2014. július 29., kedd

~ MÁSODIK ÉVAD 27. rész

A vasárnap reggelem pedig nem is indulhatott volna szebben. Mikor kinyitottam szemem Caroline és Sarah ült az ágyam szélén.
- Hát ti? Mit kerestek itt? – ásítottam.
- Készülj! – mondta Car.
- Hova?
- Elmegyünk pár helyre. Vásárolni, szépülni.. – mondta Sarah. – Ez a nap csakis rólad fog szólni.
- Tényleg? Jó nekem.
- Este pedig megtartjuk a leánybúcsúdat. – fejezte be Car.
- Ez komoly? – néztem felváltva a két lányra.
- Öltözz. Lent várunk. – zárták le a beszélgetést és otthagytak.
Kimásztam az ágyból, majd lezuhanyoztam, felöltöztem és lementem a többiekhez.
- Kész vagy? – pattant fel Car.
- Ha nem bánjátok, még előtte megreggeliznék. – indultam az étkezőbe.
- Stacy! Lehetne gyorsabban?
- Nem. – vágtam rá és leültem reggelizni.
Hogy tűrőképességük határát elérjem, lassan fogyasztottam el az ételt. Mikor felálltam az asztaltól Caroline nagyot sóhajtott.
- Még nem. – nézett rá Sarah. – Most jön a kávé.
- Stacy Horner. – húzta föl szemöldökét Caroline.
- Megyek már. – nevettem, majd gyorsan megittam kávém, összeszedtem cuccaimat és elindultunk.
Utunk először egy közeli szépségszalonba vezetett, ahol többek között kaptunk masszást és arcpakolást is. Ez után ebédelni indultunk, majd következett a vásárlás. Egy tucat boltot jártunk be, mire mindenkinek sikerült estére megfelelő ruhát találnia. A csajok hatására én egy vörös, nyakpántos, mélyen dekoltált rövid ruhát találtam. 
A boltokat megjárva már csak a buli volt terítéken, így haza indultunk.
- Minek kell ennyire kiöltözni? – kérdeztem.
- Mert dögösnek kell lenned a leánybúcsúdon. – mondta Car. – Egyezzünk meg abban, hogy mindenkit kiteszek otthon, majd 1 óra múlva értetek megyek.
- Miért? Hol lesz?
- Az egyelőre titok. – mondta miközben megérkeztünk házunkhoz. – Akkor majd jövünk érted. Szia Stacy! – zárta le beszélgetésünket.
A lakásba érve egyenesen szobámba mentem, ahol lefeküdtem az ágyra, majd egy darabig azon gondolkodtam, hogy mit tervelhettek ki a bulimra. Ezzel viszont úgy elszaladt az idő, hogy mire észbe kaptam már csak fél órám volt volt. Azt hiszem, rekordot döntöttem, ugyanis ennyi idő alatt ettem, lezuhanyoztam, átöltöztem, megcsináltam hajam és még a sminkre is volt időm. Mire barátnőmék megérkeztek már mindennel kész voltam.
- Hűha! – mondták egyszerre a lányok.
- Csini vagy. – jegyezte meg Sarah.
- Azt a.. – kezdett bele Mike mondatába mikor meglátott, de nem tudta befejezni. – Lemaradtam valamiről?
- Leánybúcsúja lesz. – mondta Sarah.
- Azt hittem már, hogy pasizni mész. Heikki tud róla, hogy te így nézel ma ki?
- Nem.
- Akkor küldj neki róla egy képet. Ilyen látványtól fosztanád meg jövendő férjed?
- Majd csinálunk róla képet a buliban. Most viszont indulnunk kell. – nézett ránk Car.
- Majd egyszer, valamikor jövök. – mondtam a konyhából érkező Natashának és Mike-nak.
- Rendben. Jó szórakozást! – köszöntek el, majd elindultunk a leánybúcsúmba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése