Amikor beléptünk nagy meglepetés várt.
Az ágyamon egy óriási plüssmaci csücsült.
- Hűű. Mindig is egy ilyenről álmodtam. Honnan van? – kérdezte Caroline miközben ámultan néztem a plüsst.
- Na látod ez jó kérdés. – válaszolta, - Mikor elmentem még nem volt ítt.
- Meglepetéés!! – Lépett elő apa a gardrobomból.
- Wííí. – visítottam, majd a nyakába ugrottam olyan erővel, hogy apa hátraesett az ágyra, rá a macira – Hát te? Hogy kerülsz ide? Mikor jöttél? Mért nem szóltál? Anya tudja, hogy itthon vagy? Mi ez a maci? – kérdeztem majd hangom komorabbra váltott. Mérges vagy még Sebastianra? Mért mondtad le a csapatfotózást? És.. meddig maradsz? –halmoztam el kérdéseimmel.
- Én is szeretlek kicsim. – mondta nevetve miközben megcsikizett – Én? Itthon vagyok. Hogy kerülök ide? Mondjuk hazarepültem? Kb 1,5 órája érkeztem. Azért nem szóltam, mert szerettem volna meglepetést okozni. És sikerült is. – mosolygott – Nem. Még édesanyád sem tudja, hogy megérkeztem. Ezt a macit Malajziából hoztam neked. A Sebastianos dolgot majd megbeszéljük. Amúgy mióta érdekel téged a munkám? És inkább örülj, hogy itthon vagyok. Még haza sem értem, máris vissza akarsz küldeni? –nevetett.
- Khm! Khm! Azt hiszem, én megyek is. Nem szeretnék zavarni. Beszélgessetek nyugodtan. Úgy is segítenem kell anyának pakolni a költözés miatt. – mondta Caroline.
- Jajj, bocsánat. Nyugodtan maradj. Nem zavarsz. Bemutatom apát.
- Wíí. – hirtelen egy sikítás szakította félbe a mondanivalómat. – Chriis!! – ugrott Sarah apa nyakába és a macin újra ketten feküdtek.
- Őő.. igen. Sarah már szinte a család tagja. – mosolyogtam Carolinera. – Szóóval ő itt apa. Christian Horner. – mutattam be apát Caroline-nak, igaz, fölöslegesen. – Apa ő itt Caroline. Új osztálytársunk. Broadstairsből költöztek ide nemrég.
- Örülök, hogy megismertelek. – mondta apa, majd átölelte Caroline-t.
- Én is örülök. De nekem most mennem kell. Segítenem kell anyukáméknak a kipakolásban. – mondta.
- Rendben. Kikísérlek. – ajánlotta föl Sarah. – Ti beszélgessetek csak nyugodtan. – fordult felénk majd kimentek a szobából.
- Köszönöm szépen az ajándékot. – mondtam mosolyogva.
- Nagyon szívesen. Mindent az én hercegnőmnek. De most hagylak tanulni. – mondta apa, majd kiment.
Épp mikor végeztem a tanulással Natasha lépett be.
- Nemsokára kész a vacsora és édesanyád is megérkezik. – mondta.
- Rendben. Megyek. – mondtam. Becsuktam a könyvem és lementem.
Apa már az étkezőben volt. Amíg Natasha a konyhában volt mi apával megterítettünk.
- Apa. Meddig maradsz? Mikor mész majd el? – kérdeztem komolyan.
- Jajj kicsim. Haza sem értem még. 3 hét múlva lesz csak Forma1.
- Apa, komolyan kérdeztem. – mondtam, és látta rajtam a szomorúságot.
- Kb 2,5hetet leszek itthon. Verseny hetének szerdáján utazom, ha minden jól megy. – mondta, majd átölelt.
- Megjött Mary. – szólt Natasha.
- Nagyszerű. – mondtuk egyszerre apával, majd gyorsan elbújtattam apát.
- Sziasztok! – lépett be anya.
- Szia! – köszönt Natasha
- Szia anyaa! – köszöntem neki boldogan.
- Mi az? Beszéltél apáddal? Vagy mért vagy ilyen boldog? – kérdezte meglepetten.
- Hát.. úgy is mondhatjuk. – mosolyogtam. – Gyere velem. – húztam be a nappaliba.
- Meglepetéés! – mondtuk egyszerre apával.
- Nahát Chris. Hát te? Mért nem szóltál, hogy jössz? Kimentem volna érted a reptérre. – mondta anya.
- Meglepetést akartam okozni. – mondta.
- Hát.. sikerült. – mosolygott boldogan anya miközben megölelték egymást.
- Khm! De ehetnénk végre? Éhen halok. – szakítottam meg érzelgős pillanataikat.
Átmentünk az étkezőbe és elfogyasztottuk a vacsorát.
- Ez nagyon finom volt. – dicsérte meg apa Natashát. – nagyon régen ettem már ilyen jót. – mondta, majd anyához fordult és komolyabb hangon folytatta. – Szívem, szeretnék valamit mondani.
- Azt hiszem nekem is van mit mondanom neked. – mondta anya.
- Hát jó. Nekem itt már nincs dolgom. – mondtam. – Beszélgessetek csak nyugodtan. A szobámban leszek. Köszönöm a vacsorát. – mosolyogtam és a szobámba mentem.
Lépcsőn fölfelé menet még hallottam ahogy anya azt mondja apának, hogy komoly dologról van szó. Bevallom, megijedtem.
