~ MÁSODIK ÉVAD 7. rész

- Beszélnünk kell! Találkozzunk 10 perc múlva fönt az étteremben! – mondta Dave.
- Rendben! – mondtam, majd bontottuk a vonalat.
Azonnal fölmentem. Mire odaértem, Dave már ott volt és idegesen járkált fel-alá a bárnál.
- Mi a baj? – kérdeztem. Állapota nem volt megnyugtató.
- Stacy, front van most, vagy mi? Nem elég, hogy elfelejtették lebeszélni Kimivel az interjút, és neked kellett intézkedned, még a címlapfotó sincs meg. Sőt, még ember sincs, akiről kép készülhetne.
- Hogy mi? – döbbentem le. – Nem úgy volt, hogy a Marussia versenyzője, Dino Zamparelli lesz a címlapon?
- De, csak ő elvileg hirtelen lemondta.
- Mi? Mikor?
- Már egy hete. – mondta halkan orrnyergét masszírozva, mire én elképedten néztem rá.
- Erről én hogyhogy csak most tudok?
- Én is körülbelül fél órája tudtam meg.
- Jó. Tudod mit? – vettem mély levegőt. – Én elintézek valamit, addig te hívj össze egy megbeszélést egy fél óra múlvára. – néztem órámra, ami már 6ot mutatott.
- Rendben! – bólintott, majd Heikki keresésére indultam.
Szerencsére épp akkor értek vissza a pályakörről, mikorra a garázsba értem.
- Szia! – léptem oda hozzá, majd köszönés helyett egy hosszú csókot kaptam. – Azt hiszem, van egy kis baj a vacsival. – húztam el a szám.
- Micsoda?
- Nem tudom, mikorra végzek. Most lesz még egy megbeszélésünk, amit én egy órásnak saccolok.
- Semmi baj! Majd bepótoljuk! – mosolyodott el.
- Na látod, ezért szeretlek! – öleltem át mosolyogva.
- Miért? Mert megértem, ha elhúzódik a munkád?
- Is. – rántottam meg vállam, majd egy búcsúcsók után otthagytam.
A megbeszélt helyre mentem, ahol az időponthoz képest elég kevesen voltunk még. Az utolsó ember háromnegyed 7 előtt nem sokkal toppant be.
- Itt van mindenki? – állt föl Dave.
- Igen. – hangzott a válasz.
- Rendben. Szeretnénk mondani nektek valamit Stacy-vel!
- Fizetésemelés? – jött egy reménykedő hang.
- Fizetésemelés? Ilyen teljesítmény mellett? – ámultam. – Szeretnék néhány embert emlékeztetni, hogy ez egy munkahely, és ha valaki nem tudja teljesíteni feladatát, akkor lehet távozni. Van másik újság is, igaz, üresedés nagyon kevés helyen van. Ha valakinek nem tűnt volna fel, Dave és én vagyunk a főnökök, szóval szeretnénk, ha minden információ befutna hozzánk. Mi az, hogy nemrég tudtuk meg azt, hogy Dino Zamparelli lemondta a fotózást egy hete? Ráadásul nincs senki, aki helyette szerepelne a címlapon. Emberek! Csütörtök este van! Máskor ilyenkor már rég a szerkesztőségben van a kép, hogy javítsanak rajta! Erre még személy sincs, aki szerepelhetne a képen! Mi van veletek? Elfelejtettétek leszervezni az interjút Kimivel, most a címlapfotóról derül ki, hogy nincs meg. Ki érte a felelős?
- Lisa intézte a képeket. – szólalt meg Brain.
- De Lisa már az Angol nagydíj óta betegszabadságon van. Ki vette át a munkáját?
- Én. – tette fel kezét Deanne.
- Nagyszerű! – sóhajtottam.
A megbeszélés több mint egy órát vett igénybe. Miután végeztünk a dolgokkal, fájó szívvel, de kénytelenek voltunk megválni Deanne-től, hisz ez már nem az első hibája volt az évben. Miután a többieket elengedtük, mi Dave-vel megpróbáltunk kitalálni valami megoldást a címlapfotóra. Végül úgy döntöttünk, hogy holnapra halasztjuk a dolgokat, végső esetben pedig a futam győztese kerül az újság elejére, végül a szállodába indultunk. A lakosztályba belépve hatalmas meglepetés várt. Az asztalon két személyre volt megterítve, s a gyertyák mellett egy üveg bor is volt. Amint tovább mentem, az elém táruló látvány megmosolyogtatott. Heikki az ágyon aludt. Nem volt szívem felébreszteni, ezért lepakoltam cuccaimat, lezuhanyoztam, majd befeküdtem mellé. Mikor hozzábújtam ő álmában átölelt, majd így aludtunk el.