28. rész

Kedd reggel ugyan olyan hangulatban voltam, mint előző nap. Mikor fölkeltem fölöltöztem, lementem az étkezőbe, megreggeliztem, majd elindultam suliba. Az órák ma sem teltek másképp, mint eddig. Suli után haza indultam. Buszon mindig legelőre ülök, és végig dumáljuk az utat Mitch-csel vagy Erickkel, de most inkább beültem leghátra és zenét hallgatva az ablakon bámultam ki. Sarah mutatta, hogy üljek oda hozzájuk, de fejemet megrázva válaszoltam neki, hogy inkább maradok a helyemen. Lentebb csúsztam az ülésen, majd becsuktam a szemem, hogy ne sírjak, mikor telefonomon megszólalt Miley Cyrus – Good bye c. száma. Buszról leszállva inkább kerülővel mentem haza. Nem volt kedvem senkihez. Mikor hazaértem köszönés nélkül fölmentem a szobámba. Lepakoltak a cuccaimat, majd lementem az étkezőbe.
- Neked is szép napot, Stacy! – mondta anya.
- Szia! – válaszoltam kedvtelenül.
- Valami baj van?
- Nincs. Csak fáradt vagyok. Nem nagyon aludtam az éjszaka. – válaszoltam, majd anya sóhajtott és egyedül hagyott az étkezőben.
Fölmentem a szobámba és a tanulásba temetkeztem. Egyszer csak kopogtak.
- Vendéged jött! – szólt Natasha.
- Nem vagyok itthon! – mondtam.
- Nem érdekel! Akkor a senkinek mondom el, amit akarok! – tört be Sarah.
- Akkor mond! – sóhajtottam.
- Mik ezek a depressziós napok, Stacy Horner? Mi az, hogy még azt az embert is elkerülöd, aki kiskorod óta a legjobb barátnőd? Nem szólsz senkihez, ha kérdeznek, nem válaszolsz, csak a válladat rázod, köszönni sem köszönsz. Némasági fogadalmat tettél, vagy mi? Értem én, hogy fáj, hogy itt hagyott Josh, de túl kéne rajta lépned! – mondta. Nem feleltem, csak őt néztem végig. – Ne csináld ezt velem Stacy Maria Kate Horner!
- Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten. – Sehol nem szerepelek így. Még az irataimban sem. Egyedül a születési anyakönyvi kivonatomba van benne így a nevem.
- Még azt is tudom, hogy mekkora voltál mikor megszülettél. – nevetett. – De mért vagy ilyen?
- Nem vagyok semmilyen. Csak mostanában nincs kedvem semmihez. És senkihez. – nyomtam meg a hangsúlyt az utolsó szón.
- Rendben! Ha így állunk, akkor jó. Szólj, ha meggondoltad magad! – mondta, majd becsapta az ajtót.
Pár percig az ágyamon feküdtem a plafont bámulva, majd lementem vacsorázni.
- Gyorsan elment Sarah! Valami történt? – kérdezte apa.
- Csak egy kicsit összekaptunk. – mondtam.
- Minden rendben? Szótlan és kedvtelen vagy. – mondta apa.
- Jól vagyok! Csak nem sokat aludtam az éjszaka, talán a közelgő vizsgák miatt. Köszönöm a vacsorát! A szobámban leszek!
- Rendben! – válaszolták anyáék egyszerre.
Fölmentem a szobámba, majd megnéztem mi újság neten. Rengeteg Connel-band rajongó talált meg és írt üzenetet Josh-sal kapcsolatba. Nem nagyon foglalkoztam velük, gyorsan beállítottam, hogy ne mindenki írhasson nekem üzenetet, majd kikapcsoltam a laptopom. Lefeküdtem az ágyamra, majd megpróbáltam aludni. A szerdai napom sem telt másképp. Egész nap nem szóltam senkihez. Mikor hazaértem ettem, tanultam, majd vacsora előtt fogtam a fényképezőgépet, elvittem Tainat sétáltatni a parkba, és rengeteg jó képet csináltam róla. Vacsorára értem haza pont. Mikor megvacsoráztunk fölvonultam a szobámba. A tervem az volt, hogy gyorsan elvégzem fürdőszobai dolgaimat, majd lefekszek aludni. Mikor visszatértem, apát találtam a szobámban.
- Kicsim, ülj le kérlek! – mondta, majd lehuppantam az ágyamra. – Ez így nem mehet tovább!
- Micsoda?
- Beszéltem Sarah-val. Mondta, hogy min vesztetek össze.
- Nagyszerű! – sóhajtottam.
- Ne fuss olyan vonat után, ami már elment! Majd jön a következő!
- Hogy érted? – néztem rá, mintha nem tudnám, miről beszél.
- Nagyon jól tudod, hogy hogy értem. Ne veszítsd el a barátaidat ez miatt! Meg fogod bánni! Nem éri meg! – mondta, majd kiment.
Hanyatt feküdtem az ágyamon, és a plafont bámultam kb 10 percig, majd elaludtam.