- Hűű. Mindig is egy ilyenről álmodtam. Honnan van? – kérdezte Caroline miközben ámultan néztem a plüsst.
- Na látod ez jó kérdés. – válaszolta, - Mikor elmentem még nem volt ítt.
- Meglepetéés!! – Lépett elő apa a gardrobomból.
- Wííí. – visítottam, majd a nyakába ugrottam olyan erővel, hogy apa hátraesett az ágyra, rá a macira – Hát te? Hogy kerülsz ide? Mikor jöttél? Mért nem szóltál? Anya tudja, hogy itthon vagy? Mi ez a maci? – kérdeztem majd hangom komorabbra váltott. Mérges vagy még Sebastianra? Mért mondtad le a csapatfotózást? És.. meddig maradsz? –halmoztam el kérdéseimmel.
- Én is szeretlek kicsim. – mondta nevetve miközben megcsikizett – Én? Itthon vagyok. Hogy kerülök ide? Mondjuk hazarepültem? Kb 1,5 órája érkeztem. Azért nem szóltam, mert szerettem volna meglepetést okozni. És sikerült is. – mosolygott – Nem. Még édesanyád sem tudja, hogy megérkeztem. Ezt a macit Malajziából hoztam neked. A Sebastianos dolgot majd megbeszéljük. Amúgy mióta érdekel téged a munkám? És inkább örülj, hogy itthon vagyok. Még haza sem értem, máris vissza akarsz küldeni? –nevetett.
- Khm! Khm! Azt hiszem, én megyek is. Nem szeretnék zavarni. Beszélgessetek nyugodtan. Úgy is segítenem kell anyának pakolni a költözés miatt. – mondta Caroline.
- Jajj, bocsánat. Nyugodtan maradj. Nem zavarsz. Bemutatom apát.
- Wíí. – hirtelen egy sikítás szakította félbe a mondanivalómat. – Chriis!! – ugrott Sarah apa nyakába és a macin újra ketten feküdtek.
- Őő.. igen. Sarah már szinte a család tagja. – mosolyogtam Carolinera. – Szóóval ő itt apa. Christian Horner. – mutattam be apát Caroline-nak, igaz, fölöslegesen. – Apa ő itt Caroline. Új osztálytársunk. Broadstairsből költöztek ide nemrég.
- Örülök, hogy megismertelek. – mondta apa, majd átölelte Caroline-t.
- Én is örülök. De nekem most mennem kell. Segítenem kell anyukáméknak a kipakolásban. – mondta.
- Rendben. Kikísérlek. – ajánlotta föl Sarah. – Ti beszélgessetek csak nyugodtan. – fordult felénk majd kimentek a szobából.
- Köszönöm szépen az ajándékot. – mondtam mosolyogva.
- Nagyon szívesen. Mindent az én hercegnőmnek. De most hagylak tanulni. – mondta apa, majd kiment.
Épp mikor végeztem a tanulással Natasha lépett be.
- Nemsokára kész a vacsora és édesanyád is megérkezik. – mondta.
- Rendben. Megyek. – mondtam. Becsuktam a könyvem és lementem.
Apa már az étkezőben volt. Amíg Natasha a konyhában volt mi apával megterítettünk.
- Apa. Meddig maradsz? Mikor mész majd el? – kérdeztem komolyan.
- Jajj kicsim. Haza sem értem még. 3 hét múlva lesz csak Forma1.
- Apa, komolyan kérdeztem. – mondtam, és látta rajtam a szomorúságot.
- Kb 2,5hetet leszek itthon. Verseny hetének szerdáján utazom, ha minden jól megy. – mondta, majd átölelt.
- Megjött Mary. – szólt Natasha.
- Nagyszerű. – mondtuk egyszerre apával, majd gyorsan elbújtattam apát.
- Sziasztok! – lépett be anya.
- Szia! – köszönt Natasha
- Szia anyaa! – köszöntem neki boldogan.
- Mi az? Beszéltél apáddal? Vagy mért vagy ilyen boldog? – kérdezte meglepetten.
- Hát.. úgy is mondhatjuk. – mosolyogtam. – Gyere velem. – húztam be a nappaliba.
- Meglepetéés! – mondtuk egyszerre apával.
- Nahát Chris. Hát te? Mért nem szóltál, hogy jössz? Kimentem volna érted a reptérre. – mondta anya.
- Meglepetést akartam okozni. – mondta.
- Hát.. sikerült. – mosolygott boldogan anya miközben megölelték egymást.
- Khm! De ehetnénk végre? Éhen halok. – szakítottam meg érzelgős pillanataikat.
Átmentünk az étkezőbe és elfogyasztottuk a vacsorát.
- Ez nagyon finom volt. – dicsérte meg apa Natashát. – nagyon régen ettem már ilyen jót. – mondta, majd anyához fordult és komolyabb hangon folytatta. – Szívem, szeretnék valamit mondani.
- Azt hiszem nekem is van mit mondanom neked. – mondta anya.
- Hát jó. Nekem itt már nincs dolgom. – mondtam. – Beszélgessetek csak nyugodtan. A szobámban leszek. Köszönöm a vacsorát. – mosolyogtam és a szobámba mentem.
Lépcsőn fölfelé menet még hallottam ahogy anya azt mondja apának, hogy komoly dologról van szó. Bevallom, megijedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése