9. rész

Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet, majd bementem.
- Most meg mi bajod van? – kérdeztem értetlenül. – Nem értelek.
- Ó! Tényleg! Én sem értem mi bajom van. – mondta. – Végül is nem várhatom el 4 héttel a szakításunk után, hogy a szemembe mond, hogy új pasid van már.
- Mi van? Milyen új pasim van? – kérdeztem döbbenten.
- Úgy látszik fölösleges volt hazajönnöm. – mondta. – Hát az a Heikki vagy kicsoda. Jól el lehettek, ha annyit sem érdemlek, hogy írj egy SMS-t vagy felhívj, hogy mi van felem. Szakításunk óta még csak nem is kerestél. – vágta a fejemhez. – Megbeszéltük, hogy megpróbálunk barátok maradni. De úgy látszik, téged már nem érdekel, hogy mi van velem. Ki tudja, azzal a sráccal is mióta vagy együtt.
- Tudod.. amióta elmentél folyton arra vártam, hogy haza gyere. Azért nem írtam, mert félte, hogy mit szólsz, hogy valami olyasmit fogsz mondani, ami nekem fáj, hogy bejelented, újra van valakid, – mondtam sírva. – aki nem én vagyok.
- Ehhez képest te pasiztál be. Nem sokáig bánkódtál. Jobb lett volna, ha haza sem jövök. De nem baj. Legalább már nyugodt szívvel tudok visszamenni, mert tudom, te már nem érzel semmit. – mondta, és az ő szeme is könnyes lett.
- Hogy mi? Visszamész? – kérdeztem újra sírva. – És hiába hiszed azt, hogy együtt vagyok valakivel, ez nem így van. Mert még mindig téged szeretlek.
- Ha szeretsz, mért voltál vele? – kérdezte.
- Nem voltam vele. Tegnap este ismertem meg. Apa munkatársa. Nálunk vacsoráztak, összevesztem vele, majd bocsánatot kértem tőle és késő estig beszélgettünk. Így nálunk aludt. – mondtam. – Én TÉGED szeretlek. – mondtam, s megöleltem. – De mi az, hogy visszamész? Mikor? Meddig maradsz? És meddig leszel ott?
- Stac.. engem nem csak áthelyeztek egy időre, mint Bonnie-t. Engem át is írattak. – mondta. – Csak azért jöttem haza, hogy lássam, mi van veled.
- Mikor mész? – kérdeztem könnyes szemmel.
- Egy hétig leszek itthon. De.. – mondta, majd félbe hagyta mondatát.
- De mi? – kérdeztem.
- De ha szeretsz, és tudjuk folytatni a kapcsolatunkat, ott, ahol abbahagytuk mielőtt elmentem, maradhatok. – mondta, és egy mosolyt véltem felfedezni szemében.
- Nem szólhatok bele a döntésedbe. – mondtam. – De igaz, hogy még mindig szeretlek, és bármit megadnék, hogy újra veled legyek. – mondtam, s újra egy könnycsepp gördült le arcomon. Josh letörölte a könnyemet, majd megcsókolt.
- Akkor nem kérdés, hogy maradok-e. – mondta. – Fontosabb vagy mindennél. – folytatta, majd az ágyára feküdtünk. Órákig csak feküdtünk egymást ölelve, mikor kopogtak. Josh anyukája volt az.
- Gyerekek, kész a vacsora. – mondta. – Stacy itt maradsz velünk? – kérdezte.
- Nagyon szívesen maradnék, de a szüleim már nem tudják elképzelni merre lehetek. – mondtam. – Holnap találkozunk. – mosolyogtam Josh-ra, majd adtam neki egy puszit és lementem. Az előtérben Bonnie-val találkoztam. – Sajnálom, hogy nem tudtam veletek lenni, de újra összejöttünk tesóddal. – mondtam mosolyogva.
- Semmi baj! – mondta. – Ez nagyszerű! Gratulálok! – mondta, majd megölelt.
- De megyek is. Suliban találkozunk. Szia! Csókolom! – köszöntem.
- Stac. – szólt utánam Josh. – Szeretlek. – mosolygott.
- Én is. – mondtam, majd haza indultam.