Így ketten
maradtunk a konyhában Mamóval, Heikkiék édesanyjával.
- Boldog vagyok, hogy a fiam egy ilyen lányt talált magának, mint te. – mosolyodott el mamó. – Mikor Heikki elmesélte, hogy megkérte a kezed és te igent mondtál, elmondani nem lehet mennyire örültem.
- Elmondta az eljegyzést? – kérdeztem döbbenten. Heikki családja ugyanis még nem tudott róla. Nem tudtak elutazni Olaszországba, és úgy döntöttünk, személyesen mondjuk el nekik, ha meglátogatjuk őket.
- Igen. De ne haragudj rá. Én húztam ki belőle. Láttam rajta, hogy valamiért különösen boldog. Viszont megígértette velem, hogy senkinek ne mondjam el, így én vagyok az egyetlen, aki tudja. Örülök, hogy ilyen menyem lesz. – ölelt meg, majd a többiek megérkeztek az étkezőbe és ezt elég nagy hanggal adták tudtunkra.
Az ebéd elfogyasztása után segítettünk elpakolni mamónak, majd a nappaliba vonultunk. Mikor Heikki meglátott, felállt és félre hívott kicsit. Szeretett volna pár dolgot tisztázni a nagy bejelentésünkkel kapcsolatban. Mikor úgy döntöttünk, mindent megbeszéltünk, visszamentünk a többiekhez és helyet foglaltunk a kanapén.
- Szeretnénk Stacyvel bejelenteni pár dolgot! – mondta Heikki, mire mindenki felénk fordult, anyukája pedig izgatottan nézett ránk. – Olyat is, amiről még te sem tudsz, anya. – fordult felé, mire elkomolyodott. – Szóval, vasárnap megkértem Stacy kezét. – kezdte. – És ő igent mondott! – húzott magához.
- Gratulálunk! – hallatszott mindenkitől, miközben Jaakko Mamó utasítására egy üveg előhűtött pezsgőt hozott és öntött mindenkinek.
- Sss! – csitított le minket mamó. – Erről tudtam. Mi a többi? – kérdezte türelmetlenül.
- Nos, úgy döntöttünk, az esküvőt e hónap 29.-ére tűzzük ki. – folytatta Heikki.
- Hova ez a nagy sietség, fiam? – kérdezte apukája. – Lesz időtök rendesen megszervezni?
- Muszáj lesz! – nézett rám Heikki. – Stacy ugyanis nem szeretne télen hozzám jönni. A jövő nyár pedig sokára lesz még.
- És meg tudjátok szervezni ennyi idő alatt? – kérdezte Ruut.
- Egy profi van a segítségünkre, szóval nagyon reméljük. – válaszoltam.
Nemsokára a nappaliban összegyűlt társaság feloszlott, és mindenki visszavonult saját szobájába pihenni. Mi is így tettünk Heikkivel. Leültem az ágyra, bekapcsoltam laptopom, majd fölmentem netre. E-mail fiókomba belépve egy üzenetet láttam Car-től. Küldött néhány lehetséges helyszínt, és azt üzente, minél hamarabb válaszoljunk, hogy ha szeretnénk, akkor még időben le tudja foglalni. Átnéztük az átküldött anyagot, de egyiket sem találtuk megfelelőnek. Az e-mail megírása után úgy döntöttük, belekezdünk egy filmbe. Épp vége lett mikor kopogtak. Eeva szólt, hogy elkészült a vacsora, így lementünk az étkezőbe. Miután ettünk szerettem volna segíteni a konyhában elpakolni, de mamó nem engedte, méghozzá azért, mert nekem most magammal és az esküvővel kell foglalkoznom. Mivel nem tehettem mást, fölmentem a szobába. Amíg Heikki a fürdőben volt, én megírtam az újabb levelet Caroline-nak a meghívóról és a színekről, majd én vonultam be a fürdőbe.
- Figyelj, kicsim. – szólt Heikki, mikor kiléptem a fürdőből. – Holnap után Milton Keynesbe kell mennem, Sebhez. – mondta.
- Rendben! Legalább be tudok nézni néhány esküvői ruha szalonba. – ültem le mellé.
