36. rész

Örömmel láttam, hogy túl van a blog a 2000 látogatón! Ennek örömére itt a következő rész! :)

Hétfő. Megkezdődött utolsó hetünk. Vagyis csak a végzősöknek. Órákon már nem csinálunk semmit, csak beszélgetünk. Bonnie-val megbeszéltük, hogy felváltva gyakorolunk egymásnál. Mikor suliból hazaértem ettem, megsétáltattam Tainat, majd átmentem hozzájuk. Kicsit furcsa volt ballagási éneket próbálni, és közben a bál emlékei is feljöttek. Próba után hazamentem. Fölmentem a szobámba, majd Skype-on beszélgettem Sarah-val. Vacsora után elmentem futni, majd fürdőszobai dolgaim elvégzése után aludtam. Másnap mivel apa jött haza és anyának nem engedi, hogy vezessen, hamarabb elkér anya suliból. Megbeszéltük Bonnie-val, hogy vacsorára átjön és előtte-utána próbálunk, majd haza indultam. Mikor az ajtóba értem két idegen sráccal találtam szembe magam. Kérdően néztem anyára mikor elmentek.
- Ők meg kik voltak?
- Mivel már nem dolgozom, le kell valamivel foglalnom magam. Elkezdtem tervezni a babaszobát! A mesterek eljöttek megnézni a helyszínt. – mondta anya.
- Örülök neki! – mosolyogtam.
Gyorsan fölmentem a szobámba, lepakoltam cuccaimat, ettem, majd elindultunk apáért a reptérre. Mivel a gép késett és mi is jóval korábban odaértünk türelmetlenül vártuk apa érkezését. Mikor megláttuk felénk közeledni, mintha évek óta nem láttam volna, olyan örömmel rohantam oda hozzá. Ebben a pár napban jobban hiányzott, mint eddig bármikor,
- Szia Stacy! – ölelt meg apa.
- Hiányoztál!
- Te is nekem! – nevetett. – De azért ne fojts meg!
- Bocsánat! – nevettem, majd hagytam, hogy anya is üdvözölje apát.
Miközben a szüleim egymással voltak elfoglalva Sebastiant és Heikkit láttam meg.
- Sziasztok! Zavarok? – léptem oda hozzájuk.
- Szia! Nem. Nem zavarsz! Nekem úgy is fel kell hívnom Hanna-t. – mondta Seb.
- Hogy hogy itt? – kérdeztem Heikkit.
- Van egy kis elintéznivalónk a gyárban, de holnap már repülünk tovább.
- Haza?
- Én igen. Seb meg megy Francia országba.
- Áh, értem. Figyelj csak! Van valami programod csütörtökre? – tettem föl olyan hirtelen a kérdésem, hogy még én is meglepődtem rajta.
- Tudtommal nincs. Miért?
- Tudod.. csütörtökön lesz a ballagási ünnepségünk. Ha szeretnél, eljöhetsz! – mosolyogtam.
- Akkor ott leszek! – mondta csillogó szemekkel, majd megérkezett Sebastian.

- Én nem is zavarok! Jó utat holnapra! – néztem a németre. – Sziasztok!
Miután elváltunk Heikkiékkel haza indultunk. Otthon alaposan kibeszéltük a hétvége történéseit, majd megérkezett Bonnie és nekikezdtünk a gyakorlásnak. Vacsora után Sarah is befutott. Rengeteg mondanivalója miatt hamar befejeztük a próbát.
- Hahó! Stacy! Köztünk vagy még? – törte meg merengésemet Sarah.
- Tessék? Jah, persze! Bocs, csak elgondolkodtam.
- Azt látjuk. És merre jártál?
- Azon gondolkodtam, mi lesz velünk suli után. Mindenki megy a maga dolgára amint vége a vizsgáknak. Mindenki elmegy majd dolgozni, és van, aki nem marad az országban. Fogunk egyáltalán még találkozni?
- Megnyugtatlak! Velem fogsz! – tette vállamra a kezét Sarah.
- Azt tudom, hogy te akkor is itt vagy, mikor nem kéne. – nevettem.
- Au! Ez fájt, Stacy Horner! – tettetett sértődést Sarah.
- Nekem lépnem kell! Holnap találkozunk! – mondta Bonnie. – Sziasztok!
- Szia! – köszöntünk el egyszerre Sarah-val, majd lementünk az étkezőbe nassolni.
- Apa! Ugye nem baj, ha eggyel többen leszünk csütörtökön? – kérdeztem.
- Nem! – mondta apa. Megyek, szólok Natashának akkor. De kit hívtál meg? – kérdezte.
- Heikkit. – mondtam, mire apa elmosolyodott, majd kiment az étkezőből.
- Te meghívtad Heikkit? – ámult Sarah.
- Igen. Miért?
- Ugye tudod, hogy itt lesz Josh?
- Igen! – válaszoltam.
- Mond, mit jelent számodra?
- Josh? Semmit!
- És Heikki? – kérdezte, mire mosolyogva megrántottam a vállam. - Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Ha Josh már nem jelent számodra semmit, és Heikkivel alakul köztetek valami, akkor miért hordod még mindig a karkötőt?

