31. rész

Reggel Rachel költött.
- Gyere reggelizni! Sok dolgunk van még ma! – mosolygott.
- Rendben! – válaszoltam, majd kibújtam az ágyból és még pizsiben mentem le reggelizni.
- Ebbe aludtál? – nézett rajtam végig Marco.
- Igen. Miért?
- Persze, te azt is megteheted, hogy ilyen pólóban alszol, hisz csak csettintesz és kapsz egy másikat. Pedig más mit nem adna, hogy egy ilyen pólója legyen. – sóhajtott Marco.
- Ne foglalkozz vele! Csak morcos reggelente. – mondta Rachel, mikor Marco kiment a kertbe.
- Nem szeretnék beleszólni, de valami baj van, vagy csak szimplán velem van baja? Tegnap is elég „morcos” volt.
- Jaj, Stacy! – ült le Rachel. – Lehet, hogy Marco el fogja veszíteni a munkáját. Így is alig élünk meg kettőnk fizetéséből. Nem tudom mi lesz velünk, ha becsődöl a cég, ahol dolgozik. A számlákat is alig bírjuk fizetni. Lassan a hitelhez kell folyamodnunk.
- Mért nem keres másik munkahelyet? De mi is nagyon szívesen segítünk!
- A környéken jelenleg nincs üresedés sehol. És kedves vagy, de szeretnénk magunk megoldani! – mondta.
- Eszünk még ma? – jött be Marco.
- Persze! Terítek! – mondta Rachel.
Reggeli után fölmentem átöltözni. Mikor lementem rájöttem, hogy fölösleges volt azt a ruhát fölvenni, ugyanis a mai nap a kertben fogunk munkálkodni.
- Hoztál valami másfajta ruhát? Például egy melegítőt? – kérdezte Rachel.
- Nem. Nem gondoltam, hogy kertészkedni fogunk. – mosolyogtam.
- Semmi baj. Gyere, keresünk valamit.
Bementünk a házba és kaptam egy fekete pamut nadrágot egy sötét pólóval és egy sportcipőt is. Miután átöltöztem kimentünk.
- Mi az, Unokahúgodnak csak hercegnő ruhái vannak? – sértegetett újra Marco.
- Nem mondtam neki, hogy milyen ruhákat hozzon. – védett meg Rachel.
- Hagyd Rachel! Nem. Nem csak hercegnő ruháim vannak! Tudom, hogy nehéz elképzelned, de ilyen ruháim is vannak! – mutattam a magamon lévő pólóra.
Ez után néma csöndbe vonultunk a kertbe. Amíg Marco nyírta a füvet, mi Rachellel a virágok közti füvet szedtük ki.
- Ne hagyd ott a tövénél se a füvet! – mondta nagynéném.
- Túl közel van a virághoz, nem férek hozzá. – mondtam.
- Így csináld! – mutatta meg.
- Ne erősködj, szívem! Úgysem fogja tudni megcsinálni! Örülj, hogy meg tudja különböztetni a füvet a virágtól. – mondta Marco.
- Ebből elegem van! Rachel, bocs, nem miattad! – mondtam, majd bementem a lakásba.
Kezet mostam, átöltöztem, fogtam a táskám és elmentem a városba sétálni. Nagy meglepetésemre az egyik kávézóból épp Hanna, Sebi és Heikki jöttek ki.
- Sziasztok! – köszöntem oda nekik.
- Szia! – köszönt Hanna és Seb egyszerre.
- Hát te? Hogy kerülsz ide? Ez aztán a váratlan meglepetés! – mondta Heikki.
- Nagynénéméknél töltöm a hétvégét. – mondtam. Vagyis.. ott kellene töltenem. – dünnyögtem az orrom alatt.
- Szüleid? – kérdezte Seb.
- Otthon vannak! – mosolyogtam. – Figyu.. nem tudtok valami olcsó szállodát a közelben?
- Attól függ mennyire olcsót. – mondta Hanna.
- Van 10 euróm.
- Akkor nem. – vágták r egyszerre mindhárman.
- Minek neked a szálloda? – kérdezte Heikki.
- Nem bírok ki még 5 percet nagybátyámmal egy légtérben. – mondtam.
- Aludj nálunk akkor! – ajánlotta fel Hanna.
- Kedves vagy, de nem szeretnék zavarni! – mosolyogtam. – Inkább fölhívom apát, hogy tegyen pénzt a kártyámra.
- Nálam nem zavarsz! – mosolygott Heikki. – És apukádénak sem kellene telefonon magyarázkodnod.
- Nekünk mennünk kell! – mondta Seb. – Itt a számom, ha kell! Hívj nyugodtan! – mosolygott. – Sziasztok! – köszöntek el egyszerre Hanna-val.
- Rendben! Köszönöm! Sziasztok! – köszöntem el tőlük.
Mikor Heikki és Seb is elköszöntek, a finn felém fordult.
- Merre mész?
- Csak sétálgatok. – mosolyogtam.
- Min vesztetek össze nagybátyáddal?
- Nem hiszi el, hogy megváltoztam.
- Megváltoztál?
- Ezt ne itt beszéljük meg! – néztem körül.
- Gyerünk föl hozzám! Itt lakom nem messze. – mondta, majd elindultunk.

Drága TeamHeikkisek! Remélem örültök, hogy végre, oly sok idő után kaptatok egy kicsit belőle! :D Nemsokára pedig folytatás! ;)