- Épp ez az, hogy szeretném, ha te nem jönnél. Ne értsd félre, nem azért mondom, csak úgyis annyi dolgod van, és anya is örülne, ha el tudnátok tölteni egy napot kettesben. – simította meg arcom. – Különben sem leszek sokáig. Reggel megyek, este pedig már jövök is vissza.
- Muszáj elutaznod? – bújtam hozzá. – Nem lehetne neten elintézni?
- Sajnos nem. – nyomott puszit homlokomra, majd lehunytam a szemem, s pár pillanat múlva már aludtam is.
Heikki testvérei másnap indultak haza. Eeváék még reggel elmentek, ugyanis nekik dolgozniuk kellett, Essiék nem sokkal utánuk indultak, Ruut és Martin ebéd után lépett le, Jaakko-ék pedig késő délutánig maradtak. Miután Eveliinaék is hazamentek, kiültünk egy kicsit a kertbe, majd Heikkivel és szüleivel közösen megcsináltuk a vacsorát. Annak elfogyasztása után felvonultunk a szobába, majd amíg Heikki összeszedte cuccait másnapra, én fölmentem netre. Amint bejelentkeztem Skype-ra, Car azonnal hívást is indított felém.
- Képzeljétek! Van egy jó hírem! – kezdett bele azonnal. – Az esküvői tortás csapat, akikről meséltem, európai körúton van, és nemrég tudtam meg, hogy holnap lesz az utolsó állomásuk, méghozzá Finnországban. Már kértem is nektek időpontot. Délután 2kor találkozunk Helsinkiben.
- Az baj, ha én nem tudok ott lenni? – kérdezte Heikki.
- Nem Heikki, nem baj, ha a férj nem tud elmenni az esküvői torta kiválasztására. – sóhajtott Car.
- Muszáj most kiválasztani?
- Nem. Ráérünk 28-án is. – válaszoltam rá rögtön.
- Nekem holnap Sebhez kell mennem.
- Akkor egyedül megyek. – sóhajtottam.
- Rendben. Végül is elég csak időpontot egyeztetni egy komolyabb megbeszéléshez. – mondta Car.
Mivel barátnőmnek még dolga volt, ezért nemsokára bontottuk a vonalat. Annyit kért még, hogy a meghívókat holnapra válasszuk ki és jó lenne a színekről is döntenünk. Amíg én beszéltem anyáékkal, Heikki elment fürdeni, majd mikor visszaért elővettem a Cartől kapott mintameghívókat és a katalógust.
- Szerinted melyik legyen? – terítettem ki az ágyra mindent.
- Az. – mutatott az egyikre fel sem nézve laptopjából. Nem tudom mi lehetett jelenleg fontosabb.
- Ez? – emeltem fel egy másikat.
- Igen. – bólintott.
- Jó. Akkor ez lesz. – fogtam meg egy harmadikat.
- Oké.
- Heikki te nem is figyelsz rám.
- De figyelek! – nézett rám.
- Nem! Ha figyeltél volna, észrevetted volna, hogy 3 teljesen más meghívót mutattam.
- Jó. Figyelek! – csukta le a laptopot és jött közelebb.
Végül sikerült kiválasztani a meghívót,
de a katalógust nézegetve szintén
másfele jártak gondolatai.
- Heikki! Hahó!
- Tessék!
- Már megint nem figyelsz rám! Komolyan mondom, kezdem úgy érezni, hogy csak számomra fontos az esküvő!
- Sajnálom, kicsim, csak elgondolkoztam.
- Azt látom. És szabad tudnom, hogy merre?
- A holnapi megbeszélésen jár a fejem. – sóhajtott.
- Értem. Szóval neked fontosabb a munkád, minthogy 5 percre rám figyelj, és kiválasszuk milyen lesz az esküvőnk. Tudod mit? Akkor majd én eldöntöm. Holnap megbeszélem Caroline-nal a helyszínt, a színeket, lerendezem a tortát, a díszítést, a vacsorát, az italokat, az étkészletet, mindent. – mondtam. - Te menj csak holnap Angliába, Hétfőn pedig találkozunk Svájcba! – tőlem zengett a ház. Nemsokára otthagytam a szobába, bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót.
- Boldog vagyok, hogy a fiam egy ilyen lányt talált magának, mint te. – mosolyodott el mamó. – Mikor Heikki elmesélte, hogy megkérte a kezed és te igent mondtál, elmondani nem lehet mennyire örültem.
- Elmondta az eljegyzést? – kérdeztem döbbenten. Heikki családja ugyanis még nem tudott róla. Nem tudtak elutazni Olaszországba, és úgy döntöttünk, személyesen mondjuk el nekik, ha meglátogatjuk őket.
- Igen. De ne haragudj rá. Én húztam ki belőle. Láttam rajta, hogy valamiért különösen boldog. Viszont megígértette velem, hogy senkinek ne mondjam el, így én vagyok az egyetlen, aki tudja. Örülök, hogy ilyen menyem lesz. – ölelt meg, majd a többiek megérkeztek az étkezőbe és ezt elég nagy hanggal adták tudtunkra.
Az ebéd elfogyasztása után segítettünk elpakolni mamónak, majd a nappaliba vonultunk. Mikor Heikki meglátott, felállt és félre hívott kicsit. Szeretett volna pár dolgot tisztázni a nagy bejelentésünkkel kapcsolatban. Mikor úgy döntöttünk, mindent megbeszéltünk, visszamentünk a többiekhez és helyet foglaltunk a kanapén.
- Szeretnénk Stacyvel bejelenteni pár dolgot! – mondta Heikki, mire mindenki felénk fordult, anyukája pedig izgatottan nézett ránk. – Olyat is, amiről még te sem tudsz, anya. – fordult felé, mire elkomolyodott. – Szóval, vasárnap megkértem Stacy kezét. – kezdte. – És ő igent mondott! – húzott magához.
- Gratulálunk! – hallatszott mindenkitől, miközben Jaakko Mamó utasítására egy üveg előhűtött pezsgőt hozott és öntött mindenkinek.
- Sss! – csitított le minket mamó. – Erről tudtam. Mi a többi? – kérdezte türelmetlenül.
- Nos, úgy döntöttünk, az esküvőt e hónap 29.-ére tűzzük ki. – folytatta Heikki.
- Hova ez a nagy sietség, fiam? – kérdezte apukája. – Lesz időtök rendesen megszervezni?
- Muszáj lesz! – nézett rám Heikki. – Stacy ugyanis nem szeretne télen hozzám jönni. A jövő nyár pedig sokára lesz még.
- És meg tudjátok szervezni ennyi idő alatt? – kérdezte Ruut.
- Egy profi van a segítségünkre, szóval nagyon reméljük. – válaszoltam.
Nemsokára a nappaliban összegyűlt társaság feloszlott, és mindenki visszavonult saját szobájába pihenni. Mi is így tettünk Heikkivel. Leültem az ágyra, bekapcsoltam laptopom, majd fölmentem netre. E-mail fiókomba belépve egy üzenetet láttam Car-től. Küldött néhány lehetséges helyszínt, és azt üzente, minél hamarabb válaszoljunk, hogy ha szeretnénk, akkor még időben le tudja foglalni. Átnéztük az átküldött anyagot, de egyiket sem találtuk megfelelőnek. Az e-mail megírása után úgy döntöttük, belekezdünk egy filmbe. Épp vége lett mikor kopogtak. Eeva szólt, hogy elkészült a vacsora, így lementünk az étkezőbe. Miután ettünk szerettem volna segíteni a konyhában elpakolni, de mamó nem engedte, méghozzá azért, mert nekem most magammal és az esküvővel kell foglalkoznom. Mivel nem tehettem mást, fölmentem a szobába. Amíg Heikki a fürdőben volt, én megírtam az újabb levelet Caroline-nak a meghívóról és a színekről, majd én vonultam be a fürdőbe.
- Figyelj, kicsim. – szólt Heikki, mikor kiléptem a fürdőből. – Holnap után Milton Keynesbe kell mennem, Sebhez. – mondta.
- Rendben! Legalább be tudok nézni néhány esküvői ruha szalonba. – ültem le mellé.
