A mai napon 1 éves a blog! (Terveztem még írni egy hosszabb monológot, de rájöttem, hogy az az utolsó rész után jobban illene.) Köszönöm szépen, hogy ennyien olvassátok és 1 éve kitartotok mellette! :)
- Mi a baj? –
nézett rám, mikor észrevette, hogy feszült vagyok.
- Nincs semmi! – erőltettem mosolyt, majd megcsókoltam.
Heikki megfogta kezem, az ágyhoz vezetett, leült, majd ölébe húzott, s rám nézett.
- Mondtam, hogy a doki elküldött egy másik orvoshoz a rosszulléteim miatt. – sóhajtottam.
- Igen, és? Kiderült valami?
- Nőgyógyászhoz küldött, mert a jelekből arra következtetett, hogy terhes vagyok. – Heikkinek ennél a mondatnál felcsillant a szeme. – El is mentem. A doki elvégzett egy csomó vizsgálatot, majd azt mondta, hogy értesít az eredményekről. Ma reggel hívott.
- És? – kérdezte türelmetlenül.
- Nem vagyok terhes. A rosszulléteimet vírus okozta, ami szerencsére gyorsan keresztülment rajtam.
- Ne szomorkodj! – simította meg arcom. – Biztosíthatlak, hogy hamarosan majd szülők leszünk.
- Tudom, csak azt hiszem, túl korán beleéltem magam, hogy már most sikerült.
Heikki megpuszilta hajamat, majd vacsora után pihenni tértünk. Szorosan hozzábújva aludtam el. Jó volt biztonságot nyújtó karjai közt tölteni az éjszakát. Reggel korán keltünk, hisz mint minden európai futamnál, hétfőn délelőtt már Angliában kellett lennem. A gépünk fél 9-kor szállt föl, 11-kor pedig már a szerkesztőségben ültem. A szokásos megbeszélés eléggé elhúzódott, már majdnem 1 óra volt, mikor végeztünk. Rögtön haza is indultam. A lakásba belépve, megdöbbenve tapasztaltam, hogy senki sincs dolgozni. Már Heikki is visszaért a gyárból.
- Éhes vagy? – kérdezte Natasha, mikor beléptem az étkezőbe.
- Eléggé. – válaszoltam, majd Heikkire néztem, aki mosolyogva figyelt.
- Anya kérdezi, hogy mikor megyünk hozzájuk. – mondta Heikki.
- Szerdán. – vágtam rá.
- Most szerdán? – döbbent le Heikki.
- Miért ne? Holnap még itt maradunk, a hét többi napjait pedig a szüleidnél töltjük. Úgyis ritkán megyünk hozzájuk.
- De mi lesz a munkáddal?
- Most nincs sok. Dave elbírja magába. Nem kell két főnök.
- Biztos?
- Igen!
- Akkor visszahívom őket. – puszilta meg homlokom, majd elment.
Heikki szülei nagyon örültek, hogy már a héten meglátogatjuk őket és nem csak egy rövid időre megyünk. A nap többi részét szinte csak kettesben töltöttük párommal. Sétáltunk a városban, rávettem, hogy menjünk el vásárolni, valamint Aaronért is mi mentünk az oviba. Kisöcsém nagyon megörült, mikor meglátott minket. Szereti az ilyen napokat, mert hazafelé mindig beugrunk a cukrászdába. Most viszont különleges alkalom volt, ugyanis nem csak süteményezni mentünk el, hanem bementünk egy játékboltba is, ahol kedvére választhatott valamit. A boltból kijövet hazafelé vettük az irányt. Miután lepakoltunk anya Aaronnal volt, apa, Heikki és Mike külön vonultak, én pedig a konyhába mentem, hogy segítsek Natashának a vacsora elkészítésében. Mikor végeztünk, mindnyájan asztalhoz ültünk. Étkezés után Heikkivel ketten fektettük le Aaront aludni, majd beszélgettünk még egy kicsit anyáékkal és mi is nyugovóra tértünk.
- Nincs semmi! – erőltettem mosolyt, majd megcsókoltam.
Heikki megfogta kezem, az ágyhoz vezetett, leült, majd ölébe húzott, s rám nézett.
- Mondtam, hogy a doki elküldött egy másik orvoshoz a rosszulléteim miatt. – sóhajtottam.
- Igen, és? Kiderült valami?
- Nőgyógyászhoz küldött, mert a jelekből arra következtetett, hogy terhes vagyok. – Heikkinek ennél a mondatnál felcsillant a szeme. – El is mentem. A doki elvégzett egy csomó vizsgálatot, majd azt mondta, hogy értesít az eredményekről. Ma reggel hívott.
- És? – kérdezte türelmetlenül.
- Nem vagyok terhes. A rosszulléteimet vírus okozta, ami szerencsére gyorsan keresztülment rajtam.
- Ne szomorkodj! – simította meg arcom. – Biztosíthatlak, hogy hamarosan majd szülők leszünk.
- Tudom, csak azt hiszem, túl korán beleéltem magam, hogy már most sikerült.
Heikki megpuszilta hajamat, majd vacsora után pihenni tértünk. Szorosan hozzábújva aludtam el. Jó volt biztonságot nyújtó karjai közt tölteni az éjszakát. Reggel korán keltünk, hisz mint minden európai futamnál, hétfőn délelőtt már Angliában kellett lennem. A gépünk fél 9-kor szállt föl, 11-kor pedig már a szerkesztőségben ültem. A szokásos megbeszélés eléggé elhúzódott, már majdnem 1 óra volt, mikor végeztünk. Rögtön haza is indultam. A lakásba belépve, megdöbbenve tapasztaltam, hogy senki sincs dolgozni. Már Heikki is visszaért a gyárból.
- Éhes vagy? – kérdezte Natasha, mikor beléptem az étkezőbe.
- Eléggé. – válaszoltam, majd Heikkire néztem, aki mosolyogva figyelt.
- Anya kérdezi, hogy mikor megyünk hozzájuk. – mondta Heikki.
- Szerdán. – vágtam rá.
- Most szerdán? – döbbent le Heikki.
- Miért ne? Holnap még itt maradunk, a hét többi napjait pedig a szüleidnél töltjük. Úgyis ritkán megyünk hozzájuk.
- De mi lesz a munkáddal?
- Most nincs sok. Dave elbírja magába. Nem kell két főnök.
- Biztos?
- Igen!
- Akkor visszahívom őket. – puszilta meg homlokom, majd elment.
Heikki szülei nagyon örültek, hogy már a héten meglátogatjuk őket és nem csak egy rövid időre megyünk. A nap többi részét szinte csak kettesben töltöttük párommal. Sétáltunk a városban, rávettem, hogy menjünk el vásárolni, valamint Aaronért is mi mentünk az oviba. Kisöcsém nagyon megörült, mikor meglátott minket. Szereti az ilyen napokat, mert hazafelé mindig beugrunk a cukrászdába. Most viszont különleges alkalom volt, ugyanis nem csak süteményezni mentünk el, hanem bementünk egy játékboltba is, ahol kedvére választhatott valamit. A boltból kijövet hazafelé vettük az irányt. Miután lepakoltunk anya Aaronnal volt, apa, Heikki és Mike külön vonultak, én pedig a konyhába mentem, hogy segítsek Natashának a vacsora elkészítésében. Mikor végeztünk, mindnyájan asztalhoz ültünk. Étkezés után Heikkivel ketten fektettük le Aaront aludni, majd beszélgettünk még egy kicsit anyáékkal és mi is nyugovóra tértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése