~ MÁSODIK ÉVAD 19. rész

Bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót. Lehunytam szemem, vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak, majd mikor kinyitottam szemem Heikki pólóját láttam meg.
- Nem igaz, hogy nem tudja elrakni a cuccait. – mérgelődtem. – HEIKKI! – kiabáltam ki mérgesen, majd megfogtam pólóját, hogyha belép, hozzá vágjam.
Miközben kezeimben tartottam késztetést éreztem rá, hogy megszagoljam. Illatát érezve millió gondolat futott át agyamon. Hogy mondhattam neki azokat? Miért kaptam fel úgy a vizet? Annyira belemerültem gondolataimba, hogy észre sem vettem, ahogy ott áll mögöttem. Mikor megfordultam, csak álltam vele szemben, s nem tudtam mit mondjak.
- Mi az? – nézett rám. Azt várta, hogy elmondjam, amiért hívtam.
Nem válaszoltam, csak szorosan megöleltem és vállába fúrtam arcom.
- Sajnálom! – mondtam ki végül, majd fölnéztem rá, mire megcsókolt.
- Semmi baj! – döntötte homlokát enyémnek. - De mondtam már, hogy ne húzd fel magad mindenen.
- Tudom. – sóhajtottam.
Békülésünk még körülbelül negyed óráig tartott, majd magamra hagyott a fürdőben. Mikor ott végeztem, Heikkivel lementünk még a konyhába, és bolondozásunk közben észre sem vettük, ahogy szülei mosolyogva figyelnek minket. Elköszöntünk tőlük, majd visszatértünk szobánkba és aludtunk. Másnap Heikkinek már kora reggel indult a gépe. Mikor kikelt mellőlem az ágyból, én is felébredtem, utána pedig már nem tudtam visszaaludni. Kikísértem, majd visszatértem a szobánkba és bekapcsoltam a TV-t. Mikor már kezdtem emberinek érezni az időt, lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kávét. Meglepetésemre mamó már szorgosan készítette a reggelit, ami rozs-kenyér volt joghurttal, müzlivel, valamint banánnal.

Amíg összeállította, lefőtt a kávé, én pedig kimentem egy kicsit az udvarra. Közben folyamatosan telefonomat szorongattam. Heikkivel ugyanis megígértettem, hogy amint megérkezik, hívjon föl. Épp befelé indultam, mikor megcsörrent a telefonom. Csak egy „rövid”, körülbelül negyed órás telefonbeszélgetésünk volt, viszont ezt is elég volt arra, hogy rádöbbenjek, már pár óra elteltével mennyire hiányzik. Beszélgetésünk után visszamentem a konyhába megreggelizni. Miközben ettem, sokat beszélgettünk mamóval. Elterveztük az előttünk álló napot. Reggeli után segítettem elpakolni a konyhában, majd mamó megmutatta a ruhát, amit az esküvőjén viselt, valamint pár családi fotóalbum is előkertül. Ezek után az az ötlete támadt, hogy gyerünk el a közelben lévő esküvői ruhaszalonba, és, ha tetszenek az ott lévő ruhát, kérjek időpontot. Nemsokára el is készültünk és útnak indultunk. A szalonba belépve mamó rögtön az egyik eladóhoz ment, aki mint később kiderült, egy kedves ismerőse, én pedig egy másik kiszolgáló segítségével belenéztem a kínálatba. Majd’ egy óra elteltével rájöttem, hogy nincs abban az üzletben az álomruhám, így arra jutottunk, hogy a következő programot célozzuk meg. Ez pedig nem volt más, mint a pláza, ahol vettünk magunknak pár dolgot, majd beültünk az egyik étterembe. Ebéd után hazavittük a cuccokat, s újra útnak indultunk. Mostani célunk az esküvői torta kiállítás volt. Rengeteg gyönyörű tortaminta volt megtalálható, és sok különböző ízből lehetett válogatni is. Hamarosan végre sorra kerültünk mi is és sikerült időpontot egyeztetnünk hétfőre, a megbeszélésre. Mire végeztünk, már késő délután volt, így gyorsan elmentünk bevásárolni a vacsorához, majd haza indultunk. Épp csak hozzá kezdünk a főzéshez, mikor megcsörrent a telefonom. Heikki volt az, hogy hamarosan indul a repülőgépe. Segítettem mamónak elkészíteni a vacsorát, majd elkészültem és indultam párom elé a reptérre. Nem sokat kellett várnom, pár perc után már meg is érkezett. Hosszú csókkal és öleléssel köszöntöttem őt. Még magamon is meglepődtem, mennyire tudom hiányolni. Persze, sokat gondoltam rá a nap folyamán és hiányzott is, viszont, hogy mennyire, csak akkor jöttem rá, mikor megláttam és végre hozzábújhattam. A haza vezető út alatt részletesen beszámoltam neki a mai napomról. Tövéről-hegyére elmeséltem neki, hogy milyen ruhákat láttam és melyik miért nem tetszett, valamint, hogy hétfőn lesz a tortával kapcsolatos megbeszélésünk is. Azt hiszem, a végére már kicsit unta is a beszámolómat, de szerencséjére a lakásba érve elakadt a szavam.