- Épp ez az, hogy szeretném, ha te nem jönnél. Ne értsd félre, nem azért mondom, csak úgyis annyi dolgod van, és anya is örülne, ha el tudnátok tölteni egy napot kettesben. – simította meg arcom. – Különben sem leszek sokáig. Reggel megyek, este pedig már jövök is vissza.
- Muszáj elutaznod? – bújtam hozzá. – Nem lehetne neten elintézni?
- Sajnos nem. – nyomott puszit homlokomra, majd lehunytam a szemem, s pár pillanat múlva már aludtam is.
Heikki testvérei másnap indultak haza. Eeváék még reggel elmentek, ugyanis nekik dolgozniuk kellett, Essiék nem sokkal utánuk indultak, Ruut és Martin ebéd után lépett le, Jaakko-ék pedig késő délutánig maradtak. Miután Eveliinaék is hazamentek, kiültünk egy kicsit a kertbe, majd Heikkivel és szüleivel közösen megcsináltuk a vacsorát. Annak elfogyasztása után felvonultunk a szobába, majd amíg Heikki összeszedte cuccait másnapra, én fölmentem netre. Amint bejelentkeztem Skype-ra, Car azonnal hívást is indított felém.
- Képzeljétek! Van egy jó hírem! – kezdett bele azonnal. – Az esküvői tortás csapat, akikről meséltem, európai körúton van, és nemrég tudtam meg, hogy holnap lesz az utolsó állomásuk, méghozzá Finnországban. Már kértem is nektek időpontot. Délután 2kor találkozunk Helsinkiben.
- Az baj, ha én nem tudok ott lenni? – kérdezte Heikki.
- Nem Heikki, nem baj, ha a férj nem tud elmenni az esküvői torta kiválasztására. – sóhajtott Car.
- Muszáj most kiválasztani?
- Nem. Ráérünk 28-án is. – válaszoltam rá rögtön.
- Nekem holnap Sebhez kell mennem.
- Akkor egyedül megyek. – sóhajtottam.
- Rendben. Végül is elég csak időpontot egyeztetni egy komolyabb megbeszéléshez. – mondta Car.
Mivel barátnőmnek még dolga volt, ezért nemsokára bontottuk a vonalat. Annyit kért még, hogy a meghívókat holnapra válasszuk ki és jó lenne a színekről is döntenünk. Amíg én beszéltem anyáékkal, Heikki elment fürdeni, majd mikor visszaért elővettem a Cartől kapott mintameghívókat és a katalógust.
- Szerinted melyik legyen? – terítettem ki az ágyra mindent.
- Az. – mutatott az egyikre fel sem nézve laptopjából. Nem tudom mi lehetett jelenleg fontosabb.
- Ez? – emeltem fel egy másikat.
- Igen. – bólintott.
- Jó. Akkor ez lesz. – fogtam meg egy harmadikat.
- Oké.
- Heikki te nem is figyelsz rám.
- De figyelek! – nézett rám.
- Nem! Ha figyeltél volna, észrevetted volna, hogy 3 teljesen más meghívót mutattam.
- Jó. Figyelek! – csukta le a laptopot és jött közelebb.
Végül sikerült kiválasztani a meghívót,
- Heikki! Hahó!
- Tessék!
- Már megint nem figyelsz rám! Komolyan mondom, kezdem úgy érezni, hogy csak számomra fontos az esküvő!
- Sajnálom, kicsim, csak elgondolkoztam.
- Azt látom. És szabad tudnom, hogy merre?
- A holnapi megbeszélésen jár a fejem. – sóhajtott.
- Értem. Szóval neked fontosabb a munkád, minthogy 5 percre rám figyelj, és kiválasszuk milyen lesz az esküvőnk. Tudod mit? Akkor majd én eldöntöm. Holnap megbeszélem Caroline-nal a helyszínt, a színeket, lerendezem a tortát, a díszítést, a vacsorát, az italokat, az étkészletet, mindent. – mondtam. - Te menj csak holnap Angliába, Hétfőn pedig találkozunk Svájcba! – tőlem zengett a ház. Nemsokára otthagytam a szobába, bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése