~ MÁSODIK ÉVAD 14. rész

- Haló!? – szóltam bele a telefonba. – Igen.. Igen.. Az mit jelent?.. Értem.. Rendben.. Köszönöm! Viszont hallásra! – bontottam a vonalat.
Miután lebonyolítottam a telefonbeszélgetést, szerettem volna egy kicsit magamra maradni, hogy átgondoljam, amiket az orvos mondott, de nem sikerült. A bejáratnál Heikki várt, és egyenesen a RedBull étkezőjébe mentünk, ahol családtagjaink és Sarah-ék vártak minket. Mikor beléptem, eléggé meglepődtem. Csak azért utaztak el Olaszországba, hogy elsőként gratulálhassanak. Honnan tudták, hogy igent mondok? Na, jó, ezt bárki tudhatta, aki eléggé ismer. Honnan tudta Sarah, hogy Heikki mire készül? Hogy tudta eltitkolni előlem az utazással együtt? Hisz tegnap, mikor beszéltünk, még otthon voltak. Vagy nem? Sokat gondolkodni viszont nem tudtam, hisz hirtelen mindenki letámadt. Látni akarták a gyűrűt, és mindent tudni szerettek volna arról, ami pár órával ezelőtt történt. Viszont az „ünneplés” nem tartott sokáig, ugyanis valakinek dolgoznia is kellett. Kavargó érzésekkel mentem Dave-hez, akivel átbeszéltünk pár dolgot.
- Csak nem? – nézett a kezemre.
- De! – mosolyodtam el.
- Gratulálok! – ölelt meg. – Aztán remélem, nemsokára nem hagysz magamra ennyi munkával.
- Hogy érted?
- Most eljegyzés, nemsokára esküvő, utána pedig, gondolom, szeretnétek gyerekeket.
- Ja, de, igen. Szeretnénk majd családot alapítani.
Mikor megbeszéltünk mindent, elmentem átnézni a kapott cikkeket, majd megkerestem családomat és ebédelni mentünk.
- És mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezte anya.
- Minél hamarabb! – vágtam rá.
- Felőlem már most is megtarthatnánk. – mosolygott Heikki.
- Na, azért ennyire hamar nem! – fordultam Heikki felé. – Ragaszkodom a hagyományokhoz. Hófehér ruhában, rengeteg ember előtt akarok hozzád menni. És persze apa fog az oltárhoz kísérni. – mosolyogtunk össze apával.
- A Red Bull csapatfőnök hetedhét országra szóló lakodalmat rendezett lányának, aki boldogan élt, amíg meg nem halt hű férjével együtt a svájci palotájukban. – mondta felhúzott szemöldökkel Heikki. – Így gondoltad, igaz?
- Nem jó. Kihagytad a hoki csapatnyi gyerekeket. – nevettem el magam.
Anyáék mosolyogva néztek ránk.
- Jó így látni titeket. – mondta.
- Már ennyi az idő? – néztem órámra. – Nekem rohannom kell megcsinálni az interjút Tonival. Este találkozunk. – váltottunk csókot Heikkivel. – Sziasztok! – pusziltam meg anyáékat és Aaront is.
Ebéd után elmentem elkészíteni az interjút Vitantonio Liuzzival, majd átnéztem még a frissen kapott cikkeket, végül úgy döntöttem, a futamot apáék garázsából nézem. A versenyre viszont sokat nem tudtam figyelni, ugyanis meg kellett még vágnom az interjút, amit utána fel is kellett töltenem, valamint frissen megírt híreket is kellett ellenőriznem. Olyan is volt viszont, mikor csak szimplán azon kapom magam, hogy az jár a fejemben, amit az orvos mondott reggel. A verseny a Red Bull kettős győzelmével zárult, most Seb – Daniel sorrendben. A pódiumi ceremónia után a garázsban megkezdődött az ünneplés, én pedig elmentem megnézni dolgozó riportereinket. Miután minden versenyző elhagyta a „ketrecet”, kaptam egy halom interjút, amit miután átnéztem és a szövegösszekötéseket rendben találtam, föltettem a honlapunkra. Munkám végeztével megkerestem Heikkit, majd együtt mentünk vissza a hotelba.
- Mi lenne, ha megünnepelnénk, az eljegyzést? – kérdezte Heikki mikor beléptünk a szobába, s átkarolta derekam.
- Igen? És hogy? – néztem szemébe.
- Lennének ötleteim. – csókolta meg vállam, majd kezei lentebb csúsztak. – Mi a baj? – nézett rám, mikor észrevette, hogy feszült vagyok.