- Van egy ötletem. – mosolyodott el Car.
- Mi? –néztem föl rá.
- Én vagyok ugye az esküvő és minden vele járó dolog szervezője. Vagyis a leány-, és legénybúcsúkról is tudnom kell. Az időpontot, a helyszínt, esetleg ha nem a baráti kör állja, akkor a költségeket stb.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Engem nem ismer Mikko. Így ha felhívom, nem fogja azt hinni, hogy miattad kérdezem.
- Szerinted elmondja mi lesz? – nézett kérdőn Sarah.
- Egy próbát megér. – rántotta meg vállát Car, majd elkérte a telefonszámot és tárcsázott.
Sokadik csöngés után végre felvette.
- Jó napot kívánok! Caroline Patrick vagyok. Mikko Pesolat keresem. – kezdte Car. – Értem.. Rendben.. Köszönöm, viszont hallásra! – zárta le a beszélgetést. – A húga vette fel. Azt mondta, hívjam vissza később.
- Akkor mind egy. Nem muszáj. – sóhajtottam. – Megpróbálok bízni benne, hogy nem készül semmilyen hülyeséggel.
- Még később megpróbálom. Amúgy is bele tartozik a munkámba. – mosolyodott el Car. – De nekem most mennem kell. Még meg kell szerveznem egy lánykérést. Majd hívlak. Sziasztok!
Ketten maradtunk Sarah-val. Hamarosan viszont neki is mennie kellett. Elbúcsúztunk, majd fölmentem szobámba s írtam Heikkinek egy SMS-t, hogy ha tudunk beszélni, hívjon. Másodpercek múlva meg is kaptam a válasz SMS-t, miszerint Skype-on vár. Pillanatok alatt bekapcsoltam laptopom, és rövid időn belül már meg is láttam jövendőbelimet a kis ablakon.
- Hiányzol. – volt az első mondata, amivel keserű mosolyt csalt arcomra.
Rettenetesen hiányzik már most is, és elképzelni sem tudom, hogy mi lesz velem keddig. Várhatóan csak akkor látom újra.
- Te is nekem. – válaszoltam. – Fogalmam sincs, hogy bírom ki jövő hétig. Lehet, vasárnapra átugrom. – nevettem fel.
- Jó lenne, ha itt lennél. – sóhajtott. - De intézd az esküvőt. Tényleg, hogy álltok?
- Délelőtt volt a szabó és szerencsére meg tudja csinálni a ruhákat keddre.
- Az jó! Akkor mindenkinek lesz ruhája. – nevetett. – És a leánybúcsúd?
- Gondolom lesz.
- Gondolod?
- Sarah szervez valamit elvileg. Mi a helyzet a te legénybúcsúddal?
- Stu szervezi Sebbel.
- Kik? – kerekedtek ki szemeim.
- Jól hallottad.
- Nagyszerű. – szaladt ki a számon.
- Mi a baj?
- Ja, semmi. Milyen az élet Szingapúrban? – váltottam gyorsan témát
- Nélküled rossz. Amúgy most is nagyon meleg van, mint minden évben. A szálloda jó, a rajongók már most özönlenek. – nevetett. – De mennem kell. Majd hívlak. Szeretlek.
A kép eltűnt és a zöld jelzés is megszűnt Heikki neve mellől. Elővettem telefonom, majd írtam egy SMS-t Car-nek, hogy fölösleges Mikkot zaklatnia, Stu és Seb szervezi a bulit, ők pedig nem árulnak el semmit. Már épp ki akartam lépni Skype-ból, mikor hívást kaptam. Dave volt az. Ez nem csak azért jött jól számomra, mert beleláttam a kint történtekbe, hanem a gondolataimat is lefoglalta. Sem az esküvő nem aggasztott, sem Heikki nem járt a fejemben jelenleg. Attól, mert nem vagyok kint, szerettem volna dolgozni, így arra jutottunk, hogy ő átküldi az anyagokat, én pedig otthonról szerkesztem az online hírportálunkat. A beszélgetésünk végeztével kikapcsoltam laptopom, majd lementem. Natasháék épp akkor indultak vásárolni, így velük tartottam. Már késő délután volt, mire hazaértünk. Amíg Mike a ház körül tett-vett, addig segítettem Tashának elkészíteni a vacsorát. Mikor kész lett ettünk, majd szobámba mentem és felhívtam Caroline-t. Sokadjára is átbeszéltünk minden az esküvővel kapcsolatban. Mikor valamennyire sikerült barátnőmnek egy időre megnyugtatnia, hogy minden rendben lesz, befejeztük a beszélgetést majd úgy gondoltam, dolgozom még egy kicsit a weboldalon. Az idő viszont annyira elszaladt, hogy már késő este volt, mikor észhez kaptam. Gyorsan kikapcsoltam laptopom, elmentem zuhanyozni, majd aludni tértem. A következő napok nagyon lassan teltek. Egyre jobban izgultam az esküvő és a ruhák miatt és Heikki hiánya is borzasztó volt. Még a munka se nagyon tudta elterelni figyelmemet. A vasárnap reggelem pedig nem is indulhatott volna szebben.
