6. rész

Az este további része pedig úgy folytatódott, ahogy álmomban sem gondoltam volna. Mikor Heikki meglátott, eléggé meglepődött. Már nem egy elegáns lány állt vele szemben kosztümben, magassarkúban, szépen feltűzött hajjal, hanem egy laza lány farmerben, belebújós pulcsiban, tornacsukában.
- Hűha! Jó helyre jöttem én? – kérdezte huncut mosollyal.
- Nem vagyok benne biztos, de szerintem igen. – mondtam mosolyogva, majd fölmentünk a szobámba. Pár percig kínos csöndben ültünk.
- Sajnálom. – mondtam ki, megtörve a csendet.
- Semmi baj. – válaszolta. – Amiket mondtál.. szeretnél róla beszélni? – kérdezte.
- Hát.. nem is tudom. Nem szeretnélek a gondjaimmal zaklatni.
- Nem zaklatsz vele. Ha bármiben segíthetek, szólj. Vagy ha csak szeretnéd, hogy valaki meghallgasson, én itt vagyok. – mondta majd megsimította a karom.
- Tudod.. nincs könnyű életem. A szüleim alig vannak itthon. Főleg apa. Anya is egész nap dolgozik. – kezdtem bele. – Rossz, hogy amikor hazajövök suliból Natashán kívül nincs itthon senki. Anya épphogy beesik vacsorára, apa 2-3hetente van itthon pár napot. Csoda, ha többet és gyakrabban. – mondtam, miközben könnyek gördültek le az arcomon. – Eléggé apás vagyok. Ő nekem inkább olyan, mint egy barát, mint egy apa. Nagyon nehéz, ha nincs itthon. – mondtam. – És.. ha eddig nem jöttél volna rá, utálom a Forma1-et és mindenkit, aki ott dolgozik apán, Adrianen és Rockyn kívül. Ezért vagyok olyan ellenszenves apa munkatársaival.
- Tudom, hogy nem könnyű az életed. Apukád is nagyon szeret téged. Rengeteget mesélt már rólad. Amióta ott vagyok, nincs olyan versenyhétvége, hogy ne hozna szóba. Mindig az okos és csodaszép lányáról áradozik. – mosolygott. – Amúgy akkor engem is utálsz? – kérdezte csalódottan. – És mért utálod a Forma1-et?
- Tudom. Adrianék napra pontosak belőlem. – mosolyogtam. – Őszintén? Az elején téged is utáltalak. De tudod, az, hogy föl jöttél, mert érdekelt, mi van velem és, hogy most itt vagy ez jó pont. – mosolyogtam. – A Forma1-et azért utálom, mert az van bennem, hogy elveszi tőlem a szüleimet. – mondtam, majd beszélgetésünket kopogás zavarta meg. Apa volt az.
- Nagyon örülök, hogy jóban vagytok, de későre jár, Stacy neked holnap iskola. – mondta.
- Nem szeretnék sokáig zavarni. Nemsokára megyek is. – mondta Heikki.
- Rendben. Jó éjt! – mosolygott apa, majd kiment.
A „nemsokára megyek”ből hajnalig tartó beszélgetés lett. Mire észbe kaptunk, már elmúlt hajnali 1 is.
- Azt hiszem, nekem már rég nem itt kéne lennem. – mondta Heikki. – Lépek is.
- A helyedben nem tenném. – mondtam mielőtt kinyitotta szobám ajtaját. – Nem tudod ott úgy elhagyni a házat, hogy a szüleim ne ébredjenek föl. És ha lebuksz, engem fognak leszidni, hogy ilyen későn még fönt vagyok. – mondtam.
- Jó. És akkor mit csináljak? – kérdezte. – Másszak ki az ablakon?
- Felőlem. – mondtam nevetve. – De nekem van egy jobb ötletem. Tiéd a bal, enyém a jobb oldal. – mondtam az ágyra mutatva.
- Aludjak veled? – kérdezte hitetlenül.
- Felőlem a földön is alhatsz, ha szeretnél. De az ágy kényelmesebb. És megnyugodhatsz. Nem foglak megenni. – nevettem.
- Rendben. Akkor marad az ágy. – mondta, majd lefeküdt és a hátára vágta magát. – Jó éjt! – közölte.
- Héj! Azt mondtam a bal oldal. Nem az egész ágy. – mondtam dühösen. – Mire visszajövök, ajánlom, hogy arrébb húzódj. – mondtam, majd elmentem átvenni a pizsimet. Mikor visszamentem Heikki még mindig az ágy közepén feküdt, és mikor meglátott mosolyogni kezdett.
- É hova feküdjek? – kérdeztem kíváncsian.
- Elférsz nem? – kérdezte, majd felült és lerántott az ágyra. – Te most komolyan Red Bull-os pólóba alszol? – kérdezte hitetlenül.
- Igen. Mért? Zavar? – kérdeztem vissza.
- Engem nem. De tudod hány ember vágyik egy ilyen pólóra, amit te pizsinek használsz? – kérdezte.
- Különösen nem érdekel, hogy miben alszom. – mondtam. – Apától 3at is kaptam csak az előző évben. Egyet igazán befoghatok pizsinek nem? Azt a kettőt pedig majd elajándékozom, ha szeretnéd. – mondtam nevetve.
Mikor már kb 5 perce feküdtünk egymás mellett a sötétben, csendben, megszólaltam.
- Alszol? – kérdeztem.
- Nem. Még nem. – válaszolta.
- Köszönöm. – mondtam. – Tudod.. nem hittem volna, hogy egyszer jóban leszek egy olyan emberrel Adrianékon kívül, aki a Forma1-ben dolgozik.
- Nincs mit. – mondta, majd megfogta a kezem. Odahúzódtam hozzá, majd lehunytam a szemem. Ő adott egy puszit a homlokomra, átölelt, aztán elaludtunk. Reggel arra ébredtünk, hogy valaki kopog a szobám ajtaján.