- Ne kezd te is!
Valaki végre mondja már el, hogy miről van szó! – mondtam dühösen.
- Stacy, nyugi! – mondta Stu. – Rendben! – sóhajtott. – De nem tőlem tudod!
- Oké, csak mond már!
- Szóval, Heikki és Sanna régen együtt voltak. Még a főiskolán kezdődött kapcsolatuk, aztán egyre komolyabbá vált. Az eljegyzésen gondolkodtak, mikor Heikki megkapta a munkát a csapatnál és ez kitöltötte a mindennapjait. Alig találkoztak. A kapcsolatuk már nem volt a régi, de a téli szünetben Heikki megkérte a kezét. Sanna igent mondott, majd lassan elkezdődött az újabb szezon, Heikki pedig megismert egy lányt, aki miatt később felbontotta az eljegyzést.
- Engem. – mondtam alig hallhatóan, mire Stu bólintott. Szóval mikor Heikkit megismertem, épp az esküvőjére készült. – Te honnan tudod ezt? – kérdeztem, mikor magamhoz tértem az ámulatból.
- Heikki mondta.
- Mikor?
- Mikor Sanna idekerült és megkérdeztem, honnan ismeri.
- És én erről eddig miért nem tudtam?
- Nem tudom. De valahol érhető, hogy nem mondta el. Régen volt már és nem jelent számukra semmit.
- Épp ezért kellett volna elmondania. Mindegy is. Nekem most mennem kell. Majd beszélünk. Köszönöm az ebédet, meg úgy mindent. – adtam puszit arcára, majd eljöttem.
Megkerestem Dave-et és megpróbáltam munkával elterelni gondolataimat. Több-kevesebb sikerrel ment is. Épp leültem az egyik asztalhoz a paddockban, hogy átnézzem és feltegyem az oldalra a friss híreket, mikor hirtelen Heikki ült le mellém.
- Szia! – nyomott csókot számra.
- Szia! – erőltettem mosolyt.
- Mi a baj? – kérdezte. Elég jól ismer ahhoz, hogy tudja, mikor van valami baj.
- Semmi, csak elfáradtam.
- Nem kellene annyit dolgoznod.
- De muszáj valakinek felügyelnie a dolgokat. Dave-nek más dolga is van.
- Remélem azért az estéd szabad.
- Az legyen?
- Igen.
- Akkor az!
- Örülök! 7re legyél kész! Fél 8ra foglaltam asztalt! De most rohanok! – mondta, majd megcsókolt és elindult.
- Heikki! – szóltam utána. – Szeretlek! – mondtam mikor megfordult. Nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott, majd tovább ment.
Szóval most már egy szeretlek-et se kapok? Mivel rengeteg volt a munkám nem értem rá ezen gondolkodni. Átnéztem a nyilatkozatokat, a friss híreket, valamint a sajtótájékoztatón készült anyagot, majd a kész cikkeket közzé tettem az oldalunkon, és ahogy megszoktam, az újságba illő dokumentumokat átküldtem Dave.nek, aki majd megszerkeszti és tovább küldi a nyomdának. Amint azt hittem, végre végeztem, nem megnyugtató telefont kaptam.
- Szia! – köszöntem.
- Szia Stacy! Merre jársz? – kérdezte Dave. Hangjából ítélve ideges volt.
- A jelenleg épp a Ferrari motorhome-ja előtt haladok el, miért?
- Beszélnünk kell!
- Stacy, nyugi! – mondta Stu. – Rendben! – sóhajtott. – De nem tőlem tudod!
- Oké, csak mond már!
- Szóval, Heikki és Sanna régen együtt voltak. Még a főiskolán kezdődött kapcsolatuk, aztán egyre komolyabbá vált. Az eljegyzésen gondolkodtak, mikor Heikki megkapta a munkát a csapatnál és ez kitöltötte a mindennapjait. Alig találkoztak. A kapcsolatuk már nem volt a régi, de a téli szünetben Heikki megkérte a kezét. Sanna igent mondott, majd lassan elkezdődött az újabb szezon, Heikki pedig megismert egy lányt, aki miatt később felbontotta az eljegyzést.
- Engem. – mondtam alig hallhatóan, mire Stu bólintott. Szóval mikor Heikkit megismertem, épp az esküvőjére készült. – Te honnan tudod ezt? – kérdeztem, mikor magamhoz tértem az ámulatból.
- Heikki mondta.
- Mikor?
- Mikor Sanna idekerült és megkérdeztem, honnan ismeri.
- És én erről eddig miért nem tudtam?
- Nem tudom. De valahol érhető, hogy nem mondta el. Régen volt már és nem jelent számukra semmit.
- Épp ezért kellett volna elmondania. Mindegy is. Nekem most mennem kell. Majd beszélünk. Köszönöm az ebédet, meg úgy mindent. – adtam puszit arcára, majd eljöttem.
Megkerestem Dave-et és megpróbáltam munkával elterelni gondolataimat. Több-kevesebb sikerrel ment is. Épp leültem az egyik asztalhoz a paddockban, hogy átnézzem és feltegyem az oldalra a friss híreket, mikor hirtelen Heikki ült le mellém.
- Szia! – nyomott csókot számra.
- Szia! – erőltettem mosolyt.
- Mi a baj? – kérdezte. Elég jól ismer ahhoz, hogy tudja, mikor van valami baj.
- Semmi, csak elfáradtam.
- Nem kellene annyit dolgoznod.
- De muszáj valakinek felügyelnie a dolgokat. Dave-nek más dolga is van.
- Remélem azért az estéd szabad.
- Az legyen?
- Igen.
- Akkor az!
- Örülök! 7re legyél kész! Fél 8ra foglaltam asztalt! De most rohanok! – mondta, majd megcsókolt és elindult.
- Heikki! – szóltam utána. – Szeretlek! – mondtam mikor megfordult. Nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott, majd tovább ment.
Szóval most már egy szeretlek-et se kapok? Mivel rengeteg volt a munkám nem értem rá ezen gondolkodni. Átnéztem a nyilatkozatokat, a friss híreket, valamint a sajtótájékoztatón készült anyagot, majd a kész cikkeket közzé tettem az oldalunkon, és ahogy megszoktam, az újságba illő dokumentumokat átküldtem Dave.nek, aki majd megszerkeszti és tovább küldi a nyomdának. Amint azt hittem, végre végeztem, nem megnyugtató telefont kaptam.
- Szia! – köszöntem.
- Szia Stacy! Merre jársz? – kérdezte Dave. Hangjából ítélve ideges volt.
- A jelenleg épp a Ferrari motorhome-ja előtt haladok el, miért?
- Beszélnünk kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése