73. rész

Legközelebb a nővér ébresztett. Meghozta a gyógyszereimet. Mikor kiment, Heikki állt meg az ajtóban.
- Bejöhetek? – kérdezte.
- Persze! – ültem föl.
- Hogy vagy?
- Fáradtan, de egyre jobban!
- Örülök neki! Igazából azért jöttem, hogy elbúcsúzzak. – mondta.
- Mész haza?
- Igen. Holnap kora délelőtt indul a gépem.
- Értem. Akkor jó utat holnapra! És jó pihenést is! – mondtam.
Szörnyű érzés volt elengedni, de nem várhattam el tőle, hogy amíg fel nem épülök, itt üljön mellettem. Már így is rengeteg dolgot tett értem. A 12 nap alatt, amíg én kómában voltam, ő végig mellettem volt.
- Köszönöm! – mosolygott. – Bár nagy pihenés nem lesz.
- Miért?
- Mivel most van szabadidőm, most végzem el a ház körüli dolgokat otthon.
- Áh, értem! És.. 17.-ére van programod? – kérdeztem félve.
- Nincs, miért?
- Tudod.. 17.-én lesz apa öccsének az esküvője, és.. azt mondták.., vihetek.. valakit.. - hebegtem.
- Ha szeretnéd! – mosolyodott el. – Lennék a kísérőd.
- Köszönöm! – mosolyogtam. Annyira boldog voltam.
Nemsokára viszont tényleg eljött a búcsú ideje, és Heikkinek mennie kellett. Miután magamra maradtam elújságoltam Car-nek és Sarah-nak, hogy mi történt, majd aludtam. A kórházi társaságot szerencsére már csak 3 napig kellett élveznem. Gyors gyógyulásomnak köszönhetően a doktor úr megengedte, hogy otthon folytassam a lábadozást. Persze szigorú feltételekkel! Sok pihenés, semmi aggodalom és rendszeres kontrollvizsgálat. Miután a zárójelentésem is a kezemben volt, haza indultunk. A repülőn a biztonság kedvéért egy orvos is velünk tartott. Kora délután értünk haza. Ennyire még sosem örültem a lakásunknak. Miután mindenki meggyőződött arról, hogy még élek, fölmentem a szobámba, apa pedig utánam hozta cuccaim. Mikor Taina meghallotta hangomat boldogan rohant hozzám. Miután kiörültük magunkat kutyusommal elkezdtem kipakolni bőröndömből, közben pedig átjött Sarah.
- Stacy! – ölelt meg boldogan. – Hogy vagy? – kérdezte.
- Jelenleg jól, de ha a maradék ép bordáimat is eltöröd, már nem leszek. – mondtam.
- Bocs! – mondta, majd elnevettük magunkat. – Mesélj, minden rendben? Hogy vagy?
- Hát.. egyre jobban. Kicsit még fáj a fejem és a bordáim, de az orvos szerint, ha betartom az utasításokat, hamar meg fogok gyógyulni!
- Akkor nem akarom, hogy ellenkezz azzal, amit mondott!
- Értettem! – mosolyodtam el. – És itt mi történt, amíg nem voltam?
- Hát.. olyan sok minden nem. Kiderült, hogy van egy bátyám.
- Mi?
- Igen.
- Mesélj el mindent! – ültettem le az ágyra.
- Rendben! – mondta. – Akkor tudtuk meg mi is öcsivel, hogy mi van, mikor elmentetek Magyarországra. Apa összehívott egy családi kupaktanácsot és elmondta, hogy nemrég felkereste őt egy srác, akiről később kiderült, hogy a fia.
- Ez hogy lehet?
- Mielőtt apa megismerte anyát volt egy elég komoly kapcsolata. Már az esküvőt tervezték, mikor a lány lelépett. Akkor még senki sem tudta, hogy terhes volt. Mikor rájött, szégyenében nem akart visszamenni apához, hisz ő hagyta el, és azt gondolta, apa nem hinné el, hogy az ő gyerekével terhes. Így egyedül nevelte föl Dave-et, akinek azt mondta, hogy már nem él az apukája. Nemrég viszont sajnos meghalt a nő. A nagyszülei elárulták neki, hogy az apukája igenis él, és minden mást is, majd megkeresett minket.
- És a szüleid mit szóltak hozzá?
- Eléggé meglepődtek, de balhé nem volt, hisz mindeddig senki nem tudta, hogy apának van még egy fia. Én örülök neki, öcsi viszont utálja ezt a helyzetet és lázad minden ellen. Főleg az ellen, hogy hozzánk fog költözni.
- Hogy mi? – néztem döbbenten.
- Igen. Az eddigi lakása túl nagy neki, a nagyszüleinél pedig nem szeretne zavarni, ezért albérletbe akar költözni, de apa nem engedi. Vagyis először anya vetette fel az ötletet.
- Ez tök jó! – mosolyogtam.
- Igen! – bólintott ő is mosolyogva. – Remélem, nemsokára megismeritek egymást!
Miután kibeszélgettük magunkat Sarah-val ő haza ment én pedig a nap többi részét pihenéssel töltöttem.