2013. április 15., hétfő

17. rész



A hét többi napja gyorsan eltelt. Csütörtökön suli után Caroline tesójával, Iannal rumbát tanultunk, vagyis csak beszélgettünk róla. Mikor kimentem suliból anya várt.
- Szia Stacy! – köszönt.
- Szia anya! – mosolyogtam.
- Most megyek kiválasztani a dolgozó falának színét. Velem tartasz? – kérdezte.
- Persze! – mondtam. Elbúcsúztam a többiektől és beültem az autóba. – Apával beszéltél már? – kérdeztem.
- Igen. Hívott kb. 1 körül. – válaszolta.
- És? Mit mondott? Hogy van? – érdeklődtem.
- Minden rendben van vele, csak sok a dolga, fáradt, és a másik időzónához is időbe telik hozzászoknia. – mondta, majd megérkeztünk a festőkhöz. Egy halványabb, bézses árnyalatot választottunk. Mikor haza értünk megvacsoráztunk és fölmentem a szobámba tanulni. Épp hogy végeztem anya jött be.
- Megzavartalak? Tanulsz még? – kérdezte.
- Nem. Gyere. Már végeztem. – mondtam.
- Szeretnék valamit mutatni. – mondta, majd egy képet vett elő.
- Ez mi? – kérdeztem.
- Ő a kistesód. Ma készült az ultrahang kép. Nem sokat lehet belőle látni, de a lényeg kivehető. – mosolygott.
- Aha. – mondtam, mintha látnék valamit a képen.
- Jól van. Látom, nem nagyon köt le téged. Hagylak tanulni. – mosolygott. – Jó éjt! – mondta.
- Jó éjt anya! – mondtam, majd kiment. Én elővettem egy könyvet, olvastam belőle egy kicsit, majd aludtam.
A péntekem hosszúra nyúlt. Suliban nem volt első órám, ezért betették utolsónak, így később végeztünk. Ez miatt csúszott a 2 táncpróba is, és mire hazaértem és megtanultam, vacsoraidő volt. Mikor végeztünk Bonnie-ék toppantak be.
- Minek a gitár? – kérdeztem meglepetten.
- Elhoztam, hogy segíts gyakorolni. – mondta.
- Hát jó. – mondtam, majd fölmentünk a szobámba. Annyira belemerültünk a próbába, hogy mire észbe kaptunk már késő este volt. Gyorsan lementem elköszönni anyától.
- Hogy haladnak a dolgozóval? – kérdeztem.
- Egész jól. – mondta anya. – Holnap jönnek a festők, és délutánra ígérték a bútorokat is.
- Az tök jó! – mondtam. – Megyek aludni. Jó éjt anya! – mondtam.
- Rendben. Jó éjt Stacy! – válaszolt, majd fölmentem a szobámba és aludtam.
Szombaton szinte egész nap nálunk voltak Bonni-ék, Sarah, Caroline és Cole is. Segítettek Andyéknek a dolgozóban, majd mivel Josh-ék elhozták gitárjukat énekelgettünk is kicsit. Vasárnap elvittük Tainat az állatorvoshoz, hogy megkapja a kötelező oltást, majd elmentünk anyával és Natashával vásárolni. Hétfőn reggel émelygéssel, fejfájással és szédüléssel ébredtem. Lementem az étkezőbe, de rá sem bírtam nézni a reggelimre.
- Minden rendben van Stacy? Sápadt vagy. – mondta anya.
- Nem érzem magam valami jól. – mondtam.
- Maradj ma itthon és pihenj. – mondta. – Leigazolom neked.
- Rendben. – mondtam, majd elindultam a szobámba, hogy felöltözzek. A lépcsőhöz érve minden elsötétült.

2 megjegyzés:

  1. baszki, ez nagyon jó. nem is tudtam, hogy te írod :OOO pedig korábban is olvasgattam belőle xdd :DD (B.P)

    VálaszTörlés
  2. pedig én írom :D örülök, hogy tetszik^^ :3

    VálaszTörlés