- Mi? –néztem föl rá.
- Én vagyok ugye az esküvő és minden vele járó dolog szervezője. Vagyis a leány-, és legénybúcsúkról is tudnom kell. Az időpontot, a helyszínt, esetleg ha nem a baráti kör állja, akkor a költségeket stb.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Engem nem ismer Mikko. Így ha felhívom, nem fogja azt hinni, hogy miattad kérdezem.
- Szerinted elmondja mi lesz? – nézett kérdőn Sarah.
- Egy próbát megér. – rántotta meg vállát Car, majd elkérte a telefonszámot és tárcsázott.
Sokadik csöngés után végre felvette.
- Jó napot kívánok! Caroline Patrick vagyok. Mikko Pesolat keresem. – kezdte Car. – Értem.. Rendben.. Köszönöm, viszont hallásra! – zárta le a beszélgetést. – A húga vette fel. Azt mondta, hívjam vissza később.
- Akkor mind egy. Nem muszáj. – sóhajtottam. – Megpróbálok bízni benne, hogy nem készül semmilyen hülyeséggel.
- Még később megpróbálom. Amúgy is bele tartozik a munkámba. – mosolyodott el Car. – De nekem most mennem kell. Még meg kell szerveznem egy lánykérést. Majd hívlak. Sziasztok!
Ketten maradtunk Sarah-val. Hamarosan viszont neki is mennie kellett. Elbúcsúztunk, majd fölmentem szobámba s írtam Heikkinek egy SMS-t, hogy ha tudunk beszélni, hívjon. Másodpercek múlva meg is kaptam a válasz SMS-t, miszerint Skype-on vár. Pillanatok alatt bekapcsoltam laptopom, és rövid időn belül már meg is láttam jövendőbelimet a kis ablakon.
- Hiányzol. – volt az első mondata, amivel keserű mosolyt csalt arcomra.
Rettenetesen hiányzik már most is, és elképzelni sem tudom, hogy mi lesz velem keddig. Várhatóan csak akkor látom újra.
- Te is nekem. – válaszoltam. – Fogalmam sincs, hogy bírom ki jövő hétig. Lehet, vasárnapra átugrom. – nevettem fel.
- Jó lenne, ha itt lennél. – sóhajtott. - De intézd az esküvőt. Tényleg, hogy álltok?
- Délelőtt volt a szabó és szerencsére meg tudja csinálni a ruhákat keddre.
- Az jó! Akkor mindenkinek lesz ruhája. – nevetett. – És a leánybúcsúd?
- Gondolom lesz.
- Gondolod?
- Sarah szervez valamit elvileg. Mi a helyzet a te legénybúcsúddal?
- Stu szervezi Sebbel.
- Kik? – kerekedtek ki szemeim.
- Jól hallottad.
- Nagyszerű. – szaladt ki a számon.
- Mi a baj?
- Ja, semmi. Milyen az élet Szingapúrban? – váltottam gyorsan témát
- Nélküled rossz. Amúgy most is nagyon meleg van, mint minden évben. A szálloda jó, a rajongók már most özönlenek. – nevetett. – De mennem kell. Majd hívlak. Szeretlek.
A kép eltűnt és a zöld jelzés is megszűnt Heikki neve mellől. Elővettem telefonom, majd írtam egy SMS-t Car-nek, hogy fölösleges Mikkot zaklatnia, Stu és Seb szervezi a bulit, ők pedig nem árulnak el semmit. Már épp ki akartam lépni Skype-ból, mikor hívást kaptam. Dave volt az. Ez nem csak azért jött jól számomra, mert beleláttam a kint történtekbe, hanem a gondolataimat is lefoglalta. Sem az esküvő nem aggasztott, sem Heikki nem járt a fejemben jelenleg. Attól, mert nem vagyok kint, szerettem volna dolgozni, így arra jutottunk, hogy ő átküldi az anyagokat, én pedig otthonról szerkesztem az online hírportálunkat. A beszélgetésünk végeztével kikapcsoltam laptopom, majd lementem. Natasháék épp akkor indultak vásárolni, így velük tartottam. Már késő délután volt, mire hazaértünk. Amíg Mike a ház körül tett-vett, addig segítettem Tashának elkészíteni a vacsorát. Mikor kész lett ettünk, majd szobámba mentem és felhívtam Caroline-t. Sokadjára is átbeszéltünk minden az esküvővel kapcsolatban. Mikor valamennyire sikerült barátnőmnek egy időre megnyugtatnia, hogy minden rendben lesz, befejeztük a beszélgetést majd úgy gondoltam, dolgozom még egy kicsit a weboldalon. Az idő viszont annyira elszaladt, hogy már késő este volt, mikor észhez kaptam. Gyorsan kikapcsoltam laptopom, elmentem zuhanyozni, majd aludni tértem. A következő napok nagyon lassan teltek. Egyre jobban izgultam az esküvő és a ruhák miatt és Heikki hiánya is borzasztó volt. Még a munka se nagyon tudta elterelni figyelmemet. A vasárnap reggelem pedig nem is indulhatott volna szebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése