket.
Pár másodperc múlva már meg is érkezett a várt hölgy. Üdvözlés és bemutatkozás után helyet foglalt, majd elővette noteszét.
- Milyen tortát képzeltetek el?
- Mivel sok vendég lesz, ezért körülbelül olyan 6 emelet magasat szeretnénk. Mindenféleképpen fehér legyen. Szeretnénk, ha egyszerű lenne, elegáns, de mégsem lenne egy szokásos esküvői torta. – vázoltam fel, hogyan néz ki az álom esküvői tortánk, mire Amanda rajzolgatni kezdett.
- Valami ilyesmire gondoltatok? – fordította felénk a lapot.
- Igen. – bólintottunk egyszerre Heikkivel.
- Ízben gondolkodtatok valamilyenben? Van konkrét elképzelésetek, vagy hozzak kóstolókat?
- Mivel a fogadáson a fehér mellett a vörös szín dominál, ezért a vörös bársonyra gondoltunk. – mondta Heikki.
- Nagyszerű választás! – mosolygott. – Mikor lesz az esküvő?
- Jövő héten szombaton. – mondta ki párom az ijesztően közeli időpontot. – Viszont egy nápolyi kastélyban.
- Ó, értem. – mondta megdöbbenten, s kicsit megijedve Amanda.
- Kérlek, hívd föl a szabót és egyeztess vele időpontot minél hamarabbra. Szeretném, ha a koszorúslányaim egyedi ruhában jelennének majd meg. – néztem barátnőmre.
- Rendben. Szóljak a lányoknak is? – kérdezte.
- Azt megköszönném. Mindjárt leírom a nevüket és a telefonszámukat egy papírra. - Pár perc elteltével elkészültem a listával és Caroline-nak adtam.
- Mikorra próbáljam meg az időpontot kérni?
- Minél hamarabbra. Ha lehet, már szerdára.
- Rendben! – bólintott.
- Mi az? – néztem Sarah-ra, aki a koszorúslányok listáját nézte már egy ideje.
- Ennyien lesznek? – kérdezte.
- Igen. Miért? Kihagytam valakit?
- Öm.. nem.. – válaszolta, s már tudtam, mire gondol.
- Indulhatunk? – kérdezte Heikki. – Nem ártana időben odaérni a cukrászdába.
- Persze, csak előtte még elmegyek a mosdóba. Sarah, nem jössz? – néztem rá.
- De. – bólintott. Hangsúlyomból rájött, hogy nem véletlenül kérdeztem meg.
- Figyelj Sarah, tudom, hogy azért nézted úgy azt a papírt, mert te nem szerepelsz rajt. – kezdtem bele. – Ez pedig azért van, mert nem szeretném, ha a koszorúslányom lennél. – mondtam, s barátnőm megdöbbenve állt velem szembe. – Azt szeretném, ha te lennél a tanúm. – mondtam ki, mire könnyek szöktek a velem szemben álló lány szemébe. – Elvállalod?
- Hát persze, hogy el! – borult nyakamba.
Hamarosan visszamentünk a többiekhez, majd Heikkivel elindultunk a cukrászdába. Az autóba ülve párom beindította a motort, majd rám nézett.
- Átnéztem a vendéglistát.. – kezdett bele.
- Valami baj van vele? Túl sokan vannak? – kérdeztem félve.
- Nem. Épp ellenkezőleg. Rájöttem, hogy szinte mindenkit kihagytunk.
- Mi?
- Összeírtam még azokat, akik szerintem kimaradtak. – vett elő egy papírt.
- Így hány fővel kell számolnunk?
- Nem tudom. Nem személyeket írtam külön, hanem egyelőre csak családokat. De körülbelül olyan 220 fő szerepel a papíron.
- Mennyi? – döbbentem le. – Az összesen.. 350 ember.
- Igen, tudom. De ebből a listából nyugodtan húzhatsz ki.
- Hát jó. – sóhajtottam, majd amíg meg nem érkeztünk célunkhoz, átnéztem a vendégeket.
- Mire jutottál? – kérdezte Heikki kiszállva az autóból.
- Arra, hogy senkit nem húzunk ki. Meghívunk mindenkit. Az összes felírt személynek van oka ott lenni. Szóval, ha itt végeztünk szólok Carnek, hogy több meghívót rendeljen.
- Rendben! – puszilta meg homlokom, majd bementünk a cukrászdába.
Egy kedves, fiatal lány fogadott minket és egyenesen egy irodába vezetett.
- Itt várjatok. Egy pillanat és jön a nővérem. – mosolygott, majd magunkra hagyott bennünket.
Pár másodperc múlva már meg is érkezett a várt hölgy. Üdvözlés és bemutatkozás után helyet foglalt, majd elővette noteszét.
- Milyen tortát képzeltetek el?
- Mivel sok vendég lesz, ezért körülbelül olyan 6 emelet magasat szeretnénk. Mindenféleképpen fehér legyen. Szeretnénk, ha egyszerű lenne, elegáns, de mégsem lenne egy szokásos esküvői torta. – vázoltam fel, hogyan néz ki az álom esküvői tortánk, mire Amanda rajzolgatni kezdett.
- Valami ilyesmire gondoltatok? – fordította felénk a lapot.
- Igen. – bólintottunk egyszerre Heikkivel.
- Ízben gondolkodtatok valamilyenben? Van konkrét elképzelésetek, vagy hozzak kóstolókat?
- Mivel a fogadáson a fehér mellett a vörös szín dominál, ezért a vörös bársonyra gondoltunk. – mondta Heikki.
- Nagyszerű választás! – mosolygott. – Mikor lesz az esküvő?
- Jövő héten szombaton. – mondta ki párom az ijesztően közeli időpontot. – Viszont egy nápolyi kastélyban.
- Ó, értem. – mondta megdöbbenten, s kicsit megijedve Amanda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése