~ MÁSODIK ÉVAD 20. rész

A lakásba érve elakadt a szavam. Rajtunk kívül senki nem volt a házban, ahol félhomály borított mindent és az étkezőben két személyre volt megterítve, behűtött pezsgővel és gyertyákkal.
- Ez.. – kerestem a szavakat.
- Anyáék csinálták. – mosolygott Heikki. – Felajánlották, hogy ma éjszakára átmennek Essiékhez. – ölelt át hátulról. – És szeretnék bocsánatot kérni is. – fordított maga felé.
- Miért? Mit tettél? – vontam össze szemöldököm.
- Azért, mert eddig nem foglalkoztam annyit az esküvővel, mint kellett volna. Tudom, hogy ez mennyit jelent neked, és, hogy szorít az idő.
Nem találtam szavakat, annyira aranyos volt, így egy csókot nyomtam ajkára. Ez után lassan hozzákezdtünk a vacsorához, majd miután nagyjából rendet tettünk a konyhában, a háló felé vettük az irányt. Mivel a mai nap mindkettőnket eléggé kifárasztotta, ezért csak egy könnyed filmet néztünk meg összebújva.
Úgy terveztük, hogy a hetet még Finnországban töltjük, de az esküvő előkészületei miatt ez sajnos nem valósulhatott meg. Amit tudtunk persze onnan intéztünk, így sikerül megtalálnunk a tökéletes helyszínt a ceremóniához. A választásunk egy gyönyörű, nápolyi kastélyra esett. Azonnal föl is hívtuk Caroline-t, hogy értesítsük döntésünkről. Barátnőm nagyon örült neki, hogy végre találtunk egy helyszínt, ami tetszik, és rögtön fel is hívta a tulajdonost. Szerencsénkre a kastély arra a hétvégére szabad volt, így megbeszéltük, hogy másnap oda is utazunk, hogy körülnézhessünk, és ha úgy adódik ki is béreljük.
- Jelenleg tehetek még értetek valamit? – kérdezte Car.
- Azt mondta, ha szeretném, akkor tudsz időpontot kérni nekem annál a ruhaszalonnál. – mondtam.
- Persze. Mikorra beszéljem meg?
- Olaszországból egyenesen oda megyünk, ugyanis hétfőn lesz a megbeszélés a tortával kapcsolatban, szóval jövő hét eleje jó lenne.
- Rendben, akkor beszélek velük és majd hívlak.
- Köszönöm!
A boldogságtól majd ki csattanva bontottam a vonalat és merültünk bele Heikkivel a szervezésbe. Nem gondoltam volna, de estére mindennel végeztünk. Megegyeztünk a színekben, kiválasztottuk a fotóst, összeállítottuk a menüsort és az ültetést is megbeszéltük. Fáradtan dőltem hátra az ágyon mikor kész lettünk. Az esküvő megszervezése megterhelőbb, mint gondoltam. Épp vacsorázni indultunk, mikor megcsörrent a telefonom. Caroline hívott. Már hétfő délutánra lett időpontot a szalonba. Szerencsére sikerült pont úgy kapnom, hogy előtte el tudjunk menni, megrendelni a tortát. Mivel úgy terveztem, hogy amikor kiválasztom a ruhámat, velem van a családom, ezért rögtön telefonálásba is kezdtem. Először anyáékat hívtam föl, akik természetesnek vették, hogy ott lesznek velem, és rögtön meg is beszélték, hogy már vasárnap estére New York-ban lesznek. A következő beszélgetésem Sarah-val zajlott le. Őt is szerettem volna, ha velem van abban a fontos pillanatban. Ő az, akivel kiskorunk óta barátnők vagyunk és én is ott voltam, amikor ő választott ruhát. Természetesen ő is örömmel igent mondott arra, hogy elutazzon és segítsen a döntésben. A telefonbeszélgetések lezárása után már semmi nem tartott vissza a vacsorától. Étkezés után hamarosan lefeküdtünk aludni, ugyanis a másnap korán indultunk. A gépünk kora délelőtt szállt fel, s körülbelül 1,5 óra alatt meg is érkeztünk Nápolyba. A kastély előtt találkoztunk a tulajdonosával, majd bementünk, hogy szétnézzünk. Az épület teljesen más volt élőben, mint képeken. Sokkal szebb és nagyobb volt. 

Mivel az előtte lévő kert is gyönyörű, elgondolkodtunk Heikkivel, hogy ott tartjuk majd meg a fogadást. Miután körbenéztünk, csak még biztosabb lettem abban, hogy ez a tökéletes helyszín. A kastélyért viszont nem csak én voltam oda. Heikkinek is nagyon tetszett, így azonnal lefoglaltuk. Bármennyire is szerettünk volna, nem maradhattunk sokáig Nápolyban, ugyanis már este indult a gépünk New York-ba. Hosszú, fárasztó utazás volt. Bár valamennyit tudtunk pihenni a repülőn, így is nyúzottan indultunk a szállodába. Az időeltolódás elégé megviselt minket, így a hotelszobába érve azonnal ágynak estünk. Igaz, nagyon fáradtak voltunk, sokat mégsem tudtunk pihenni. Folyamatosan az esküvő körül jártak gondolataim, forgolódásom pedig Heikkit is felébresztette. Féltem, hogy nem tudunk tökéletes tortát rendelni, hogy nem találok megfelelő ruhát, hogy kicsúszunk az időből, de már attól is, hogy senki nem jön el a nagy napon. Szerencsémre viszont egy olyan férfi van mellettem, aki egy mosolyával eltörli a fejemben cikázó rossz gondolatokat, karjai közt pedig a tökéletes biztonságérzetet tapasztalhatom meg, így sikerült valamennyire megnyugodnom. Pihenni viszont már nem tudtam.