~ MÁSODIK ÉVAD 30. rész

A másnap hamarabb eljött, mint gondoltuk volna. Az utolsó napunk kezdődött meg jegyespárként. Ha eddig egy pillanatra is azt hittük, fárasztóbb napunk már nem lehet, tévedtünk. Az esküvő előtti nap ugyanis mindennél rosszabb. Izgalom, idegesség, sietség, minden játszott. A korai kelés után, mikor Heikki lement edzeni, én elmentem leellenőrizni a ruhákat és az előkészületeket. A konyhába érve örömmel láttam, hogy a szakácsok és segédeik szorgosan egyeztetik, kinek mikor mi a dolga, valamint a cukrászcsapat is elkezdte a tortánk készítését. Az utam ezek után kifelé vezetett, ahol szintén örömmel láttam, hogy már az asztalok és a székek is a helyükre kerültek. Épp a kastély melletti templomba igyekeztem, hogy megnézzem az ottani díszítést is, mikor megcsörrent telefonom. Car hívott, hogy újabb csapat vendégsereg érkezett. Visszamentem, s örömmel láttam, a rengeteg embert. Sarah-ék, Heikki többi családtagjai, a csapattagok és a cég dolgozói is megérkeztek. Épp ekkor érkezett meg Heikki is, így körbevezettük vendégeinket a helyszínen, majd megmutattuk nekik ideiglenes szállásukat. Mire végeztünk újabb vendégsereg érkezett. Sajnos arra már nem volt időnk, hogy őket is körbevezessük, így gyors üdvözlés után elmentünk az utolsó táncóránkra, majd sietősen megebédeltünk és a 2 tanúval, valamin apával és leendő anyósommal elindultunk az esküvői próbára. Mire végeztünk, már az összes vendég megérkezett a helyszínre. Próbáltunk mindenkit üdvözölni, de nem vagyunk benne biztosak, hogy sikerült. A vendégeket magukra hagyva Heikkivel újra bejártuk a terepet. Örömmel láttuk, hogy már készítették a vacsorát a konyhában, valamint a tortánk is nagyjából elkészült. Már csak az utolsó simítások voltak rajta hátra. Annyi tennivalónk volt még, hogy nem is gondoltunk a vacsorára. A többiek már rég befejezték az étkezést, mikor mi korgó gyomorral megérkeztünk.
- Merre jártatok? – kérdezte Caroline.
- Úgy minden felé. – válaszoltam.
- Látom, eléggé elfáradtatok. Menjetek fel a szobátokba, majd felküldöm a vacsorátokat az egyik pincérrel.
- Nagyon szépen köszönjük! Fogalmam sincs, hogy fogom végigcsinálni a holnapi napot.
- Már csak azt kell kibírnod. Utána mehettek a nászútra, ahol pihenhettek.
- A hova ahol mit csinálhatunk? Vasárnap délután megyünk haza, onnan pedig szerda reggel irány Mexikó.
- Akkor mikor mentek nászútra?
- Majd szezon végén. – mondta Heikki. – Stacynek még jó is lenne, mert ő el tud menni a munkahelyéről 1-2 hétre, de nekem, ha verseny van, ott kell lennem.
- Akkor pihenjétek ki magatokat nagyjából Mexikóig. És most is. Irány felfelé! Mindjárt küldöm a vacsorát. Holnap reggelig pedig már nem akarlak titeket látni.
- Értettük! – mondtuk egyszerre Heikkivel, majd felmentünk szobánkba.
Nemsokára meg is érkezett a pincér a vacsoránkkal, majd miután ettünk, elpakolt utánunk. Amíg Heikki a fürdőben volt, én szobánk ablakából figyeltem a tengert. Naplementében még gyönyörűbb volt.
- Szeretnél lemenni, igaz? – ölelt át hátulról.
Nem válaszoltam, csak tovább figyeltem a hullámokat.
- Gyere. – fogta meg kezem, majd magával húzott.
Egyenesen a partra mentünk, s a tengert figyelve álltunk egymás mellett.

- El sem hiszem, hogy holnaptól a feleségem leszel. – húzott szorosan magához.
- Még mondhatok nemet. – néztem komolyan a szemébe.
- De nem fogsz.
- Tényleg? Honnan tudod?
- Mert nem tudsz nélkülem élni. – mosolyodott el, majd megcsókolt.
Már besötétedett, mikor visszaindultunk. Az előtérben Josh-sal futottunk össze.
- Sziasztok! – köszönt ránk.
- Szia! – üdvözöltük mi is.
- Hát ti? Azt hittem, már rég elvonultatok és készültök a holnapra.
- Mára már eltiltottak minket. – mondtam.