- Nem is tudom! Nem szeretném megbántani Josh-t. – mondtam.
- Miért? Hol van most, hogy tudja, hogy rajtad van-e vagy nincs? Különben is, tudja, hogy túlléptél, vagyis túl fogsz lépni rajta!
- Majd leveszem, ha eljön az ideje! – sóhajtottam.
- Hát jó! Te tudod! Csak nehogy ezért bukjon el a dolog Heikkivel. – mondta, majd apa lépett be az étkezőbe.
- Bocsánat, nem akarok zavarni. Nem láttátok a mobilom? – kérdezte apa.
- A nappaliban az asztalon. – válaszoltam.
- Nem zavarsz! Én már úgyis megyek! – mondta Sarah, majd elindult kifelé. – Chris! Egy kérés! Térítsd észhez a lányodat! – mondta apának, majd elment.
Miután elment én fölmentem a szobámba, hogy helyre rakjam magamban a dolgokat. Nemsokára apa jött be megkérdezni, hogy hogy értette Sarah a dolgokat, én pedig elmeséltem neki. A Heikkit dolog kivételével. Jó volt apával újra őszintén beszélgetni. Nem is tudom, mikor beszélgettünk utoljára így. Miután apa kiment és magamra hagyott elaludtam. Másnap reggel lenyomtam az ébresztőm, majd a másik oldalamra fordultam. Mikor legközelebb az órámra néztem, még 15percem volt a buszig. Kipattantam az ágyból, fölöltöztem, majd lerohantam a lépcsőn.
- Gyere reggelizni! – kiabált ki az étkezőből Natasha.
- Nem lehet! El fogok késni!
- Beviszlek kocsival! – szólt apa.
- Hamarabb nem tudtál volna szólni? – förmedtem rá.
- Tudod, hogyha szólsz, beviszlek. De ha nem szólsz, honnan tudja, mit szeretnél?
- Jó! Bocs! – mondtam, majd leültem reggelizni.
Evés közben csipogott telefonom. SMS-t kaptam. Heikkitől. Azt írta, hogy sajnálja, de nem tud holnap eljönni, mert tesója rá bízta a kisfiát. Csalódottan vettem tudomást róla, hogy nem jön. Az SMS elolvasása után csuklómra pillantottam és eszembe jutottak Sarah szavai. Miután végeztem a reggelivel fölmentem a szobámba, levettem a karkötőt, majd apa elvitt suliba. Az autóban észrevette, hogy nincs rajtam az ékszer, de nem szólt semmit, csak mosollyal tudatta véleményét. Suliba bocsánatot kértem Sarah-tól, aki észrevette, nincs rajtam a karkötő. Ő sem szólt semmit, csak mosolygott. Hazafelé az úton megbeszéltük Bonnie-val, hogy mikorra menjek át hozzájuk. Mikor hazaértem örömmel nyugtáztam, hogy anyáék a babaszobán gondolkodnak. Ettem, majd megmutattam apának a hétvégén készített képeimet. Örültem neki, mikor láttam apán, hogy nagyon tetszenek neki a képek, majd átmentem Bonnie-ékhoz. Úgy terveztük, hogy 1 órára ugrok át, és végig próbálunk, de máshogy alakultak a dolgok. Mivel eléggé elbeszélgettük az időt, fél óra mínuszban voltunk. Épp, hogy csak elkezdtük a próbát, csöngettek.
- Pillanat. Megnézem ki az! – mondta Bonnie, majd lement.
Nem sokkal később sikítást hallottam. *Jézusom! Bonnie!* gondoltam magamban, majd lerohantam. Amint leértem megláttam Bonnie-t Josh nyakában. 

Összeszorult a szívem.
- Tudom, hogy szeretsz, és, hogy hiányoztam, de nem kell se megfojtani, se megsüketíteni! – nevetett Josh. – Most már elengedhetsz!
- Szia Josh! – köszöntem.
- Szia Stacy! – köszönt és arcáról lefagyott a mosoly, amit testvére okozott.
Csak álltunk és néztük egymást. Nem tudtam, mi lenne a helyes. Ha én is a nyakába ugrok, mint Bonnie, vagy csak, mint két idegen mennénk el egymás mellett. Mindenki némán állt, a levegő megfeszült. Végül én törtem meg a csöndet, mikor apjuk belépett.
- Szia Tom! – köszöntem neki. – Azt hiszem, én megyek. Holnap találkozunk! – néztem Bonnie-ra.
- Maradj nyugodtan! – mondta Tom.
- Holnap hosszú napom lesz. Szeretném kipihenni magam előtte! – mosolyogtam.
- Rendben! Akkor reggel találkozunk! – mondta Bonnie.
- Sziasztok! – köszöntem el tőlük, majd eljöttem.
- Miközben hazafelé sétáltam gondolataimba merültem. Kikapcsoltam magam körül a világot. Arra eszméltem csak föl, hogy szobámba értem. Fogalmam sincs, hogy hogy kerültem oda. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont bámultam. Vacsora után visszamentem a szobámba, majd fölmentem netre. Bejelentkeztem Skype-ra, majd hirtelen Josh jelent meg egy kis ablakban.
- Nem jössz ki? – kérdezte.
- Neked is szia! - köszöntem. – Minek és hova?
- Csak úgy, sétálni! Rég beszéltünk már! Azt sem tudom, mi van veled.
- Holnap nem lenne jó? Fáradt vagyok!
- Holnap délután repülünk vissza apával.
- Hát.. jó! – mondtam. - Akkor gyerünk sétálni!
- Szuper!10 perc és ott vagyok! – mosolygott, majd kilépett.
Kikapcsoltam laptopom, fölöltöztem, majd lementem.
- Hova-hova? – kérdezte apa.
- Csak sétálni. Kiszellőztetem a fejem! – mondtam, majd kimentem a ház elé és ott vártam Josh-t.
Nemsokára meg is érkezett, majd útnak indultunk. Kb 1 órán keresztül sétáltunk a városban, miközben kibeszéltük a múltat. Csillogó szemekkel mesélt munkájáról, a bandáról, hogy milyen jól érzi magát ott, és, hogy örül, hogy ilyen jó lett a kapcsolata édesapjával.
- Lassan nem ártana hazamenni. – néztem meg az időt telefonomon. Már háromnegyed 9 is elmúlt.
- Hazakísérlek! – mondta.
- Rendben! – mosolyogtam, majd elindultunk.
- Valami baj van? – kérdezte Josh mikor már egy ideje szótlanul sétáltunk egymás mellett.
- Nem! Nincs! – néztem rá erőltetett mosollyal, majd megérkeztünk a házunk elé.
- Stac! Ismerlek! – mondta.
- Csak a holnap. Félek az előadás miatt! – sóhajtottam.
- Nem kell! Ügyes leszel! – mosolygott.
- Akkor holnap! – sóhajtottam.
- Holnap! – mondta. – És ne félj! Jó lesz! – ölelt meg.
Mikor fölnéztem arcára, elvesztem csillogó tekintetébe. Riadtan eszméltem föl arra, hogy megcsókolt.

*Mit művelek?* - futott át az agyamon. – Ezt ne! – húzódtam el.
- Bocs! – mondta, majd bementem.
Könnyeimet visszatartva rohantam a szobámba. Mikor beértem kitört belőlem a sírás és az ajtóm előtt rogytam a földre. Pár perc múlva összeszedtem magam annyira, hogy fölmentem az ágyamra. Ágyamon feküdtem, s közben folytak a könnyeim. Hirtelen kopogás törte meg a körülöttem lévő csöndet és apa lépett be.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Semmi! – mondtam szememet törölgetve, majd felé fordultam. – Csak fáradt vagyok, és nincs kedvem a holnaphoz.
- Kicsim! Nézz rám! – mondta apa, majd szemeibe néztem. – És most őszintén mond el, mi bánt!
- Összezavarodtam! – mondtam. – Josh hazajött. Vele voltam sétálni az előbb. És fölkavart. Nem tudom, mit érzek iránta. Búcsúzás képen megcsókolt. – folytak le könnyeim. – De..
- De ott van Heikki is. – fejezte be apa a mondatot helyettem.
- Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.
- Látom, ahogy egymásra néztek! – mosolygott. – Figyelj! Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj! De ha megfogadsz egy tanácsot, inkább koncentrálj Heikkire! Elég sok időt töltöttetek együtt Josh-sal, és ha akarod, ha nem, az emlékek mindig felötlenek benned. De ne szalassz el egy olyan lehetőséget, ami nem adódik meg még egyszer! Josh holnap elmegy, kitudja, mikor jön vissza. Lehet, hogy vissza sem jön! Ismerem Heikkit, és tudom, hogy milyen ember. Nyugodtan rá bíználak! – mosolygott. – De hagylak, pihenj! Holnap hosszú nap lesz! – mondta, majd fölállt, hogy kimenjen.
- Apa! – szóltam utána, mire visszafordult. – Szeretlek! – mentem oda hozzá és öleltem meg.
- Én is, kicsim! – mosolygott, majd kiment.
Átöltöztem, majd lefeküdtem aludni.