- Sziasztok! – lépett oda hozzánk Mikko. – Heikki! Rég láttalak!
- Nagyon hiányoztál. – nevetett Heikki.
- Nem iszunk meg valamit? Már ha elengeded. – nézett rám.
- Nem függ tőlem, nyugodtan elmehet, ha szeretne. – mosolyogtam.
- Bárcsak az én feleségem is ilyen lenne.
- Fent találkozunk. – mondta Heikki, majd gyors csókot váltottunk, s elmentek.
- Jó téged ilyen boldognak látni. – mondta Josh. – Látszik, hogy nagyon szeretitek egymást. Heikkitől mindent megkaphatsz. Többet, mint én tudtam nyújtani.
- Hé, amire szükségem volt, azt tőled is megkaptam.
- Én nem így érzem, de hagyjuk a múltat. Te holnap férjhez mész. Amúgy mikor volt az eljegyzés?
- Hónap elején. Szóval, körülbelül 2 hét alatt kellett mindent leszerveznünk.
- Mennyi? Mások évekig szervezik.
- Igen, de mi szeretjük a kihívásokat.
- De mire fel volt ez a nagy sietség?
- Nem tudom. Így alakult.
- Ne értsd félre, de nem Heikki miatt tettétek ilyen hamarra az esküvőt?
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy nem lehet, hogy Heikki fél? Mármint attól, hogy elveszít.
- Nem tudom. Nem hiszem. Tudja, hogy mennyire szeretem, és, hogy soha nem fogom elengedni.
- Nem úgy értem.
- Hanem?
- Tudod.. hallottam, hogy mikor megismertétek egymást, ő jegyben járt valakivel és..
- És?
- És, hogy attól fél, hogy ez megismétlődik. Mármint, hogy felbontja az eljegyzést egy másik lány miatt. Így inkább feleségül vesz és hozzád láncolja magát.
- Ez hülyeség! Közösen hoztuk meg a döntést az időpontról. Egyikőnk sem erőltette a másikra az időpontot. Csak egyszerűen nem akartuk tavaszra tenni, mert nem tudjuk, hogy hogyan alakul majd a szezon és mennyi időnk lesz rá. A téli esküvőt pedig kizártuk.
- Értem. Bocsánat.
- Semmi baj.
- Nekem viszont most mennem kell. Holnap találkozunk. Szia!
Elválva egymástól a szobába indultam. A fölfelé vezető úton folyton az járt a fejemben, amit Josh mondott. A helyiségbe belépve Heikki már várt.
- Kibeszélgettétek magatokat? – néztem Heikkire.
- Inkább ő beszélt, én hallgattam. – nevette el magát. – Valami baj van?
- Nincs, csak fáradt vagyok. – erőltettem mosolyt, majd mellé feküdtem. – Heikki. Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Miért akartad, hogy ilyen hamar házasodjunk össze?
- Nem azt mondtam, hogy márpedig össze kell házasodnunk 29-én, hanem csak feldobtam egy ötletet, te pedig igent mondtál rá.
- Akkor nem azért mondtad, mert minél hamarabbra akartad?
- Igazából az is benne volt, de nem ez volt a legfőbb. Ha az időpont lett volna a legelső szempont, akkor elvittelek volna Vegasba és ott összeházasodtunk volna. De mért kérdezted?
- Nem fontos. – néztem rá, mire felhúzta egyik szemöldökét és úgy figyelt. – Jó. Josh kérdezett valamit..
- És mi volt az?
- Hogy nem-e azért akarsz ilyen gyorsan elvenni, mert attól félsz, hogy megismétlődik az, ami Sannaval volt.
- Stacy! – nézett mélyen a szemembe. – Te vagy az a nő, akiért bármire képes lennék. Akiért az életemet adnám. Felőlem akár ki jöhetne velem szembe, akkor sem hagynálak el érte. Az előző jegyességemet azért is bontottuk fel, mert az a kapcsolat már csak egy erőltetett dolog volt. Egyre erősebben húztuk a madzagot, s a végén elszakadt. De érzem, hogy velünk ilyen soha nem fog előfordulni, ugyanis még mindig ugyan azt érzem, amit akkor, amikor először megláttalak. – mondta csillogó szemekkel, nekem pedig könnyek szöktek szemeimbe. – Szóval, ha tetszik, ha nem, holnaptól a feleségem leszel, és soha nem foglak elengedni!
Annyira aranyos volt, hogy nem tudtam rá mit mondani. Egyszerűen csak szorosan hozzá bújtam és lehunytam a szemem, amit legközelebb kopogás miatt kellett kinyitnom. Már reggel volt. Annyira fáradt voltam előző este, hogy amint lehunytam a szemem, már el is aludtam. Ma viszont elérkezett életem legszebb napja.